Barion Pixel nuuvella

Háborgó szerelem 14 rész

Maya és Nick egymás karjaiban ébredtek, Mayának iszonyatosan fájt a feje, de mindenre emlékezett az éjszakából, felülve teljesen meztelen volt, ezért Nick ingét vette fel és keresztül mászva rajta elment a konyhába, egy kávét készített magának, majd leült az asztalhoz, hogy lássa Nicket, aki még aludt, csak figyelte őt ahogy alszik, kis idő múlva Nick kereste maga mellett Mayát, mivel nem érezte sehol felülve nézett körül, ekkor pillantotta meg az asztalnál az ingében:
Kedvesem, gyönyörű szerelmem, ez a legszebb látvány a világon, az én ingemben, az én szerelmem, minden reggel így kellene kinézned - mondta és kérte menjen oda hozzá, Maya letette a bögrét, oda állt elé, Nick egy mozdulattal átemelte magán és maga mellé fektetve megcsókolta, betakarta és fölé hajolva elkezdte kigombolni az ingét, hogy kéri vissza, megcsókolva őt szeretkeztek, majd Nick megcsókolta Maya homlokát és átölelve feküdtek egymás kezét fogva, közben Nick csókolgatta Maya kezét, aki megkérdezte mit szeret benne? Nick néz rá és kicsit feljebb ülve nekidől az ágynak, hogy nem érti a kérdést, ő mindenét szereti csókolja meg a homlokát, mire Maya ismét megkérdezi, hogy de mégis kell lennie valaminek, ami miatt őt választotta, a többi lány közül, Nick kicsit gondolkodik, majd azt mondja, amikor először meglátta már tudta különleges és már akkor is vonzódott hozzá, amikor viszont megérzi az illatát vége is van, az egész világ megszűnik számára létezni, majd odahajolva vesz egy nagy levegőt, hogy teljesen megőrjíti az illata, Maya bólogat, mikor Nick odahajol és megakarja csókolni kezd el csörögni a telefonja, Maya azonnal körül tekeri magát a takaróval és keresztül ugrik Nicken és az asztalhoz lépve elveszi Nick mobilját. Nick kéri forduljon csak meg, biztos jó ötlet volt elvenni a takarót, ha meztelenül szeretné látni csak szóljon, de nem garantálja biztonságát, ekkor néz hátra Maya, végig nézve Nick izmos testén veszi észre, hogy meztelen, gyorsan megfordulva tartja hátra a telefont, hogy keresik, Nick nevetve megy oda és veszi el, mondván, miért van zavarban, hisz már mindent látott, Maya megfordul a kezeit a szemére téve az ujjai közül azért végig méri ismét Nick testét, aki az orrára koppintva, kérdezi meg, vajon mire gondol a huncut agya? Majd leveszi Mayáról a takarót, aki ijedten szalad a fürdőbe, ott legyezve magyarázza a tükörnek, hogy akármilyen gonosz legyen, az biztos neki van a legjobb teste a világon, majd mutatva tükörnek, hogy Maya koncentrálj, vége a játéknak és kezdődhet a bosszú! Soha többé nem engedi Nicknek, hogy elcsábítsa, az volt az utolsó alkalom, hogy együtt voltak, olyan sokáig zuhanyozott és készült el, hogy addigra Nick elkészítette a reggelit, amint pedig kiment Nick azonnal elé lépett, megcsókolva ölelte meg, vett egy nagy levegőt.:
 - Őrjítő illatod van, ha nem sietnék biztos nem engednélek ki az ágyból egész nap, reggelizz gyorsan édesem, mert sietnünk kell, de ne szokj hozzá, hogy mindig én főzök, szeretném egyszer, ha te készítenél nekem valamit - mondta miközben az asztalhoz kísérte és leültette, aztán megcsókolva a fejét elment a fürdőbe. Maya nézi az asztalt és arra gondol mennyire figyelmes és kedves vele, egy ilyen ember, hogy tudna bárkit bántani? Aztán sóhajtva támaszkodik az asztalra, a gondolatai a testvérén járnak, amint látta az ágyhoz kötözve, nem gyengülhet el a szíve a szerelem miatt, miközben azzal a férfival van, aki a testvérét bántotta, mondja Maya. Nick nagyon hamar elkészült, kilépve a fürdőből Maya végig nézett rajta tetőtől talpig, majd felállt és hozzá lépett megfogta a nyakkendőjét és lehúzva magház megcsókolta, Nick azonnal átölelte és visszacsókolt:
