vonatunk mindig magabiztosan
halad a végtelen felé, s mindig
tétovázva érkezik meg onnan.
a peronon bölcsesség terem,
szunnyadó értelem a váróterem.
a hangosbemondó sisteregve
ismétli a világegyetem előre
megírt menetrendjét. rendre
késve reagálunk. monoton
zötykölődünk a tejúton; ahol
elhaladunk, az a régmúlt, a jelen
már fénylik, de még láthatatlan,
a jövő az alagút végén van.