Gyermekkorom óta szeretem a könyveket, érdekes történeteket, meséket. A fantázia világa is kislány korom óta jól ismer, hiszen szinte minden nap megjelenek ott.
Nem vezettem rendszeresen naplót, de sokszor írtam le gondolataimat, ötleteimet, vagy egyszerűen csak azt, ami „kijött a fejemből”. Természetes volt számomra ez a fajta megnyilvánulás, ám nem tartottam fontosnak, hogy megőrizzem ezeket a feljegyzéseket, vagy bárkinek megmutassam.
A középiskolától kezdve az írás lassan „leszokott rólam”.
2000-ben komoly lelki és ebből következően anyagi válságba kerültem. Felismertem, hogy ha talpra szeretnék állni, szembe kell néznem önmagammal. Meg kell tudnom, mi történt velem, ki is vagyok valójában. Ön-munkám magammal nehéz, változatos, sokszor magányos feladatnak bizonyul.
A „lelki-gödör” alján kezdtem újból írni. Egy-egy mondat, gondolat, történet, felismerés. Leginkább magamnak, mint egyfajta terápia.
A „Lélekzet” volt az első írásom, amit érdemesnek tartottam arra, hogy másoknak is megmutassak, mégsem tettem közzé hosszú évekig.
Majd indítottam egy blogot, ami lelki vívódásaimról szólt, útkeresésemről, ám néha megelégelve a komor hangnemet, könnyedebb, vidámabb írások is születnek, melyeket ismerőseim kedveltek. Aztán a bejegyzéseimet összegyűjtöttem, hogy más módon tegyem közzé.
Később csoporttársaimmal írtunk egy közös könyvet 18+ címmel (Béla könyvét), melyet saját költségen adtunk ki, kereskedelmi forgalomba nem került. Ebbe került be átalakítva a szívemnek legkedvesebb írásom, aminek eredeti szövegét most erre az oldalra elsőnek kiteszem.