Barion Pixel nuuvella

Háborgó szerelem

Maya az egésznapot munkával tölti, legalábbis úgy tesz mint aki nagyon szorgos, főleg ha egy vendég téved arra, vagy épp Anna, aki bármikor ment el mellette mindig hidegen bánt vele, Maya azonban nem foglalkozott a bántásaival, minden válasza tele volt szeretettel és akármilyen munkát vagy szidást kapott szó nélkül tűrte és csinálta legyen az az udvaron lévő falevelek összegyűjtése, vagy épp a szálloda összes virágának a leveleit kellett letörölnie, amit Anna parancsba adott ő azt azonnal megcsinálta, pedig tudta ezek, mind csak a számára kitalált dolgok. Nick egész ebédidőig nem látta Mayát, amint felhívta Krisztit kérte küldjön valakit megkeresni Mayát, Kriszti nagyon igyekezett mindent megtenni, hogy Maya a barátnőjének tekintse, emiatt gyorsan minden munkáját félretette és maga indult el megkeresni. Maya ez idő alatt a szálloda kertjében szorgoskodott, épp a faleveleket söpörte szorgosan, nagyon koncentrálva, nehogy véletlenül egy levél is maradjon utána, nem akarta még jobban idegesíteni Annát, aki azonban nagyon igyekezett minden adandó alkalmat kihasználni, hogy belekössön Mayába, akkor is, először  próbált falevelet találni Maya után, mivel egyet sem talált, azért szidta meg, amiért nem állt oldalra egy vendég előtt, aki pont arra sétált, ahol Maya a leveleket söpörte, ekkor ért oda Kriszti, nem is hitt a saját fülének, hogy Anna, akinek Maya a szemefénye és még csak rosszul sem lehetett rá nézni most azt hallgatja, amint kiabál vele. Kriszti igyekezett nagyon jóban lenni Mayával, de azt is tudta Anna szava ott törvény és mivel nemrég megvonták a fizetési bónuszait nem mert közbe szólni, csak az étterem ajtajánál elbújva figyelt, ezt vette észre a főszakács is, a főszakácsot Bennek hívják, de senki sem szólítja a nevén, csak, mint főszakács. Ben épp üdvözölt egy magas beosztású vezetőt, odalépve megállt Kriszti mellett és figyelte karba tett kézzel, vajon miben töri megint a fejét a mérges kígyó, kérdezi meg hirtelen egész közel hajolva a füléhez, amitől annyira megijed Kriszti, hogy eldobja a telefonját, amit még a levegőben kap el a főszakács és a magasba emelve nevet Krisztin, aki legyezve magát topog, hogy miért kell mindig mögé osonva megijesztenie? Talán azért fizetik? Menjen inkább a konyhába és végezze a dolgát, csináljon valami buta édességet, morog rá halkan nehogy meghallja Anna, Ben megemeli a vállát és zsebre dugja Kriszti telefonját, majd fütyörészve indul a konyha felé, Kriszti a kezét az ajtóra téve leskelődik tovább, majd gondolja, ha le videózza amint Mayát megszidják jó pontot kap a nagyfőnöktől, ekkor csapja magát homlokon, hogy az ütődött szakács elvitte, topogva hisztizik, majd elindul a konyha felé, ahol a konyhapulton könyökölve forgatja a telefont a főszakács, amint meglátta belépni Krisztit felegyenesedik és gyorsan zsebre dugva a sütőkhöz lép és dolgozik, félszemmel azért figyelve Krisztit, aki amint belépett a konyhába azonnal az orrát húzogatta és a kezét az arcára téve ment a Ben felé, közben az ott dolgozó pincérek utána fütyöltek és hangosan piszkálták, hogy gyorsan mindenki tisztelegni, hisz belépett a királynő, Kriszti levette a kezét a szájáról és mérgesen nevetve ment el mellettük, mintha tényleg egy királynő lenne, amikor odaért a főszakácshoz megállt előtte és a kezét nyújtotta, Ben néz rá és a kezébe tett egy konyha kendőt, Kriszti ledobva topog és egész közel lépve a szakácshoz bele törli a kezét a hófehér munkaruhájába, majd ismét nyújtja a kezét, közben a zsebére mutat ahová a telefont tette. Ben  ekkor elvesz egy kis desszertes tányért, amin egy nagyon szépen elkészített süti volt és azt mondja abban az esetben adja vissza, ha megkóstolja. Kriszti elhúzza a száját, csak nem gondolta meg tudja zsarolni egy kis konyha fiú őt, aki az egész szálloda egyetlen titkárnője? A főszakács tartja a villán a süti szeletet és megemeli a vállát, hogy megpróbálni meglehet nem? Kriszti néz rá egyre idegesebben, mert siet, ekkor odanyúl a zsebéhez, Ben hirtelen megfogja a kezét még a zsebénél és nem engedi el, odahajolva hozzá azt mondja, nem tudta, hogy már bele is szeretett, nem kell kapkodnia, ha megmondja mit akar a nadrágjából, az azonnal az övé, kacsint rá közben. Kriszti nehezen, de kihúzza a kezét és megrázza magát, hogy miket beszél? A telefonja az egyetlen, amit a nadrágból akad, amire meg gondolt azt tartsa meg a hozzá hasonlóknak. Ben nevet, szerinte kik a hozzá hasonlók? Kriszti ismét tartja a tenyerét, kérve ne játszadozzon, menjen és főzzön valamit inkább, Ben mutatja a zsebét, hogy nála van, ami kell Krisztinek, majd ismét tartja a villán a sütit, szó nélkül, Kriszti topog, sietne, látja semmire se megy a fafejű szakáccsal, ezért odahajol és megeszi a sütit a villáról, majd mutatja megette, most már boldog? Akkor adja a telefonját. Ben nevet, leteszi a villát és kiveszi a telefont, Kriszti azonnal nyúl és venné el, de Ben nem engedi és magához húzva a telefonnal Krisztit azt mondja, mivel már etette és elfogadta a szerelem sütit nincs menekvés és ő lesz a barátnője. Kriszti hangosan nevet, hogy az agyára ment a gőz, mert egy olyan lány, mutat magán végig, sosem kezdene egy szakáccsal, főleg olyannal, akit Bennek hívnak. Ben elengedi a telefont és miközben megemeli a vállát azt mondja majd meglátjuk, Kriszti egy öntelet mosollyal elindul, amikor Ben utána kiállt jó hangosan, ne feledje mostantól a főszakács barátnője! Akik a konyhában voltak elkezdtek tapsolni újjongani, mire Kriszti megáll és visszafordul, megáll Ben előtt és csak néz rá, amikor Ben rákacsint Kriszti közelebb lép és rátapos a lábára a magassarkú cipőjével, majd szó nélkül hátat fordít és ott hagyja. Ben megemeli a lábát és rátámaszkodik egy kisegítőre, hogy látja ez a lány az övé lesz, ha törik, ha szakad, a segítő csak bólogat, de annyira nevet, hogy alig tud egyhelyben állni. Ben füligérő szájjal inti, hogy mindenki vissza a dolgára és szolgálják fel az ebédet, ő pedig rákönyököl a konyhapultra és boldogan falatozza a sütit, nagy elégedettséggel nézve a villát. Kriszti keresztül szlalomozik a konyhán és amint kiment már nem találta sem mayát, sem Annát, hangosan szidta a szakácsot, hogy minden miatta van. 
