Barion Pixel nuuvella

Árszintye Erika

"Ha viharban jöttem, talán a vihar is visz,
így én sosem kértem, hogy bárányfelhőnek láss..."


Eddigi megjelenések

Nyár a szemeidben, 2016.


Első romantikus regénye a 'Nyár a szemeidben' címmel jelent meg. Azóta a közösségi oldalakon publikálja írásait. tovább olvasom


Eddigi megjelenések

Nyár a szemeidben, 2016.


Árszintye Erika ajánlásai

Kurucz Árpád
A jegy
Kurucz Árpád
Egy csipetnyi napsugár
Kurucz Árpád
Kidobva
Azt mondtad, örökre

Olyat kerestem, ami nem létezik, miközben kiegyeztem azzal, amibe először belebotlottam. Szerelem volna-e a megalkuvás?

2 perc olvasás
18 18 0
Kiürült üdítősdoboz

"Azt hiszem, néha ez a gond velem: túlságosan félek attól, hogy egyszer majd elfelejtem, milyen parfümöt fújtál magadra, mielőtt először mondtad ki a nevemet, hogyan mosolyogsz, ha a zavarodat lepleznéd, vagy éppen melyik szót mantrázod, ha végleg kiábrándulsz az adott napból."

1 perc olvasás
19 18 0
Összefolyt szavak

Vannak azok a pillanatok, amikor minden addigi megremeg. Olyankor csak áll az ember, és a lehelet a csodálattól egyből az ajkára fagy.

2 perc olvasás
20 19 0

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Árszintye Erika nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Keresés

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!