Barion Pixel nuuvella

Háborgó szerelem 20 rész

Mayának nem volt mit tennie, lassan átmászott Nicken és mellé feküdt, sokáig csak nézte ahogy alszik, arra gondolva, miért csinálja ezt, hisz megkapta, amit akar, hogy lehet ennyire gonosz valaki, hogy minden lányt meg kell kapnia, közel hajolva hozzá fölé hajolt és megcsókolta a homlokát, hogy habár egy gonosz férfi, de mégis tiszta szívéből szereti, a következő napok nehezek lesznek számára, amit tenni készül velük, azzal végleg elfogja veszíteni Nicket és meg is fogja gyűlölni őt érzi. 
Kora reggel Maya ébred először, meg sem tud mozdulni Nick annyira szorítja és teljesen átöleli, próbál mozgolódva kicsit lejjebb csúszni, hogy kibújjon a kezei alatt, mire Nick kinyitja a szemét és ő is kicsit lejjebb csúszik, még jobban megölelve azt mondja ne is gondoljon a menekülésre! Maya mutatja Nick kezei alól, hogy a fürdőbe szeretne menni csupán, hova menekülne a saját házából, majd letolja Nick kezét, aki felülve a fejét fogja, hogy nem hitte volna, hogy ilyen erős az ital, amit apuka készített, Maya megáll előtte és az arcára teszi mindkét kezét, hogy mit gondolt,hisz ő megmondta, miért nem hallgatott rá, majd nevetve elkezdi rázni Nick fejét, hogy ő nem is érzi, hogy mennyire fáj a feje, Nick csak egy szemmel néz rá és megfogja hirtelen Maya derekát, feláll és lefekteti mindkét kezét a feje fölé tartva, hogy most mi lesz? Most már a kezei között van, mit fog tenni? Maya nevet és kéri hajoljon közelebb hadd csókolja meg a fájós fejét, Nick nevetve bújik a nyakához, hogy ezt kellett volna először is tennie, nem pedig bántani a férjét, Maya amint kiszabadította a kezét megcsiklandozta Nick oldalát, amitől Nick mellé esett, Maya pedig felállva fenyegeti, hogy egy, ő nem a férje, kettő, mióta lettek jóban annyira az apjával, hogy apukának hívja? Nick az ágyszélére ülve megfoja Maya kezét, beülteti az ölébe, miközben egy kezével átöleli a derekát, a másikkal megcsókolja a kezét, teljesen a nyakához bújva tartja csak szó nélkül. Maya próbál szabadulni látva nem sikerül, elkezd vele beszélgetni, ideje pontot tenni a dolgok végére, Nick sóhajt nagyon nem tetszik neki, ahogy kezdi mondja neki, majd felállva ad egy csókot Maya homlokára, arra kéri legalább a reggeli kávéját had igya megy, miközben a konyha felé indul és venné a le a bögrét, Maya odalép és kiveszi a kezéből, hogy jobb lenne ha elmenne, nem is kellett volna odamennie, már nem tudja mit kellene tennie, hogy ez a, se veled, se nélküled dolog véget érjen, Nick megemeli a bögrével Maya kezét és megcsókolja azt, majd mondja ő is arra gondolt ideje lenni véget vetni a dolgoknak, Maya elengedi a bögrét, Nick pedig folytatja a kávégéphez lépve bekapcsolja, majd a konyha pultra támaszkodva Maya felé fordul, hogy már tegnap is megmondta komolyan gondolja a kapcsolatot és szeretné, ha ő lenne a menyasszonya, akkor befejezhetnék a se nélküled kapcsolatot - mutatja idézőjelben. Maya látva ismét nem jutnak egyről a kettőre, elmegy a fürdőbe, hangosan morogva, hogy olyan jól kitalálta mit fog mondani és jól is működött, amíg Nick aludt, de amikor előtte áll nem sikerül semmi és a végén mindig Nick nyer vele szemben, majd a fotóra gondol, vesz egy nagy levegőt, a tükörbe gyakorol, hogy most kimész Maya és elküldöd, szakítasz vele és megbünteted őket, aztán elindul, amint kinyitja az ajtót Nick ott áll Maya bögréjével a kezében és átnyújtva belép a fürdőbe, Maya néz utána mozdulatlanul, Nick pedig mosolyogva leveszi az ingét és amint már félmeztelen, épp a nadrágja övét csatolja, mikor megkérdezi Mayát csak nézi szeretné, amint zuhanyozik vagy csatlakozik, Maya ekkor eszmél és bezárja az ajtót, az ajtónak dőlve nézi a bögrét, majd eszébe jut nem is ezt akarta, hisz azt mondtad Maya elzavarod mondja hangosan topogva, majd visszafordul és kinyitja az ajtót, ekkor megáll és néz végig Nick izmos testén, aki mikor Maya belépett elvette a kezéből a bögrét letette, őt pedig a derekánál felemelve megcsókolta, majd a zuhanynál letette, most már nem menekülsz, mondta miközben levetkőztette, együtt zuhanyoztak, csendben készültek el, Maya nem vitatkozoztt vele, se nem kiabált, összhangban mostak fogat és öltöztek fel, miközben Nick folymatosan megragadott minden alkalmat, hogy megölelje vagy megcsókolja, amint léptek ki és indultak dolgozni jutott eszébe Nicknek, hogy még nincs kulcsa, szeretne egy pótkulcsot, mert nem fog tudni a lakásba menni később, Maya elhúzza a száját, kéri ne nehezítse meg a dolgokat, hisz megbeszéltek mindent, Nick egy lépcső fokkal lejjebb lép, megáll Mayával szemben, így mostmár olyan magas volt mint Maya, majd azt mondja, nem tudja mi történik, mi az ami miatt ennyire fél, de kéri bízzon meg benne, várni fog rá, az ember csak egyszer szeret igazán, ha pedig még a szerelmét sem tudja megtartani akkor mi mást tudna? Maya nem szól kikerüli és elindul, Nick pedig utána lép és megfogja a kezét, egymás kezét fogva szépen sétálnak a kocsiig, ahol Maya köszön és elindul a buszhoz, Nick visszarántja őt, azt kérdezi: - Ezt most komolyan? Tehát, te nem akarsz a férjeddel dolgozni menni, hanem inkább mész azzal? - mutat a buszra, mire Maya elé lépve lábujjhegyre állva megcsókolja az arcát és azt mondja igen, majd elszaladva otthagyja és felszáll a buszra. Nick áll és figyeli, hihetetlen, megint