Kedvesem mi volt ez? - kérdezte Nick, mert Maya nem szokta ilyen szenvedéllyel megcsókolni főleg nem magától, Maya elengedte és azt mondta búcsúcsók, Nick mosolyog miközben az orrára koppint, hogy milyen búcsúcsók, hisz nem válnak el soha, lesz még rengeteg csók, ha arra gondolt amíg nem látják egymást a munkában, akkor, ha csak szeretné menjen és azonnal csókolja meg. Maya bólint és elveszi a táskáját, elindulva Nick szeretné, ha a takarító elvinné a ruháikat is a mosodába, mert látta több szennyes is van már a fürdőben, ekkor kap Maya a fejéhez ledobva a táskát visszaszalad a fürdőbe, mert eszébe jutott a cetli, amit a testvére szorongatott, az ajtót magára zárva megkereste a zsebében, félve ugyan, de megnézte, amikor az összegyűrt papírt kisimította látta, hogy egy fénykép az, amint megnézte jobban látta, hogy a testvére van rajta, egyik oldalán Nick karolta, a másikon pedig Tom, a kezét a szájára téve rogyott a földre, pár percig csak nézte, nem is jutott szóhoz, neki ez volt a bizonyíték, hogy mindent kizáróan a szerelme is benne volt a testvére bántásában, még kicsit ült a földön, amikor Nick kopogott, akkor megmosta az arcát és kiment, nem szólt semmit sem, csak fogta szorosan a fényképet a kezében, mikor vette a táskáját csak beledobta és magához szorítva indult el, az ajtónál kéri Nicktől adja oda a kulcsot, mire Nick nyújtja is. Maya kinyitja az ajtót és amint kimennek ismét nyújtja a kezét, hogy a másik kulcsot is kéri, Nick néz rá összeráncolt szemöldökkel, hogy miért adná, akkor hogyan fog bemenni a lakásába, Maya inti a kezével, hogy adja oda és amúgyis az-az ő lakása egyedül, hisz az apja fizeti a lakbért, Nick mosolyog és megcsókolja, hogy talán szeretné, ha ő is fizetne lakbért? Vagy vegye meg az egész lakást? Maya még mindig tartja a kezét és kéri ne vicceljen, ha megtudná, hogy megveszi a lakást, vagy bármit a lakása közelében elmenne és soha nem látná. Nick megöleli, hogy ne ijesztgesse, soha nem hagyhatja el őt, mivel Maya látja nem fogja odaadni a kulcsot elindul a lépcsőn, Nick pedig utána lépve megfogja a kezét, amint leérnek és nyitja a kocsiajtót Mayának, ő odalép és bezárja, majd azt mondja Nicknek nem akar vele menni, szeretné ha többé nem találkoznának, Nick nevet, hogy kora reggel milyen vicces kedvében van, mire Maya hátat fordít és otthagyja, Nick utána lép, maga felé fordítja megfogva a kezét, hogy mi a baj? Mi ez az egész? Maya ledobja Nick kezeit és azt mondja nincs semmi, nem akarja őt többé és engedje el! Nick összeráncolja a szemöldökét és széttárja a kezét, mert nem ért semmit, mire Maya hangosabban mondja neki, mit nem ért? Nem szerette soha, ez csak játék volt, hogy megkapja a gazdag szálloda tulajdonost! Nick mire felfogja miket mondott neki, Maya már fel is lépett a buszra, Nick hiába lépett utána és kopogtatta meg a busz ajtaját a buszsofőr nem vette észre és elhajtott, Nick gyorsan beugrott a kocsiba, még az övét sem csatolta be, azonnal a busz után ment, dudálva előzte ki a buszt és hajtott nagy fék csikorogva elé, kiugorva a kocsiból ment a buszhoz és az ajtót verve nyitatta ki, amint fellépett a buszra megállt Maya előtt, megfogva a kezét húzta maga után, mikor Maya kirántotta a kezét, Nick visszafordult, azt mondta vagy megy magától, vagy viszi, döntse el, mire  a buszsofőr odaszólt, hogy siessenek vagy szálljanak le, vagy fizessen! Maya látja az utasok le sem veszik róla a szemüket és mérgesen csapja mellkason Nicket, kikerülve őt leszáll, amint