Maya eközben mindent befejezett, amit Anna parancsolt és lassan sétálva indult a konyha felé, ahol amint belépett mindenki jókedvűen nevetett és szorgoskodott, amint a főszakács meglátta odalépett hozzá átölelte a vállát és kérte menjen vele, már várja az ebéd, ekkor lépett oda Kriszti és meglátta amint Maya vállait karolja, Ben gyorsan elengedte és elkezdte tisztázgatni, hogy ne legyen féltékeny, semmi sem történt. Kriszti elé áll és hirtelen hátat fordít neki, hogy a haja éri Ben arcát, majd elhúzza tőle Mayát és visszaszól, ne álmodozzon, menjen főzni mutat a sütőre, ahol csak a süteményeket készítik. Maya nem is ért semmit, de Kriszti megkarolja és elindul vele a főajtón, ami az ebédlőhöz vezet, ahol a vendégek ebédeltek épp. Maya az ajtónál megtorpant, amint az ablakon kinéz és látja a sok vendéget, de Kriszti mintha az övé lenne az egész hely, úgy sétál tovább szinte húzva Mayát. Az irodánál állnak meg csak, ahol amint odaértek Kriszti azonnal bekopogott és mire egyszerűen betessékelte Mayát, ő pedig elégedetten ment vissza a helyére. Maya belépve látta a kanapén ülni Tomot és Márkot, Nick pedig az ablaknál ált, nekidőlve az ablaknak, egy nagy mappát tartott a kezében, az ingujja feltűrve, Maya nézi tetőtől talpig, Nick azonnal  odadobja a mappát Márknak, akit mellkason csap vele, ő pedig egyenesen odamegy Maya elé és kicsit elé hajolva megfogja mindkét kezét, le sem veszi Mayáról a tekintetét, akkor sem amikor Márk hangosan jajgat, hogy eltört a szíve, Nick inti menjenek, Tom azonnal feláll, Márk pedig a kezét a mellkasán tartva meggörnyedve indul el, amikor Nick mellé ér, Nick megkéri, ha annyira beteg elmehet beteglapra, az újonnan érkezett sportkocsit már nem is fogja tudni vezetni ezért visszaküldi. Márk felegyenesedik és nevetve veregeti vállon Nicket, majd rátámaszkodva Nick vállára, azt mondja Mayának ideje volt megjelennie, mert csak olyankor lesz emberi, érző lény a robotból és csak olyankor tudnak pihenni tőle, majd megkérdezi nem vállalná esetleg, hogy huszonnégy órában vigyáz a nagyfőnökre? Nick el sem engedve Maya kezeit a könyökével mellkason vágja Márkot, aki odakapva lép Tom után és akkor már az ő vállaira támaszkodik és kéri menjen vele egy körre az új sportkocsijával. Amint elment a két igazgató Nick megcsókolta Maya mindkét kezét és átölelve leült vele a kanapéra, majd miközben a nyakát csókolgatta minden csóknál megkérdezte, miért nem ment hozzá hamarabb, vagy mit csinált nélküle, mert neki nagyon hiányzott már. Maya eltolja magától és a kanapé másik végébe húzódik tőle, aztán elkezdi a kezén számolni, mennyi ideig nem látta a nagyfőnököt, majd feláll és beül az ölébe, átölelve Nick nyakát szorosan öleli. Nick a derekánál tartja és tovább csókolgatja, hogy mi történt? Nem szokott ilyen aranyos lenni. Maya elhúzódik és jól vállon csapja, hogy ő mindig aranyos és kedves, Nick nevet, igen-igen ezer bocsánat mondja miközben megcsókolja a kezét amivel rá csapott, Maya megcsókolja aztán feláll és az ablakhoz megy, ott felül a párkányára és meséli milyen éhes, Nick nevetve áll fel és meglazítva a nyakkendőjét indul az íróasztal felé és hívja a konyhát, kér ebédet Maya részére, magának nem mert egy munka megbeszélésre kell mennie, ami egy étteremben lesz, magyarázza Mayának, amint odalépett és megölelte jó szorosan tartva, hogy hadd töltődjön egy kicsit a kedvese karjaiban. Maya eltolva magától, kezdi el piszkálni, hogy aki olyan gazdag és olyan nagy szállodája van, az nem dolgozza agyon magát, arra tartja szegény beosztottjait, Nick bólogat. - Igen? Gondolod? - majd megcsiklandozva csókolja meg, hogy várja csak meg az estét, majd megmutatja mennyire meg tudja dolgoztatni szegény alkalmazottját, Maya hangosan nevetve átkarolja a vállát és kéri vigye a kanapéra, mert a nagyfőnöke annyira sok munkát ad neki, hogy teljesen elfárad, Nick megcsókolja és amint felemeli és elindul vele lép be kopogás nélkül az egyik pincér, Maya gyorsan rácsap Nickre, hogy tegye le, Nick azonban szorosabban tartja és kéri a felszolgálót mosolyogva legközelebb kopogjon, ma elnézi mert mindkét keze tele és nem tudja megbüntetni nevet Mayára, de legközelebb nem, a felszolgáló abban a pillanatban már ott sem volt, kilépve az ajtóban legyezi magát, odalépve Krisztihez meséli mit látott, de ami még rémisztőbb volt a nagyfőnök nevetése, rázza meg magát közben, olvad a jéghegy