Barion Pixel nuuvella

Andy T. Miller

Köszöntök mindenkit, aki erre téved!
Nagyon korán a betűk bűvöletébe kerültem, és soha nem is akartam szabadulni a fogságukból, de csak alig néhány éve kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással. Bár már gyerekkoromtól kacérkodtam a gondolattal, hogy álmaimat papírra vessem, egy tragédia kellett, hogy elsőként búskomor, depressziós verseim, majd Areán története is virtuális papírra kerülhessen. Gyorsan és szabadon írok, nem gyömöszölöm be a történeteim egyetlen szoros zsánerketrecbe. Akik olvassák, megértik, hogy szinte nem is lenne lehetséges. Első verseim három éve jelentek meg, első regényem 2020 márciusában, amit nagyon gyorsan követett a második, az sajnos csak e-book kiadványként.
Areán történetével elindult egy sorozat, ami terveim szerint ötezer év minden titkát és rejtélyét fel fogja fedezni.
Hiszem, hogy egy könyvnek minden esetben közvetítenie kell valamit, érzéseket, gondolatokat, vágyakat. Valamit, ami miatt érdemes kézbe venni, és emlékezni rá. A betűk halmazából egy különleges új világot kell teremteni, amiben megfürödhet a lélek, vagy elgondolkodhat rajta az értelem. Szeretettel meghívok mindenkit az én világaimba!


Eddigi megjelenések

Újságcikkek, versek
Areán- Magam vagyok a tűz! (nyomtatásban)
Klári és Claire (e-book)


Köszöntök mindenkit, aki erre téved!
Nagyon korán a betűk bűvöletébe kerültem, és soha nem is akartam szabadulni a fogságukból, de csak alig néhány éve kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással. ... tovább olvasom


Eddigi megjelenések

Újságcikkek, versek
Areán- Magam vagyok a tűz! (nyomtatásban)
Klári és Claire (e-book)

Démonszerető

Borzongató az éj, ha a sötétség veszi át az uralmat, és az elme a csapdájába esik.

1 perc olvasás
0 0 0
Választanod kell!

Jártál már úgy, hogy egy könyv világa annyira beszippantott, hogy egyszerűen nem akartál meválni tőle? Magadnak akartad, örökre, és legszívesebben elveszgtél volna a lapok közt? Anna így járt. Egy könyvben talált rá a szerelemre, és soha többé nem akart elválni tőle...

8 perc olvasás
0 0 0

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Andy T. Miller nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Keresés

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!