Barion Pixel nuuvella

Nyári nap, csak egy a sok közül

A rekkenő hőség nem tágított napok óta. 
Ahogy felfedte a kora-hajnali Nap az éj titkait, abban a percben visszaért és megolvasztott magakörül mindent. Jó lett volna mezítláb járni eggyet a reggeli betonon egy kis hűsítésként, de nem lehetett, mert még az előző esti forróság sem hunyt ki belőle, mégis itt volt a következő.
Az emlék furcsán érkezett. Először szagokkal. A friss szénáéval, ami legalább olyan finom, mint a frissen mosott Nap szárította ropogós ágyneműé, vagy a jól visszahűtött, napon érlelt kovászos uborkáé, és a forró lávaként bugyborékoló barack lekváré.
A szénát nem volt egyszerű megrakni. Hárman gyerekek adták a hosszú villával a kazalnak valót, az apjuk pedig rendezte, építette a karimát, aztán töltötte a közepét, aztán megint egy sor karima következett.
Az embernek telement a szeme, a szája azzal a szálló széna porral és az izzadtsággal összekeveredve viszketni is kezdett. Nem volt ebben semmi romantikus, csak a nyári munka része volt, amit el kellett végezni.
Most meg már hiányzik még az a csípős érzés is a bőrön, azok az apró szurkálások, és a szag.
Végre este lett és folytathatták a munkát a kertben. Locsólni kellett, mert a meleg mindent elpárologtatott. A palánták soványan, nyúrgán kókadoztak, de még a gyümölcsfák levelei is lefele csüngtek inkább, mint hogy hetykén ágaskodjanak. Az volt a másik kellemes szag. Ahogy a víz érte a kiszáradt agyagos földet meg a palántákat, felcsapott belőlük egy különös aroma, a felfrissülésé, az újraéledésé.
Épp a kertben locsoltak akkor is, amikor a szomszéd átkiabált, hogy Eta néni a kútba ugrott, nem bírta már tovább. Nem bírta ezt a végtelen értelmetlen semmirekellő nyarat, ezt a végtelen értelmetlen semmerre sem haladó életet. A szomszéd hangja nem volt szomorú, csak tárgyilagos. Szinte egyetértő, mint sem együttérző. Vagy pont ez volt az igazi együttérzés, ez a tárgyilagosság,  az élet körforgásának elfogadása. Tényleg sehova se tartott az élet ott a tanyán, tényleg csak a végtelen kilátástalan munka maradt, hogy legalább annyi legyen, amit meg tudjanak enni később, hogy legalább rághassanak. Nem vágyott ott senki világkörüli utazásra, gyönyörű, de hordhatatlan ruhákra, olyan csecsebecsékre, amit úgyse merne felvenni soha, mert félne, hogy elhagyná. De az étel, az igen, az fontos volt. "Legyen mit az asztalra tenni" - mindig ez a mondás járta. - "Ma is került étel az asztalra" - hozzá a fellélegzés és a félmosoly.
A Kossuth beszélt a kisrádióból, a két hozzáerősített elem segítette. Nekik se jutott eszükbe Eta néni. Senki se vetett rá ügyet régóta, sőt, már ő maga se magára, és amikor ezt felismerte, kiment az udvarra, felhúzta a vödröt a kútból és a helyébe saját magát engedte le. Beleugrott.
A Nap nem hagyta abba sugarai meregetését, a Föld nem állt meg forgásában, a palánták este ugyanúgy vizet kívántak, és minden maradt a régiben.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Aliz Tisoczki 13 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Aliz Tisoczki

Nyári nap, csak egy a sok közül

Műfaj

szépirodalom

Címkék

Rövid leírás / Beharangozó

A forró nyárban ahogy a tanyán felforrósodik a levegő és szétfolyik a valóság már az sem biztos, hogy bárminek lenne bármi értelme.

Rövid összefoglaló

Csak egy munkával teli forró nyári nap az egyiknek és egy visszafordíthatatlan döntés a másiknak.

Olvasási idő

2 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Aliz Tisoczki nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!