Nick lép utána és elmegy a busz elé áll, kéri magyarázza meg mi ez az egész? Mi történt reggel óta, amiért olyan durva szavakat használt? Vagy nem ízlett a reggeli? Mert akkor elviszi reggelizni ahová csak kéri, de a szerelmével nem szabad viccelni soha! Maya vesz egy nagy levegőt és el ismételi újra, hogy sosem szerette és nem is fogja abban az életben, mindent szándékosan tett, hogy ráfigyeljen a híres, gazdag szálloda tulajdonos, Nick sokkolva áll az út szélén, nem hisz a saját fülének, lehetetlen mondja, majd szorosan megfogja a csuklóját és könyörögve kéri, mondja csak viccelt, lehetetlen, hogy ennyire félre ismerte. Maya nagy nehezen kihúzza a kezét és mielőtt otthagyja, azt mondja, mit gondolt, a gazdagok bármikor játszhatnak a szegény lányokkal és büntetlenül tehetnek, amit akarnak? Most ő is ugyanazt tette, aztán elszaladt, Nick nem tudott utána menni mert a kocsiját az úton hagyta, az autók folyamatosan dudáltak, Maya pedig sírva szaladt a következő buszt megállítva, csak nézte a busz ablakából, amint Nick őt nézve megy a kocsijához, a döbbenettől fel sem fogta miket mondott neki Maya, padló gázzal hajtott a szállodához, hamarabb akart odaérni Mayától, be sem ment a szállodába csak az udvarban járkált ide-oda várva Mayát, amint sorra érkeztek a munkások, senkinek sem köszönt mintha nem is lenne ott, amikor pedig megállt egy busz egy lépést tett a megálló felé, látva, hogy nem szállt le Maya visszafordulva sétált tovább, Márk is megérkezve a kezét a vállára téve kérdezte talán őt várja kora reggel, Nick gyilkos tekintete azonban mindent elárult, Márk megállva rezzen össze és dörzsöli meg magát , hogy olyan fagyos a tekintete, hogy mehetne befagyasztani a tavat korcsolyapályának. Nick azonban nem reagál csak a buszt figyeli, amikor ismét megáll egy és leszáll róla Maya, azonnal odalép elé, megfogja a kezét és azt mondja: 
- Te, most velem jössz! 
Maya vesz egy levegőt, hogy talán megsérült az agya? Mindent elmondott, amit akart, legyen felnőtt és fogadja el! Márk csak figyeli őket mozdulatlanul, amikor Nick azt mondja, hogy ő viselkedjen felnőttként? Rendben van, egy felnőtt ezt tenné! -  majd abban a pillanatban a vállára kapja Mayát és meg sem áll vele az irodáig, végig vitte az egész szállodán, hiába kapálózott Maya nem engedte el. Az irodában tette csak le, azonnal az ajtóhoz lépve kulcsra fordította, hogy amíg nem ad magyarázatot a beszédére, addig nem engedi ki, megpróbált Maya elé állni és keresni a tekintetét, sikertelenül, Maya rá sem pillantva próbálta kinyitni az ajtót, Nick semmit sem értett, ahogy mögé állt átölelte mindkét kezét tartva szorosan, hogy egy okot mondjon? Megérdemel egy magyarázatot, megcsókolja a nyakát és kéri üljön le, mondja el mi történt, hogy tudott olyan kemény szavakat kiejteni a száján. Maya azonban összeszorítja az ajkait vesz egy nagy levegőt és megfordul, Nick ekkor sem engedi el tartja a karjaiban, Maya felnéz rá és kéri engedje el, majd egyszerűen eltolja magától, Nick egyre idegesebb nem érti mi történt a szerelmével, kigombolja a zakóját és a kezeit a derekára téve fordít hátat Mayának, majd sóhajt, vissza fordulva kéri nyugodjon meg, biztos benne valami történt, mert azokat a szavakat nem hiszi el, biztos benne, hogy egy szó sem igaz belőle, Nick a kanapéra mutat és kéri üljön le, nincs olyan dolog amit ne tudnának megbeszélni. Maya egy nagy levegő vétellel ismét elmondja, hogy fogja fel nem szereti, sosem szerette, csak szándékosan hívta fel magára a figyelmét, mert egy gazdag férfit akart, akinek egy hatalmas szállodája van! Nick összeráncolta a szemöldökét, hogy tud valaki, aki számára az egész világot jelenti ilyen durva szavakat kiejteni a száján, egy lépést közelebb akar lépni hozzá, mire Maya hátra lép és elfordul tőle, Nick mindkét kezét felemeli és mutatja nem nyúl hozzá, a nyakkendőjét meglazítva az ablakhoz megy, két kézzel az ablakra támaszkodva néz ki rajta. 
