Barion Pixel nuuvella

Háborgó szerelem 7 fejezet

Ilyen nincs, ez kínzás? Lehet nem is vagy becsípve csak ezzel büntetsz engem? Semmi másra nem vágyom annyira, mint rád, az érintésedre és a közelségedre, de megvárom amig te is így fogsz érezni és velem akarsz lenni! Mert te vagy nekem a mindenem! - mondta halkan neki Nick és átölelve betakarta, majd elaludt mellette, életében először egy lány mellett, akinek minden porcikája vonzza és elvarázsolja. Kora reggel ébred, mindene össze volt törve és az ágy is kényelmetlen volt, de amikor meglátta a karjaiban Mayát semmi mást nem akart csak sose érjen véget az a pillanat, megcsókolta a homlokát és óvatosan kibujt mellőle, elment megkereste a fürdőt és letusolt, mivel csak Maya holmija volt ott ezért az ő köntösét vette fel, hívta az egyik emberét, hogy vigyen neki öltönyt megadva Maya címét. Maya nagy fejfájással ébred és néz körül hol is van, Hallja a zuhany hangját, azt gondolja Flor az ezért a fejére húzza a takarót, ekkor veszi észre hogy szinte meztelen, nem érti, amikor hallja hogy csöngetnek azt gondolja Peti az, ezért gyorsan körbetekeri magát a takaróval és kinyitja az ajtót, nagyon meglepődik amikor egy öltönyös ember áll előtte és amint kérdezi kit keres, ő már mondja is abban a pillanatban, hogy a főnök kért néhány holmit, Maya nem érti és azt gondolja eltévesztette az ajtót, amikor kilép Nick a fürdőből Maya köntösében, nagy mosollyal kerüli ki Mayát és veszi át a csomagot, a férfi tátott szájjal nézett végig a nagy főnökön aki rózsaszín papucsban és köntösben áll előtte. Nick felemeli Maya állát, hogy csukja be a száját és megcsókolja a fejét, kéri a férfit siessen vissza dolgozni, kicsit később fog bemenni a szállodába, aztán bezárja az ajtót, Maya ott marad még mindig nem tért magához, Nick pedig kirakja az ágyra a ruháit és egy tasakot az asztalra tesz, majd megkéri Mayát terítsen meg a reggelihez, amíg ő felöltözik. Maya csak nézi még csak nem is pislog, amikor Nick csettint előtte és azt mondja, ha nem akar reggelizni az sem baj, csinálhatnak mást is, amit az éjjel és elkezdte kikötni a köntöst, mire Maya a szemére tette a kezét és elszaladt a fürdőbe, magában motyogva, hogy mi történt és hogy került a lakásába a főnöke? Nick elegánsan felöltözött, a reggelit elkészítette, majd bekopogott Mayának, hogy siessen mert várja. Maya kidugja a fejét és le sem véve a szemét Nickről ül le szépen a székre, amit már Nick kihúzott neki, Nick is leül mintha mi sem lenne természetesebb, majd elkezdi mesélni, hogy mivel együtt töltötték az éjszakát, többé nem hagyhatja el! Vállalnia kell érte a felelősséget amiért elcsábított egy olyan nagyfőnököt, mint ő! Maya nézett rá és kérdezi, hogy ő mikor??? Hisz semmit sem csinált, semmire sem emlékszik! Nick nevet, közben issza a kávéját, kéri siessen, megvárja, hogy együtt menjenek dolgozni, Maya semmire sem emlékszik hiába gondolkodik. Ekkor kopognak, Nick nyitja ki az ajtót, Peti és Flor az, Maya azonnal felpattan, azt gondolja majd ők kidobják és elmondják mi történt, amikor Peti kezet fog Nickkel és az illatokat érezve azonnal leül ő is reggelizni, Flor rácsap, de Nick kéri hagyja csak ő amúgysem szokott reggelizni, csak azért rendelte mert tudta, hogy fájni fog a feje kis harci cicának. Flor nevet és leül az ágyra, Nick pedig kávéval kínálja, a konyhához menet, mintha otthon lenne úgy mozog mindenütt, Flor intve kérdezi mi történt kettejük között, mire Maya megemeli a vállát, körülnézve mutatja milyen rend van, majd kiveszi a kávét Peti kezéből és jó munkát kívánva rákacsint Mayára. Flor és Peti elmennek mire bármit szólt volna Maya, Nick szólt Petinek, kérte várják meg a sofőr elviszi őket is dolgozni ott van a ház előtt. Peti bólint, Flor szerint nincs rá szükség, Nick azonban erősködik, hogy a barátnője barátai az ő barátai is és fogadják el, ha már úgy is ott van! Maya még mindig nem ért semmit, mire Nick leguggol elé és megkérdezi meddig kell még rá várnia, attól, hogy a nagyfőnök a szerelme még nem fog vele kivételezni, ha elkésik tudja jól mi a büntetése majd hirtelen megcsókolja Mayát, aki azonnal felpattan és szaladva megy a fürdőbe, pár perc alatt kész is volt, addig Nick nyugodtan ült és kávézott az óráját figyelve, amikor kilépett Maya gyönyörűen édesen és az illata az teljesen megbabonázza, Nick megfogta  kezét, a karjaiba húzta, ott pedig átölelve szorosan megcsókolta olyan vággyal aminek már nem tudott parancsolni, felállt Mayával, de még akkor sem engedte el, csak csókolta lassan lépkedve az ágy felé, amikor ismét csöngetnek. Maya ekkor eszmél és gyorsan magát legyezve odaszalad és kinyítja az ajtót, ledöbbenve látja, hogy Dia az és Márk, egyenest belépve kívánnak jó reggelt, hogy mivel már egy félórát késett a nagyfőnök, ami még soha nem fordult elő tudták hol keressék és ki miatt késett! Maya elpirulva néz Nickre, aki nevetve ül az ágyon, majd kérdezi emelt hangon mit akarnak? Pont a legjobbkor zavarták meg- sóhajt Nick, amikor mondja Dia, mivel megkapta, amit akart, szeretné elkérni Mayát és elvinni vásárolni a bálra! Nick bólint hisz arról el is felejtkezett és egyezik bele, mire Maya még mindig döbbenten áll a lakása közepén és próbálja feldolgzoni, ami kora reggel történt. Majd megkérdezi, honnan tudták hol lakik és miért mentek a lakására? Dia nevet, elmegy a konyhába és keres magának egy bögrét majd leül kávézni, hogy hogyne tudná hol lakik a testvére barátnője! Maya nem érti, Márkra nézve kérdezi, hogy kinek a testvére? Márk pedig leülve a másik székre meséli, hogy Dia a főnök kishúga, együtt nőttek fel, olyanok, mint a testvérek, de ne tévessze meg, habár mind a hárman úgy bántak vele, neki nem a húga, hanem a szerelme. Maya nem érti, szerinte ez valami gazdagok által kedvelt játék, hogy hülyítsék a földi embereket. Nick hangosan nevet, amin még Dia is meglepődött, hisz néha-néha mosolyog, de sohasem nevetett még hangosan, az órájára pillantva kérte menjenek dolgozni elég volt a csevegésből és elkezdi a kezén számolni mennyit késik Maya és felhívja a figyelmét a büntetésre, mire Maya odalép megfogja a karját és egyszerűen kitessékel mindenkit, mert neki dolgoznia kell és nem akar vásárolni sem. Nick begombolja az öltönyét, kéri Diát, majd később vásárolnak, még másnapos Maya. A lépcsőn lefelé Dia folyamatosan csacsog és mesél a fiúknak, egyedül Maya, aki hallgat, fel sem fogja, ami történt, egyik nap még egyedül van, másnap pedig egy férfival, de még milyen férfival néz végig rajta tetőtől talpig, majd oldalra tolva kielőz mindenkit és szaladva megy a busz felé, mikor Nick nagy léptekkel utána lép, megfogja a karját, elé lépve megemeli a derekánál fogva, hogy hová készül? Vajon mit gondolt elfogja engedni a barátnőjét, a Diamond szálloda tulajdonosa busszal? Maya értetlenül néz rá, majd pillant a háttérben Diára és Márkra, kicsit közelebb hajolva halkan mondja Nicknek, hogy nem érti mit akar tőle, ne hívja a barátnőjének, ha le is feküdtek egymással az nem jelenti, hogy együtt vannak!!!! Nick kicsit elmosolyodik, majd egyet köhögve komoly arcot vág és megcsókolja a homlokát, megfogja a kezét és a kocsiig meg sem áll vele, kinyitja az ajtót és erővel beülteti, majd behajolva egy pillanatra csak nézi őt, sóhajtva csatolja be az övét, mikor elindul, ő is beülni a kocsiba, szól Márknak, hogy tíz perce van az irodában lenni! Márk megfogja Dia kezét és szinte egy másodperc alatt ülteti be a kocsiba és indul el hamarabb, dudálva Nicknek, aki nevetve megy utána, majd kielőzi és integetve hagyja ott őket. Maya semmit sem szólt egész úton, a szállodánál Nick kiszállt elegánsan tekintélyt parancsolóan nézett körül, amint begombolta a zakóját elment kinyitni a kocsi ajtaját Mayának is, aki, amikor kiszállt és látja, hogy nyújtja felé Nick a kezét kapott észbe, szó nélkül elszaladt hátra a munkásbejárathoz, egész úton hangosan morogva, hogy mit képzel magáról? Ha nem ivott volna annyi alkoholt biztos nem fekszik le a gazdag urassággal! - Megáll egy pillanatra és fejbe vágja magát, hogy most biztos kibeszélik a gazdag főnökök, lehet csak egy játék lett belőle és most azt fogják gondolni milyen könnyen kapható!!! Hangosan veszekedve és magát szégyellve ment tovább. Anna már várta, mire beért már mindenkinek ki adta a munkát, csak ő maradt, akit azonnal megszidott ott a munkások előtt, hogy mit képzel magáról, hogy mert olyan sokat késni, nem fél attól, hogy elbocsátják? Amint tovább szidta lépett be Márk, egyenest Maya mellé ment, hogy miatta késett az új lány és ne veszekedjen rá, menjen mindenki a dolgára Mayát pedig várja a nagyfőnök az irodájában!!!! Mielőtt pedig elment mosolyogva rákacsintott Mayára, a többi dolgozó azonnal összesúgott, hogy megvan a főnök újabb játéka, egyedül Era volt, aki örült mert legalább nem a nagyfőnökre pályázik, odalépett hozzá és karba tett kézzel oldalba lökte, hogy nem szívbajos az biztos, hogy nyíltan kikezd az igazgatóval, nevetve hagyja ott, Nati pedig gyilkos pillantással megy el mellette, majd feldobva őt, Maya fél, hogy mindenki megtudja, hogy együtt volt a nagyfőnökkel ezért azt gondolja, jobb lesz ha elkerüli a főnökséget. Megkéri Annát, hogy hívja fel Márkot és mondja, hogy nem tud menni mert, túl elfoglalt, vagy meghalt. Anna rácsap és kéri ne vicceljen, hogy mondhatna ő ilyet, ha valami rosszat csinált csak mondja el és segít megoldani, Maya rázza a fejét, hogy semmit, ő semmi rosszat nem tett, tényleg! Anna megkarolja és amíg az öltöző felé sétálnak elnézést kér amiért kiabált rá, de nagyon fél, hogy elfogják bocsátani még fizetés előtt! Maya megöleli és megköszöni amiért mindig mellette van, aztán ott hagyja Annát és elmegy átöltözni, ahogy teszi be a táskáját a szekrényébe kiesik a notesze, lehajol érte amint veszi fel jut eszébe, hogy a főnök ott maradt egész éjszaka a lakásában, mi van, ha megtalálta a noteszt? Az mondjuk igaz akkor lehet már nem élne. Maya egész délelőtt igyekezett elkerülni a főnökséget, minden munkát elvállalt csak ne kelljen a folyosóra mennie. 