faképnél hagyott? Mutat a busz után, majd körül néz és azt mondja, amint a kocsijához indul, hogy és még ráadásnak magában is kezd beszélni, megőrjít ez a lány! Maya azért figyelte a buszból, kicsit tartott, hogy utána megy és megint megállítja a buszt, de Nick csak nyugodtan hajtott a busz után, ahol megálló volt ott ő is megállt, közben az óráját figyelve, amikor a szállodához ért a busz és megállt Nick előre hajtott, kiszállva csak odadobta a kulcsait a parkoló fiúnak, hogy vigye a garázsba és már sietett is a busz elé, amint Maya az utasok között lassan lelépett még maga mögé nézett, figyelte követi- e őt Nick, amikor azonban lelépett pont Nick karjaiba landolt, zavartan tolta el magától, hogy megőrült vagy mi, nem látja mennyi ember van ott, Nick megöleli és elindul vele, hogy miért is lenne zavarban, hisz magának köszönheti, ha vele megy a kocsiban nem kellene ezt tennie, majd megáll és visszanézve megcsókolja Mayát, hogy miért lenne zavarban, hisz a felesége, Maya vállon csapja, hogy ki neki a felesége és otthagyja, szaladva megy a bejárathoz ott megáll és visszafordulva morog Nickre, hogy az ő hibája, miatta megint rossz helyre ment, mire Nick megfogja a kezét és megcsókolva elindul vele a főbejárat felé, hogy a legelső alkalomtól, amikor meglátta beleszeretett a kis hóbortjába, Maya duzzogva motyogja ki hóbortos? Amiatt van, mert túl hatalmas a szálloda, Nick megáll és nevetve néz rá, hogy valóban? Akkor mindjárt ő lesz a hibás, amiért akkora szállodát építettet, szépen vagyunk édesem, belépve nagyon meglepődnek, amint ismét együtt látják Nicket és Mayát, még hozzá kézen fogva, Nick int Krisztinek és kér két kávét, mire belép a szállodába Márk is és mutatja, hogy három kávét kér, akkor lép be Tom is és azonnal kávét kér ő is, mire Maya megkéri kávézzanak csak nyugodtan, neki mennie kell mert várja Anna, Nick azonnal veszi a telefont és hívni akarja Annát, hogy Maya vele van ne keresse, de Maya nem engedi, elnézést kér és elmegy, mire odaér Kriszti a három kávéval. Tom el is veszi mire Márk rácsap, hogy nem is kérdezi kié, majd kiveszi a kezéből és nevetve belekortyol, majd kikerüli Nicket és kényelmesen leül a kanapéra, Tom mutat utána és inti a kezével hogy megveri, majd elveszi a másik kávét és leül mellé, Nick mutatja Krisztinek, hogy az ő kávéját tegye csak az asztalára, majd sóhajtva lép a z irodába, hogy mindig a legrosszabbkor bukkannak fel, Márk a kávéba kortyolva kérdezi mióta vannak együtt, megint, mert egyedül megy el dühöngve és együtt jönnek meg boldogan, mi történik a szálloda és Maya lakása között, bizony ég oda költözik, ha Dia hisztizik, Tom is megkérdezi kibékültek talán? Nick hátra dőlve néz Krisztire és az ajtó felé mutat, hogy szeretne esetleg leülni, vagy inni egy kávét, mire Kriszti rázza a fejét , majd kimegy. Nick egy tollat dob Márkhoz, hogy mikor tanul meg hallgatni, ne legyen annyira kíváncsi, mert a végén a raktárban köt ki beszállítókat ellenőrizni, Márk a kávéval nevetve áll fel és mondja mennie kell, annyi sok irodai dolga van, hogy hetekig nem fogja senki sem látni, az ajtóban még megáll és megkérdezi Nicktől, mikor megy a raktárba csak kíváncsi, mire Nick feláll ő már el is ment, Tom mosolyogva integet neki, mikor Nick ránézve két kézzel az asztalra könyököl, Tom amint észre veszi feláll fogja a telefonját és mutatja nagyon fontos hívása van, majd visszalépve veszi a kávéját és elköszön, Nick pedig kis mosollyal az arcán azt mondja, micsoda lusta banda, veszi a telefont és már hívja is Mayát, furcsa mód nem irányítja át a hívását próbálja többször is hiába, amikor feláll és elindul megkeresni lép be ismét a két igazgató és Krsizti, mögötte Anna, indulni kell a reggeli útjukra, Nick a telefonjával legyint, hogy igaz, menjenek is azonnal, gondolja megkeresi Mayát, mert aggódik, hogy megint nem akar majd vele beszélni, ami igsz is, hisz Maya már minden kapcsolatot meg akar vele szakítani. Nick nagy léptekkel ment körbe a szállodán, a hátsó bejárattól kezdte, amit addig sosem és úgy mentek körül, sehol sem látta azobnan Mayát, hiába néztek át minden emeletet, gondolta a lépcsőknél van, megis kérdezte Annát, aki elsorolta kik vannak a lépcsőknél és az udvarban is, de Maya nevét nem említette, Nick mérgesen lép ki a liftből és pillantja meg Mayát, a recepciós lánnyal nevetgélni, egy pillanatra megáll és elmosolyodik, majd amikor Maya arra néz és meglátja a lift mellett állni a vezetőséget, gyorsan elköszön és elindul ki a szállodából, majd megáll és visszanéz, Nick karba tett kézzel figyeli, mit fog csinálni, mikor eléjük ér köszön és zavartan szalad tovább, mikor eltűnik Nick előtt jut eszébe, hogy beszélni akart vele, de nem mehetett utána, hisz ott van mindenki körben rajta, majd kérte Annát küldje be Mayát takarítani, Anna nézi a beosztást, mutatja ki felel aznap  az irodákért, Nick megáll és hátra néz rá komoly arccal, mire Anna azonnal bólint, Nick elégedetten és kedves hangnemben beszélve megy a recepciós lányhoz, hogy egyeztessen vele, ott sokáig időznek, amit a két igazgató nagyon un és topogva matatnak mindent a recepciós pulton, unottan nézelődve, Nick látja és a fejét csóválva küld el mindenkit a dolgára, ő pedig még ott marad, Márk és Tom is a saját irodáikba mennek, Anna pedig Mayát keresi, hamar meg is