talán? - kérdezi majd meg sem várva Kriszti mit szól elindul a konyha felé. Nick óvatosan leülteti Mayát és leemeli a tálca tetejét, egy tányérra szépen szedett mindenből Mayának és odatartva tartja, hogy egyen, amikor Maya megfogja és el akarja venni Nick nem engedi, kéri hadd etesse, Maya nevet, hogy ha arra várna, hogy a gazdag előkelő főnöke etesse akkor lehet hamarabb éhe hal, majd kiveszi a kezéből a tányért és a tálca fölé hajolva tele pakolja  tányérját, majd elkezd falatozni, Nick hátra dől, a kanapé tetején széttárva a két kezét és nézi milyen jóízűen eszik, Maya ránézve tele szájjal abba hagyja az evést és kérdezi mit néz? Nick nevet elvesz egy szalvétát és megtörli Maya száját, aki oldalba csapva tovább eszik, Nick szerint, Maya boldogabb amikor eszik, mint amikor vele van. Maya abba sem hagyva a rágást elhúzza a száját, hogy ez azért furcsa mert a gazdagok nem élvezik az ételt, mindenből csak olyan kicsit esznek, amitől ő, már csak akkor éhen hal, ha látja. Az ebéd után Nick ismét hívott egy felszolgálót és kérte vigyék el a tálcát, a felszolgáló már kopogott belépve Maya kényelmesen hátra dőlve ült, Nick pedig a kezét fogva figyelte őt, majd komoly arccal nézett a felszolgálóra, aki nem merte elvenni a tálcát Nick elől, látta ezt Maya és a fejét csóválva ált fel és adta a kezébe a tálcát a felszolgálónak, mondván neki, ne féljen már annyira a főnök nem harap! Nick feljebb ülve azt mondja ne legyen ebben olyan biztos! A felszolgáló is és Maya is zavarban lett, amint pedig elment a felszolgáló Nick a karjaiba rántotta Mayát és megcsókolta. Maya ismét rácsap Nickre, aki amint fogja a karját ahová Maya csapott nem hagyja szó nélkül, hogy egyre szemtelenebb, muszáj lesz megbüntetnie. Maya kéri ne viselkedjen vele úgy mások előtt, Nick megcsókolja és kérdezi, hogy? Maya mutat a szájára, hogy ne csókolja meg, Nick ismét megcsókolja, hogy nem érti mit próbál mondani, meg kellene mutatnia mit ne csináljon mások előtt. Maya feláll, meg áll előtte és közel hajolva ad egy csókot a szájára és elszalad. Nick hátra dőlve mosolyog, nagyon elégedett amikor Mayát zavarba hozza, de nem sokáig tud pihenni mert már csörög is a telefonja és kérik menjen a munka megbeszélésre, miközben begombolja az ingét és megigazítja a nyakkendőjét végig fütyörészve, aztán mire már a zakóját felvette ott is volt mindkét igazgató, akik azonnal elkezdenek vele viccelni, hogy Maya az ő kriptonitja, teljesen belezúgott, pedig csak játéknak indult.
Maya kihasználta, hogy egyik főnök sincs jelen és még Krsiztit is elvitték magukkal, az egyik emeleten, ahol mindig eltéved van egy hatalmas kanapé, azon üldögélve lógatja a lábát és a telefonját nyomkodja, amikor megjelenik Anna és az egész emeletet fel véve kiabál vele, hogy mit képzel pihenni munkaidőben és elküldi büntetésből a szálloda munkásoknak fenntartott összes helyet, vécét, zuhanyzót kitakarítani, mielőtt elment még vissza kiabált, hogy ha nem tetszik a munka és nem bírja a terhelést mondjon fel, menjen el jó messze a szállodától! Amint elment Anna és belépett a liftbe, Maya még mindig pihent, hogy ő akkor sem fog elmenni, ha kell mindennap minden vécét ő fog takarítani, ebben a pillanatban jelenik meg Era, aki azonnal nevetve ért egyet vele, hogy csak bátran, takarítsa az összes vécét, az való az olyanoknak, akik azonnal a főnök ágyába bújnak. Maya feláll kikerülve annyit mond, mi tartja vissza, hogy ő is bemásszon a főnökök ágyába? Jaaa, mert egy főnök sem veszi észre, de arról ő nem tehet veregeti vállon, majd otthagyja. Era fújtat olyan ideges, hogy utána indul, hogy jól helyre teszi, mire elé áll a semmiből Anna és elküldi a szálloda összes vécéjét kitakarítani Maya helyett, ha annyira sok ideje van, hogy másokat piszkál. Era topog, morog Mayát szidja, amiért ismét miatta büntetik meg. Era a takarítók között az egyetlen akitől félnek a többiek és mivel senki sem mer vele ellenkezni, ezért a munkát az újjakra bízza, ő pedig elmegy az egyik szobába, amit addigra befejezett Nati és kényelmesen leül egy fotelbe és pihen, közben meséli Natinak milyen gondot okozott neki ismét a kis parasztlány, Natit egyre jobban zavarja Era mennyire gyűlöli Mayát és kéri hagyja békén, tudja jól a nagyfőnök áll mögötte, aztán majd meg ő lesz akit kirúgat onnan, Era rázza fejét, hogy biztos nem, de azért elgondolkodik mit kellene tennie, hogy megszabaduljon Mayától.
