Barion Pixel nuuvella

Kalandjaim a fordított világban

Inverziában majdnem minden fordítva van. De, mint ahogy Newton almája sem mindig a tudós fejére pottyan, épp úgy az inverziai fordítottságok sem törvényszerűen a mi világunk ellentétei. Egy másik hasonlattal: Inverziában Schrodinger macskája jól láthatóan a doboz tetején található.

Mindezt jól tudom, mert a múlt héten a gardróbban egy átjáró nyílt Inverziára. Titkon Narniára nyíló szekrényt szerettem volna, lapraszerelt Tökkenmottelt az IKEÁBÓL, de nekem csak ez gardróbos kiskapu jutott. Amíg ezt szemléltem, a dimenzionális ajtón elcsúszott a dimenzionális rigli és behátrált az azóta már barátommá vált aléB.

Sokszor jött beszélgetni és hallgatni. Amikor válaszokat vártam; hallgatott. Amikor hallgattam, szinte üvöltött, a képembe ordibálta, hogy milyen jó hallgatóság vagyok. Nem kínáltam kávéval, mert azt mondta Inverziában a kávét altatóként isszák, viszont mindenre felkészített, hogy mikor megjön a merszem egy kiránduláshoz az ő világába, nyugodtan mehessek.

Ma reggel megjött, mármint a merszem. Reggelire megettem az aléBtől kapott epeízű szappant, ami kedvelt csemege őnáluk. Fogamat bekentem az általa javasolt mesterséges fogkővel és felöltöztem. Az inget fordítva, a hátamon gomboltam össze, a bal cipőmet a jobb lábamra húztam és fordítva, éppen ahogy aléBtól tanultam. Átléptem a dimenzionális kiskapun és máris egy forgalmas városi utcán találtam magam. Csúcsforgalomban senki sincs az utcán, tehát munkaidő lehetett, mikor mindenki sziesztázik. Vakított a napfény, ezért egyetlen inverziai sem viselt napszemüveget és nem is hunyorítottak, mert náluk napfényben azt nem illik. Egy prostituált felfigyelt rám, szépen szabott kosztümben álldogált a sarkon, kezében irattáskával.

– Gyere szépfiú! – mondta, miközben kacéran állig begombolta kihívón semleges szabású szürke kabátját. – Ha egy gyors menetre benevezel, a dupláját fizetem.

Inverziában a prostituáltak fizetnek a vendégnek, ha nagyot élvezel, hát jól megtöltik a zsebedet. Udvariasan eltaszítottam magamtól és elindultam várost nézni. Kihasználtam tudásom arról, hogy a városnézést itt csukott szemmel csinálják, így nyitott szemű, a napfénytől sem hunyorító helybélinek gondolhattak. Hálás voltam aléBnek, mert hallgatásával felkészített.

Megmosolyogtam legott egy kávézót, melynek vendégei a friss nedű hatása alatt a teraszon szundikáltak, a hátukon feküdtek, kezük-lábuk az égnek, végtagjaikon könnyű kerti asztalokat, székeket egyensúlyoztak, melyeket bóbiskolva sem ejtettek a földre. Az álmos pincér körbejárt és szájukba erős, altató hatású kávét locsolgatott.

Másik utcába vezettek lépteim, hol sok politikus tolongott. Egymást szidták, mosolygós gyűlöletbeszédeket suttogtak és némelyikük tolató autó elé lépett. Ilyenkor a súlyos jármű csikorgó kerekekkel megállt, mindjárt megértettem az ellensúlyok és fékek rendszerének működését. Egy férfi közöttük szaladgált, tüntető táblácskát tartott maga fölé és folyton szidalmazta a politikusokat. A táblájára ez volt írva: savazópolgár.

A következő utcában kis folyó folydogált. A gravitáció itt másként működött, a folyócska macskaköves partja a vízszint alatt volt kiépítve és a part kövei ostromolták hullámzásukkal a szemhatáron elhelyezkedő vízfelszínt. A víznek folyama alagútként vette körbe a csinos hidat, amelyen vidám emberek négykézláb keltek át, hátukon rollerek, biciklik ültek. Néhány nagyobb harcsa kiugrott a vízből és beugrott vásárolni a pékségbe. Távolabb egy part fölé nyúló vízszigeten pontyok horgászták ki a gyanútlan embereket. Kakaós csigát és kamatmentes hitelszerződést lógattak eléjük, hátha ráharapnak. A kisebbekket visszadobták a szárazra. A távolban felsejlett a tengeri torkolat homokos vidéke, ahol napágyakon, nagykabátokba burkolódzva fekvő és didergő emberek hűsöltek a rekkenő hőségben.

Besétáltam egy templomba. Rengeteg istenség imádkozott a halandókhoz. Egy felhőn lebegő teremtő leszállt elém, majdnem elbotlottam benne, így leteremtettem. Rettentő szégyenében pukkant egyet, majd semmivé lett. Elefántfejű isten prédikált a szószékről, előtte szentelt banán, ormányával ezt tömte szájába. Így tele szájjal alig tudott engem, a halandót méltatni. Ez nem tetszett, ezért villámokat szórtam az áhitatos banda tagjai közé.

– Megáldalak titeket – mennydörögtem –, a jóságommal, erre mérget vehettek.

Szórtam közéjük mérget is, mérgező kapcsolatokból származó emlékeket, meg ciánt, ezekből bőven vettek. Az istenek nyája ma ismét tanult valamit a hibáinkból.

A templom hátsó taktusa egy pláza volt, itt kufárkodtak a szentek. Csillogó üzletek, áruval megpakolt kirakatok, mindenfelé. Aki ide betért, mind hozott valamit és a boltokban hagyta. Lecsatoltam apám Rolexét a csuklómról és szépen letettem egy órásüzlet pultjára. A másik vevő rám nézett és lesajnálón közölte:

– Piti alak, én az apámat hoztam be.