találja ismét szórakozott az őrök szobájában, súgva mondja, Nick kéri az irodába, takarítania kell, Maya tudja jól ideje befejezni a dolgokat, mert amint pár nap múlva kiengedik a húgát addigra meg kell őt bosszulnia, majd a raktárba megy ahonnan összeszedi a dolgokat, aztán lassan sétálva indul a lépcsőkön, amikor hirtelen előtte terem Nick és azonnal átölelve mondja, nem bírt várni rá tovább, ezért inkább saját maga kereste meg, Maya eltolja és kéri beszéljenek, Nick mutatja menjen előre és beszéljenek az irodában, ott senki sem zavarja, Maya tudja, ha vele megy ismét nem tud neki ellenállni és lelép egy lépcső fokot, majd leül és mutatja ott akar vele beszélni, Nick nem érti, kéri ismét, menjenek az irodába ott kényelmesebb, Maya mutatja látja ez az ő világa, ahol a tulajdonos nem tud a lépcsőn ülni mert nem kényelmes, Nick sóhajtva gombolja ki a zakóját és leül Maya mellé, hogy miért hozza fel minden beszélgetésnél ezeket, mire Maya ismét előhozza, hogy már nem tudja, hogy mit kellene mondania, hogy végre elfogadja a tényt, hogy nem lehetnek egy pár, szakítottak, erre meg megjelenik és mindenkinek azt mondja ő a felesége, Nick megöleli, kéri ne ismételje folyton ugyanazt, mondja meg az okot amiért mindig elutasítja, Maya elmondja mert mást szeret, Nick elengedi és feláll, majd azt mondja reggel, amikor zuhanyoztak együtt egymás karjában, nem úgy tűnt hogy mást szeretne, Maya is feláll és egy lépcső fokot hátra lép, majd azt mondja, mit tehetne, ha nem érti, ha visszautasítja a közeledést leállt volna? Nick a fejét vakarja és hátat fordít, hogy nem gondolja ez kicsit sok? 
- Mindent megteszek, mindent, amit csak akarsz vagy kérsz, mond meg mit kellene tennem, hogy ne mond folyton mindennap, hogy szakítasz velem, szerinted én kőből vagyok, nincs szívem? Nincsenek érzéseim? Milyen szerinted ez, amikor, akit szeretek mindennél jobban a szeretlek helyett folyton a szakítás szót mondja? Nem adtál magyarázatot, csak mást szeretsz, oké, rendben, kezdem elveszíteni a türelmem, mást szeretsz? Biztos vagy benne? - Maya bólogat folyamatosan - Rendben, nem fogok olyan lány után futni bármennyire is szeretem, aki nem szeret viszont, szeretném, ha a mai nap gondolkodnál és egy utolsó választ adnál, szeretsz vagy nem, a szívedből kell jönnie a válasznak, utána ígérem elfogadom a döntésed, de gondold végig alaposan, mert biztosan érzem engem szeretsz, biztosra veheted azt is kiderítem mi folyik itt! - Maya megijed, hogy ha rájön még eltüntet minden bizonyítékot, ezért gyorsan válaszol, mire Nick megcsókolja igazi szenvedéllyel és az ujját a szájára teszi, hogy azt mondta gondolja végig jól, ne ott adjon választ, hanem gondolkodjon és keresse fel, várni fogja, a telefont pedig nézesse meg, mert nem lehet, hogy a főnök ne érje el a beosztottját, a férj pedig  a feleségét! Maya rázza a fejét és odalépve a kezét Nick szájára teszi körül nézve, majd morog rá miközben Nick megcsókolja a tenyerét, Maya mérgesen indul le a lépcsőn, majd megfordul és visszamegy mert a tisztitószereket ott hagyta, Nick pedig mosolyogva figyeli.
 Maya gondolkodik, szíve szerint, ha a szívére hallgatna megölné mindkettőt, ha pedig a szívére arra amelyik szeret, ami szereti, soha nem engedné el Nicket. Amint kilép Maya a folyosóra már várja Era, elé lépve nézi a vödröt, ami tele van dolgokkal, mi van szálloda kedvencke, nincs, aki segítsen? Maya néz rá és megkéri segítsen már, mert a kedvencke neki is a kedvence, Era mérgesen dobbant a lábával, hogy igaz! Igaza van, majd nevetve öleli meg és kérdezi mit csinál a következő nap, mert menni akar megnézni a lakását, egy napot sem bír ki, hogy ne piszkálja mondja nevetve, Maya megígéri, hogy megmutatja a lakását, de nem holnap, mert dolga van, ekkor ér oda Kriszti és mondja hangosan dolga bizony, hisz a nagyfőnökkel lesz, Era megáll és megkérdezi miket beszél? Majd Kriszti válaszol ismét, hogy nem is tudta a kis kedvencke megint a nagyfőnökkel van, Era mérgesen fordul Maya felé, hogy egy pillanat és Krisztihez lépve megfogja a vállát szorítva, hogy ki adott engedélyt, Mayát úgy nevezni, az csak az ő kiváltsága és senki másnak nincs megengedve, annyira erősen szorítja Kriszti vállát, hogy ő lehajolva veszekszik, ekkor lép oda Maya és leveszi a kezét Krisztiről, majd Era mutatja figyelni fogja és köszönje meg Mayának, mert másképp tudja jól mi lett volna, Kriszti nagy hanggal vitatkozva megy el és kiabál hogy meg fogja mondani a főnöknek, Maya inti ne foglalkozzon vele, mert a végén bajt hoz a nyakukra. Era pedig morog rá, hogy túl jó szíve van, de rajta kívül senki más nem bánthatja mondja miközben megkarolja, amint elindulnak jön is nagy elégedett arccal Kriszti, mögötte Tom, aki azonnal a lányokra mutat, hogy mi történt Kriszti zokogva panaszkodott, mire Era azonnal mondja, sértegette Mayát, Tom ránéz Krisztire és megfenyegeti, hogy már megmondta kerülje Mayát, Maya mellé lép és megkéri Tomot kísérje el, mert épp az irodájába megy takarítani, akkor elmondja mi történt, Tom mutatja is, hogy menjen előre és indulnak szépen, Era pedig áll és a kezét széttárva mutatja, hogy nem azt mondta Nickkel van, akkor meg mi a fene volt ez az imént, Kriszti csak néz Erára, majd Tomra, amint Maya kedvesen karolva sétál vele. Az irodában is előre engedi, amit Maya egy mosollyal köszön