Maya elindul a munkához előkészülni, amikor csörög a telefonja, Anna az, annyit mond, menjen az irodákat takarítani, mire kérdezné Maya, mi lesz a többivel már Anna le is tette, kicsit leül a raktárba és csak ül, akkor pattan fel, amikor más takarítók is belépnek és gyorsan készíti a tisztítószereket egy vödörbe, mert mindig abban hordja, amivel dolgozik, a portörlőket meg csak a vállára csapva. Mindenki tudja már mert fél a liftektől, emiatt pedig nem tudja vinni a tolókocsit, amin ezeket a dolgokat kellene vinnie, sokszor szokták is nevetni és piszkálni miatta, mivel egy kisvárosból ment, mindig parasztlánynak hívják, azóta nem szólnak csak neki mióta tudják a nagyfőnökkel van együtt. A két igazgató irodájával kezdi és nagyon lassan dolgozik, amint azonban Nick irodájához ér, ott gyorsan rendet rak aztán mindent megnéz megtapogat, leül Nick székébe és kényelmesen játszik, úgy tesz mintha ő lenne a főnök és mindenkit utasít, veszekszik imitálva Nicket, csak egy baj volt, hogy a nagy székben ki sem látszott és az ajtónak hátat fordítva játszott, Nick és a két igazgató pedig az ajtóban állva figyelte amint Maya veszekszik és sorra rúg ki mindenkit, téged elbocsátalak mert lusta vagy, téged mert hangosan veszed a levegőt! - eddig bírják azonban és elkezdenek hangosan nevetni a két igazgató, Nick pedig karba tett kézzel áll neki dőlve az iroda ajtajának mosolyogva, Maya ijedten ugrik ki a székből és kapja elő a törlőt a zsebéből, gyorsan elkezdi a székét törölni és a helyére tolja, majd elszégyellve magát áll egy helyben, Nick elküldi a két igazgatót és bezárja az ajtót, kiveszi a kulcsot és zsebre teszi, majd elindul Maya felé, aki azonnal elkezd bocsánatot kérni, hogy csak játszott és nem úgy gondolja, nem zsarnok a főnök, Nick leül a székébe kigombolja az öltönyét és meglazítva a nyakkendőjét semmit sem szól, Maya még mindig áll az íróasztal mellett és magyarázkodik, amikor Nick elkezdni kigombolni az inge néhány gombját, feltűri az ing ujját, még akkor sem nézve Mayára, aki látja nagy bajban van ezért, elnézést kér ismét és elindul az ajtó felé, kinyitni azonban nem tudja, mutatva a kilincsre kéri Nicket nyissa ki, aztán megbüntetheti amiért olyanokat mondott. Nick rá néz és mutatva inti menjen csak vissza, Maya egy lépést tesz csak, amikor Nick feláll és felé indul, hogy mit gondolt? Nem fogja megbüntetni a pimaszsága miatt. Az ő szemében ilyen gonosz lenne? Várja csak meg mit kap ezért, odalépve felvette a karjaiba és megcsókolva lefektette a kanapéra, ahol tovább csókolgatta, Maya hiába mondott bármit, hogy azaz iroda és nem szabad ott csinálnia vele semmit. Nick a feje fölé rakja Maya mindkét kezét és egy kézzel tartja, miközben elkezdi kigombolni a munkaruha gombjait lassan haladva lefelé. 
- Mit gondolsz, kié a szálloda? Legközelebb kétszer is meggondolod felizgasd-e a főnököd, mert ez miattad van, vállad a következményeket is. 
Az iroda ajtaja egész vacsoraidőig volt zárva, addig pedig hiába kopogott bárki is senkinek sem nyitotta ki Nick, egymás karjaiban szorosan egymást ölelve feküdtek a kanapén. Egész késő délután volt már amikor Maya telefonja is folyamatosan csörgött, Anna hívta, gyorsan átfordul Nicken és a földön landol, Nick nevet és felülve kéri maradjon még vele kicsit, majd ő szól Annának, de Maya nem engedi, hogy mit gondol, nem lóghatja el a munkát, emlékszik ugye egy valódi zsarnok a főnöke, még be se érkezte fejezni a mondatot Nick már maga mellé is rántotta, átölelve Maya mindkét kezét lefogva, amitől mozdulni sem tudott. Nick folyamatosan csókolgatja, hogy amint látja kevés volt a büntetés és ismét meg kell mutatnia ki a főnök, Maya nevet, nehezen kihúzza a kezét és elkezdi csiklandozni, amikor Nick elengedi ő gyorsan feláll, hogy vigyázzon, mert a vadmacskának viszont karmai vannak, gyorsan megigazította a haját és begombolta a ruháját, amíg Nick kényelmesen felült és csak figyelte Maya minden mozdulatát, amikor elkészült nyújtja a kezét Nicknek, amit Nick megcsókol, de Maya a kulcsot kéri, Nick visszaveszi az ingét és elkezdi begombolni nagy nyugalomban, amire Maya nagyon mérges.
Atya ég! A gazdagok azért élnek olyan sokáig,mert olyan lassúak!
Nick megcsóválja a fejét, hogy meddig fog még neki a pénzről beszélni. Amint Nick felvette az ingét, mutatja a kulcsot, hogy ne felejtse el ki is a főnök ott, Maya elé lépve lábujjhegyre állva átöleli és megcsókolja:
- Te vagy a főnök, a szálloda is a tiéd, de te pedig az enyém vagy! - mondja neki végig lábujjhegyen állva, Nick bólogat ez igaz, jó válasz, majd kinyitotta az ajtót, ahol már türelmetlenül várt Márk és Dia, aki addig is a titkárnő vérét szívta, mert, amíg Nicket várta Kriszti dolgozóasztala szélén ült, igazgatva Márk nyakkendőjét, amivel nagyon zavarta Krisztit mert le sem tudott ülni, mivel ott volt Márk még szólni sem tudott, csak ált az íróasztal másik oldalán. Dia azonnal leugrott az asztalról amint az ajtó nyílódott, mikor meglátta Mayát odalépve megkarolta és kérte vacsorázzon velük, Nick azonnal kiszólt, hogy egyetért és elindult Maya felé, amikor azonban megakarta fogni a derekát Maya elnézést kért és elszaladt. Fuss csak, fuss mondja halkan Nick. Márk azonnal lehuppan a kanapéra, hogy siessen és menjenek vacsorázni, mert ha az ő drágája elégedetlen a nappaliban kell aludnia, kacsint Diára, aki hozzá vágja a táskáját. Nick az asztalához ment levette a székéről a zakóját és nyakkendőjét majd amint elkészült elindultak az étterembe, Dia közéjük lépve megkarolta mindkettőjüket.
 Maya pedig visszament a munkások pihenőjébe és kereste Annát, aki amint meglátta azonnal kiabált is rá, a többiek kaptak egy teljes óra pihenőt, Mayának azonban csak harminc percet adott. A vacsoráját megint elfelejtette és amint elindult, hogy folytassa a munkát az ajtóban találkozott Katyvel akinél ott volt a vacsora, azt mondta Mayának a főszakács küldi, Maya meglepetten veszi át, egy pillantást vetve Annára aki azonnal emelt hangon kéri mozogjon, ha nem vacsorázik újabb büntetésre számíthat, Maya nem tudta sírjon vagy legyen boldog amiért Anna kötelezi enni, csak bólint Katyre és visszamegy az asztalhoz, nagyon gyorsan eszik szinte nem is rágja meg az ételt, amint befejezte szaladt is a tálcával a konyha felé, nagy ívben kikerülve Annát, aki egész végig figyelte, amíg evett, a konyhába lépve már nagyon várta a főszakács, gyorsan megölelve elkezdte dicsérni, Maya megállva megkérdezte mit akar? Ne kerteljen, csak akkor ilyen kedves amikor akar valamit, a főszakács masszírozva Maya vállát kiséri a konyha végében levő asztalhoz, ahol három kis tényér volt, kettő egyforma sütivel, egy pedig másfajta volt, Maya kérdően néz rá mutatva a tányérokat, mire a főszakács nyújtja is a villát, hogy a mai desszert a legfinomabb, amit csak valaha evett, amint Maya meglátta az édességet már kóstolgatta is nagy boldogan, majd kérdezi kié a kettő, ekkor Ben ismét nevetve kezdi dicsérni Mayát, majd mondja az egyik a nagyfőnöké, a másik pedig élete szerelméé, Maya annyira meglepődik, hogy elkezd köhögni, Ben pedig gyorsan ütögetve a hátát, kérdezi miért van annyira meglepve. Maya vállon csapja, hogy mint ha úgy rémlene, hogy nős és van hét gyereke! Ben nevet, hogy ez igaz is, a jövője a tét és a hét gyermeke, mert ha nem szerzi meg élete szerelmét nem lesz hét gyermeke, akkor abban Maya lesz a hibás.
