Barion Pixel nuuvella

Más?! Kalandok a mássággal.

Másnak lenni rossz, mert nem jó kilógni a sorból! Másnak lenni jó, mert senki nem szeret egy hosszú sorban állni, ráadásul úgy, hogy azt sem tudja, hogy hányadik. Ráadásul, ha más, mint a többi, akkor tovább színesíti a világ széles palettáját!

  Természetesen van a szónak hivatalos magyarázata is. Ha jól értelmezzük a szó jelentését, akkor mindenki és minden különbözik. Nehéz találni olyant, aminek meglenne a tökéletes mása.

  Az embereknél meg olyan nagy a szórás, amit elképzelni is nehéz. Számomra mindenki más, mert nem olyan, mint én! De ne is legyen olyan, mint én, mert én egy unikum vagyok. Gond akkor van, ha valaki engem is másnak néz, mint aki én vagyok, pedig én-én vagyok, és nem más. Ha mégis bekövetkezik, akkor kezdődnek az érdekes kalandok, vagy a kínos helyzetek.

  Valamikor szép és fiatal voltam, magam szerint is egy jó kiállású férfiember. Állításaimat általában hevesen vitatták, de azt még a rossz akaróim sem mondták soha, hogy valamikor nem voltam fiatal. A vitáknak az a legnagyobb hátulütője, hogy látszólag nem fogadják el az állításomat, és a végére már magam sem tudom, hogy mit állítottam.

  De most még megvan! Szóval szép voltam és fiatal. Fáradt nem voltam, de mégsem csináltam semmit. Álltam a sarkon és vártam, hogy két kolleginám megérkezzen, és felvegyen a kocsijába.

-          Majd mi elviszünk a tanévzáró buliba! Te úgy is megiszol egy-két pohárkával, ne vezess!

  Na, én nem vitatkoztam velük, hanem vártam őket a sarkon. Természetesen a megbeszélt időben kiálltam a sarokra, hogy nekem kelljen várnom. Az autók jöttek és mentek, de ők késtek. A piros Lada is késett - a megbeszélt időhöz képest, - de az legalább megállt. Két tapasztaltabb korú, de a főhős számára ismeretlen hölgy ült benne. Az anyós ülésen ülő, letekerte az ablakot. Biztosan eltévedtek, gondolta a főhős, az egyik lábáról a másikra állva. Majd segítőkészen közelebb lépett. Nem kellett sokat várnia, a kérdésre:

-          Mennyi, fiatalember?

  A fiatalemberben azonnal tótágast álltak a gondolatok. Mi mennyi? Az idő?

-          Mennyi, fiatalember? Ne aggódjon, elvisszük, majd ha végeztünk, vissza is hozzuk ide!

  Egy érkező, szintén piros, de Suzuki autó mentette ki a zavarából.

-          Bocsánat, de már elígérkeztem nekik! – nyögte ki zavarában.

  Villámgyorsan beült az autóba, majd elhúztak a Lada mellett. Kalandját elmesélve, természetesen jót derültek rajta, legalább a kolleginák.

-          Csak szórakoztak veled!

-          Lehet, hogy több pénzt kaptál volna tőlük, mint a havi fizetésed. Igaz, csak akkor, ha elégedettek lettek volna a szolgáltatásoddal!

  Az évek teltek, de sajnos múltak is. Egyik alkalommal, - a párjával, - lemaradtak a színház bérletes előadásáról, és egy szép nap délutánján pótolhatták be. A hites feleség dolgozott, így megkérte, hogy a színházi ridiküljét vigye már magával a bejárat elé, mert abban vannak a bérletek.

  Na, a ridikül nem véletlenül jelenti azt, hogy nevetséges. Szófogadó férjként, kiöltözve, a ridikült a vállán tartva ballagott a sétáló utcában a színház felé. Csend és béke volt, még a madarak sem csiripeltek. Legszívesebben fütyörészve ballagott volna olyan boldog és elégedett volt a napjával. Egészen addig, míg egy kisebb bomba fel nem robbant mellette.

-          Szépfiú, meghívsz egy kávéra? – kérdezte egy érdekesen öltözött, és sminkelt, fiatal férfi, melléje lépve.

  Meglepetésében gyorsabbra vette a lépéseit és szinte elmenekült a helyszínről. Még annyit sem tudott kinyögni:

-          Bocsánat, én soha nem iszok kávét!

  A megértő nej természetesen kikacagta.

-          Ne haragudj, de így járhat az a férfi, aki női táskával sétál.

  Végül belenyugodott, hogy ez van, ez történt vele. Ennél nagyobb problémája soha ne legyen az életben. De az élet az sajnos nem ilyen. Mindig fel tudja borítani a nyugalmat, vagy elcsendesíteni a háborgó lelkeket. Természetesen a legváratlanabb pillanatokban, a legváratlanabb eseményekkel, de mindig felül tudja múlni, esetleg alul, önmagát.

  Egy családtag néhány napja elérhetetlenné vált. Mi a megoldás egy ilyen helyzetben? Meg kell keresni személyesen.

-          Ugyan minek ez a sok modern technika! – morogta.

-          Ne morogj! Nem veszi fel, és nem válaszol a kérdésekre!

  A gondolatot tett követte. Egy emeletes ház földszinti albérletébe kellett volna legálisan bejutnia, ahol feltehette volna a legegyszerűbb kérdést.