meg, Tom kéri tegye le a dolgait és beszélgessen vele, majd folytatja a munkát, Maya leül szépen és leteszi a dolgait, majd Tom telefonál Krisztinek, aki szaladva topog a telefonhoz, kér két kávét, majd leül a székébe, mire Maya feláll és mellé megy az íróasztala szélre ülve figyeli a fényképet Tom asztalán, ahol épp bokszol, majd megkérdezi szereti-e azt a sportot? Akkor esélye sincs senkinek vele szemben, ha valaki ellenkezik, Tom hátra dőlve figyeli és azt mondja egy lánnyal más lenne, néz végig Maya lábain, talán hagyná magát legyőzni is, Maya bólogat, mikor belép Kriszti, látva milyen közel ülnek egymáshoz és még Maya az asztalon is ül, nagyon meglepődött, Maya azonban nem szállt le, hanem közelebb hajol Tomhoz, tudta azonnal szalad Nickhez, Kriszti letette a kávét és kiment, Tom kicsit hátrébb húzódott, mert nem akarja, hogy miatta vitatkozzon Nickkel, Maya fogja a szék karját és visszahúzza, hogy mióta lett félős, Nick és ő már a múlt, neki valaki más tetszik, Tom nyel egyet, Maya egyre közelebb hajol hozzá, Tom pedig nem mozdul, annyira kívánatos az illata és nagyon tetszik neki a lány, pedig tudja jól Nick megöli, de még sem tud mozdulni.
Nick fütyörészve lép ki az irodából, Kriszti asztalánál kopogva kérdezi, hol vannak a lusta igazgatók? Kriszti mondja Márk elment Diával, Tom pedig elfoglalt egy lányt próbál meghódítani a takarítók közül, kérte, senki sem zavarhatja meg, Nick rázza a fejét, hogy ezért megbünteti, hisz ezerszer mondta maradjon távol a munkásoktól, meg kell leckéztetnie, majd inti folytassa és mondja csak miért nincs ott, akit kért, Kriszti halkan mondja Maya már dolgozik, ő van Tommal kettesben az irodában, Nick abbahagyja a kopogást és megkérdezi a lány, akivel kettesben van Tom, az Maya? Kriszti bólogat és a székével együtt odébb húzódik, Nick feje füstöl és egyenesen az irodába lép, berontva látja amint Maya megcsókolja Tomot, mérgesen lép oda és tolja félre Mayát, majd felemeli Tomot, aki próbál magyarázkodni, de Nick épp beakar húzni neki, amikor közéjük áll Maya, ekkor elengedi, és Mayára mutatva forr a dühtől, hogy egész végig Tom volt a másik, azért nem akar vele lenni, mert Tom, akit szeret, Tom rázza a fejét, mire Maya pedig azt mondja igen, Tom kéri ne beszéljen hülyeséget, hisz csak barátok, Maya azonban mellé áll és megfogja a kezét, Nick szeme azonnal a kezükön akad meg és arra mutatva kéri, azonnal engedje el, mire Tom azonnal elengedi és mutatja ő nem csinált semmit, majd gyorsan kiszalad, hogy beszéljék meg, Nick pedig a kezét a derekára téve figyeli Mayát:
 - Mégis mit gondoltál? Velem vagy aztán a legjobb barátommal? Idegennel is fáj, hát még, ha akivel megcsalsz az a testvérem! Egy okot mondj, amiért ne dobjalak ki a szállodámból? -mondja Nick szomorú összetört hangon. Maya azonban megemelte a vállát, hogy szerinte ha elbocsájtja, akkor nem fognak találkozni? Ő sohasem mondta, hogy vele lesz, mindig mondta mást szeret, most látta a saját szemével is, nem kell többé a közelében lennie, ha pedig krúgja legyen, nem érdekli, máshol is tud találkozni Tommal. Nick mérgesen kiabál vele, hogy legyen, ha neki annyira más kell és ha valóban semmit sem érzett iránta, akkor legyen, Nick elindul, hogy elbocsájtja, ismét kéri kiabálva, hogy cseng a szálloda, hogy készítsék elő a papírokat és bocsátsák el Mayát, majd gyilkos tekintettel visszanéz Mayára és jól becsapja az irodája ajtaját, hogy majd leesik, mire odalép hozzá Tom, hogy miféle játékot játszik, hisz csak barátok, miért mondta, hogy szereti, ezért Nick megöli aztán újraéleszti és ismét megöli, Mayát nem bántja, teszi hozzá azért nem fél, de neki annyi! Maya elé lép és arra kéri legyen nyugodt nem hazudott, tényleg kedveli már régóta és próbálja megismerni, Nick nem fog senkit sem bántani, hisz szakítottak, közel hajolva azt súgja Tomnak, hogy nem fogja megbánni, ha közelebbről is megimeri, Tom megérzi az illatát vesz egy levegőt és elolvadt Mayától, mire észbe kapott Maya már ott sem volt, Kriszti minden szót hallot és odalépve kérdezi miért cseréli le a kis rongyos a nagyfőnököt rá? Tom ránéz majd otthagyja fenyegetve, arra gondol tudja miért szeretett bele annyira Nick. Tom egész délelőtt kerülte Nicket, amikor megérkezett Márk, belépve látja a puskaporos hangulatot, hiába kérdezi Nicket ő nem válaszol, látja az elbocsátási papírt Maya nevével Nick előtt, akinek teljesen máshol járt az agya, gondolta megkérdezi Mayát, amint kérdezi sorra a munkásokat meg is találja a kertben Tommal beszélgetve, akit egyre jobban izgat Maya szépsége, Márk megáll mellettük mindkettőt megfenyegetve fogja fülön Tomot, hogy ha ezt látná Nick halott lenne. Tom elhúzza a fülét és mondja jó tanács, csak későn majd közel hajolva Márk fülébe súgja hogy Nick látta őket csókolózni, Márk hangosan kérdezi, hogy mintha azt hallotta volna, hogy csókolózni, de az lehetetlen, Tom bólogat, Márk körül járja gyorsan kell-e mentő, hol sérült meg, majd mikor látja semmi baja, elkezdi a vállát ütögetni, hogy megőrült, hisz Nick a testvére, miért akarná elveszíteni egy idegen lány miatt. Tom pedig a vállát fogva mondja, hogy Maya nem akar Nickkel lenni, el is bocsátotta őt Nick, akkor miért ne használhatja ki az alkalmat, hisz Maya a legszebb lány, akit csak ismer, majdnem olyan szép mint a testvére volt, itt elhallgat