Maya magára mutatva kérdezi abban miért lenne ő a hibás? Ben közel hajolva súgja neki, hogy Kriszti lesz a felesége és a gyermekei anyja. Maya hangosan nevet, hogy ismételje meg mert mintha Kriszti nevét hallotta volna, Ben bólogat, mire Maya mutat az étterem felé, hogy a szálloda Krisztije meg ő? Mióta vannak egyáltalán együtt és erről miért nem tudott? Ben leveszi a szakács sapkáját és megtörli a homlokát vele, hogy nehéz meccs lesz, de nem lehetetlen! Majd könyörög, hogy vigye el neki a sütit, de azt ne említse, hogy ő küldi, mert még csak most kezdte el puhítani, akárcsak egy jó ételhez idő kell amíg elkészíti. Maya rázza a fejét, hogy nem akar beleavatkozni, ismeri jól Krisztit, ő a harmadik legveszélyesebb a szállodában, de Ben tovább kérleli, mire Maya csak beadja a derekát, segít neki, nehogy miatta ne legyen az övé a szerelme, de kiköti, ha bármi gond lesz, nem is ismerik egymást! Ben rácsap a sapkájával, hogy milyen egy bátor, aztán gyorsan a kezébe adja a két tányárt, megfogja a vállait és az étterem felé fordítva kitessékeli a konyhából, ő pedig az ablakból kukucskál. Maya sóhajtva csóválja a fejét, majd elindul a sok vendék között a két tálcával a kezében, amint Kriszti asztalához ér még senki sem volt ott, letette a tányért az íróasztalra és bevitte Nick desszertjét, mivel ő is még az étteremben volt gyorsan letette és kiment, gondolta megvárja Krisztit és leült a székébe, Kriszti helyett azonabn Nick ment, keresztül hajolva az asztalon kérdezte meg , mióta van új titkárnője, Maya mutat magára, hogy ő, mint titkárnő? Akkor a főnöknek nem lenne egy perc nyugalma sem, sem pedig neki, Nick az irodája felé néz és kérdezi, milyen finomságot vitt neki, annyira aranyos az ő szereleme, igazán gondoskodó, mikor azonban áthajolva megakarja csókolni, Maya felpattan és egy lépést hátrébb lép, Nick pedig nevetve indul el az irodába és inti Mayának, hogy menjen ő is, Maya mindkét kezét rázza, hogy most fontos dolga van, ami nem tűr halasztást, Nick megáll mellette kérdően nézve rá, mikor Maya a kezét a szájához téve halkan mondja, nem is hinné el, de ez a főszakács és közte van, Nick visszalép és megkérdezi, mi van a főszakács és közte? Maya mosolyog rázva a kezeit, hogy rosszul mondta, rosszul mondta, Nick mielőtt elmegy ad egy csókot Maya szájára, hogy legközelebb vigyázzon mit mond, Maya nevet és tolja az iroda felé, közben figyelve nehogy valaki meglássa őket. Márk és Dia is odaért addigra, Dia ott maradt beszélgetni Mayával, amikor Kriszti is megjelent és az asztalán lévő sütire mutat, kéri mondja, hogy nem az a konyhás fiú küldte, Maya gyorsan felveszi a tányért és nyújtja Krisztinek, hogy dehogyis ezt ő maga vette, mert nagyon boldog, hogy már nem egy kígyó vele, Kriszti karba tett kézzel kopog a tűsarkújában, mire Maya nevetve kér bocsánatot, Dia hangosan nevetve figyeli, majd közbeszólva kérdezi, hol az ő sütije, Maya zavarában azt mondja épp az imént vitte be a főnök irodájába, Dia megsimogatja Maya haját , hogy jó kislány és bemegy az irodába, Maya gyorsan átnyújtja a desszertet és szalad is az iroda felé, tudja megint bajban van, belépve már Dia épp kéri a sütit Nicktől aki pont a kezébe vette, Maya kopogás nélkül lép be, mikor Nick meglátta már nem is nézett másra csak Mayára, aki odalépve kivette a sütit a kezéből és odaadta Diának, majd inti Nicknek, hogy sajnálja, Nick összeráncolja a szemöldökét és hátra dőlve a székében nézi Mayát, aki amint átnyújtotta a sütit el is szaladt, Márk azt mondja annyit szaladgál az a lány, hogy már csak nézve is elfárad. Nick veszi a telefonját és egy üzenetet ír Mayának, hogy este számolni fog vele és csak várja meg mit kap majd ezért. Maya amint olvassa hangosan zokogva magyarázza magának, hogy most jól megcsináltad Maya, gratulálok! A hátsó lépcsőhöz ment Maya, ahol amint feltörölte az összes lépcsőt, közben hangosan morogva, már nagyon késő volt, fáradtan ült le a lépcsőre és nyújtózott, amikoris eszébe jutott, amit Nick írt neki, el kell kerülnie gondolta, amúgy meg olyan hatalmas az a szálloda, hogy aki eltéved sem lelik meg hetekig, csak nem lesz nehéz elkerülnie. Minden porcikája fájt, álmos volt már nagyon, lassan ballagva vitte a felmosó vödröt a raktér felé, ki sem öntötte belőle a vizet, csak bevitte és letette a sarokba, ő pedig tornázva ment hátra a szokásos helyére, leült a földre, nekidőlt a polcnak és abban a pillanatban el is aludt, akkor ébredt csak fel amikor valaki felvette a karjaiba, ijedten ugrott le beütve a lábát az egyik polcba, amikor hangosan morogva felnéz látja Nick az, Maya álmosan és jajgatva kérdezi mit csinál? Ez már munkahelyi zaklatás, tudja-e? Nick mérgesen kérdezi meg miért nem ment az ő szobájába aludni, miért a földön kell aludnia? Maya nem érti mit mond miért kellene a főnöke szobájába mennie egy alkalmazottnak? Megmondta ne legyen ilyen, ha annyira akarja, hogy az alkalmazott munkaidőben aludjon a lakásában, megoldható,, de akkor a többi száz munkást is hívnia kellene. Nick szó nélkül felkapja a karjaiba és elindul vele, Maya azonban nem engedi, kéri tegye le, ha nem akkor többé nem fog hozzá szólni. Nick megáll és leteszi, de nem engedi el tartja, hogy milyen barát akkor, ha hagyja a szerelmét a földön aludni? Maya tudja csak aggódik, megsimítva az arcát megcsókolja, hogy ne aggódjon, hisz mindig is ott aludt, neki nincs azzal