Barion Pixel nuuvella

A csoda madár!

  Valamikor régen, amikor a faluszéli kiskondás belefújt az ökörszarv tülkébe, a falu összes disznaja hangos röfögéssel tódult ki az utcára. A tülök hangja és a disznók röfögése nagyon zavarta a vasorrú bábát, aki a faluszéli kunyhójában sokáig elheverészett. Annyira zavarta a ricsaj, hogy hatalmas seprűjét elővéve, azzal hadonászva kiment a kapuja elé.

-          Mit hangoskodsz itt, te Nána gyerek? Ilyenkor még aludni szoktam. Ha valaki meg felébreszt, akkor arra nagyon dühös leszek!

-          Ugyan már vén banya, nem várhatja meg mindenki, hogy a hasára süssön a nap. Valakinek dolgoznia is kell, hogy enni kapjon!

-          Na, megállj te kölyök! Ha nem kérsz bocsánatot, akkor elvarázsollak!

-          Minek képzeli magát? Vasorrú bábának? Vagy egy boszorkánynak? Nem félek magától, engem nem ijeszt meg!

  Ekkor a banya magasra emelte a seprűjét, majd háromszor megfordult a tengelye körül. Közben motyogott, nehezen lehetett érteni azokat a szavakat, amiket mondott:

  „Irgum-burgum, Kelen hegy!

  Most teremts egy forgószelet!

  Pimasz kanászt repítsd el!

  Ne lássam itt estére!”

  A kiskondás először a nyakát behúzva rémülten figyelte, hogy mi fog történni. Már nagyon megbánta, hogy vitába keveredett a falu boszorkánynak tartott asszonyával. Még a szemét is behunyta, annyira félt. Várta a varázslatot, de nem történt semmi. Amikor óvatosan kinyitotta a szemét és körbenézett, azt látta, hogy minden maradt a régiben. Megnyugodott. Majd nagyot kacagva hajtotta tovább az állatokat a falu szélén lévő tó, a Csokány partjára.

  A melegen tűző nap elől a barátaival belehúzódott a hűvösebb vízbe és egésznap úsztak, labdáztak és pancsoltak. Amikor megéheztek, kiültek a Csokány partjára. A lábukat a vízbe lógatva elővették a tarisznyába csomagolt elemózsiájukat. Bugylibicskájukkal katonákat készítettek. A szelet kenyérre szalonnát, kolbászt és hagymát katonáztak. Amikor az egyiket lenyelték a másik után, finom aludttejet ettek rá, majd a csordakút farocskájából, hűs vízzel öblítették le a torkukat.

  Amikor elverték az éhüket, folytatták a játékot. Igaz az egyik szemükkel néha – néha megnézték, hogy megvan-e még a konda. Azoknak sem volt kedvük megszökni, inkább ők is belehúzódtak a tó másik sarkába.

  Amikor a fiú észrevette, hogy ólomlábakon közeledik az este, belefújt a tülkébe. A konda csak erre várt. Hangos röfögéssel elindultak hazafelé. Amikor az utolsó disznó is bement a gazdája kapuján, akkor a kiskondás a házuk felé fordult, hogy otthon jól megvacsorázzon, majd eltegye magát holnapra.

  Nem messze járt a házuktól, amikor feltámadt a szél. Vadul zúgott és rázta a fákat. A fiú a fújás irányába kapta a fejét és ijedten látta, hogy egy hatalmas forgószél közeledik pont feléje.

-          Édesanyám, édesapám! – kiáltotta riadtan.

  Mielőtt bárki segíthetett volna neki, a forgószél felkapta, felemelte, majd elrepítette. Hosszan repült és nem hallott más, csak a szél bömbölését. Egyszer csak elállt a szél és ő a földre huppant. Bucskázott hármat a fején át, majd kiterült, mint a gyalogbéka az augusztusi kánikula idején. Döbbenten felült.  Maga előtt egy hatalmas nagy hegyet látott, sűrű erdővel borítva. Rémülten vakargatta a fejét.

-          Hol vagyok? Most, mit csináljak?

  Elhatározta, hogy felmegy a hegy tetejére, onnét biztosan messzire el lehet látni. Talán még a faluját is megláthatja. Nehéz és fárasztó volt az útja, de ő kitartóan ment a célja felé. A hegy közepén járhatott, amikor nagyon elfáradt és elálmosodott. Az útjába egy hatalmas, legalább százéves tölgyfa állt. A fa oldalán egy hatalmas odút látott. Na, majd abban megpihenek, és holnap reggel folytatom az utamat. Felmászott, majd óvatosan belenézett, hátha van lakója az üregnek. Az odúban egy fészket látott. A fészekben három nagy és egy kisebb tojást látott. A fán kapaszkodva óvatosan körbe nézett. Tudta, hogy ahol tojások vannak, ott előbb vagy utóbb megjelenik az is, aki tojta őket. Mivel nem látott közel-távol senkit és semmit, bemászott, hogy ott hajtsa álomra a fejét. Az éjszaka hűvös volt, magára húzta a subáját, nehogy megfázzon. Ekkor véletlenül a tojásokhoz ért. Érezte, hogy azok lassan kihűlnek. 

-          Tennem kell valamit, mert különben nem kelnek ki a kicsik! – morogta magában.