Nem értem, kérlek adj magyarázatot a szavaidra! - mondja szomorú kétségbeesett hangon. Maya ismét elmondja, hogy nem szereti és csak játszott vele, meg akarta kapni a város legjobb partiját, mondta rezzenéstelen arccal. Nick sóhajt megfordul és őt nézve azt mondja:
- Nem érdekli, nem bánja, ha csak játszott, az sem érdekli, ha csak érdekből van vele, de kéri ne hagyja el, semmi sem érdekli, de nem akarja elveszíteni:
 Szeretlek, felfogod? Szeretlek teljes szívemből - mutat a szívére - Te vagy a mindenem, minden álmom és boldogságom. Tudod te azt egyáltalán, milyen nehezen nyitottam feléd? Mennyire féltelek beengedni a szívembe? Most meg képes vagy ezeket mondani nekem? Meg akarsz ölni ezekkel a szavakkal? Mond csak mit tegyek most? Hogyan élhetek nélküled? Hogyan élhetek ezután, ha a szívem megszűnik dobogni? - Nick arcán végig  folyik a könnye és megtörölve fordul az ablak felé.
Maya pedig szótlanul indul az ajtó felé, Nick még utána szól, hogy ez a végleges döntése? Ezzel a szavakkal vet véget mindennek köztük? Maya mielőtt kinyitja az ajtót annyit mond, igen, soha nem volt olyan, hogy együtt és soha nem is lesz! Majd otthagyta, amint kilépett az ajtónál állt Márk és Dia, Maya megállt egy pillanatra előttük és kikerülve őket kiment a szállodából, elment a hátsóbejárathoz és zokogva ment az öltözőbe, annyira sírt, hogy levegőt sem kapott.
Nick pedig az ablakon nézte, amint végleg elmegy egyetlen szerelme, amint Márk és Dia bement megtörölte az arcát, de nem fordult meg, Dia azonnal mellé ment, maga felé fordítva kérte mondja el mi történt, látta azonban Nick könnyes arcát és intve Márknak ismét kérdezte mi történt, Nick arra kérte őket hagyják kicsit magára, muszáj összeszednie a gondolatait, kérte Márkot szóljon Krisztinek és senkit se engedje be. Márk megfogta Dia karját és kivitte az irodából, Dia nem akart menni, de Márk elvitte, az ajtóban miközben bezárta elmondta hallotta vitatkozni Mayával. Dia kicsit megnyugodott, hogy ha szerelmi vita akkor nincs nagy baj, majd segít kibékülni kettejüknek, látva Nick arcát azt hitte nagyobb baj történt. Márk azonban nagyon furcsállja az egész dolgot, soha addig nem volt rá példa, hogy Nick sírjon, pedig sok nehéz helyzeten mentek keresztül együtt. Nick pedig ott maradt az ablaknál és leülve a földre azon gondolkodott mi történhetett, mert még akkor is biztos volt benne, hogy Maya nem mondott igazat, olyan nincs, hogy valakit ennyire félre ismert, hisz a szálloda is két keze munkája, mert amint valaki szemébe nézett tudta milyen ember és mindig a dolgok mögé látott, de akkor abban a pillanatban teljesen tanácstalan volt, próbálta magának bemagyarázni, hogy nem igazak Maya szavai.
Maya pedig ez idő alatt az öltözőben zokogott, amint arra ment néhány munkás meg-meg álltak, hogy mi történt a hercegnő nem kapta meg a tulajdonostól, amit akart azért szomorú, Era és Nati is épp akkor ért oda a hangos nevetgélésre, mikor látták a földön ülve a fejét a térdére hajtva sírni Mayát, hiába kérdezték mi történt a kis hercegnővel, senki sem tudta, amint odalépett Anna és azonnal elzavart mindenkit a dolgára, hogy egyre szemtelenebbek, mi lesz, ha arra jár a főnökség? Lehajolva Maya elé átölelte, kérte ne sírjon mondja el mi történt, rá mindenben számíthat, Maya ránézve