1973-ban, Keszthelyen születtem egy májusi napon, amikor a kedvenc virágom, az orgona kezdett virágozni. Imádom az illatát. Emlékszem, már kicsi koromban, amikor először tanultam a betűket, nagyon szerettem verseket olvasni. Később az iskolában rengeteg verset tanultam, így én is elkezdtem foglalkozni a versírással, majd kisebb történetek írásával, a magam szórakoztatására, ezek amolyan egyszerű gyerekkori versek voltak. Fogalmazásokat kezdtem készíteni elismert írókról, regényekről.
Eredeti elképzelésemhez képest – tanítónő vagy óvónő szerettem volna lenni – a gimnázium elvégzése után külkereskedelmi, majd könyvelői szakképesítést szereztem. Mivel annyira nem vonzott a számok világa, egyre inkább az irodalom felé orientálódtam. Szeretek olvasni, legyen az akár romantikus, csillagászatról szóló, történelmi vagy akár egy izgalmas kalandregény.
Kedvenc időtöltésem többek között a gobelinvarrás. A képeimet több kiállítás keretében meg lehetett tekinteni a szülővárosomban. Az olvasás mindig is a kedvenc időtöltésem maradt. Majd foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy én is kipróbáljam a könyvírást. Mindig is a romantikus könyveket részesítettem előnyben. Tehát megmaradtam ennél az irányzatnál.
A nagy találkozás című novellámmal több író-olvasó találkozót tartottam a környező nagyvárosokban.
Az élet útja c. családregényem megjelent ebookban és nyomtatott formában.
1973-ban, Keszthelyen születtem egy májusi napon, amikor a kedvenc virágom, az orgona kezdett virágozni. Imádom az illatát. Emlékszem, már kicsi koromban, amikor először tanultam a betűket, nagyon sze... tovább olvasom
Ebben a fejezetben megismerhetjük Katiet, akinek nagyon fontos dolgot kell elmondania a barátainak, ezért találkozót beszélnek meg a szokásos helyükön. A barátok izgatottan várják a délutánt.
Iza Szerafinával beszélget arról, hogy Iza vissza menjen-e az étterembe, ahol megismerte az egyik ott dolgozó férfit. Nagy döntés előtt áll a nő.
A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.
Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Arany Mária nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.
Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!