egy kicsit, Márk kéri ne hozza fel, valaki meghallhatja, Tom bólint mire elmegy, Márk pedig ott marad, mire észbe kap el is ment Tom, ő pedig idegesen félve megy vissza Nick irodájába, ahol már ott van Kriszti, Nick épp ányújtja neki az aláírt elbocsátást, mire Márk kiveszi a kezéből és kiküldi Krisztit, aki nagyon nem akarja elengednia  papírokat, mire Márk nevet rá és kirántja a kezéből, gyorsan odamegy Nick mellé és elé teszi, aki mutatja vége, nincs többé, mit gondolt az a lány? Márk vállon veregeti kéri nyugodjon meg, mire Nick mutat az ajtót fele, hogy hallotta ő és Tom, együtt, ketten, a háta mögött, kitudja mióta! Márk nyugtatni próbálja, hogy ismeri Tomot ő is, lehet nagy játékos, de a család szent, nem tudja elhinni, hogy ilyet tesz, Nick feláll és az ablakhoz megy, ahol ott segédkezik az őröknek Maya, nevetve játékosan játszik az őrrel, aki ki-be nyitja a kaput, amin Maya áll. Márk pedig megkéri ne rúgja ki, majd utána jár a dolgoknak, ha azonban együtt vannak jobb szem előtt tartani mindkettőt, Nicknek ekkor villan be a kép, amint együtt zuhanyoznak és a gondolatai már nem is forognak máson, hiába beszél neki Márk, nem hallja, Márk pedig látva elkalandozott a gondolata, fogta a papírt és elment. Azonnal ment is Mayát megkeresni, kéri Katyt dolgozoon egyedül beszéde van Mayával, a folyosón pedig hangosan támadta ki, majd látva mennyire figyelik a  többi a takarítók, hallkan súgva kérdezte, mi folyik közte és Tom között? Maya megemeli a vállát, miért van mindenki fenn akadva rajta, talán egy ártatlan lány nem választhat egy gazdag férfi helyett egy igazgatót? Minek magyarázkodjon, neki tetszik Tom és nem tetszkNick, ennyi és ott hagyta a folyosón Márkot, aki nem érti mióta változott meg ennyire Maya, mérgesen ment vissza Nickhez, aki ismét kérte ne zavarják hadd gondolja át mi legyen, Márk sóhajt, hogy ő tudta neki Maya a végzete és nem tud nélküle lenni, akkor boldog, ha vele van, egy olyan komoly férfi, akinek az arcára van minden írva.
 Maya egésznap dolgozott és minden alkalmat kihasznált, hogy Tom mellett legyen, Nick pedig dolgozott semmi másra nem gondolt csak Mayára, hogy mit tegyen vele. Az éjszakát ismét a raktárban töltötte Maya, amit nagyon jól tudott Nick is, amint nagyon késő lett felállt a székéből nyújtózva vette a zakóját és ment a lifthez, azon az emeleten, ahol Maya aludt szállt ki és a raktárnál kapott észbe, amint belépett és megállt csak nézte, amint alszik oldalra nézve látja a széket, leguggolva elé csak nézte tovább. - Gyönyörű szerelmem, miért nem szeretsz? - majd sóhajtva teszi rá a zakóját, akkor gondolja meg, miért is ment oda, hisz már csak idegenek és helyette Tomot választotta, visszafordult, hogy leveszi a zakót, majd amint lehajolt nem tudta levenni, mérgesen nevetve ment ki, hogy mi van vele, gyűlölnie kellene, nem pedig féltenie. 
Maya kora reggel ébred teljesen bebújva a zakóba, amikor látja magán vesz egy nagy levegőt tudta Nick zakója, mert érezte rajta az illatát, felkelve csak a székre tette és meg simítva még egyszer, sietve ment az öltözőbe, alig érkezett átöltözni már rohant is a buszhoz, senkinek nem szólt egy szót sem, Anna utána lépett és kért egy percet, amíg a buszhoz kíséri, megkérdezi mit csinált megint, az egész szálloda azt beszéli, hogy a nagyfőnök helyett az igazgatóval van együtt? Maya bólint, hogy nagyon gyorsan terjednek a hírek, majd megöleli és azt mondja mindent el fog mesélni, de nem szeretné lekésni a buszt. A buszról leszállva szinte aludva lépkedett a lépcsőn belépve a lakásába ájultan esett az ágyra, a fejére húzta a párnáját feküdt csendben, aztán néhány óra múlva ébredt fel, gyorsan az órájára pillantva felhívta a szüleit és elment Florhoz, egész estig vele beszélgetett sütögettek és vacsorát készítettek, amit persze a csacsogás közepette odaégettek és ki kellett dobni, Peti azonban tudta mennyire ügyesek a konyhában, ezért vacsorával ment haza, Maya nagyon későn ment haza, ahol várt rá Dia, aki nem kiabált, nem dühöngött csak beszélni akart vele, de Maya nem engedte, azt mondta tudja miért van ott és nem akarja hallani, nem kell az életébe avatkozniuk, Dia megfogja Maya kezét, hogy várjon, ő Nick és miatta van ott, Maya elengedi és jó éjszakát kívánva annyit mond, hogy nincs olyan hogy Nick és ő, majd bement.
 Nick pedig ismét szomorúan kezdte a reggelt, aludni nem aludt emiatt fáradt is volt, de minden munkára odafigyelt és komoly kedvességgel beszélt mindenkivel, látta rajta Maya szenved, de igyekezett elkerülni. A következő napokban is minden módon kerülte Maya Nicket, aki azonban mindig figyelte, amikor Tommal látta idegesen szorította ökölbe a kezét, rájuk sem pillantva ment el mellettük, Maya pedig munka után hazament és sehová sem ment csak telefonon beszélt az anyukájával, megígérte, hogy hazautazik hétvégén, kér két napot, meg is írta a kérvényt, amit azonban nem fogadott el Nick, attól félt Tommal akar valahova menni és kikötötte senki sem kérhet szabadnapot az egész szállodában, nem akarta, hogy rájöjjön Maya, hogy csak mert féltékeny azért nem engedi el. Maya idegesen viharzik az öltözőbe és oldalra húzódva hívja fel az anyukáját, hogy még sem megy haza, mire az anyukája kérte hadd beszéljen a barátjával, milyen vőlegény az, aki nem engedi el még a barátnőjét sem? Maya apukája