Végre aludt egy óriásit. Végre eljött a nap. Ma találkoznak végre. Hosszú idő után – végre. Jó nagyot beszélgetnek majd – végre. Egymás karjában lehetnek majd – végre. Ma a karjában fogja érezni az ölelése melegségét.  V é g r e!

A gondolattól mosoly szökkent Judy arcára, melegség, rég nem érzett boldogság töltötte meg szívét, lelkét. A kopottas rózsaszín-halványzöld krepp ágyneműt összehajtogatta, majd gyors mozdulattal bepakolta a rekamié tartójába. Sietnie kellett, még annyi mindent kell délutánig megcsinálni. A takaros kis házban mindig rend és tisztaság volt, de szokásához híven az izgatottságtól minden apró porszemet éves kosznak látott. 

Az ágyon felülve, nyújtózott, lábára húzta kopottas papucsát, meztelen testére halványzöld frottír köntösét, a mályva színű fürdő felé vette az irányt és bekapcsolta a fűtést. Kedvenc dalukat dúdolgatva ment a konyhába, ahol az ablakon behatoló nap sugarai tükröződtek vissza a polcon hívogató kávéscsészék peremén. A tűzhely lapján szinte koccant a bordó zománcozott bögre, majd röpke másodpercek után öntötte is a kedvenc rózsaszín csészéjébe. Ma egy cukorral kevesebbel iszom, ma minden könnyű - gondolta magában. Még a tejszínhab, a kanál is örömtől tekergőzött a forró, keserédes reggeli nedüben. A bejárati ajtó előtti teraszon lévő karfás hintaszékbe fészkelte magát és a teste minden szegletét átjáró kortyok között a közös emlékekbe merült. Eszébe jutott az első levelezésük a társkeresőn, az a tömérdek poénkodás, az első videochat, a rengeteg telefonhívás, az egymásba vetett bizalom, az első találkozás. Ezt élte meg az egyik legkedvesebb emlékként.

 A mesés, kőszikláktól hemzsegő nagyváros korzójának peremén lévő szökőkutak versenye, látványossága a kora esti órákban szerelemre lobbantotta rég szunnyadó szívét. A silinderes sapkát viselő kopaszodó, mosolygós zöldesbarna szemű, vékony, sportos testalkatú férfi a szürke metálfényű kocsijának támaszkodva várta. Mint akik ezer éve ismerősök, a csend ölelésében néztek egymásra mosolyogva. Szerelem volt első látásra.

Gyere! Ülj mellém – invitálta a  férfi egy csöppke szökőkút peremére intve. További kérlelések nélkül ült le, úgy érezte, hazatalált. Az este már leszállt mikor a gyengéd karolásból, ölelés, majd világukban elveszve hosszantartó csók lett. 

Hetente többször találkoztak, tudták, hogy szerelmüket elszánt külső erők gátolják majd. A közös életet minden percben tervezték, s bár mindegyikük egyedül élt, mégsem voltak szabadok.  Mindketten két évtizedes házasságon voltak túl, mégis a gyermekvállalás lehetetlenítette el kapcsolatukat. Ami a férfinek soha nem adatott meg, azt Judy később újra elveszíteni kényszerült.  Nagylányát - aki a volt férjénél testvéreitől megkülönböztetve, elhanyagolva élt -, nehézségek árán, de maga után hozva a városba, a férfi albérletének kisszobájába költöztették. Judy továbbra is munkásszállón lakott. A nehezen összehozott közös élet a pénztelenség, az újra megjelenő volt feleség, egy külföldi munkaajánlat és a férfi büszkeségén bukott meg. Mindössze két hónapon múlott a hőn vágyott maradandó közös életük. Bár elfogadta, hogy a férfi is szeretne tenni egy saját otthonért, de soha nem érezte, hogy több lenne, mert neki van. Soha nem akarta megvenni a férfit, sőt még az egészségi problémák dacára közös babát terveztek. Azon a napon, mikor elvállalta a férfi a külföldi munkát, minden elveszett. Csak a felejthetetlen, fájdalmas szeretet maradt. Judy hazavitte lányát az eladósorba lévő saját otthonába, fájdalmával túlórákkal tarkított munkába menekült, a férfi lelkiismeret furdalással, összetörten nekivágott az ismeretlen útnak. Mindhárman a lehető legtávolabb kerültek egymástól. Bő két hónapig Judy és a férfi nem beszéltek egymással. Ez idő alatt, Judyra rámosolygott a szerencse és végre eladásra került a háza. Nagy feladat előtt állt, döntésképtelen volt, hogy hol is vegyen új házat. A férfiről nem tudott semmit, nem tartották a kapcsolatot. Már hűvös, hideg szelek fújtak, mikor egyszer megcsörrent Judy telefonja. Kellemes, órákon át tartó hívásban megbeszélték a félreértéseket és a legnagyobb meglepetés érte: - Hozzám jössz feleségül?

Judyban addigra kialakult a férfiban vetett bizalmatlanság, képtelen volt elhinni, hogy feltétel nélküli otthonteremtő lehetne szíve választottja. Nehéz érzések gyötörték, melyre súlyos csönddel adott választ. A férfi még mindig kitartott elképzelése mellett, közös tervekkel nyomatékosította szándékát. A szeretet ünnepére együtt töltött napokat végül is nem sikerült betartania, mindegyikük a saját családjával töltötte az ünnepeket, egymásról mit sem tudva, s amilyen váratlanul került elő, úgy is tűnt el újra és újra. Az új év küszöbén pár mondat erejéig ismét újra éltette a reményt, majd egyre ritkábban tűnt fel. Judy hosszas betegsége közepén tettre készen felbukkant, de a hallottaktól elakadt a lélegzete. 

-            Hétfőn leugrom hozzád és együtt leszünk pár napig.  …. Hogyhogy nem vagy itthon? Hol vagy?

-        Jövő héttől az orvos már enged dolgozni, előtte-közben viszont váltani szeretnék. Távol az otthonomtól, az állandó megfelelési vágy és alkalmazkodás, a felesleges erőfeszítések, az anyagiak miatt feszegetem a határaim.

-           Ez nem rád vall! És mi lesz velünk?! Te ott én az osztrákoknál? Mikor jössz haza? 

-           Nem tudom. Lehet, vissza se kéne. Itt kéne maradnom, hogy mindent és mindenkit letegyek. Igaz, itt minden idegen, s még a felmondási időmet is le kell töltenem.

-           Gyere vissza! Várlak haza….

Judy abban a percben úgy érezte, végre eljött az idejük. Csomagolt és a legelső vonatra jegyet váltott. Szárnyalt haza. Otthon kell lennie, mire jön. 

Emlékeiből felocsúdva, kezében a kávéscsészével együtt már a hidegtől vacogott, a karfás hintaszékből felállt és a jól befűtött fürdő felé vette az irányt. Lekapcsolta a fűtést és a hideg testére megnyitotta a tus meleg vizes rózsáját. Gyorsan végzett, két órán belül mindennel megvolt. 

Már csak a szíve része, a Férfi hiányzott. Még négy óra és itt lesz.

Az este sötétje már rég leszállt, több órás késéssel, hirtelen üzenet hangja hasított az amúgy is fájdalmas csendbe.

„ Nem tudok menni. …. „ A többi sort már fel sem fogta, könnyektől ázott szeme elsötétült…

Nem várok rád többet - mondta hangosan, mintha bárki is hallaná.

A férfi fel sem foghatta, hogy most veszítette el Judyt végleg.

Végre.