hajnalban kelek.

kivonszolom magam

a friss levegőre,

tüdőmbe langyos füstöt

eregetek.

az ébredés kínosan 

hosszú szertartás,

melyből nem engedek.

a kopasz fán 

verekednek a verebek,

a fagyos homályban

nagy a harc 

a fennmaradásért.

a fent maradásért való 

küzdelemben jellemem

még egy cigivel erősítem,

aztán bekapcsolom

a teaforralót. hangos

sercegés ver föl 

a szendergésből, 

a tegnapi puerh is alig

várja, hogy fölébredjen.

a tea ereje átgázol 

rajtam, mint egy forró

nyári szélroham.

az ébredés mágiája.

beindul a bizsergés,

a testben mindenütt

villanyok gyúlnak,

oszlik a homály. 

már emlékszem, hogy éltem. 

s milyen jó, hogy megint.

de mi lenne, ha egyszer

elfelejtenék fölébredni,

nem jutna eszembe, 

mert azt gondolnám,  

már fent vagyok,

s csak álmodnám tovább

az életet bele a halálba.

ezt a jövőképet

gyorsan elhessegetem;

inkább előveszem a gitárt,

megpengetem. a gé húr, 

persze, hogy elhangolódott, 

mindig pont a gé,

a világ legnagyobb rejtélye.