­– Haha! – nevettem szomorúan. – DNS-vizsgálat, az volt? Mert más apját is hozhattad, barátom!

Nagyon elszomorodott a szeme, tán még a szája is és láttam, hogy önkezével kész véget vetni ennek a cudar életének. Bement a szemközti szamuráj boltba, ahol harakirihez való kardokat is tartottak. Lecsatolt egyet az oldaláról, letette a pultra, majd hazament.

Átsétáltam én is, hogy megvágjam magam egy kisebb késsel. A kezembe vettem, hadonásztam vele piszkosul és teljesen váratlanul megsebeztem a bal lábam egyik ujját. Kis kés volt, a kisujjamat tudta sebezni. Az eladó kifizetett a sérülésem miatt és máris csörgött a mobilom.

– Halló – szólt a telefonban egy rekedt, de selymes hang. – Itt a mentő. Hívjuk magát.

– Piszkosul hadonásztam – vallottam be.

– Ez bizony fertőzésveszélyes. Bevisszük a kórházba, tehát jöjjön be!

– Magát mentő hívta – mondta csodálattal az eladó. – Itt van, tegye el a napi bevételt, ami nem tudom honnan van, hiszen mindenkinek én fizetek.

Ez engem már élénken nem érdekelt, siettem a kórházba.  Egy riksát leintettem, az utasülésen mélyen aludt a sofőrje, míg én a pedálra tapostam és gyorsan a kórházba értünk. Borravalót is kaptam, mert kivettem az alvó ember zsebéből.

Rengetegen voltak a kórházban: főorvosok, főleg. Beültem egy rendelőbe és méltóság sugárzott arcomról. Nagy arcom van, sok méltóságot tudtam sugározni vele. A doktorkák bátortalanul elém járultak. Mindenféle buta orvostudománnyal vádoltam őket és mikor eltakarodtak a szemem elől, öngyógyításba kezdtem. Növesztettem még egy lábujjat, de nem volt kisujj, inkább nagy, ezért műtéttel eltávolítottuk. Egy filmplakát volt az asszisztens, nem sokat kérdezett, mert össze volt tekerve. Az altatóorvos a kórházigazgató takarítónéni, aki jól aludt a ruhafogas alatt. A ruhafogasnak sok ága volt, szerteágazó figyelemmel követte az operáció pillanatait. A műtét közben benyitott egy kis professzorka, valami sebészeti géniusz, megdobtuk a lemetszett lábujjal, amit ő felkapott és vihogva szaladt vele. Gondolom a szövettanra vitte, vagy játékként az új kiskutyájának. Vagy a régi kiskutyájának vitte az ujjamat, új játékát.

Már hazafele bandukoltam, amikor eszembe jutott, hogy nem növesztettem a lemetszett ujj helyett másikat, egy újat. A matematika segített, hiszen a megsebzett lábujjam még megvolt, amit növesztettem, azt le is metszettem, tehát annyi ujjam maradt egy végtagomon, ami bőven elég. Inverziában ki kell vonni a sokból a többit és a kevés, ami marad, az a matek.

Egy koldus rám köszönt az Ösvény nevű sugárúton. Büszkén a falhoz lapult, kalapjából nagy címletet vett elő és alázatosan a kezembe nyomta. Megköszöntem, majd ő is. Sokáig nem is tudtam szabadulni a megköszönések koncentrikus mantraköréből, de végül izgalmasan meguntuk. Az unalmunkat is megköszöntük sokszor, úgy láttam, már ő is fárad. Ő úgy látta, én is. Ezt is megköszöntük.

Hátrálva lépkedtem, az inverziában megszokott, sietős hátramenettel, mely annyi meglepett találkozással szórakoztatja a helyieket. Inverziában a hirdetőoszlopok és útjelzőtáblák mennyit nevetnek!  Megleltem a dimenziókapumat és hazahátráltam a kicsi, de nem nagy lakásomba.

Itthon aléB várt, egy konyhai széket tartott a mennyezet felé, a hátán fekve, feje egy levessel telt tányérban pihent. Megláttam és csodálkoztam. Azután már nem csodálkoztam, mert az emberi agy hamar felveszi a kesztyűt.

– Hogy-hogy te itt, barátom?

– Nem akartalak zavarni, ezért itt vagyok. Képzeld: én is kirándultam a te világodban.

– Na csak! Milyen volt?

– Szar – mondta és megkönnyebbülve nevettünk. – Azt tanultam, hogy nálatok minden a józan észnek ellene van. Tudtad, hogy minden autó motorházzal előre halad? Csak a farmotorosok nem, de azokban is arccal előre ülnek a sofőrök. És azt tudtad, hogy az esernyők nem vízgyűjtésre szolgálnak? Mennyi logikátlanság!

– Igaz. Maradj még!

– Jó – mondta és a dimenziókapun keresztül haza is sietett.

Nagyon fáradt voltam. Kávét sem kellett innom, úgy merültem mély alvásba. Persze állva és csöndesen szuszogva, mert horkolni én csakis ébren, a legmeghittebb társasági összejöveteleken szoktam.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Andy Baron 49 történetét!


  • 1294 szerző
  • 881 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Andy Baron

Kalandjaim a fordított világban

Műfaj

szatíra

Rövid leírás / Beharangozó

Abszurd humoros történet a szerző inverziai kirándulásáról.

Rövid összefoglaló

Fantáziával telt humor, humoros fantázia. Kalandok Inverziában.

Olvasási idő

6 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Andy Baron nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!