baja, ha a földön alszik. Nicknek akkor sem tetszik az ötlet, Maya azonban visszamegy hátra és leülve kéri menjen csak és aludjon biztosan fáradt. Nick odamegy leül mellé megfogja Maya kezét és befekszik az ölébe, Maya kezét pedig a fejére teszi, hogy simogassa őt, mert ha nem akar vele menni, akkor ő fog ott maradni. Maya gyengéden simogatja, kéri közben menjen és pihenjen, miért törné magát a földön, ha ott a kényelmes, ágya, Nick felemeli a fejét és megkérdezi akkor nem menne vele? Maya rázza a fejét, Nick pedig duzzogva visszafekszik, hogy akkor ő is ott marad. Maya mosolyog odahajol és megcsókolja az arcát, hogy kilátott még olyan főnököt, aki önként alszik a földön? Nick megcsókolja Maya tenyerét, hogy amíg mellette semmi más nem érdekli.Kora reggel Nick ébred először látva Mayát a karjaiban, óvatosan a polcnak dűti, felállva betakarja a zakójával megcsókolja a homlokát és nyújtózva indul el, tudja hamar újra látja hisz pár perc múlva viszi neki Maya a kávét, akkor pedig alhat az ágyban vele Maya. Nagy zajjal érkezik a váltás, amint Maya meghalja és kinyitja a szemét felrettenve veri be a fejét a polcba, dörzsölve a fejét áll fel, mivel nem látja sehol sem Nicket, gyorsan rendet rakott az öltönyt eldugta a polcon, miközben szaladt a kávézóba gyorsan összefogta a haját, belépve liheg, kéri a pincért siessen mert megint lekési a buszt, a pincér azonnal elkészíti a kávét és adja is Mayának, nevetve kacsint rá, Maya még az ajtóból is visszanéz, majd nagy léptekkel koncentrálva viszi a kávét, amint kopog senki sem felel, óvatosan benyit, hallja a zuhany hangját, gondolja micsoda időzítés, gyorsan letette a kávét és már el is iszkolt, mire Nick kilépett már hűlt helyét találta Mayának, nevetve ült le és miközben még törölte a vizes testét, belekortyolt a kávéba, gondolta nem szúr ki vele az ő kis vadmacskája, leteszi a kávét és gyorsan bemegy a hálószobába, felöltözik és sietve megy Maya után, hogy hazavigye, de amint azonban a lifthez ér már csörög is a telefonja és várja a munka.
Maya addig elkészült és szaladva ment a buszhoz, valahogy most sokkal hosszabb ideig tartott az út haza gondolta, amint leszállt a zsúfolt buszról már nem is tudott szaladni annyira álmos volt, lassan sétálva a táskájával játszva ment a lépcsőn, minden lépcsőnél megállva, szinte csukott szemmel ment fel a lakásáig, belépve mindenütt rend, minden tiszta illatos volt, tudta ez Nick, hisz megmondta megkér valakit rendet rakni, álmosan ájult be az ágyba, amint azonban lefeküdt a puha ágyba nem tudott aludni, forgott ide-oda, majd gondolta egy zuhany segít, nem is vett semmit magára csak a köntösét, aztán gyorsan visszabújt az ágyba, ekkor érezte Nick illatát a párnáján, eszébe jutott az iroda és milyen szenvedélyes vele, a párnát a fejére húzva gondolta vissza az együtt töltött pillanatokat, a telefon csörgésre riad fel, Flor hívta, hogy ma nem tud vele lenni mert túlórázik, de küld neki ebédet, Maya nagyon boldog mert az ebéd hallattán jut eszébe milye éhes, még le sem tették a telefont már kopogtak is az ajtón, Maya nagy lendülettel pattan kis, hogy milyen gyors a futár, hogy már oda is ért, amint kinyitja az ajtót azonban nem a futárt találja ott hanem Nicket, aki végig nézve Mayán eláll tőle a lélegzete is és csak áll az ajtóban és nézi, amikor Maya kérdezi is minek ment oda, meg kéri menjen be, Nick akkor sem mozdul, Maya végig néz magán mit néz Nick annyira ekkor látja nem az ő köntöse van rajta, hanem Nické, Nick ekkor belépve felkapja, hogy el akarta csábítani sikerült, meg sem állt vele az ágyig. Az ebédet kicsit később vitte a futár, Nick amint hallotta kopogni, megcsókolta Maya homlokát mert ő visszaaludt, felvette az ingét és nadrágját, amint kinyitotta az ajtót kérdezte a futárt ki küldte a rendelést, a futár megkeresi, majd mikor mondta, hogy Flor az, nagyobb borravalót kapott. Nick csendben megterített és az órájára pillantva vissza kellett mennie dolgozni, ezért gyengéden csókolgatva felébresztette Mayát, mondta muszáj mennie, de amint végez a munkával visszamegy hozzá, Maya bólint és a fejéra húzva a takarót alszik tovább, Nick mosolyog ismét megcsókolja, gyorsan elmegy letusol, otthonosan mozogva a is fürdőben egyáltalán nem is zavarja, hogy minden milyen kicsi egyszerű, nagyon élvezi amikor látja egymás mellett a dolgait Mayával, amint elkészült a kulcsokat az asztalra tette és elment. Nick az irodában tárgyalt, telefonált, vendéget fogadott, hiába nem volt ott délelőtt nagyon hamar utolérte magát és mint egy robot mindent kézben tartott, Márk és Tom is végig az irodában voltak, de ők csak kávéztak, vagy néha egy-egy dokumentumot aláírtak, Márk meg is jegyezte, a főnöke nem is abból a világból származik, akár egy robot úgy dolgozik, senki se tudja tartani vele a tempót. Nick felnéz rájuk, hogy túl sok lett a szabadidejük ezért elküldte Tomot a beszállítókat ellenőrizni, Márkot pedig Annához, mert ismét érkeztek új munkások a szállodába, ő pedig hívta Kriszti és egész délután dolgozott, nem is ebédelt, mert sietett Mayához. Maya azonban nagyon jól el volt amint leült enni érkezett meg Peti, aki azonnal a konyhába ment, kávét készített és leült ebédelni Mayával, aki csak annyit mondott amikor elviharzott mellette, hogy érezze magát otthon. Amint befejezték az ebédet Maya az asztalnál ülve pihent, amíg Peti elmosogatott, kicsit