-          Minden rendben?

  Este volt, sötét este. Minden tisztességes állampolgár valamelyik kedvenc sorozatát nézte, esetleg valamelyik beszélgetős műsor alapján szidta valamelyik oldal politikusát.

  Feltenni egy egyszerű kérdést! Ha ilyen egyszerű lenne. A csengő valószínűleg nem működött, mert senki nem nézett ki. Ráadásul a másik lakás egy ideje üres volt, így rajtuk keresztül sem lehetett bejutni. Marad az ősi megoldás. Kopogtatni kell a lakás ablakain. Ilyenkor lehet áldani a helyzetet, hogy földszinti lakásról van szó. Már túl volt mind a két oldalon néhányszori zörgetésen, de senki nem nézett ki, az ablakokon. Mivel nem szokott semmit feladni, ráadásul az ügy is fontos volt, ezért tovább kopogott. Egyszer egy fiatal női arc tűnt fel az elhúzott sötétítő függöny mögül kikandikálva. Integetéssel, halk kiabálással jelezte, hogy szeretne bemenni, a lakásba. Biztosan megértette, mert eltűnt a függöny mögött. Futás vissza a bejárati ajtóhoz, végre megtudja, hogy miért tűnt el a családtag. Várt és várt. Az idő telt, az ajtó viszont nem nyílt.

  A felismerés úgy robbant az agyába, mint Ben Johnson doppinggal teletömve a Szöuli célba. Biztosan hívja a rendőrséget, azt hiheti, hogy egy szatír kopogott az ablakán. Menjek, ne menjek. Nehéz volt dönteni. Ha elmegyek, a rendőrök még azt hihetik, hogy menekülök. Addig tipródott, míg csak kinyílt az ajtó. Egy álmos férfifej kandikál ki rajta.

-          Bocsánat! Nem akartam senkit zavarni, de szeretném megkérdezni, hogy az albérlő társuk itthon van-e?

-          Nincs! Dolgozik! – és becsukta az ajtót.

  Hú, ezt megúsztam. Tényleg cikis helyzet volt, de ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni, gondolta. Tévedni emberi dolog, vigasztalhatja magát, mert neki sikerült.

  Bevásárolni küldték. Egy hosszú listára felírták, hogy mit kell beszereznie. De egy lista soha nem lehet teljes. Kiderült, hogy elemre is szükség van, ráadásul egy bizonyos fajtára.

-          Írd fel, és megveszem.

  Csakhogy, ez egy másik, kis fecnire került felírásra. Az első lista gyorsan meg lett oldva. Minden bepakolva az autóba, amikor kitudja honnét jött a felismerés, hogy az elem kimaradt. Futás vissza a boltba. Sokat nem kellett bolyongania, mert a pénztár előtti kis polcra voltak kirakva, sok más egyébbel.

  Na, nézzük is, hogy milyen kell? Egy kis kotorászás a zsebben, hol is az a fecni. Majd válogatás az elemek között.

-          Azonnal tegye ki az italt a zsebéből! – hangzott fel, egy erőteljes felszólítás.

  Körbe nézett, hogy ki az, aki egy féldecivel meg akarja rövidíteni a boltot. Döbbenten látta, hogy a pénztáros és az összes vásárló őt nézi.

-          Ne haragudjon, de nem vettem el semmit, csak egy papírlapot kerestem a zsebemben.

-          Rakjon ki mindent a zsebéből, vagy értesítjük a rendőrséget!

  Teljesen le volt döbbenve. Bolti szarkának nézik? Ráadásul féldecire hitelesítve? Tanácstalanul körbenézett, de látta, hogy az arcok többsége ellenséges, csak néhányan néznek mindenfelé kínjukban.

  Jobb a békesség, döntött, hírtelen. Nincs értelme vitatkozni, ha a zsebe úgy is üres. Zsebkendő, fecni, kulcscsomó került a futószalagra. Majd kifordította még a zsebét is, üres.

  Látta a pénztárosnő arcán a döbbenetet. Ezek szerint ő biztos volt a dolgában, pedig a tragikus hős nem is nyúlt a kis üvegek felé. Ha már választani lehetne, akkor inkább Sport szeletet, vagy a BOUNTY-t választaná.

  Az elem meglett, de az elválás zavart volt. Megtörtént az elnézést kérés, de ő is tudta, hogy egy vásárlót alázott meg sok ember előtt. A vásárló is kellemetlenül érezte magát, ugyan ki fog rá ujjal mutogatni a jövőben az utcán, hogy ennek volt valami lopásos ügye. De olyan ügyes volt, hogy nem találták meg nála a féldeci pálinkát.

  Otthon leülve, majd leírva az élményeit, gondolta végig, hogy bárki gondolhatja bárkiről, hogy az más. Pedig senki sem más, legföljebb máshoz képest más. Vagy hogy is van ez?

Tetszett a történet?

1 1

Regisztrálj és olvasd Bakos Lászlo 49 történetét!


  • 1235 szerző
  • 832 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bakos Lászlo

Más?! Kalandok a mássággal.

Műfaj

szatíra

Címkék

Rövid leírás / Beharangozó

Mindenkit érhet "baleset"

Rövid összefoglaló

Mindenki lehet másnak nézni, mint ami. Ez nem baj, hanem néha .....

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bakos Lászlo nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!