bocsánatot kér, kicsit messzebb a telefontól, hogy muszáj volt elmondania, mire Maya bármit is mondott volna az anyukája kijelentette várja őt is és a barátját is hétvégén, már előkészített mindent, majd letette. Maya hangosan zokogva ül a földre és kérdezi, hogy most ez komoly? Miféle játékot játszik a sors, most, hogy végre megszabadul Nicktől és már közel van a bosszúja, jön az anyukája és mindent lerombol, felállva megigazítja a ruháját és elindul, gondolta mivel az apukája látta csak Nicket megkéri Tomot helyettesítse őt, végülis Tom is gazdag, elegáns és jóképű, amikor azonban Tomnak elmondta ő azonnal megfogta Maya kezét és bevitte Nick irodájába, aki amikor látta megint egymás kezét fogva lecsapta a dokumentumokat és kérte azonnal menjenek ki, Tom fogta Krisztit és kivitte, hogy Maya szeretne egy szívességet kérni. Nick végignéz Mayán, majd forog a székében és hátat fordítva hallgatja, kéri gyorsan mondja neki nincs ideje a munkásokra, majd visszafordítva a székét fenyenegetve mutat Mayára, hogy ha a szabadnapok miatt van ott mehet is, senkinek sem fog adni, már szólt Annának is, Maya közelebb lép közben az ujjait matatva azt mondja, szeretné megkérni egy szívességre, majd elmondja, hogy a szülei, akik azt hiszik együtt vannak, kérik menjenek haza hétvégén, együtt mint egy pár, nem baj, ha nemet mond, mire folytatná Nick azonnal igent mond és felülve  a székében mondja, szívesen segít mert neki jó szíve van, hiába nem akarja meglátni, majd megkérdezi mikor mennek, mire Maya mondja pont akkor mikorra kérte a szabadnapokat, Nick nevet, akkor csak haza akart menni? Maya nem értette, de Nick intette semmiség, majd mikor kiment Maya, azonnal hívta Annát és kért szabadnapot Mayának, Anna nem érti egyszer adjon egyszer nem, de hát főnök, kiérti őket. Maya pedig megkereste Tomot, hogy miért kell ilyen helyzetbe hoznia, nagyon sokára a bárban találta meg, már elég részeg volt Tom, rázza a fejét, hogy nem mehet oda nem, Maya tudja a baleset áll a háttérben, bólint és ott hagyja a részeg Tomot, a pincérek felhíták Nicket, kérték vigye onnan mert zavarja a vendégeket, Nick haragudott rá ugyan, de mégsem hagyhatta ott, ezért felkért néhány őrt és felvitték a szobájába, ami egy privát szoba és csak a két igazgatónak van hozzá kulcsa és Nicknek.
Nick pedig alig várta, hogy lássa Maya családját és megismerje az anyukáját, gondolta, ha a szülei látják milyen komolyak a szándékai Maya sem fog tudni nemet mondani folyton, az sem érdekli, ha nem szereti, hisz idővel meg tudja ismét hódítani, sietve kereste meg Mayát, hogy mit szeret anyuka, milyen ajándékkal lepje meg, mire Maya kéri ne vegyen semmit sem, ez nem komoly egy szívesség, Nick bólogat, majd otthagyja Mayát a folyosó közepén és elmegy Márk irodájába, aki kinéz az ajtón és azt kérdezi krisztitől ő is látta, hogy Nick belépett az irodájába, vagy csak a szeme káprázott, Kriszti elhúzza a száját és tovább dolgozik, Márk pedig bezárta az ajtót, a székéhez indulva már majdnem leült, mikor Nickre nézett, felállva oldalra állt, kihúzta Nicknek a széket és kérte üljön le, mesélje le mit csinált ismét Maya? Nick meglepetten néz rá és kérdezi honnan tudta? Mire Márk lássuk csak,az arcod nem ijesztő, az irodámban vagy, jaaaa az arcod nem ijesztő említettem már? Nick ekkor komolyan néz rá és azt mondja ne bohóckodjon segítsen neki, egy fontos dolgoban, hétvégén hazamegy és szeretne ajándékot vinni anyukának, mit vegyen? Márk sokkolva kezd el köhögni várjunk, hazamész? Hova haza? Anyuka? Tegnaptól, hogy lett anyukád? Nick rácsap az asztalra, hogy Mayával megy haza, Márk nem érti Maya, aki Tomot szereti és Nicket viszi haza, okos lány két idiótát talált, mire Nick fenyegeti és Márk már sorolja is, hogy miket vesznek a nőknek, a férfiakról nem tudja minek örülnek, főleg nem a korosak, mire Nick mondja az nem is kell, tudja jól mit szeret apuka, már ittak együtt, Márk ledöbben, nem tudta ennyire közel van Maya szüleihez, hogy apuka meg anyuka, hihetetlen mondja Nick elé hajolva, te sosem mondasz le arról a lányról ugye? Nick rázza a fejét, majd kizavarja Márkot, hogy menjen dolgozni, Márk elindul, majd az ajtónál megáll, hogy várjunk csak hová menjen, hisz az-az ő irodája, Nick hozzádob egy mappát, megkérdezi kié a szálloda, ahol az iroda van? Márk nevetve megy ki. Nick feláll és begombolja a zakóját, hogy el is felejtette, hogy nem ő irodája, zsebre dugott kézzel sétált ki az irodából és veszi az irányt a hátsó bejárat felé, ahol megint nem találja Mayát, nevetve néz körül, hogy több kamera kell, vagy egy GPS a kis vadmacskámra - mondja hangosan, amint a lépcsők felé sétált az új lányok azonnal ott termettek és mindenki próbált a közelébe kerülni, szinte minden lépcsőfokon volt egy lány, aki csak úgy tett mint, aki dolgozik, egyedül Maya ült egy lépcső fok tetején és a titkos sütijét ette mintha a világ legfinomabb édessége lenne, boldogan mosolygott, Nick megállva előtte, csak nézte hátra tett kézzel, egyik lábát feljebb rakta a lépcsőn és a térdére könyökölve figyelte, amint Maya még észre sem veszi, Nick köhög:
- Egyre szemtelenebbek lettek a beosztottak, talán meg kellene büntetnie, a nagyfőnök jár arra és nem is veszik észre egyesek! - mondta hozzáhajolva, Maya annyira megijed, hogy fuldokolva köhög, majd lenéz a többi lányra a lépcső tetejéről és közel hajolva hozzá megkérdezi mit keres folyton a lépcsőn, azt csak a személyzet használja, Nick elveszi a tányért és megkóstolja a sütit, közben azt mondja a lépcső az övé, hogy nem mehet arra? Maya mutat a sütire, hogy az-az övé, az ő sütije és a villája, Nick rákacsint és otthagyja falatozva, közben elkiabálja magát, hogy miért van ott annyi takarító? Kell a büntetés látja! Minden lány gyorsan fogta a dolgait és elment, csak az ajtóból leskelődött néhány lány, Nick pedig visszavitte a tányért Mayának és odanyújtotta, Maya mérgesen áll fel, hogy ha megette a sütijét vigye vissza a tányért is! Nick néz rá a szemöldökét megemelve, hogy milyen jogon emeli fel a hangját a munkása, ha a főnök azt mondja vigye vissza akkor azonnal vinnie is kell. Maya lelép egy lépcsőfokot hozzá:
- A főnök valamit elfelejtett azt hiszem! - mondja Maya, miközben egy lépcsőt mindig hozzá lép, Nick néz rá és nem is pislogva, azt mondja komoly hangon, hogy ne is gondolja le tudja venni a lábáról, hisz ne feljtse el megcsalta a legjobb barátjával, majd hátat fordít Mayának, minden lány figyeli visszafojtott lélegzettel, hogy biztos jó kis mozi lesz, mire Maya az ajtók felé pillant és kis mosollyal a szája sarkából Nick elé lép, aki egy kezét hátra a téve a másikkal fenyegeti, hogy ne gondolja csak mert segít neki bármit megtehet, az már elmúlt, amikor minden szavától elolvadt, most már csak Tomi csábul el a szépségétől, Maya bólint és közel hajolva a fülébe súgva megkérdezi, biztos? Nick elhúzódva figyeli Maya ajkait és nyel egyet, majd bólint és oldalra áll, intve neki vigye azonnal vissza a tányért és többé nem szabad munkaidőben ennie, arra van az ebéd és vacsora! Maya a kezével megsimítja Nick haját, majd arcát végig a szájáig, majd közel hajolva szinte érintve Nick száját, ismét megkérdezte biztos? Ne felejtse el, ki a felesége hétvégén, Maya ekkor adott egy csókot Nick szájára, majd még egyet, Nick nem mozdult és nem csókolt vissza csak nézte Mayát. Aztán elvette Maya kezéből a tányért, addig bírta csupán, átölelve adott egy csókot Maya szájára, majd megcsókolta forró vággyal és szenvedéllyel, ekkor Maya hátra lépett lejjebb a lépcsőn és mutatta Nicknek:
 - Erre kérem főnök úr, a konyhában várják! - mondja Maya, Nick nevetve ad egy csókot Maya szájára, miközben hátra teszi a tányért fogva a kezében a villát is és sóhajtva koppint Maya orrára, hogy nagyon szemtelen, várja csak meg ezért a büntetést! Maya fogja az orrát és nevetve integet neki, a többi takarító nem hisz a szemének, Maya ráveszi a nagyfőnököt és utasítást ad neki. Maya nevetve indul Nick után, arra gondolva, ne feledd Maya ez csak szívesség és vissza kell majd fizetni, ne olvadj el folyton tőle, amint sétál utána látja amint Nick a tányért egy felszolgálónak adja, Maya megáll Nick mögött és elé hajolva kérdezi, mi az főnök? Niick pedig int a felcsolgálónak és nevetve veszi vissza a tányért, majd egy mozdulattal megöleli Maya nyakárt és együtt sétálnak az étterem konyhájába, Maya mocorog, kéri engedje el, félre fogják érteni, mire Nick azt mondja nem volt az egyeszségben , hogy egyedül viszi majd, és ad egy csókot Maya fejére, belépve a konyhába egymásra koncentrálva, Nick körül néz majd annyit mond figyelem, azonnal sorba állnak a szakácsok, azt hitték bajt csináltak és megbüntetik őket amiért sütit adtak Mayának, akiről tudják szakítottak, mire Nick ránéz Mayára és végig őt nézve hangosan kérdezi hol van a főszakács, aki meglepetten áll elé, Nick mutat rá a tányérral, megkérdezi ő adta a sütit ennek a kis vadmacskának? Ben integet Mayának és mikor Nick ismét rá néz azonnal mondja is, hogy ő, mire mondta volna, hogy sajnálja, Nick nevetve nyújtja is a tányért, hogy csak visszavitte, mert van, aki neki is mer parancsot adni, csókolja meg Maya orrát. Ben a konyhapultra támaszkodva legyezi magát, miközben elveszi a tányért, majd azt mondja már a végrendeletét írta gondolatban. Nick pedig Mayára mosolyogva ismét körül néz komolyan parancsba adva, hogy mindenki vissza dolgozni mindjárt itt a vacsoraidő! Nick pedig megfordult Maya kezét fogva elindult vele ki az étterem felé, ahol épp szembe jött velük Tom, Maya amint észrevette elengedte Nick kezét és szó nélkül szaladt el, Nick csak később látta, hogy Tom miatt szaladt el. Tom pedig megállt Nick előtt, aki mérgesen kérdezte kijózanodott? Tom bólint, látja rajta haragszik rá Maya miatt, de nem tud mit kezdeni a helyzettel, gondolja idővel rájön, hogy nem akar semmit sem Mayától, hisz annyira  hasonlít Elzára, hiába vonzódik hozzá, de nem fog lépni felé, Tom még pár pillanatig ott maradt és elmondta Nicknek mennyire sajnálja és azért is vitte be Mayát hozzá, hogy a hétvégén döntsenek kettejükről, Nick bólint kéri ne igyon annyit, majd utasítja ne mással foglalkozzon menjen és aludjon, addig ő pedig a vendégekkel foglakozott.  
Maya az öltözőbe ment és a földre ülve eltervezte, hogy hétvégéig van két nap, addig elkerüli Nicket, hétvégén elmennek a szüleikhez, mit beszél, teszi gyorsan a kezét a szájára és helyesbít, az én szüleimhez, amik a legnehezebb napok lesznek, amint pedig vissza mennek, már aznap elkezdi a bosszút, amit eltervezett, mivel Nick segít neki, őt nem fogja megölni, de az nem jelenti azt, büntetés nélkül ussza meg, amit a testvérével tettek....