beszélgettek, aztán Peti kérte menjen vele Flor elé, Maya fáradt volt ugyan meg lusta, de mivel Florról volt szó felöltözött és lassan sétálva mentek, leérve a lakás előtt futottak össze Nickkel, Maya meg is jegyezte mit keres ott hisz nemrég ment el, Nick kikerüli kezet fog Petivel, elé lépve az orrára koppint, hogy viselkedjen, jobb lenne ha felébredne mielőtt útnak indul bárhová, majd megölelve Mayát, kérdezte Petitől hová sétálnak, amikor ő mondta Flor elé a buszhoz, Nick bólintott és elkísérte, hogy akkor legalább mehetnek együtt vacsorázni, Maya nem akarta, azt kérdezte miért nem a szállodájában vacsorázott, mire Nick kicsit magához szorítva azt mondta egésznap nem evett annyira sietett valakihez. Maya elhúzza a száját, amint meglátta leszállni Florrt a buszról elengedte Nicket és szaladva ment hozzá megölelni, attól kezdve már csak egymást ölelve sétáltak, Nick kérdezte Petit hol tudnának a közelben vacsorázni, ahol rendes ételt szolgálnak fel, Peti az egész várost ismerte, ezért mutatott egy éttermet a közelükben, ami nem Nick ízlése, de szép hangulatos volt, mivel előre foglalás volt az étteremben nem tudtak bemenni, amikor Nick súgott valamit a pincérnek, aki azonnal kísérte is a legjobb asztalukhoz és már sorakoztak is a pincérek, még a vacsorát meg sem rendelték, de már a tulajdonos is ott volt kezet fogni Nickkel. Flor odasúgja Mayának ilyen az, amikor egy milliomos a pasija, nincs sem lehetetlen, sem zárt ajtó. Nick pedig kedvesen komoly rezzenéstelen arccal, mintha mi sem lenne természetesebb beszélgetett a tulajdonossal, amikor az elment, Maya azt mondta neki, látja egy irányítás mániás a pasija, többet sehová sem akar vele menni, muszáj neki mindenütt mutogatni ki a főnök - Nick közelebb húzza Mayát magához a székével együtt és azt mondja neki, hogy emlékszik már megmutatta sokszor ki si a főnök? Maya egyből arra gondol mikor együtt vannak, elpirulva forgatja az étlapot. 
Márk amint befejezte az ellenőrzést ment segíteni Tomnak is, mikor végeztek mentek vissza az irodába, ahol Kriszti közölte, hogy már nincs ott a főnök, Márk egyre jobban aggódik, mert sosem volt még, hogy a szállodát ott hagyja egy nőért, főleg nem fényes nappal, arra gondol egyre jobban függ már Mayától, minden gondolata a lány körül forog, pedig alig ismerik, szólt Tomnak is, hogy vacsora után menjen velük Maya lakásába, Tom vissza kérdez, hogy a kis újoncra gondol? Mint szállodai igazgató menjenek egy takarító kis lakásába? Márk kéri ne drámázzon, azt haggyja meg a lányoknak és este menjen vele meg Diával. Tom veszi a telefont és hív maga mellé partnert, majd mindketten a saját irodájukba mennek tovább dolgozni. Nick pedig szépen megvacsorázott, habár nem ízlett neki, de csak mert nincs megszokva máshol enni, amint befejezték elment a számlát rendezni, ami meglepő módon ingyenes volt, a vacsora a tulajdonos ajándéka amiért a város legjobb és legnagyobb szálloda tulajdonosa ott vacsorázott, Nick azonban egy hatalmas csekket hagyott ott, hisz megtanulta a munka nincs ingyen, lassan sétáltak vissza négyesben, Maya és Nick kézen fogva, amíg Flor és Peti egymást karolva, a lakáshoz érve már várta őket Tom egy lánnyal és Márk meg Dia. Maya hangosan mondta akkor ma sem fog aludni, Nick nevetve megcsókolja a kezét, hogy egésznapot átaludta, mennyit tud aludni? Odalépve Márk elé megkérdezte mit keresnek ott, mire Márk a levegőbe emel egy tasakot ami tele volt italokkal, hogy mentek a sógornőjüket meglepni, Maya az orra alatt azt mondja, az még milyen meglepi lenne, ha nem látná őket munkaidőn kívül, mire Nick megkérdezi mit mondott ő nevetve mutatja az ajtót, hogy menjenek csak előre, ő pedig lemaradva megkarolta Flort, hogy nesze neked szabadnap, ott az egész főnökség, tisztára mintha a munkában lenne, Flor kéri ne legyen hangulat gyilkos, ha már ott vannak mulassanak, Peti és Nick előre ment, amikor Peti elkezdi mondani, vigyázzon mennyit iszik Maya, mert az ég óvjon mindenkit, ha az a két lány becsiccsent, Nick nevetve teszi a kezét Peti vállára és úgy mennek tovább, a lakásnál mire már Maya vinné a kulcsot Nick már ki is nyitotta, Peti leszaladt a lakásába és vitt fel székeket még, lor pedig poharakat, Maya leült az ágyára és figyelte amint mindenki otthonosan jó-megy a kis lakásában, Nick leült mellé és megcsókolta a kezét, el sem engedve egész este, nevettek, beszélgettek. Nick pedig életében először érezte, hogy van egy családja, minden pillanat amikor látta Mayát nevetni melegséggel töltötte el a szívét. Amint mindenki elfáradt és hazament, Nick és Maya kettesben maradt, Maya elment zuhanyozni, Nick pedig rendet rakott, elmosogatott, mire Maya kilépett minden ragyogott. Maya törölgeti a haját és amint körül néz azt mondja, ha megunja a szálloda vezetését mehet takarítónak, egy ilyen dögös, szexi pasit ő is bármikor felfogadna takarítani, még kupit is csinálna mindennap. Nick odalép kiveszi a kendőt a kezéből leülteti Mayát és amíg a haját törli, azt mondja, ne törje a kis cuki buksiját butaságon, ilyet azelőtt még senkinek sem csinált, ez csak egy privát szolgáltatás és csak egy személy jogosult rá az egész világon, hajtja hátra Maya fejét és csókolja meg közben, azt meg azonnal felejtse is el, hogy amíg ő él bárki beteszi a lábát a lakásunkba. Maya hozzáfordulva megkérdezi mióta lett közös az ő lakása? Nick szép lassan