Nick pedig ezalatt alig várta, hogy lássa, Márkot is ő küldte, mert, ha ő megy kiderül, hogy együtt vannak, nem akarja a munkások előtt kellemetlen helyzetbe hozni, azért is szaladt el reggel gondolta, hiába várta azonban Mayát, helyette Márk ment mondani, hogy nagyon elfoglalt Maya, mást küldtek helyette mutat Erára, Nick mérgesen csap az asztalra, hogy megint az a lány! Még nem tanulta meg a leckét, ha ő hív valakit, az azonnal menjen! Márk kéri halkabban üvöltsön és mutat Erára, hogy még mindig ott van. Nick inti menjen onnan a dolgára, nincs szüksége senkire! Márk leül, a titkárnőtől kér két kávét, aztán próbálja lenyugtatni Nick idegeit, hogy legyen nyugodt, most már megkapta a lányt, ha idegesíti rúgja ki, már úgysem érdekes. Nick rácsap az asztalra, kéri dühösen, menjen dolgozzon ne tartsa fel, vagy, ha gondolja maradjon és segítsen neki a munkában, mutat egy hatalmas halmaz dokumentumra az asztalán. Márk nevetve integet két kézzel, hogy van munkája, nagyon is sok, rengeteg és kivette a titkárnő kezéből az egyik kávét, belekortyolva ment az irodájába. Kriszti kihasználva az adódó alkalmat odavitte a kávét és kihívó mozdulatokkal teszi elé egész közel hajolva hozzá, aztán elkezdi a homlokát masszírozni, hogy látja milyen ideges, nyugodjon meg, mert megbetegszik, Nick elkapja a kezét erősen megszorítva és kiabálva zavarja ki, hogy egyre szemtelenebb! Egy percet ad neki előkészülni az indulásra! Kriszti a kezét fogva megy ki és mérgelődik, hogy minden baj forrása az a nő, ha nem lenne ott nem lenne a főnök sem mindig ideges. Nick elég hamar elkészült, hívta Márkot is meg Tomot is, Annát pedig behívatta az irodájába, jól kiosztotta amiért ő telefonál és nem azt csinálja amire meg van kérve, ha még egyszer előfordul, hogy nem követi a főnök utasításait el van bocsátva! Nick miután jól megszidta fogta a telefonját és otthagyva az irodában Annát elment mellette, Márk ment be érte, kérte ne is figyeljen oda a nagyfőnök mindig ilyen, ha ideges, majd megkarolva őt elkezdi mesélni amíg kiérnek, hogy ha beküldi Mayát időben, nem lett volna megszidva, jól jegyezze meg a főnök nem egy egyszerű ember, tudja jól, egy szavába kerül mindenki az utcán találja magát, nagyon jól tudja ezt, hisz évek óta ott dolgozik. Anna bólint és amint mindenki megérkezett elindultak a szállodát körül járni, Nick ment elől a többiek szépen utána és amit mondott azonnal feljegyezték, Nick azonban mindenütt Mayát kereste, sehol sem találta azonban az egész szállodában, aztán amint befejezték, még akkor sem látta sehol, gondolta rá nem kérdezhet az túl nyilvánvaló, ezért megállt az iroda előtt és kicsit gondolkodott, majd megkérdezte Annát, hány takarító van aznapra beosztva és kinek mi a dolga, Anna szépen elmondta, kit hová osztott be, de neveket nem említett csak hogy ketten ezt csinálják, ketten pedig azt, Nick még mindig gondolkodik, majd megkéri őket menjenek és együtt nézzék meg a takarítókat, kíváncsi jól végzik-e a munkájukat? Kriszti nem érti ugyan és már a nagysarkújában fáj a lába, de topogva szalad a főnök után, épp indulnak, amikor belép Tom látszik rajta, hogy másnapos és a napszemüvegét sem veszi le, jó reggelt kíván, odamegy Nick elé, aki rá néz az órájára és megfenyegetve kérdezi hol volt, hisz már mindjárt ebédidő! Tom elnézést kér, többet nem fordul elő mondja, nem kell annyira nagy ügyet csinálni, hisz nem az első eset. Nick egy lépést közelebb lépve mérgesen adja parancsba, hogy azonnal menjen az irodába és az egész éves költésvetést nézze át és minden dokumentumot ellenőrizve másolva tegyen az asztalára még aznap! Tom nevet, hogy jó vicc, az legalább három nap, Nick azonban nagyon komolyan néz rá, Márk látva, hogy mindjárt neki esik Tomnak, ezért közbe szólva megkéri őket legyenek nyugodtak mindenki őket nézi és halkan megkéri Krisztit menjen segítsen az igazgatónak. Nick legyint és otthagyja őket, Márk inti siessen, menjen ne idegesítse jobban Nicket mert megüti a bokáját! Tom mérgesen megy be az irodába, jól becsapva az ajtaját. Nick pedig a dühtől forrva megy a lépcsőn fel felé, értetlenül figyelik, hogy mit akar a lépcsőn, miért nem lifttel mennek, Nick megáll a lépcső közepén és kiabálva mondja, hogy tudja megkeresni a takarítókat és ellenőrizni, ha nem arra megy amerre ők? Márk bólogat és gyorsan mellé érve megfogja a vállát, hogy azért ne nyeljen le mindenkit egyben! Nick hozzáfordulva kérdezi meg, mióta lett ő a nagyfőnök??? Mióta adhat ki parancsot az engedélye nélkül? Márk megsimítja a zakóját és azt magyarázza milyen jó főnök, ne kiabáljon, mert mindenkit megijeszt! Nick hátra pillant és látja Anna igencsak megvan ijedve, ezért kicsit lassabban megy és nyugodtabban, majd elkéri Annától a napi beosztást, a szeme azonnal Mayán akad meg, aki a szálloda turista emeletére van beosztva egész nap, pont odaért Erához és Natihoz a VIP- emeleten, hirtelen megállva már nem is érdekli, amint Anna meséli ki mit dolgozik azon az emeleten, csak annyit mond ügyesek és csak így tovább, megfordulva szó nélkül otthagyja őket. Anna inti dolgozzanak tovább és sietve megy utánuk, mondván, hogy a többiek a folyosókat takarítják, meg néhányan az udvart, Nick szerint jobb lenne, ha a turista osztályt megnéznék, hisz mégis ott van sok munka, Márk nevet és egyet köhögve mondja Annának, olvassa már fel kik vannak azon az emeleten, mire Anna elkezdné olvasni Nick ráparancsol, hogy vagy mennek vagy a kedves igazgató úrnak más dolga van, például segíteni szeretne Tomnak??? Márk azonnal megkarolja Annát és mennek is a lifthez, hátra fordulva megkérdezi azért Nicket, hogy azt gondolja mehetnek lifttel is, ha jól sejti? Nick kielőzi, a lábára lépve otthagyja. Amint az emeletre érnek végig sétálnak a folyosón, Márk nézelődik, de Nick nem foglalkozik semmivel, akik ott dolgoztak is csak futólag nézte meg, amikor azonban odaért ahhoz a szobához ahol Maya és Kety dolgoznak ott megállt az ajtóban és hallgatta mit beszélgetnek a lányok, akik nagyon jól el beszélgettek az este történteket mesélte Maya, csak azt nem említette, hogy a férfi akivel találkozott az a főnökük, annyit mondott, hogy egy idegesítő pasival jött össze, meg hogy nem tudja hogyan, de reggel is nála maradt, nem tudja, hogy fog véget vetni ennek a kapcsolatnak, Anna hangosan köhög amikor elhallgatnak, nagy hévvel ront be Nick és áll meg Maya előtt, majd megölve a tekintetével, amikor Maya lehajtja a fejét Kety pedig kérdezi mi történt? Miért vannak ott, Anna mondja, hogy a nagy főnök mindenkit személyesen ellenőriz, mutatja legyenek csendben, Nick nem szól semmit idegesen viharzik ki és hagy ott mindenkit, Márk pedig kéri Annát tanítsa meg a lányokat ne beszéljenek butaságot munkaidőben, mielőtt elment pedig megfenyegette Mayát és szaladt is a főnök után, aki tajtékozva ment vissza az irodába. Márk sem mert bemenni, sosem látta még olyan idegesnek Nicket, csak leült a titkárnő asztalának a szélére és hallgatta amint mindenkit szétszed, aki csak belépett. Anna is amint megszidta és büntetésre fogta a lányokat, ami azt jelentette, hogy egész délután külön kellett a szobákat takarítaniuk elment és ő is tovább végezte a munkáját, nehogy megint bajba keveredjen, ezért minden takarítót figyelmeztetett és ellenőrzött. Nick sehogy sem tudta fékezni a haragját gondolta, azonnal kirúgja, ha neki nem kell egy olyan jó parti, mint ő és ha nem akar egy olyan kedves és jó férfival lenni akkor nem érdekli, nem fog egy olyan lány után szaladni, aki semmit sem akar! Majd kiderül, hogy szégyell, engem! Akinek egy csettintés és ezer lány hever a lábai előtt, alig várva, hogy nyilvánosan mutatkozzon velük! Erre meg ez a kis lány...! Nem tudott semmire sem koncentrálni és már senki sem mert bemenni, messzire kerülték az irodáját is. Amint a székében fortyogott, gondolta elmegy és számonkéri, megkéri mondja a szemébe, ha semmit sem akar tőle, fogta a zakóját, amit menet közben vett fel, amint kilépett mindenki eliszkolt előle, a liftben is magát nézte és azon agyalt, miért nem akarja az a kiscica őt? A liftből kilépve lassan indult a szobák felé, ahol ismét hallotta csacsogni a lányokat, most nem mást, mint a munkát beszélték, hogy titokban segítenek egymásnak a szobákat kitakarítani és akkor ebédidőre be is fejezik. Nick elment messzebb és felhívta Márkot parancsba adva, hogy azonnal takaríttassa ki az irodáját, ne más takarítsa, mint a lány, akivel Maya dolgozik! Márk nem érti hisz reggel is takarítottak! Nick azt mondta azonnal! Vagy menjen segítsen Tomnak, Márk azonnal hívja is Annát persze csak azt nem tudja ki az a lány és kit kérjen? Márk megkérdezi ki volt a lány Mayával azt szeretné, ha küldené, de nagyon gyorsan, mert a nagyfőnök fogja ellenőrizni. Anna nem érti ugyan mert a lányok nem oda vannak beosztva, de azonnal hívja Ketyt és kéri menjen gyorsan, a lányok még morgolódnak kicsit és Maya igen mérges Nickre szóvá is teszi, hogy milyen gyerekes a nagyfőnök, ha valamit kitalál azt azonnal akarja! Kety kéri ne beszéljen butaságot vagy megint megbüntetik, majd elszalad. Maya pedig ott marad egyedül és takarít, bemegy Nick idegesen, mikor azonban meglátja Mayát el is veszett, nem tud meg szólalni, csak hátra tett kézzel sétál végig a szobán és az ujját végig húzva nézi maradt-e valahol por, majd megáll Mayának háttal:
- Tudod mi jár azért, ha a főnököd szidod mások előtt? Nem félted az állásod ugye? - Megfordulva odalép és kicsit lehajol hozzá, mire Maya azt mondja ő nem szidja csak az igazat mondja, Nick nevet és leül az ágy szélére, azt mondja szerinte olyan a főnöke, hogy ha akar valamit azt azonnal akarja? - egy érdekes pillantással végig nézve Mayán, amikor Maya gyorsan mutatja a két kezével, hogy sajnálja csak viccelt, tudja milyen jó szívű és kedves a főnök! Nick megfogja Maya kezét, berántja a karjaiba mindkét kezét egyszerre fogva, megcsókolja:
- Látod, én sem mindig kapom meg azonnal, amit akarok! Mert, hogy megcsókoljalak már reggel akartam és csak most kaptam meg! - mondta, miközben ismét megcsókolta. Maya mérgesen tolja el magától és áll fel, majd megfogva Nick karját kéri, gyorsan álljon fel, mert rögtön ott vannak a vendégek és összerombolja az ágyat!
Nick nevet és megölelve a derekát megemeli és az ágyra fektetve kérdezi tőle, mit tud tenni ellene? Az övé az a szoba, ha épp azt akarja egész nap nem állnak fel az ágyból! Van még más, amit szeretne mondani esetleg? Maya csak néz rá nem is pislogva, amikor azonban megpróbálja megcsókolni, belecsíp az oldalába, ekkor engedi el csak őt Nick. Maya felállva megigazítja a ruháját és mérgesen mutat az ajtó felé, ha nincs semmi fontos szeretné befejezni a munkát, mert a nagyfőnök nagyon szigorú! Mindig egy egyszerű, kedves takarító nyomába lohol. Nick is felül és felállva lassan odalép hozzá és váratlanul megcsókolja, aztán elindul kifelé, ott megáll egy pillanatra és visszafordulva megkéri, ne felejtse el, ne játsszon vele, mert nem mindig nyeri meg a szépségével és kis esetlen bájával! A végén tényleg felfalja az oroszlán a kiscicát! Aztán elment, Maya mérgelődve magyarázik hangosan, hogy mit képzel miket beszél, biztos azért csinálja mert már megszerezte, amit akart és most már biztos hamar kifogja rúgni őt, ez pedig csak egy kis játék részéről, mutatva bármit megtehet. Maya gyorsan befejezi a munkát, megigazítja az ágyat, majd mikor csukja be az ajtót a kezét a szájára téve, csak a csók jár az eszében, olyan szenvedélyes és vad-gondolja, amikor befejezte látta, hogy Kety el van maradva, még mindig nem ment fel, ezért azt a szobát is kitakarította mire Kety odaért hozzá, aki megölelve kérte menjenek ebédelni már így is késésben vannak, cserébe amiért segített neki, ha bármikor szüksége lesz rá azonnal ott lesz. Maya a lépcsőn ment, amíg Kety lifttel és amint hamarabb leért, megvárta Mayát és mentek ebédelni, az étkezőben már csak Anna volt, aki türelmesen várta őket, amint leültek enni szépen csendben, azonnal megkérdezte Anna Mayát, hogy megint milyen rosszat csinált, amiért nem őt hívták az irodába takarítani? Ekkor jut eszébe, hogy pont, amikor elhívták Ketyt, jelent meg a főnöke, mérgesen csapot az asztalra, majd mikor Kety is kérdezte mi a baj, ő csak annyit felelt semmi-semmi. Az ebéd után Anna megkérte menjen és vigye vissza a tálcákat az étterembe, mert neki nagyon sok a munkája, Maya még mindig evett és teli szájjal bólintott. Anna el is ment, ők meg ott maradtak ketten, amint elkezdtek beszélgetni lépett be Era és Nati, egyenesen leültek melléjük és elkezdtek velük kötekedni, hogy most már vége a szép életnek és a sok kivételezésnek, már nem a főnök kis kedvenc játéka! Maya nevetve áll fel, két kezét az asztalra téve kérdezi meg, biztos benne? A főnök akkor lesz az övé amikor csak akarja! Era hangosan nevet, hogy jó vicc, de tudja jól a fiatal igazgatót szemelte ki, habár ki tudja mivel csábította el, de a nagyfőnök az más, sosem állna össze egy ilyen kis senkivel! Maya rácsap az asztalra, neki akar menni, amikor belép az egyik őr elengedi Erát, aki visszaül tovább nevetve, Maya pedig annyit mond mostantól jól figyeljen és ott hagyja őket, az ajtóból fordul vissza és kéri Ketyt menjen ő is, mert az csak döbbenten ült, Maya a tálcákkal indult el az étterem felé, amíg Kety visszament az emeletre. Era pedig intve Natinak mindenütt Maya nyomában volt, teljesen fel volt háborodva, amikor Maya bement az étterem konyhájába és amint letette a tálcát a konyhafőnök egy meseszép sütivel várta, ami még jobban felháborította, hogy személyesen adta oda neki és nevetve beszélgettek, csak topogott Era, hogy mennyire utálja és minél hamarabb ki kell rúgatnia azt a kis fruskát! Maya is észrevette az ajtó ablakán és még hangosabban nevetve beszélgetett, egész addig, amíg be nem lépett Nick az étterem főbejáratán, elegánsan fessen, minden szem rá szegeződött, na végre mondja Era, most jól megkapja a magáét, Nick mérgesen állt meg Maya előtt, amint elkezdett volna vele kiabálni, Maya megelőzte, oldalra pillantva Erára nagy mosollyal kérdezte, mit szeretne főnök úr? Ettől a pillanattól teljesen megszűnt a világ Nick körül és csak Maya mosolyát látta, ami meg zavarta, hisz mindig csak vitáztak, eddig még sohasem mosolygott rá nyíltan és ilyen bájosan, hátra is nézett biztos neki szól-e a mosoly, mivel mögötte senki sem volt értetlenül állt Maya előtt és a konyhafőnök, meg a többi szakács előtt, csak annyit mondott zavarában, mindenki menjen vissza a munkájához! Maya még mindig mosolyogva fel egyenesedik, annyit mond, igen főnök, már megyek is! legyen szép napja! Mindenki tátott szájjal figyelte, hisz tudták a főnök folyton megszidja, de most csak állt és nézte amíg Maya eltűnik előle, akkor megköszörülte a torkát, zavartan mutatva, hogy dolgozzanak kiment ő is, az irodába vissza menve is csak Maya mosolya járt az eszében, a délutáni értekezleten sem kiabált, nem is szidott meg senkit, mintha nem is ott járt volna az agya, csak hátradőlve a székében forgott. Nem értette, Maya végre rájött, hogy ő csak az övé, vagy mi volt az a mosoly, hirtelen az értekezlet közepén felpattant és hagyva csapot-papot kiment szó nélkül, ment megkeresni Mayát.
Maya azonban tudta most nagy bajban van és a főnöke még nyomulósabb lesz, de nem hagyhatta, hogy az a vipera legyőzze, hisz igazság szerint már megszerezte Nicket, hisz lefeküdtek egymással. Nick felment az emeleten, végig a hosszú folyosókon, kereste Mayát, ahol látta a takarítókat dolgozni ott oda ment és körül nézett mintha csak ellenőrizne, mivel sehol sem találta őt, ezért hívta Márkot, aki ott maradt az irodában folytatta a munkát az értekezleten, Nick kérte azonnal találja meg neki Mayát! Márk a kezét a telefonja mikrofonjára téve kért elnézést egy percre és ment is felhívni Annát, hogy hol van megint az a lány? Anna kérdezte melyik lányra gondol az igazgató? Mire Márk mondja az amelyik miatt infarktust fog kapni, vagy beteglapra kell mennie a végén! Anna azonnal tudta kiről van szó és elmondta Maya az udvaron végzi a munkáját, Kety pedig a kertipadokat tisztítja. Márk azonnal hívja is Nicket, aztán visszament a többiekhez, elnézést kérve folytatta a megbeszélést, hogy vészhelyzet állt fenn, de mivel ő a legjobb igazgató meg is oldotta emeli meg a telefonját elégedetten, kérte folytassák a munkát. Nick pedig azonnal ment a lifthez, amint leért és kinyílt a lift ajtaja ott állt előtte Maya és Kety, aki kérte a főnököt menjen csak nyugodtan, Maya pedig komoly arccal köszönt el Ketytől mintha a főnök ott sem lenne és ment a lépcsőhöz, értetlenül nézett Nick, mire kitudott menni a liftből ismét eltűnt előle Maya, nem értette mi ez a játék és most miért volt olyan komoly, ami biztos túl gyorsan tud eltűnni előle a vadmacskája, indul utána kis mosollyal a szája sarkában. Amint ment utána és utolérte a folyosón, azonnal megfogta a karját, magához fordítva kérte számon mit művel, mi ez a játék? Maya azonnal el akarta mondani, hogy sajnálja, ne keresse őt, amikor meglátta kicsit messzebb sutyorogni Erát és Annát, azonnal hangnemet váltott és kedvesen ismét mosolyogva kérdezte meg mit szeretne a nagyfőnök? Nick nagyon ideges és csak azt szeretné tudni mi ez a játék? Maya közel hajolva megsimítja a haját és azt mondja, elnézést, de volt ott valami, majd súgva mondta, ha nem tetszik neki, hogy kedves vele, szóljon nyugodtan, amint Nick megérezte az illatát el is veszett, egész végig csak Maya ajkait figyelte, meg akarta csókolni, de amint hajolt közel hozzá Maya nevetve elhúzódott, jó munkát kívánva hátat fordított és elment, Era és Nati nem hitt a szemének, hogy milyen rafinált az a vipera és még hozzá is ért a nagyfőnökhöz. Nick még mindig állt és figyelt Maya után. Era nem hagyhatta annyiban, körül nézve látta, senki más nincs a folyosón csak a nagyfőnök, odament, hozzá akart érni Nick vállához, amikor ő hirtelen megfordult és olyan szemmel nézett rá, mintha meg akarná ölni. Amint ment a lifthez és várta azt, azon gondolkodott mennyire a varázsa alá került annak a kis lánynak, bármit csináljon is, ha a közelében van minden megszűnik körülötte, amint belépett a liftben, annak tükrének beszél:
 - Mi van veled Nick? Csak nem szerettél bele egy ilyen kislányba? Nem ilyen vagy, hisz utánad futnak a lányok és nem pedig fordítva! Ami igaz az igaz, az illata teljesen megőrjít, minden porcikája arra sarkkal, hogy vele legyek!- amikor megállt a lift és kinyílt az ajtó még akkor is érezte  Maya illatát, egész délután csak rá gondolt, bárhol volt érezte az illatát, mindenkivel kedves volt azonban, látszott rajta milyen jó kedve van, Márk is észrevette, gondolta megtudja mit csinált Maya, amiért ennyire boldog a nagyfőnök, elköszönt és elindult megkeresni, tudta valamelyik emeleten lesz, ezért a lépcsőn sétált és sorra nézett át minden emeletet, amint sétált a folyosón akkor hallotta, hogy két szobalány beszélget, hogy milyen könnyen kapható a kis újonc lány, pedig nem is a nagyfőnök kell neki, hanem az igazgató, aztán azt tárgyalgatták, jobban is jár Márkkal mert ő az egyetlen, aki mindig mindenkivel kedves, de legalább szabad a pája a nagyfőnökhöz, nem fogják évek munkáját eldobni egy kis jövevény miatt, mert évek óta próbál Era, Nick közelébe kerülni, Márk megállt mögöttük és hangosan köhögött egyett, amikor ijedten fordultak meg és hallgattak el, Márk azonnal ki akarta rúgni őket, vitte is a nagyfőnökhöz, aztán elkezdtek könyörögni, hogy ne rúgja ki, ők is csak nemrég hallották, hogy együtt van az új lánnyal, mert reggel az igazgató úr mondta, hogy miatta késett! Márk ekkor elmosolyodik és gyorsan komoly arcot vág, majd megkéri többé ne pletykáljanak, tudják jól milyen nehéz természete van a nagy főnöknek, mi történt volna, ha épp ő jár arra és meghall valamit, amit nem kellene?  A nagyfőnök,ha kirúg valakit az az egész városba nem fog munkát kapni többé! Hálálkodva köszönik meg és szinte szaladva hagyják ott Márkot, aki nevetve hátra teszi a két kezét és sétál vissza az irodába, hogy ezt el kell mesélnie Nicknek! Amint leért egyenest bement Nick irodájába és ott nevetve, elégedetten ül le, vesz egy újságot a kezébe, Nick rápillant és tovább ír és magyarázik a titkárnőnek, aki majd ráesik annyira közel van hozzá hajolva. Nick amint ír megkérdezi mi az, ami annyira vicces mesélje el. Márk azonnal leteszi az újságot, felülve elkezdi mondani, hogy az imént épp kereste az új lányt Mayát, vagyis ellenőrizte a munkásokat, mert ő mindig csak dolgozik, akkor hallotta amint azt mondják, együtt van az egyik új lánnyal és a barátnője! Nagyon vicces - meséli nevetve. Nick fel sem nézett, hanem tovább írt, annyit mondott csak, hogy ne ott élje a magánéletét és hagyja békén a munkásokat, ha Tomról lenne szó el is hinné, de róla? Nick ekkor mondja, hogy ha meghallja ki a lány, nem ezt mondja, ekkor mondja, a kis Mayáról és róla beszélték. Nick abbahagyja az írást és felnézve szorítja a tollat, majd megkéri sejtelmesen ijesztő hangon, ismételje csak meg? Kriszti is rá néz őt azonnal kiküldi, hogy majd később folytatják, majd feláll és szó nélkül odamegy Nick mellé, leülve a kezét Márk hátához teszi és a vállára téve szorítja egyre erősebben, hogy mit is beszélnek ki az ő barátnője? Márk felszisszen és nevetve mondja, hogy a kis Maya, ekkor lép be Dia és pont elcsípi amint azt mondja Maya a barátnője, Dia azonnal hozzá vágja táskáját és odalépve a fülét fogva kéri mondja csak ki a barátnője? Nick elengedi, nevetve üdvözli Diát, megigazítva a nyakkendőjét és a zakóját, kéri Márkot, mondja csak nyugodtan, addig ő meg visszamegy a helyére. Márk elkezdi csókolgatni Dia kezét, hogy ez pletyka ne vegye komolyan, amúgy is a főnök hibája, mert miatta van! Nick még mérgesebb és mutatja Diának, csak nyugodtan emelje a fülét. Dia pedig rácsapva elengedi és odamegy Nick mellé karba tett kézzel dühöng, kéri Nicket hívjon valakit és jó veresse meg ezt az idiótát! Nick nevet, Márk pedig átugorva a kanapé előtt lévő kis asztalt könyörög ne haragudjon rá, hisz neki csak egy szerelme van! Nick komolyan rájuk szól, hogy menjenek a saját irodájukba és ott folytassák, mert neki ki kell rúgnia valakiket, Márk megöleli Diát és amint mennek ki még visszaszól, hogy ne legyen ingerlékeny, nem az ő hibájuk, ha még tovább akar játszani a kis Mayával keressen más bűnbakot! Nick ketté töri a tollát mérgében és már nem is tud a munkára figyelni csak Maya jár az eszében! Mindig mással hozzák szóba, miért nem pont vele? - gondolja az ablak felé fordulva.
Maya eközben igyekszik mindent megtenni, hogy elkerülje a főnökséget, mindenkit beleértve az igazgatókat is, amint ment az udvart söpörni szokásához híven véletlenül összefutott a titkárnővel, aki kivételesen nem kötött bele, sem pedig nem bántotta, csak nevetve jó munkát kívánt és elment mellette. Maya néz utána és megrázva magát azt mondja így még ijesztőbb, mint amikor gonosz. Majd körül néz és folytatja a munkát, mikor senkit sem lát veszi a kis cica füles rózsaszín fülhallgatóját és bekapcsolja a zenét, táncolva takarít tovább, még azt sem veszi észre, ha valaki elment mellette, mindenki rá nézve nevet rajta, amilyen érdekesen táncol és dolgozik. Nick pedig az irodájában volt, egész este volt már mire az ablaknak dőlve olvasott, amikor kipillant veszi észre Mayát, aki táncolva söpri a falevelet, kicsit nézte őt, ekkor eszébe jutott, hogy Márkot hiszik a barátjának, amit nem hagyhat szó nélkül, ledobja a mappát és kiment hozzá, megállt mögötte és figyelte amint táncolt és dúdol, addig nézte őt, amíg észre vette, hogy mindenki, aki elmegy mellette milyen szemekkel néz rá, főleg a fiatal férfiak, ekkor odalépett és többször szólt neki, mivel Maya nem hallotta megérintette a vállát amitől Maya megijedt és hirtelen hátra pillantva megbotlott, alig érkezte Nick elkapni és csak tartotta átölelve szorosan a derekát. Maya kihúzta a fülhallgatót és próbálva szabadulni a karjaiból, kérdezte mit tehet a főnökért? Nick végig néz rajta, megfogja a fülhallgatót és mutatja neki mosolyogva, milyen gyerekes, Maya kiveszi a kezéből és megkérdezi most már mérgesen mit akar? Nick néz rá keresi a tekintetét, ekkor jut eszébe, amit Márk mondott, odalépve megfogja a derekát és magához húzva megakarja csókolni, amikor Maya eltolja és elszalad, Nick mérgesen lazítja meg a nyakkendőjét, hogy nem érti mit akar tőle, ha közeledik felé elfut, ha meg távol akar maradni ő közeledik! Mérgesen ment vissza az irodába, ahol nem tudott tovább mérgelődni mert már várta Dia, Márk meg Tom és indultak vacsorázni, látszott azért Nicken, hogy valami baja van, de senki sem mert rákérdezni. Maya visszaszaladt az öltözőbe és elbújva a sarokba gondolkodott, hogy vajon mit akar tőle még mindig a nagyfőnök, hisz azt hallotta róla, ha megkapott egy lányt el is dobta, sosem volt egy éjszakánál több ideig barátnője, az mondjuk igaz csak ritkán csajozott, de akkor sem volt csak egy éj! Maya lassan elindult, mert már mindenki vacsorázott és Anna is folyamatosan hívta, amikor kilépett mindenki összesúgott mert azt beszélték Márk szeretője. Maya csendben leült és elkezdett enni, ez is a nagyfőnök hibája gondolja, Anna elordítja magát, hogy aki menni akar a főnök irodájába beszéljen csak tovább! Mire mindenki elhallgatott és evett, megfogta Maya kezét, kérte ne törődjön velük! Maya amint befejezte a vacsorát és ment visszavinni a tálcákat látta ismét azt a vendéget aki mesélt neki Elzáról, odamenni nem mert, mivel túl sok vendég volt ott, ezért csak az ablakon figyelt kifelé, amikor a főszakács ismét egy tányér desszertet készített neki, megfogta Maya vállát, leültette, majd leült vele szemben és várta, hogy megkóstolja, Mayának nagyon ízlett és mosolyogva kanalazta, amikor belépett Nick és meglátva amint egymással szemben ülve nevetnek és Maya eszik, nagyon féltékeny lett, arra gondolt amíg ment feléjük, hogy milyen varázsa van, ami miatt mindenki szereti? Megállva Maya háta mögött, a főszakács gyorsan felállt és mivel Nick intette menjen ő elment a dolgára, Maya amint felnézett és látta nincs a szakács meglepődött, körül nézve megpillantotta Nicket, annyira megijedt, hogy hangosan elkezdett köhögni, mire Nick a hátát ütögetve óvatosan kért neki vizet és odahajolva megkérdezte miért ijed meg folyton tőle, talán oroszlánnak nézi, aki felfalja az engedetlen kis cicát? Maya néz rá nagy szemekkel, miközben a vizet kortyolja és gyorsan felállva ismét el akar szaladni, mire Nick megfogja a kezét és magához rántva mondja, most nem menekül! Mindenki, aki épp a konyhában volt őket nézte, Maya körül nézve zavarban volt és próbálta kihúzni a kezét, amikor Nick még közelebb hajolt hozzá és azt mondta  vagy utána megy az irodába, vagy ott mindenki előtt megcsókolja, hajolva egyre közelebb hozzá, Maya kihúzza a kezét és azt mondja rendben-rendben már indul is, aztán elpirulva szaladt el, Nick elégedetten ment vissza a vendégeihez és kért elnézést mert halaszthatatlan dolga akadt, majd sietve ment az irodába, azt gondolta már ott van Maya, meglepődött amikor belépett nagy boldogan és Kriszti volt ott nem pedig Maya, aki a kanapén ült nagyon csábító mozdulatokkal, hogy azt mondta neki a kis újonc, hogy a nagyfőnök egy fontos dolgot akar mondani, mikor Nick elordította magát szinte az egész szálloda beleremegett és kizavarta Krisztit, hogy mióta adhat parancsot rajta kívül más is? Nagyon mérges volt, dühöngött, amiért ezt csinálta vele az a lány, azon volt, hogy megkeresi és azonnal kidobja, de az ajtónál meggondolta és azt mondta hisz az egész szálloda az övé nehogy már ne fogadjon szót egy kis takarító? Ha egyszer azt mondta az irodájában várja, akkor, ha addig él is eléri, hogy bemenjen! Az ablakhoz ment és két kézzel rá támaszkodva mérgesen nézett ki, majd néhány perc múlva mérges hangon hívta fel Annát, hogy azonnal abban a percben ott akarja látni Mayát, nem érdekli semmi kifogás, ha egy percen belül nincs ott mindenkit kirúg! Anna eltartva a telefont hallgatta amint kiabál a főnök, majd letette és lépett oda Mayához, hogy megint mit csinált amivel ennyire felbosszantotta a nagyfőnököt, évek óta ott van, de még soha nem kelt ki magából ennyire, Maya megemeli a vállát, nem akart bemenni hozzá, de tudta amilyen hideg és gonosz híre van a főnökének tényleg képes mindenkit kirúgni miatta, ezért megölelte Annát és kérte legyen nyugodt senkit sem bocsát el a nagyfőnök és elindult lassan sétálva az iroda felé, amikor is a fülében csengett a perc, ahogy kiabálja szaladva ment az irodába, a titkárnő azonban nem akarta beengedni mert nagyon ideges a főnök, inkább menjen  a pasijához és majd Márkkal menjen a nagyfőnökhöz, Maya vett egy nagy levegőt, hogy mivel a titkárnő nem engedi be nem az ő hibája, ha késik, amikor elindul vissza, kiabál ki a főnök a félig nyitva lévő ajtón, hogy már letelt a perc! Maya szaladva gyorsan belép és bezárja az ajtót, megállva az ajtóban csak nézi Nicket, aki az ablakra támaszkodva csak bámul ki. Nick nem szól csak megfordul Maya felé, neki dőlve az ablak szélének figyeli őt, Maya pedig hallgat, amikor Nick megelégeli és elindul felé, Maya egyet hátrébb lép és kéri mondja meg mit akar tőle, hisz már megkapta, amit akart, akkor miért nem hagyja békén? Nick megint egyet közelebb lép és megkérdezi, mégis mi az, amit megkapott? Maya zavarban van és próbálja mondani, hogy amit a lányoktól szokott, akikkel csak éjszakát tölt! Nick nevet hangosan és megkérdezi és én ezt már megkaptam tőled? Szerinted én csak ezt akarom? Maya bólogat, hogy igen, mi mást, már együtt töltötték az éjszakát! Nick megfogja mindkét kezét és Maya hátához téve azt mondja: 