megöleli és zokog tovább, kis idő múlva, amint Anna telefonja csörög elengedi Mayát. Márk hívta, hogy azonnal menjen az irodájába, Anna pedig felsegíti Mayát megtörli az arcát és kéri ne sírjon tovább menjen csak mossa meg az arcát és várjon rá, azonnal visszamegy. Maya bólint, tudja jól Nick kirúgja őt, gyorsan megtörli az arcát és Anna után szalad, megkéri tegyen meg mindent, hogy ne tudják kirúgni, könyörögve kéri. Anna nem érti, hiába kérdez bármit Maya nem mondd semmit, majd amint visszaszalad az öltözőbe és megmossa az arcát, valamit tennie kell, nem bocsáthatják el, még nem végzett a szállodában, elindul Nickhez, gondolta valamit kitalál és megkéri ne rúgja ki, az útját állják azonban Era és Nati kihasználja, hogy szomorú és mindenféle dologgal piszkálják.
Nick ezalatt a földön ülve fogja a fejét és gondolkodik, ha valaki kopog kiabálva zavarja el, amikor pedig Márk vagy Tom belépett őket is elzavarta ordibálva rájuk, amikor ismét nyítódott az ajtó már kiabált is, hogy azonnal kifele, amikor belépett Maya, mögötte Márk, aki nem merte beengedni látva Nick milyen dühös, amikor Nick meglátta Mayát fölpattant a földről és odaszaladt hozzá, Márk orra előtt bezárva az ajtót, azonnal megfogta Maya kezét, hogy tudta, hogy visszamegy és nem fogja elhagyni! Maya ráteszi a kezét Nick kezére és letolja a kezét, hogy nem amiatt jött, ők már sosem lehetnek együtt, csak amiatt ment, hogy megkérje ne rúgja ki, ami kettejük között történt az magánügy nem tartozika munkához, ha pedig mégis kirúgja mindenkinek elmondja azért dobta ki mert szakított vele. Nick néz rá, hogy szerinte ő ilyen ember lenne a szemében? Csak amiatt aggódik, hogy ne veszítse el a munkát? Semmi más nincs? Maya bólint, Nick fájdalommal tele elneveti magát, kéri menjen, menjen amíg még teheti és nem gondolja meg magát, ne aggódjon, habár, látja semmi jót nem néz ki belőle, de nem keveri a munkát a saját életével, ha nem ad rá okot nem bocsátja el. Maya ránézve látja a szemeit, amint összetört a szíve, de nem szól csak elmegy visszasem nézve, Nick leült a székébe és nekidőlve a széknek, csak nézett maga elé, egésznap nem is látta senki és nem is léphetett be senki az irodába.
Dia volt, aki megkérte Márkot hívja oda Annát és tőle tudják meg mi történt kettejük között. Anna azonban meglepetten hallgatta hisz semmiről sem tudott, gondolta Nick bántotta és amiatt sírt Maya, ezért elnézést kérve nagy léptekkel ment Mayát keresni, aki csak sétálgatott a folyosókon akár egy elveszett kiscica, amint megtalálta azonnal oldalra hívta egy sarokba és kérte mesélje el mit tett vele a nagyfőnök, Maya nem érti honnan vette, hogy bármit is tett vele, mikor Anna meséli miket mondott neki Dia, Maya integet két kezével, hogy semmit sem tett vele Nick vagyis a nagyfőnök, csak rájöttek nincs közös jövőjük és véget vetett a kapcsolatuknak, Anna nem érti, kéri ismételje meg, valóban jól hallotta, hogy Maya szakított a nagyfőnökkel? Maya bólint és megölelve kéri ne is törődjön vele nem nagy ügy, majd megkérdezte mit kell tennie még vacsora előtt. Anna nem is érti, azt sem tudja milyen munkát adhatna neki, majd Maya megkérdezi látta-e a nagyfőnököt, milyen volt a reggeli ellenőrzésen? Anna megemeli a vállát, hogy egész nap senki sem látta őt, Maya bólint és a száját elhúzva indul le a lépcsőn a raktár felé, azon gondolkodik biztos nem evett semmit Nick, nagy léptekkel szaladt le a lépcsőn és kereste meg Diát, aki mikor meglátta megfogta a karját és egyszerűen berángatta Márk irodájába, csak ledobva a kanapéra támadta ki, hogy azonnal mondja el mit tett Nickkel? Maya megigazítja