lecsúsztatja Maya köntösét és azt mondja amióta először neki rohant, amikor beleütközött egyenesen a szívét találta el, tette Maya kezét a szívére és lefektetve megcsókolta. Kora reggel ismét Nick ébresztette sokkal hamarabb mint Maya telefonja megszólalt, Maya mérgesen húzza a fejére a takarót, hogy igaza van a többieknek, nem tudja miből készült Nick, de biztos nem ember, az emberek nem kelnek fel ébresztő előtt, Nick gyorsan megemeli a takarót és mellé bújva összevissza csiklandozza, így esélye sincs visszaaludni Mayának, egész végig duzzogva, morogva készül el, Nick pedig fessen, elegánsan, mint aki egyáltalán nem is fáradt soha. Nick amint kilépett az ajtón azonnal megfogta Maya kezét és úgy sétáltak a kocsiig, ahol Nick kinyitotta neki az ajtót és az övét is becsatolta mivel Maya egész végig csukott szemmel ment, a szállodánál is szinte karjaiban vitte Mayát, akit már nem is érdekelte, ha meglátják annyira álmos volt, egyenesen Nick irodájába ment ott lefeküdt a kanapéra és aludt, Nick nevetve veszi le a zakóját és takarja be vele, ő pedig azonnal neki látott dolgozni, amikor az ajtón kopognak pattan fel Maya és a szemeit dörzsölve álmosan indul az ajtó felé, mire Nick utána szól, hogy nem felejtett el valamit esetleg? Maya rázza a fejét csukott szemmel, mire Nick mutatja a száját, Maya odalépve ad egy csókot Nick szájára és már szalad is, Nick csak mosolyog utána, amikor már nem látta Mayát, azonnal komoly arcot vágott és dolgozott tovább.A napi munka és ellenőrzést követően mindenki csinálta a saját munkáját, Nick azonban sehol sem látta Mayát amikor ellenőrizték a szállodát, ezért nem ment vissza az irodába hanem elindult megkeresni őt, kilépve a liftből az egyik emelet folyosóján találta meg, Maya épp a lépcsőnél takarított, meglátva Nciket fogta a felmosót és ment le a lépcsőn, Nick pedig utána szólítgatva őt, hogy szerelmem, aztán ismét utána szólt, drága szerelmem mondván, de Maya hátra sem pillantott, ekkor Nick megállt és hangosan kiabált utána, hogy édes vadmacskám! Maya ekkor állt meg és a felmosót letéve visszaszaladt, hogy miben segíthet a főnök úrnak? 
- A főnöködnek elvonási tünetei vannak, hiányzik neki a kis szeretet bombája, az ő vadmacskája, egy csók és már itt sem vagyok! Persze ez főnöki utasítás, vagy ha nem itt helyben felkaplak és meg sem állunk a szobámig, látod milyen rendes főnököd van, jól becsüld meg, még választási lehetőséget is ad! - mondja nagy elégedetten, miközben Maya haját simogatja. Maya néz rá, hogy miféle választás az, ahol a főnöke mindenféleképp nyer? Nick épp hajolna, hogy felveszi a karjaiba mire Maya megcsókolja és elszalad.
Természetesen megint elfut, lehet magamhoz kellene láncolnom?
Anna szabadnapot kért így Mayának alig volt munkája, mert amikor valamit elkezdett csinálni már ott is volt Nick és mindig megzavarta a csókjaival, vagy épp a hirtelen öleléseivel, este is amint Maya a raktárba osont Nick már várta egy vastag takaróval, körbe tekerve vele Mayát ültek le a földre, Maya a fejét Nick vállára hajtotta és úgy aludt, miközben Nick a kezeit fogta. Kora reggel amint Maya felébred és nyújtózik nehogy beverje a fejét a polcba megakad a keze egy párnában, amint kinyitja a szemét látja, hogy Nick ágyában van, felülve dörzsöli a szemét, mert nem hisz a szemének, Nick akkor lépett ki a zuhany alól és csak egy kendő volt körbe tekerve rajta, még szinte csepegett a viz az izmos testén, Maya végig néz rajta, majd azt mondja tényleg a legjobb pasit választottam magamnak, majd megrázza a fejét és kérdezi, hogy került az ágyba, Nick odamegy mosolyogva csókolja meg és kíván jó reggelt, majd azt kérdezi mit gondol, hogy került oda? Maya visszafekszik, hogy nem elég, hogy a főnöke folyton zaklatja, de még el is rabolja amíg alszik! Hát nem tudja, de ez már bírósági ügy. Nick ledobja a kendőt a földre és mellé bújva azt mondja, vállalja a büntetést, ami pedig őt illeti az ő büntetése amiért elrabolta a főnöke szívét, hogy élete végéig kell a főnökével lennie.

Tetszett a történet?

1 0

Regisztrálj és olvasd Bahus Katalin 40 történetét!


  • 1261 szerző
  • 857 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

romantikus

Rövid leírás / Beharangozó

Amikor egy boldog családban élsz, minden körülötted forog, mindened megvan és csak a felhőtlen gondtalan élettel kell törődnöd, s azt hiszed tökéletes kis világod, soha nem érhet véget, de.... mi van ha egy perc alatt omlik össze az egész világod, mi van ha akit a legjobban szeretsz támadás áldozata lesz, mi van ha senki semmit sem tud tenni, a rendőrség tehetetlenül áll az eset mellett, mi van ha csak telnek múlnak a napok és nincs előre lépés, a családtagod állapota pedig változatlan, mi van ha úgy döntesz egyedül találod meg a tettest és forgatod fel érte az egész világot, mi van ha akiket gyanúsnak találsz köztük lehet pont életed szerelme, mi van ha ő a bűnös megbünteted vagy elengeded? Mi van ha bosszút állsz és kiderül, hogy ártatlan? Vagy egész végig játszik veled és ő a tettes?

Rövid összefoglaló

Nick egész világa lett Maya, habár Nick és az ő élete egy teljesen külön világ, mégis Nick egyre inkább függ Mayától, teljesenmegbabonázta őt. Semmi mást nem akar csak a közelében lenni.

Olvasási idő

34 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bahus Katalin nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!