--- Tévedsz, én téged akarlak!!! Nem csak a tested kell, hanem mindened! Maya próbál szabadulni és kéri fejezze be, hisz ők nem illenek össze és ő más miatt van ott! Nick nem engedi el és megkérdezi szerinte akkor ugyan ki illik hozzá szerinte? Mi az, ami miatt ott dolgozik, pont az ő szállodájába? Maya nem mond semmit sem, mert fél elárulja, hogy a bosszú miatt van ott, ezért azt mondja a pénz miatt, mert sokat szeretne keresni, de ha a főnök folyton a nyakába liheg nehéz lesz, amúgy se érti miért pont ő, hisz a főnökhöz olyan való, mint Dia, vagy a karót nyelt cicababa! Maya ránéz Nick arcára és gyorsan azt mondja bocsánat Krisztire gondolt. Nick nevet hangosan, azt mondja miközben folyamatosan megcsókolja az arcát, hogy hadd döntse el ő ki az, akit szeret! Maya hátra húzódik, mire Nick megcsókolja olyan szenvedéllyel, mint még soha, gyengéden felemeli a derekánál átölelve és a kanapéhoz viszi, ott teszi csak le folyamatosan csókolva őt, majd átölelve szorosan tartja és kéri ne fusson előle többé, mert ő mindig megkapja, amit akar! Maya próbál elhúzódni tőle, nem nagy sikerrel, Nick pedig tovább ölelgeti és csókolgatja, Maya kérdően néz rá, mire Nick nevet és csak átölelve hátra dőlnek a kanapénak, miközben a kezét csókolja mondja, miért néz rá ilyen ilyedt szemekkel, nem fogja megenni, de ne felejtse el, mivel együtt töltötték az éjszakát ezért hozzá tartozik és meg se próbáljon menekülni! Maya még mindig csak néz rá, amikor Nick ismét megcsókolja, őrült vággyal minden mozdulatában csókolja tovább, amikor kopognak, a titkárnő kéri menjen mert Tom és Márk várja, szeretnének hazamenni! Nick nem engedi el Mayát, megcsókolva az arcát kéri ne fusson el, ígérje meg, hogy adnak egymásnak egy esélyt, Maya nem szól semmit csak feláll és indulna, amikor Nick megfogja a kezét, Maya visszanézve bólint, kilépve beleütközik Krisztibe, aki hallgatózni akart, Maya teljesen kinyitja az ajtót és mutatja fáradjon csak be, pillant közben Nickre, aki felállva gombolja be  zakóját és látszik rajta nem tetszik neki, hogy megzavarta őket, Maya amint elment Nick megszidta Krisztit, hogy egyre szemtelenebb, ha azt mondja senki se zavarja akkor azt tartsa is be! Kéri hívja oda a két türelmetlen igazgatót! Kriszti bekopog hozzájuk és visszamegy a helyére duzzogva, Márk pedig kopog, amit sosem szokott és óvatosan dugja csak be a fejét először, látva, hogy Nick nyugodtan ül az asztalnál belép, nagy levegőt véve, azonnal azt mondja, mennének haza felé, mert a nagyfőnök miatt haragszik rá Dius és kikell engesztelnie! Nick forog a székében és hirtelen megállítva azt mondja, amiért a két igazgató úr nem tudja, a helyét és mikor kell zavarni ezért egész éjszaka ott maradnak és dolgozni fognak! Még a levegő is meghűlt mindkettőjükben, amikor Nick nevet és kéri menjenek csak, neki már más terve van és ő ott marad. Tom nevet először hónapok óta, hogy szinte még a szíve is megállt, mióta ilyen vicces a nagyfőnök? Ki vagy és mit csináltál a jégheggyel? Amint mentek kifelé Tom és Márk azt beszélték hangosan mennyire nem áll jól neki, ha vicces próbál lenni! Nick utánuk szólt, hogy mindent hall, mire ők nevetve zárják be az ajtót. Nick pedig hátra dőlve forgott tovább a székében, nagyon boldog volt érezte Maya szíve milyen gyorsan vert, tudta ő is azt érzi iránta, ami a legfontosabb végre beleegyezett, hogy együtt legyenek, csak nem tudja mi legyen a következő lépés?
Maya eközben befejezte a munkáját és az órájára pillantva gondolta elsétál és megnézi kedves barátját az éteremben, aki a főszakács, jól tudja mindig meglepi valami finom sütivel, nagyon késő is volt de, már igen éhes volt, amikor bekukkantott és látta senki sincs már ott vett észre az asztal szélén szépen letakarva egy gyönyörűen szép süteményt, tudta neki hagyta ott a főszakács, s mivel körül nézve senki sem volt ott, leült szépen és kiélvezve minden falatot lassan evett, egyszer csak hangokat hall az étterem felől, gyorsan fogta a tányért és az asztal alá bújva csendben várta, hogy elmenjen az illető, kicsit várt és amikor azt hitte tiszta a levegő előbújt, amint feltette az asztalra a tányért és lassan felállt, hát a nagyfőnök az asztalra könyökölve két kézzel figyelte őt. Maya nagyon megijedt és ijedten nevetve mondta, hogy semmi rosszat nem csinált a sütit a főszakács neki hagyta, ha nem hiszi hívja csak fel! Nick néz rá, majd áthajolva az asztalon megcsókolja, majd elveszi a sütit és a villát, ott hagyva a döbbent lányt lassan megkóstolva a sütit indul el vissza. Maya még le sem érkezte nyelni az utolsó falatot, mérgesen morog utána hangosan, hogy miféle főnök az, aki elveszi a munkás desszertjét? Majd dobbantva a lábával ment vissza a folyosóra, ott megállva hangosan elkezdi kérdezgetni vajon honnan tudta, hogy ott lesz és vajon azt, hogy az asztal alá fog elbújni, szerinte a főnöke egy szellem. Maya amint topog és hangosan motyog megfordul, mögötte áll Nick, karba tett kézzel nevetve rá, hogy ha szellem lenne akkor egy percre sem szabadulna meg tőle, majd hirtelen odalép megöleli és megcsókolja, hogy a szellemek nem tudnak csókolni, sem pedig mást szorítja magához még jobban, megkérdezve tőle, mutassa meg esetleg mit nem tudnak még a szellemek? Maya nevet mérgesen, jól tudja mire gondol Nick, viszont azt is tudja nem fog tőle szabadulni egy könnyen, amilyen szenvedéllyel öleli, ezért megöleli a derekát és megcsiklandozza, amikor pedig Nick elengedi ő integetve ott hagyja. Nick pedig áll és azt mondja: --- Nézzenek oda, megint faképnél hagy a kis vadmacskám! Fütyörészve ment a lifthez és vissza a szobájába. Maya pedig úgy tett mint, aki dolgozik és ahol csak tudott leült és szinte bóbiskolva aludt. Aztán az órájára pillantva látja, hogy milyen késő van, megdörzsölte a szemét és lassan lement az öltözőbe, ott megmosta az arcát és leülve a sarokba elővette a kis noteszét, mindenki rajta volt, aki szerinte találkozott a testvérével, minden összeállt már csak ki kell derítenie ki volt a tettes, amint olvasta a neveket megállt egy pillanatra Nick nevénél és áthúzta, mert ő biztos nem lehetett, aztán lejjebb olvasva ott volt a vendég, aki látszólag sokszor találkozott Elzával, mivel kedves és segítőkész ezért az ő nevét is kihúzta, neki abban a pillanatban a leggyanúsabb Tom volt és az egyik biztonsági őr, akitől még ő is félt és igyekezett mindig elkerülni, ezek neveit be is karikázta, amint eltette a kis noteszét azon gondolkodott, hogy tudná mihamarabb kideríteni, de egy pillanat alatt elnyomta az álom.
Nick pedig letusolt és csak úgy egy pizsama nadrágban dőlt be az ágyba, aludni sehogy sem tudott, bármerre fordult mindenütt látta Mayát, amint az a karjaiban alszik, szinte az illatát is érezte, nem vágyott még soha annyira senkire mint Mayára, gondolta megkeresi, hisz tudta a raktárban lesz, ezért egy pólót magára véve menet közben, elment a raktárhoz ahol mindig alszik a lány, az ajtóban vett egy nagy levegőt és belépve arra gondolt, most nem fogja hagyni, hogy bárki megzavarja őket, mikor azonban körül nézett látta, hogy sehol sincs, ezért lassan végig járta a többi raktárt is sikertelenül sehol sem volt Maya, azt gondolta biztos hazament és lóg a munkából, mérgesen ment vissza a szobájába és szinte beesett az ágyba, hogy ezt nem tűri tovább és kora reggel megbünteti. Nem is aludt Nick egész éjszaka és csak azon agyalt, hogy büntesse meg, reggel szinte hajnalban kelt fel és folyamatosan Mayát hívta, valamiért Maya telefonja kivolt kapcsolva.     Nick attól félt baja esett és épp hívni akarta Annát amikor kopogtak, Maya volt az, álmosan, elnézést kérve tette le a két kávét, majd felemelve a fejét nézett körbe, hol van a lány, akinek kell a másik kávé, Nick azonnal odalépett elé és szorosan megfogta a csuklóját, hogy hol volt éjjel és miért nem csöng ki a telefonja? Maya néz rá értetlenül és kiveszi a zsebéből a telefonját, ami le volt merülve, mutatja Nicknek, hogy sajnálja elfelejtette feltölteni, de miért kereste őt éjjel? Nick megköszörüli a torkát, azt mondja az ő szállodája és csak ő kérdezhet! Maya megemeli a vállát, megkéri, ha lehet visszaadná a kezét mert szüksége van rá, mutat a kezeikre, amit Nick még mindig fogott. Nick elengedi és kéri üljön le, van néhány dolog, amit el akar mondani, Maya nem akar, sietnie kell mert haza akar menni, álmos az éjszaka is kényelmetlenül aludt, szeretne végre a saját ágyában aludni, majd elhallgat, nevetve mondja nem aludt, csak sokat dolgozott! Nick el is felejtette, hogy egész éjszaka azt tervezte, mivel bünteti meg, csak nézte és teljesen elvarázsolta, Maya pedig csak állt vele szemben és várta mit akar megint tőle? Nick közelebb lépett hozzá megakarta csókolni, mivel kettesben voltak az ő lakásában gondolta az a legjobb alkalom, hogy együtt legyen vele, amikor hozzá akart érni Maya megelőzte és végig simítva az arcát lábujjhegyre állva megcsókolta, Nick át akarta ölelni, de Maya nem engedte, megfogta a két kezét és maga mellé téve folyamatosan csókolta, amikor a nyakához ért elengedte, amitől Nick hátradőlt a kanapén azt gondolta, végre az övé lesz Maya, ő azonban odahajolt és kérte csukja be a szemét, Nick gyorsan be is csukta gondolva biztos levetkőzik, ekkor azonban ajtó csapódást hall, kinyitja a szemét és látja sehol nincs Maya, nevetve sóhajt és dől hátra, hogy ismét otthagyta a vágytól túlfűtött férfit, majd fogja a kávét és azt mondja, a kis vadmacska nyíltan kihívott engem, meglátjuk meddig fut előlem?