a munkaruháját, megemeli a vállát, hogy ő semmit sem tett, menjenek és kérdezzék meg a nagyfőnököt, mire Tom is belépve mondja, az irodából jött és még mindig senkit sem enged be Nick, Dia idegesen lép Maya elé és kezd el vele kiabálni, amikor belép Nick dühösen, kiabálva fogja meg Maya csuklóját és emeli fel, hogy menjen vissza dolgozni! Maya elindult, de csak az ajtóig ért ott megállt hallgatózni, Nick pedig üvölt, kiabál, hogy mikor engedte meg bárkinek is beleavatkozni a dolgaiba! Soha többé ne merjenek Mayával beszélni, mostantól csak egy dolgozó és senkinek sincs joga kettejük dolgáról kérdezni őt, aztán kilépve meglátta Mayát, csak megállt vele szemben, majd visszament az irodájába és magára zárta az ajtót. Dia kilépve elmegy Maya mellett mintha nem is látná, Kriszti pedig a székében ülve mosolyog, nem is lehetne boldogabb, hisz nincs többé vetélytársa és Nick csak az övé, gyorsan felpattanva lép Mayához és átölelve kéri sétáljanak kicsit a levegőn és mesélje el, mi történt a nagyfőnök és közte. Maya nem akar sétálni, elnézést kér és elmegy, egyenesen a konyha felé veszi az irányt, ahol mivel vacsorához készülnek nagy a nyüzsgés, alig találta meg a rengeteg szakács és felszolgáló között a főszakácsot, aki mindenkit lenyűgözve tartja kézben a hatalmas konyhát és a sok embert, Maya odalépve megkarolja és figyeli amint irányít és parancsokat ad. Ben rápillantva rákacsint és folytatja az utasításokat, majd mikor lesz egy perce megfogja Maya kezét és megsimogatva kérdezi mit szeretne, mert a vacsorával kicsit várnia kell mert tele a szálloda és az étterem is, Maya halkan súgja neki, hogy készítsen valami finom vacsorát és vitesse be a nagyfőnök irodájába, Ben ránéz, azonnal indul is és a nagyfőnök vacsoráját személyesen készíti el, percek alatt kész is a meseszép fogás, majd nyújtja a tálcát Mayának, hogy vigye be, Maya integet két kézzel, hogy nem, vigye be inkább egy szakács, mert nem jó öltelt vele beküldeni, Ben mosolyog, hogy a nagy szerelembe enni is kell, mire Maya súgja neki, hogy már nincs együtt a nagyfőnökkel. Ben hangosan kiabálva ismétli el, mire Maya inti legyen csendben mert a többi szakács is oda nézett, Ben inti nekik mozogjanak a dolgukra. Mayát pedig oldalra viszi és megkérdezi, mikor, miért, mert, Maya pedig csak annyit mond hosszú történet, kéri küldje az irodába a vacsorát, majd kicsit messzebbről kiséri figyelemmel amint beviszik neki, kis idő múlva az egész tálca kirepül az irodából a földre, majd Nick kiabál a felszolgálóra, hogy nem rendelt vacsorát és dolgozzon! Maya sóhajt ismét kéri a főszakácsot, hogy készítse el újra a vacsorát, addig amíg meg nem eszi Nick, a főszakács bólint, amikor azonban be kellett vinni, senki sem merte, mindenki féltette az állását és az életét. Maya látja nincs más választása és neki kell bevinnie, ezért sóhajt, majd mikor kész lett a vacsora fogta a tálcát és elindul, az irodánál megáll kicsit látva, amint még akkor is takarítják a szőnyeget, ahol a vacsora landolt a torkában dobogott a szíve, kopogás nélkül lépett be Nick pedig szinte reflex szerűen kiabált, amint meglátta Mayát elhallgatott, majd egy kicsit enyhébb hangon kérdezte mit keres ott? Mit gondol őt nem fogja merni kidobni az irodából? Majd elindult Maya felé, hogy kidobja a tálcát, mire Maya hirtelen letette és Nick elé lépett végig a szemébe nézve. 
