Barion Pixel nuuvella

A kis penny

Valami megcsillant a napfényben apró, aranyszínű és lapos. Egy penny a járdakövön. Arra járt egy kisfiú. Az anyukája sietve húzta maga mellett, lehajolni nem is volt ideje, de azért belerugott és ámulva nézte, ahogy a kis pénzdarab szökkelve forog néhányat a levegőben, majd visszaesik a járdára.

A kis penny ott fénylett az utcán megint és most egy bohókás külsejű lány látta meg. Ő is felvette, aztán becsukta a szemét, gondolhatott valamire és eldobta hátrafelé. Sok volt a járókelő ezen a borongós napon, így nem sokáig hevert a járdán a penny. Egy asszony kapta fel.
Bedobta a tárcájába többi közé. Csupán pár percig lapult a sötétben, mert nemsokára egy pékség pultján találta magát. Egy pillanatra  körbepillantantott, hogy lássa a szépen sorakozó kenyereket, kifliket meg a halmokban álló briósokat. A kasszának is kenyér szaga volt. Nagyon szívesen várakozott ebben a kellemes, otthonos szagokkal teli helyen, de megint a pultra került és egy fiú zsebében kötött ki.

Az utcáról buszra szállt a srác és az aprók között a pennyt is a sofőr elé borította. A sebességet, mámorosan élvezte és hallgatta a megállók
nevét. Csak ment a busz körbe - körbe, már megismerte a megállókat. Egyszer csak belenyomták valaki markába. Megint ő lett a visszajáró. A zsebben a többi apróval ismerkedett egy ideig, aztán egy kalapba dobták. Egy fiú hegedült és mellette ült a kutyájam- állapította meg a penny. Most itt kuksolt azzal a kevés apróval akik még ide kerültek és gyönyörködött a fiú játékában. Mikor eljött az este a fiú a zsebébe gyömöszölte a kis pennyt is, és elindult az utcán. Útközben betért egy boltba és a kis penny, megint a pulton találta magát. Kutya eledelt adtak cserébe érte és a társaiért. Itt is nagyon jó érzés volt nézelődni, mert sokan jöttek kedves, szeleburdi állatokkal.

Amikor újra a pultra szórták, már meg se lepődött, mert tudta, hogy megint valami új vár rá. A kisfiú meleg tenyerébe jó érzés volt burkolózni. Aztán, ahogy hazaértek bekerült egy albumba, ahol már nagyon sok szép érme sorakozott, sokkal értékesebbek is mint a kis penny. Azért csak kihúzta magát minden alkalommal, ha a kisfiú mutogatta a gyűjteménye darabjait az ismerősöknek és igazán boldog volt, hogy ilyen szép helyen élheti le a maradék penny életét.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Aliz Tisoczki 13 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Aliz Tisoczki

A kis penny

Műfaj

mese

Címkék

Rövid leírás / Beharangozó

Egy kis penny - nek is lehet boldog és kalandos élete.

Rövid összefoglaló

Egy is penny - t kézről-kézre adnak és végül megtalálja a helyét a világban, egy kisfiú albumában.

Olvasási idő

2 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Aliz Tisoczki nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!