Maya szíve a torkában dobogott, ő is szeretett volna vele lenni, hisz egyre jobban kedveli, de nem ugorhat amikor csak a főnök úgy gondolja! A buszon is szinte aludva állt végig, olyankor eszmélt csak fel mikor a busz hirtelen fékezett és majdnem eldőlt, hazaérve alig bírta vonszolni magát, nem is köszönt Flornak csak integetett, aki nevetve kísérte fel a lakásába, hogy olyan, mint egy kislány és hogy tud már valaki aludva végig menni a fél városon? Maya ájultan esett az ágyba. Flor pedig levette a cipőjét, betakarta, körül nézve milyen szép rend van még meg is lepődött, hisz ez nem rá vall, majd csendben elment, hagyta hadd pihenjen a kis drága. Maya egész délig aludt, akkor is csak azért ébredt fel mert már nagyon éhes volt és a hasa folyamatosan jelezte is. Viszont túl lusta volt felkelni.
Nick az egész reggelt az irodában töltötte, telefonált dolgozott, ebédelni nem is ment hiába hívta Márk, nagyon sok volt a munkája és szeretett volna elmenni meglepni Mayát, ha már egyszer kihívta őt. Tom volt az egyetlen, aki semmivel sem törődött, borostásan, másnaposan esett be az irodába, ott is csak eldőlt a kanapén és aludt. Nicket egyre jobban zavarta, viszont Márk kérte bizza csak rá megoldja. Dia is befutott és ebédelni akart a fiúkkal, amikor Nick mondta más dolga van, Márk ránézett Diára, aki nem értette mi lehet fontosabb, mint ő, mire Márk súgja az újonc az, aki miatt ilyen! Dia mérgesen ül le és kérdezi, hogy minek van még ott? Arról volt szó, ha megkapja kidobja! Nick mérgesen csap az asztalra, hogy ki mondott ilyet! Márk pedig felpattanva gyorsan témát vállt, kéri Diát segítsen neki, mert Tom egyre rosszabb! Dia bólint miközben Nick nagyon ideges amiatt, hogy kibeszélik a háta mögött, az órájára pillanatva azonban látja már rég elmúlt ebédidő, amint kilépett Kriszti, már várta, hogy aláírjon néhány dokumentumot, mire Nick a konyha felé nézve kéri várjon kicsit, mert fontosabb dolga van és otthagyja, az éttermen keresztül sétálva mindenkivel megállt egy percre és jó étvágyat kívánt, megkérdezte minden rendben van-e, hogy élvezik a pihenést? Mindennel megvannak-e elégedve? Majd a konyhába lépve megállt egy pillanatra és körül nézett, mikor meglátta a főszakácsot, aki épp a desszerttel pepecselt, odalépve megállt előtte, egyik kezét a zsebébe tette, a másikkal pedig az asztalra támaszkodott és csak nézte. A főszakács amint megpillantotta gyorsan megtörölte a kezét a kötényébe, nyújtotta is felé a kezét. Nick egy erős kézfogással jelezte valami nem tetszik neki, hiába húzta volna el a kezét a főszakács Nick nem engedte, majd megkérdezte, a titkos sütiket, amiket egy kis csintalan takarítónak ad, vajon ő miért nem kap olyat? Pedig, nagyon ízlett a tegnapi esti süti. A főszakács megrázza a kezét, hogy ne értse félre, neki az a kislány olyan, mint a húga és nem merte volna ilyen sütikkel a nagyfőnököt zavarni. Nick elengedte a kezét és mosolyogva vállon veregette, hogy attól a naptól kezdve, ha a kishúgát meglepi sütivel neki is vinnie kell az irodájába! A főszakács nem is érti, mert azt mondták a nagyfőnök nem szereti az édességet, hisz nem is evett soha! De nem mert semmit sem szólni csak bólogatott. Nick mielőtt elment megkérte csináljon valami ebédet és mellé valami finomságot, amit a kishúgának szánna, tette a kezét idézőjelben, majd kérte kicsit emelt hangon, hogy azonnal kéri! Aztán visszament az irodába, utána pedig szaladva topogott Kriszti.
Maya eközben éhes is volt, de lusta is, hogy elmenjen bárhová, hiába hívta a barátait, akik mindketten dolgoztak, kuncogva kérte Flort vigyen neki ágyba ebédet mert lusta, Flor nevetett, kérte várjon kicsit valakivel küldd neki ebédet, ha a kis drágája annyira lusta, hogy magának rendeljen - mondja nevetve. Maya felhívta az édesanyját és megkérdezte, hogy van a testvére, mivel egyre jobban érezte magát Elza. Maya gondolta még pár napot eltudja halasztani, hogy a rendőrségre menjen, aztán a fejére húzta a takarót, sehogy sem tudott azonban vissza aludni, azon gondolkodott szégyellve magát, hogy mit gondolhat róla a főnöke, lehet azért jár még mindig utána, mert azt hiszi könnyen kapható! Mérgesen rúgta le magáról a takarót és visítva, vergődve morgott, amiért akkor éjszaka egy olyan nőcsábászra áldozta a szüzességét, szinte legurulva az ágyról ment a fürdőbe, körbe tekerve magát a takarójával, amint belépett és körül nézett látta mindenütt Nick dolgait, a ruhája Maya ruhái mellett voltak a fogkeféje is, sőtt még a tusfürdője és parfümje is, mintha csak az ő otthona lenne, mérgelődik Maya:
- Mit gondol ez az idióta? Én fogom kimosni a szennyesét, vagy azt hiszi hagyom, hogy itt éljen? Nem ismer még ez a gonosz, irányítás mániás, de dögös, jóképű főnöke! - mondja hangosan sírva. Fogta és mindent kidobott a kukába, amikor a parfömöt is kidobta lehajolt és azt kivette, majd megszagolta, hogy lehet egy olyan bunkónak olyan jó illata! Azt gondolta mi lenne, ha a parfümöt megtartaná, mi tagadás nem hiába az övé a legdrágább szálloda a városban, a parfümje is biztos az! Belenézve a tükörbe a haja százfele állt, kit érdekel, mondja, hisz senki sem látja, a lustaság pedig fél egészség, nevet magára és kimegy visszabújik az ágyba, várva mikor érkezik már meg a futár, mert éhen hal. Amint csöngettek kikiabált, hogy azonnal, gyorsan ledobta a takarót, felkapta a köntösét, szaladva húzta fel a papucsát is, amit csak az ajtóban tudott, nyitotta az ajtót közben hajolva húzva a papucsot és felnézve esett hátra, hogy az nem is a futár, hanem a nagyfőnök. Gyorsan felpattanva kérdezi meg mit keres ott? Hisz szabad napja van, Nick végig néz rajta, mosolyogva öleli meg és csókolja meg a homlokát, hogy amint látja felébresztette! Maya is végig néz magán és gyorsan felhúzza a másik papucsát is, Nick pedig megemeli a derekánál és odébb teszi az ajtóból, majd belépve inti a sofőrnek vigye be a dolgokat. Megköszönte, kérte menjen nyugodtan haza, ma nem lesz rá szüksége, pillantott Mayára, aki még mindig az ajtóban állt. A sofőr köszöntötte, lerakta a tasakokat az asztalra és elment. Nick pedig levette a zakóját a szék karjára tette, feltűrte az ingujját, majd kérte Mayát üljön le, ebédet hozott neki, a desszert pedig a kedvence, amit titokban szokott enni. Maya még mindig döbbenten áll, mikor Nick odalép átöleli szorosan, hogy érezze Maya illatát, aki még úgy kócosan, pizsamában is gyönyörű volt:
-- Mi a baj? Csak nem meglepődtél? Te kezdted, amikor nyíltan kihívtál engem, mondtam a tűzzel játszol! - és megcsókolta őt, Maya teljesen elveszett a karjaiban, hogy lehet egy bunkó ennyire figyelmes és tökéletes, mondja halkan. Nick ránéz és kéri ismételje csak meg? Maya pedig nevetve eltolja magától, hogy csak azt mondta milyen éhes, leülve gyorsan elkezdett enni. Nick pedig nevetve elment kezet mosni a fürdőbe, ahol látta a kidobott dolgait, megtörölte a kezét és sóhajtva lépett ki, kifordítva Maya székét közel hajolt hozzá és megkérdezte mi történt a holmijával? Ki meri az egész világon a dolgait csak úgy kidobni? Maya elkezd köhögni és még teli szájjal magyarázza, hogy véletlenül dobta ki! Nick mérges, de nem tud haragudni rá, csak megcsókolja és veszi a telefont, felhívja a sofőrét, kéri vigye oda neki néhány holmiját. Maya csak hallgat és figyeli sunyítva, amikor pedig letette a telefont leült vele szemben és mutatja, egyen csak nehogy kihűljön, amúgy is kell az erő, ha már egyszer kihívta őt! Ne gondolja, hogy elfelejtette, hajol közel hozzá, mikor megakarja csókolni Maya gyorsan elkezd enni, Nick visszaül és ő is neki kezd ebédelni, mivel egész nap nem evett, mert együtt akart enni a szerelmével. Maya nagyon lassan evett, arra gondolt biztos igaza volt és mivel egyszer megkapta most már csak szexre kell. Nick amint befejezte felállt, kérdezte Mayát ő eszik-e még, mire bólogatva mondja, hogy igen, Nick nevet és a tányérját a mosdóhoz viszi, majd kinyitja a hűtőt, ahol mindent úgy talál ahogy hagyott, majd Mayára néz mérgesen, vette a telefont és ismét hívta a sofőrét, kérte vásároljon be és amikor viszi a holmiját azokat a dolgokat is vigye Maya lakásába. Maya felpattanva elé lép és mérgesen integet a két kezével, hogy nem kell nincs rá szükség, amúgy is épp készült vásárolni! Nick megfogja a kezeit és magához szorítva kérdezi meg, mikor akart vásárolni??? Maya annyit mond, most, pont most. Nick nevet és megcsókolja, majd átöleli és azt mondja neki:
-- Most nem vásárolni fogsz, hanem valami mást csinálni, velem! - sejtelmesen mosolyogva, miközben az ágy felé néz. Maya tudta mit akar tőle és eltolta magától, hogy ne haragudjon rá ő csak viccelt, jobb lenne, ha elmenne, mert az ő lakása nem alkalmas egy olyan gazdag embernek, mint ő. Nick kérdően néz rá, miközben megemeli odaviszi az ágyra és leülteti majd csókolja folyamatosan azt kérdezgetve, mit gondol, akkor hol lenne az ő helye? Maya próbálná magyarázni, hogy a szállodában, mire Nick megcsókolja szenvedélyesen tele szerelemmel minden mozdulatában és őrült vággyal minden mozdulatában, majd mikor lefektette Maya megijedt, rákiabálva kérte engedje el, soha többé nem fog lefeküdni vele! Nick nevet hangosan és betakarja Mayát, megcsókolja a homlokát és nyugodt hangon kérdezi tőle talán azt szeretné, ha lefeküdnének egymással? Mert ha igen akkor ő benne van és elkezdi kigombolni az ingét, mire Maya felül és megfogja kezét, hogy ő nem azt akarta? Nem azért van ott mert leakar vele ismét...mutogatva, kicsit halkabban mondja, feküdni! Nick megcsókolja kezét, leül mellé majd a vállára hajtja Maya fejét és megcsókolja a homlokát, hogy ne féljen tőle, semmi olyat nem fog tenni, amit ő nem akar, csak azt kéri ne fusson tovább előle és engedje hadd szeresse. Maya néz rá félelemmel a szemében, mire Nick megemeli az állát és megcsókolja, hogy ez a pillantás megőrjíti, ne féljen már tőle nem fogja megenni. Maya nagyon meglepődött, teljesen biztos volt benne, hogy Nick leakar vele feküdni. Nick megcsókolja, majd még egyszer, Maya pedig nem húzódott el tőle, lassan megölelte Nick derekát és átadta magát annak a vágynak, amit ő is érez Nick közelében, amikor Nick óvatosan kikötötte Maya köntösét és lefektetve csókolta, szólalt meg a csengő, majd folyamatosan kopogtak is. Maya gyorsan felpattant mintha nem is lett volna az ágyon és magát legyezve szaladt az ajtóhoz, kinyitva a futár volt az ebédjével. Nick nevetve feküdt az ágyra, hogy ilyen csak a filmekben van! Maya kérte várjon egy pillanatot és zavartan nézve Nickre kereste a tárcáját, Nick pedig gyorsan felpattanva odalépett Maya mellé megölelte a derekát és megcsókolva a nyakát, mondta majd ő kifizeti a barátnője ebédjét, közben gyilkos tekintetet vetve a futárra, aki le sem vette a szemét Mayáról. Amint a futár elment Nick megölelte és kérdezte, hol is hagyták abba? Maya gyorsan eltolta magától és ismét távolság tartóan ült le az asztalhoz, Nick nevet és visszamegy az ágyhoz, kényelmesen lefeküdt és csak feküdt, amíg Maya az asztalnál mérgesen motyogott, hogy a szabadnapján sem lehet szabad! Nick mosolyog és becsukja a szemét, Maya nézi-nézi azt kérdezi hangosan, hogy most komolyan elaludt, az én lakásomban és az én ágyamban? Akkor én hová feküdjek? Nyomkodta még kicsit a telefonját, majd kis idő múlva nyújtózva ment oda, hogy felkelti és elküldi, hogy menjen a gazdag barátaihoz, ne az ő ágyában aludjon, mikor az övé egy hatalmas ágy, odahajolva megnézi alszik-e, majd pár pillanatig csak nézi, szép lassan betakarja, hadd pihenjen gondolja, ha már egyszer az ágyában alszik, amint takarta be Nick kinyitotta szemét és elkapva a kezét maga mellé rántotta és betakarva a karjaiban tartva aludt tovább. Maya mérgesen morog rá, hogy tudta, hogy nem alszik, megint becsapta! Nick megöleli és azt mondja, ha nem akar mellette aludni, tud mást is, amit csinálhatnak! Maya elhallgat és csendben nézi őt, amint egyik kezét kiszabadította végig simította Nick arcát, arra gondolt milyen tökéletes egy pasi, vajon mit akarhat tőle? Amint agyalt, ő is elaludt mellette. Nagyon késő volt már amikor felébred Nick, látva a karjaiban Mayát megcsókolta és vett egy nagy levegőt:
 - Miért félsz tőlem??? Te vagy az egyetlen ezen a világon, akit soha nem bántanék, amíg te nem állsz készen én várok rád! - megcsókolta a homlokát, még jobban magához ölelve tartotta, amikor csöngettek, óvatosan bújt ki Maya mellől és nagy léptekkel lépett az ajtóhoz, amint kinyitotta mutatja a sofőrnek, hogy legyen csendben, aki csak suttogva mert tovább beszélni, átadta a holmikat, elnézést kérve elment. Nick halk léptekkel tette le csak az asztalra a tasakokat, nem akarta felkelteni Mayát, látva milyen késő van és ő egész délután Mayával volt, gondolta biztos sok a munkája ezért felhívta a titkárnőt, hogy beszámoljon a dolgokról, aki nagyon meglepődött, mert alig hallotta, amit Nick mond, akinek muszáj volt kimennie a folyosóra beszélni, nehogy felkeltse a szerelmét. Amint befejezte a telefonálást futott össze Florral és Petivel, akik a vacsorát vitték Mayának. Nick kezet fog Petivel és kéri mutatva az ajtó felé, hogy később menjenek, mert Maya alszik. Flor döbbenten áll és mutat az ajtó felé, hogy most akkor ők ketten, együtt? Nick mosolyog és bólint, hogy egy pár, majd eszébe jut, mi lenne, ha megünnepelnék valahol? Azt gondolta, ha Maya boldog lesz, talán végre tesz felé egy lépést. Flor is és Peti is bólogat, nagyon örülnek neki, majd Flor kérdezi is, hogy hová mennek, biztos valami puccos helyre, mert akkor gyorsan kicsinosítja magát. Nick megnyitja az ajtót benézve azt mondja, oda menjenek, ahol Maya jól érzi magát, legyen a kedvenc helye. Peti és Flor egymásra néznek, hogy az egy egyszerű bár ahová ők járnak, nem biztos megfelel majd, Nick megkéri készüljenek el, majd menjenek hozzájuk és együtt mennek a bárba. Amint belépett, Maya az ajtó csapódásra ébred fel, viszont úgy tesz mintha aludna és csak megfordul a másik oldalára, nem mer felkelni fél, akkor megint próbálkozni fog Nick. Nick pedig óvatos léptekkel elment a fürdőbe, kis idő múlva amint kilépett látta, hogy Maya gyorsan betakarja magát teljesen és úgy tesz mint, aki alszik, nevetve megy a konyha felé és kezd el mindennel csörömpölni, hangosan motyogva, hogy miért nincs semmi sem a megszokott helyén, közben azt magyarázza, ideje lenne felkelnie ennek a lánynak, mert tervei vannak vele, nem gondolta tán, hogy egész este aludni fognak? Maya még jobban a fejére húzta a takarót. Nick az órájára pillantva felkapcsolta a lámpát és odament Maya mellé, elkezdte csókokkal ébresztgetni, sikertelenül, mikor megelégelte, azt mondta, ha ilyen mélyen alszik akkor azt csinálhat, amit akar, és bebújt mellé maga felé fordítva megcsókolta, mire Maya kinyitotta a szemét is, kiugorva az ágyból elkezdett kiabálni, hogy mit gondol magáról, kinek képzeli magát, hogy egy alvó lányt zaklat! Nick a kezeit a feje mögé támasztva neki dől az ágykarjának és figyeli a hisztiző lányt, majd hirtelen odalép megöleli és azt kérdezi. Miért olyan ideges? Mi járhat abban a gyönyörű huncut fejecskéjében? Megcsókolja őt szorosan tartva, azt kéri, ha annyira szeretne vele lenni, pillant az ágy felé, akkor csak szóljon, nem kell ennyire idegesnek lennie! Maya rácsap és kicsit elmosolyodik, hogy mindjárt az lesz, hogy ő akarja ágyba vinni! Nick megsimítja az arcát és megcsókolja, amikor kopognak, elengedi Mayát és leül a székre, Maya azt kérdezi, vajon kit hívott már megint, lassan mindenki úgy jár a lakásába mintha otthon lenne! Nick nevet és az óráját nézi, amikor Maya kinyitja és szinte berobban Flor és Peti, egyenest kikerülik őt és odamennek Nickhez, hogy indulhatnak, Maya azt kérdezi vajon ők honnan tudták, hogy ott van a nagyfőnök? Flor odalép és megkarolva viszi a fürdő felé, hogy mi a csudának van még pizsamában, mikor ott a pasija! Maya visszanéz, az elégedetten mosolygó Nickre és kérdően néz Florra, hogy mit beszél? Flor beviszi a fürdőbe és kéri siessen és készüljön el, legyen olyan dögös, mint ő, majd keres Mayának valami szép ruhát és ott hagyja a fürdőben. Maya néz az ajtó felé mutatva, majd magára, hogy mi a csuda folyik itt, mit tervez megint az az idióta főnöke, hallja milyen jól elnevetgélnek odakinn, ezért nagyon gyorsan elkészül, félve ugyan, de kimegy, ahol már mindenki útra készen állt. Flor megölelte Petit, előre mentek Nick pedig odahajolva megérzi Maya őrjítő illatát és átöleli a derekát, majd a fülébe súgja, mikor kezd el benne bízni, akit a legjobban szeret azt sosem fogja bántani, megcsókolja az arcát, amint kilépnek Maya be akarja csukni az ajtót, mire Nick kiveszi a kezéből a kulcsot és bezárja, a kulcsot pedig zsebre teszi, nehogy ismét megszökjön előle a kis vadmacskája! Amint leértek a sofőr már várt rájuk, Nicknek elől nyitotta ki az ajtót a többieknek pedig hátul, Flor hangosan köszönte meg milyen udvarias! Maya is be ült egész végig Nicket nézve, aztán eszébe jut nem is tudja hova viszi őket az a gazdag úrfi! Halkan súgva Flornak, kérdezi hová mennek? Flor csak annyit mond bulizni, ne aggódjon már annyit, lazítson, hisz nem ilyen szokott lenni. Maya sóhajt és a tükörben egy pillanatra találkozik a pillantásuk. A bárhoz közeledve Maya megismeri a helyet és mutatja az ablakon kifelé, hogy ide jönnek? Nick hátra fordul és megkérdezi mit gondolt hová? Szerinte elakarta rabolni őket? Maya nevet, mintha egy kő esett volna le a szívéről, mert útközben ezer meg egy dolog jutott eszébe hová mehetnek. Nicknek kinyitja a sofőr az ajtót, ő pedig inti hagyja csak és Mayának maga nyitotta ki. Maya kiszállt egész végig Nickre nézve, aki kedvesen mosolyog rá, hogy ne féljen már, ezerszer megmondta nem fogja megenni a kis cicát, ha csak az nem ad rá okot! Maya elhúzza a száját és megkarolva Flort otthagyja, Nick nevet, inti Petinek menjen csak, majd kéri a sofőrt várjon kicsit, azt hiszi nem sokáig lesznek. Maya a bárpulthoz ment Florral, Nick pedig amint belépett körbe állták a szebbnél-szebb lányok, még a felszolgálók is körül rajongták, mikor Maya észrevette dühösen viharzott oda mellé és elé állva megölelte, majd jó hangosan azt mondta:
-- Édesem lemaradtál? Talán szükséged van rá, hogy mutassam az utat?