Tessék csak, itt vagyok, lássuk mered-e? - mondja Maya végig a szemeibe nézve, Nick megfogja szorosan Maya mindkét vállát, kicsit megrázva, hogy szerinte nem meri kidobni vele együtt? Maya felemeli a kezét és megfogja Nick karját, hogy szerinte nem meri, semmit sem fog kidobni! Nick elengedi és nyúl a tálcához mire Maya megfogja a kezét, magához fordítja Nicket, a kezét két kezével magához szorítja, hogy ő sem evett semmit sem és nagyon éhes, Nick kirántja a kezét, hátat fordítva Mayának azt mondja ez már nem az ő problémája, menjen a szakácsokhoz, azok az árulók a legjobb ételeket adják majd neki! Maya kikerülve elé áll és ismét megfogja Nick kezeit, hogy nézzen rá, nézzen a szemébe, látja nagyon éhes. Nick megérzi Maya illatát és az aranyos tekintetétől már el is veszett, megkérdezte tőle, tényleg nem evett egésznap? Maya bólogat és még szomorúbb szemekkel néz rá.  Nick sóhajt miközben leül Maya kezét fogva a kanapéra és leemeli a tálca tetejét, kéri kedves nyugodt hangon, akkor egyen. Maya elengedi Nick kezét és fogva a tányért és villát, odatartja Nicknek, hogy kóstolja meg, Nick elfordítja a fejét, hogy ha éhes egyen, aztán menjen dolgára, nem fizet olyan embereket, akik lógnak a munkából! Maya azt mondja igen-igen tudja jól, ő pedig nem akar egy beteg főnököt, leteszi a tányért és két kezét Nick arcára téve maga felé fordítja.:
 - Kérlek, egyél velem, tudod jól nem szeretek egyedül enni! 
Nick megfogja az arcán Maya kezeit és azt mondja:
 - Te pedig tudod, nem szeretek egyedül lenni! Te mégis elhagytál!
Maya sóhajt, majd elveszi a kezeit Nick arcáról, felveszi a tányért, hogy ne beszéljenek kettejükről, csak vacsorázzon vele, munkahelyi balesetnek fogja felszámolni, ha a főnöke miatt hal éhen. Nick elmosolyodik, hogy tud viccelni olyan komoly dologgal, bólint és kéri Mayát, ha azt akarja, hogy egyen akkor etesse meg, Maya pedig azonnal odatartja a villát és eteti, minden falatnál egymás szemébe nézve, az utolsó falatnál Nick megfogja Maya kezét villával a kezében, nem szól semmit csak tartja, Maya pedig elhúzva áll fel és fogja meg a tálcát, Nick azonnal feláll és hozzá lépve megfogja a kezét, Maya nem tudja elhúzni mivel a kezében van a tálca,  Nick kéri ne menjen el, maradjon vele, nem kell kibékülniük csak maradjon még pár percet, hadd érezze őt. Maya kéri engedje el, mint beosztott van ott, többé ne beszéljenek a múltról, arra kéri, hogy mindennap egyen, ennie kell, mert egy nagyfőnöknek nem szabad lebetegednie, mi lesz akkor a szállodával? Nick ekkor elengedi Maya kezeit, aki megfordul és kimegy. A tálcával a kezében indul a konyha felé, ahol látva, hogy üres Márk kicsit megkönnyebbülve sóhajt, hogy akármennyire is haragudjon a világra és Mayára, nem tud neki nemet mondani. Maya elvitte a tálcát a konyhába és letéve indul ki a konyhából, amikor Ben elkiáltja magát és kéri menjen oda hozzá, amikor Maya odaér, Ben odanyújtja neki a kis desszertes tányért, hogy nemrég hívta a nagyfőnök és kérte a szokásos sütijét, amit csak és kizárólag Maya vihet be neki. Maya sóhajt tudja jól Nick nem fogja őt elengedni, hisz minden szava törvény, amint viszi a sütit gondolkodik mit kellene tennie, mert Nick a második, akin bosszút fog állni, az első helyen Tom áll, az irodánál Kriszti megállítja, hogy ha nem szeretné bevinni majd ő megteszi, hisz mire valók a barátok, Maya tudja jól Nick milyen durva tud lenni, ha valaki ellent mond neki, ezért inti hagyja csak, nem akar bajt hozni a fejére, ha a nagyfőnök begurul. Kriszti kedvesen simítja meg Maya arcát, de belül kitépte volna minden szál haját. Maya megáll az ajtónál és már kopogva lép be, Nick az asztalánál ül, meglátva Mayát már lép is oda hozzá, leteszi a sütit és elindul Nick megfogja a kezét, kéri maradjon ott, Maya megfordul felé, szerinte nem jó ötlet és legközelebb ne érjen hozzá, ő csak egy