Piri szíve máris dobogott valakiért, és amikor csak ketten voltak a görbe fűzfánál, ahová gyerekkoruk óta jártak, sokszor másról sem szólt – mit szólt, áradozott –, csak arról a bizonyos legényről. Katica mindig mosolyogva hallgatta, nem szakította félbe, még ha sokadjára mondta is el ugyanazt, akkor sem.