Tetszett a történet?

1 0

Regisztrálj és olvasd Bahus Katalin 40 történetét!


  • 1261 szerző
  • 857 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bahus Katalin

Háborgó szerelem 7 fejezet

Műfaj

romantikus

Rövid leírás / Beharangozó

Amikor egy boldog családban élsz, minden körülötted forog, mindened megvan és csak a felhőtlen gondtalan élettel kell törődnöd, s azt hiszed tökéletes kis világod, soha nem érhet véget, de.... mi van ha egy perc alatt omlik össze az egész világod, mi van ha akit a legjobban szeretsz támadás áldozata lesz, mi van ha senki semmit sem tud tenni, a rendőrség tehetetlenül áll az eset mellett, mi van ha csak telnek múlnak a napok és nincs előre lépés, a családtagod állapota pedig változatlan, mi van ha úgy döntesz egyedül találod meg a tettest és forgatod fel érte az egész világot, mi van ha akiket gyanúsnak találsz köztük lehet pont életed szerelme, mi van ha ő a bűnös megbünteted vagy elengeded? Mi van ha bosszút állsz és kiderül, hogy ártatlan? Vagy egész végig játszik veled és ő a tettes?

Rövid összefoglaló

A nyomozás lassan halad előre, Maya már mindenkit megismert és már csak rá kellene jönnie, ki a tettes, de a nyomozása megakad, több gyanús személy van és ott van a szálloda tulajdonos is, aki mindig megnehezíti a munkáját, vajon miért?

Olvasási idő

54 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bahus Katalin nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!