alkalmazott, nem hiszi, hogy a többieket is állandóan megérinti, Nick elengedi, ismét megkéri maradjon csak egy percet, de Maya megfordul és szó nélkül elmegy, amint visszament az öltözőbe azonnal körül állják a többi takarítók Erával az élen és piszkálják, hogy hallották, hogy a nagyfőnök kiadta az útját és olyan hamar ráunt, Maya nem vitatkozott és nem is ellenkezett csak becsapta a szekrénye ajtaját és otthagyta a lányokat, késő volt már és még mindig éhes volt, gondolta elsétál a konyhába és megeszi a sütit, amit neki szokott készíteni a főszakács, belépve már nagyon várta, mert elakarta mesélni, hogy személyesen vitte el a sütit Krisztinek, amit mindennap is szokott, mire ő visszaküldte meg sem kóstolta, hogy többé nem akarja a desszertet és jobb lenne ha feladná az udvarlást, mert mást szeret, azonnal kérdezte is Mayát, ki a fickó, akit szeret Kriszti, mivel barátnők tudnia kell. Maya miközben a sütit falatozza megemeli a vállát, mert neki soha nem említett férfit, akit szidni szokott az te... de nem fejezte be nevetve helyesbített, hogy nem tudja ki lehet a fickó, mivel ott maradt Kriszti sütije is Maya azt is megette, majd kicsit boldogabban sétált a szálloda folyosóin, gondolta megkeresi Parkert, hisz egésznap nem látta, hiába kopogott senki sem volt ott, lassan sétálva indult el a raktár fele, ahol aludni szokott, már az ajtónál járt, amikor a kinti őr megtalálta és kérte menjen velük játszani, ha nem segít neki a többiekkel szemben elveszíti a játékot, Maya rázza a fejét, hogy álmos és nem  akar menni, megkérdezi miben fogadott ismét, mire az őr mondja, két nap fog dolgozni ha veszít, ha viszont nyer a kis pimasz takarítók fizetik a kávéját egy egész héten át, Maya vállon fogja, hogy azt nem hagyhatják, hogy veszítsen és ha megfelezi a kávét segít. Az őr mosolyog, hogy rendben, majd elindulnak egymást karolva az őrszoba felé, pont ekkor ér Nick is oda és látja elmenni Mayát és az őrt, csendben utánuk megy és az őrszoba ajtajánál megáll és hallgatja mit csinálnak. Maya kis idő múlva már nevetett és ahogy belemerült a játékba egyre jobb kedve lett, eleinte nagyon zavarta Nicket, hogy vele szakít és már is milyen jó kedve van, miközben neki darabokban a szíve, amikor azonban látta jókedvűen játszani és mosolyogni, megenyhült a szíve és még ő is elmosolyodott, majd komoly arccal hagyta ott őket és ment vissza az irodába.

Tetszett a történet?

1 0

Regisztrálj és olvasd Bahus Katalin 40 történetét!


  • 1261 szerző
  • 857 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bahus Katalin

Háborgó szerelem 14 rész

Műfaj

romantikus

Rövid leírás / Beharangozó

Amikor egy boldog családban élsz, minden körülötted forog, mindened megvan és csak a felhőtlen gondtalan élettel kell törődnöd, s azt hiszed tökéletes kis világod, soha nem érhet véget, de.... mi van ha egy perc alatt omlik össze az egész világod, mi van ha akit a legjobban szeretsz támadás áldozata lesz, mi van ha senki semmit sem tud tenni, a rendőrség tehetetlenül áll az eset mellett, mi van ha csak telnek múlnak a napok és nincs előre lépés, a családtagod állapota pedig változatlan, mi van ha úgy döntesz egyedül találod meg a tettest és forgatod fel érte az egész világot,

Rövid összefoglaló

mi van ha akiket gyanúsnak találsz köztük lehet pont életed szerelme, mi van ha ő a bűnös megbünteted vagy elengeded? Mi van ha bosszút állsz és kiderül, hogy ártatlan? Vagy egész végig játszik veled és ő a tettes?

Olvasási idő

22 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bahus Katalin nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!