Tetszett a történet?

1 0

Regisztrálj és olvasd Bahus Katalin 40 történetét!


  • 1261 szerző
  • 857 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bahus Katalin

Háborgó szerelem 20 rész

Műfaj

romantikus

Rövid leírás / Beharangozó

Amikor egy boldog családban élsz, minden körülötted forog, mindened megvan és csak a felhőtlen gondtalan élettel kell törődnöd, s azt hiszed tökéletes kis világod, soha nem érhet véget, de.... mi van ha egy perc alatt omlik össze az egész világod, mi van ha akit a legjobban szeretsz támadás áldozata lesz, mi van ha senki semmit sem tud tenni, a rendőrség tehetetlenül áll az eset mellett, mi van ha csak telnek múlnak a napok és nincs előre lépés, a családtagod állapota pedig változatlan, mi van ha úgy döntesz egyedül találod meg a tettest és forgatod fel érte az egész világot, mi van ha akiket gyanúsnak találsz köztük lehet pont életed szerelme, mi van ha ő a bűnös megbünteted vagy elengeded? Mi van ha bosszút állsz és kiderül, hogy ártatlan? Vagy egész végig játszik veled és ő a tettes?

Rövid összefoglaló

Amikor eltervezed a bosszút és már összeáll a fejedben mit kell tenned, akkor jön valaki, aki keresztül húzza a számításaidat és újabb problémát kell megoldanod

Olvasási idő

30 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bahus Katalin nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!