  Levetette a subáját és ráterítette a tojásokra, hogy az melegen tartsa azokat. Majd óvatosan elhelyezkedett, és mivel nagyon fáradt volt, elaludt. Jót pihent. Reggel még félálomban volt, amikor egy reccsenésre ébredt föl. Körbenézett, hogy ugyan honnét jöhet ez a hang. Nem látott semmi változást, így újra lehunyta a szemét. Ekkor egymás után több reccsenést hallott. Újra körbenézett és hallgatózott. Azt hallotta, hogy a subája alól jönnek a hangok. Levette és azt látta, hogy a tojások repedeznek. A repedések egyre nagyobbak lettek, majd nem sokára darabjaira tört három tojás. És ekkor meglátta, hogy mi kelt ki a tojásokból! Három sárkányfióka. Az egyik egyfejű, a másik háromfejű, a harmadik pedig hétfejű volt. És ekkor szétpattant a legkisebb tojás is. Abból egy gyönyörű hattyú madár bújt elő. A tollai szokatlanul fehérek voltak. 

-          Ez csodaszép! – kiáltotta önkéntelenül.

A madár ránézett és a kiskanász meglepetésére emberi hangon szólalt meg.

-          Kisgazdám! Te vagy az első, akit megláttalak, ezért téged foglak szolgálni.

  Odakint már jócskán reggel volt, de az ég mégis elsötétült. Nemsokára hatalmas morajt is hallott. Óvatosan kikukucskált a fa üregéből. Ahogy felnézett az égre azt látta, hogy egy hatalmas tizenhárom fejű sárkány közelít feléjük. Az ő hangja robajlott már messziről.

-          Ember szagot érzek a fiókáim közelében! Jaj, lesz neki, ha bántotta őket! – üvöltötte a sárkány és utána tüzet okádott. 

A kiskanász nagyon megijedt. Segítségkérően kiáltott fel, hátha meghallja valaki.

-          Segítsen valaki! Mindjárt itthon lesz a sárkány, és akkor elpusztít.

  Ekkor a kishattyú megrázta magát. Hírtelen nagy lett.

-          Kapaszkodj a hátamra kisgazdám! Megmentelek!

  A fiú ijedten a hátára mászott. Átölelte a nyakát és azt érezte, hogy felemelkednek a levegőbe és olyan sebesen szállnak, mint a tavaszi szellő a harmatos rét felett. Szerencséjük volt, mert sikerült elrepülniük a sárkány hazatérése előtt. Az nem vette azonnal üldözőbe őket, előbb benézett az odúba, hogy a kis sárkányokat bántotta-e az idegen ember. Amikor megnyugodva látta, hogy nem történt baj, a hattyú és a kiskanász után repült. Azok akármilyen gyorsan távolodtak a hatalmas fától, nem tudtak elmenekülni. Amikor látták, hogy utol fogja őket érni, leszálltak az erdőszélén, hogy elbújjanak. Egy sűrű bozótosba húzódtak el. A hatalmas sárkány megérezte az illatukat és ott körözött felettük. Ők remegve, összebújva lapultak. Minden percben azt várták, hogy lecsap rájuk a sárkány.

-          Ne féljetek, nem bántalak benneteket! Ti nem bántottátok a csemetéimet, ezért békésen hazamehettek. Kiskanász, te meg a subáddal melengetted a tojásaimat. Hálából adok neked a jóságodért egy sípot, ha bajba kerülsz, fújj bele és én ott termek, hogy megsegítselek.

  Zavartalanul tértek haza. A Csokány partján szálltak le. Szerencsétlenségükre a vasorrú bába jött velük szembe. 

-          Hát visszatértél, te Nána gyerek! Látom megszerezted a csodamadarat. De én hatalmasabb vagyok, mint ő. Most úgy elvarázsollak, hogy soha többé nem térsz vissza a szülői házba.

„Irgum-burgum, Keled hegy …

  A fiú újra nagyon megijedt. De a banya alig kezdte el a varázsszavak kimondását, amikor a hattyú neki támadt. Teljesen felágaskodott a két lábára, és a szárnyaival ijesztően csapkodott. A banya hangosan nevetett.

-          Engem nem ijesztel meg, te hattyú!

  Mondani akarta tovább a varázsszavakat, amikor a kiskondásnak eszébe jutott a síp. 

-          Hátha a sárkány tud segíteni!

  Belefújt. A síp hangja messzire szállt. Olyan messzire, hogy a sárkány is meghallotta. Pillanatokon belül ott termett. Mind a tizenhárom fejéből lángot okádott a banya felé. Az ijedten megfordult és szaladt a seprűje felé, hogy elmeneküljön. A perzselő lángok azonban mindig elérték a tomporát. Olyankor mindig hangosan sikítva egy nagyot ugrott. Végül felpattant a seprűjére és elrepült a boszorkányok tanyájára, Keled hegyre. Annyira berezelt a sárkánytól, hogy soha többé nem mert vissza menni a kiskondás falujába.

  A kiskondás meg békésen élt a szüleivel és a legjobb barátjával, a hattyúval, akit elnevezett Helgának. A sárkányok meg gyakran meglátogatták őket a házuknál, ahol napestig játszottak.

 

Tetszett a történet?

1 1

Regisztrálj és olvasd Bakos Lászlo 49 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bakos Lászlo

A csoda madár!

Műfaj

mese

Címkék

Rövid leírás / Beharangozó

Egy kisfiú és a falu boszorkánya.

Rövid összefoglaló

A kiskondás mesebeli kalandja a boszorkánnyal, a madárral és a sárkánnyal.

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bakos Lászlo nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!