Barion Pixel nuuvella

A biztonságosabb autó balesetveszélyesebb?

1996-97-ben alkalmam volt eltölteni 10 hónapot Kanada legszebb vidékén, északon, a Yukonban. ’96 augusztusában egy baráti grillpartin vendéglátó barátom, köszönés helyett így fogadott: „Laci nem akarsz kimenni Kanadába?” Dehogynem, gyerekkorom ót erre vágyom, miről van szó? Amúgy, szia, Ica – válaszoltam. Kiderült, hogy a férje nagynénje Magyarországról szeretne kivinni valakit egy évre. Sofőrködni kellene, meg a ház körüli munkákat végezni. Amolyan beteggondozás, hisz az öregasszony, akkor, 72 évesen, immár hetedik éve özvegy volt, és nehezen boldogult, főként a fagyos teleken. 

A gyermekkori olvasmányaim spontán kivetített helyszíne kelhetett életre, a Jack London könyvek aranyásóinak vadregényes vidéke, a Yukon. (Az Egy út módszerem ezeket a kivetítéseket tudatosítja!)

November végén mentem ki. Itthon plusz 15 fok volt. A 25 órás repülőút után a Yukon fővárosa, a 23 ezer lakosú Whitehorse mínusz 30 fokos dermesztő faggyal fogadott. Életemben nem éreztem ilyen farkasordító hideget. De a meglepetés szilveszter környékén ért, amikor a hőmérő két héten át nem mutatott mínusz 42 foknál melegebbet. Bingó kutyát, a kövér Huskyt akkor is ki kellett vinni, sétálni!

A megérkezésemet követően az első dolgunk a két kocsi egyikének beüzemelése volt. Jutka néni, alias Judy mami, két autót is tartott, ahhoz képest, hogy ő már nem vezetett. Az elmondása szerint, a hetvenes években szerzett ugyan jogosítványt, de hamar rájött, hogy az automata kocsit nem neki találták ki. Mert az bizony magától megy, és ha a pedálok sorrendjével nincs tisztában az ember, akkor hát az autó addig meg nem áll, amíg a szomszéd kocsija az útjába nem kerül. Judy maminak akkor egy életre elment a kedve az autóvezetéstől. És milyen autói voltak? Egy hatalmas GMC kisteherautó és egy sokkal kényelmesebb Pontiac személyautó. A kisteherautóba alig tudott felkapaszkodni, mégis arra kellett biztosítást kötnünk. Jött a tél, és ezt a kocsit végtére is azért vásárolta, hogy a zsebkendőnyi kis udvaráról ezzel a platós kocsival vitesse ki a havat a Yukon folyóba. Ugyanakkor volt még egy fontos érve a nagy kocsi mellett: „méreténél fogva ez sokkal biztonságosabb” – mondta határozottan.

A tíz hónap felejthetetlen élményekkel és nem mindennapi felismerésekkel gazdagított, de most egy különös történetet ragadok ki, aminek több szinten is megfontolandó tanulsága van, túl a félelem-gondolat, az aggódás teremtő erején. 

Tavasszal beiratkoztam egy angol nyelvtanfolyamra, amit a városon kívüli egyetemen szerveztek idegen ajkúaknak. Két osztály is indult. Arabok, koreaiak, indiaiak, és rajtam kívül volt még egy Magyar a párhuzamos osztályban, egy Pesti lány, Zsóka. Egyértelmű volt, hogy busszal fogok járni, értelmetlen a kocsit használni, amikor a hidegben amúgy is nehezen indul. Ott a március még nem jelentett tavaszi felmelegedést. Többször ébredtünk mínusz 30 fokos reggelekre. 

Megjegyzem, ilyen hidegben az autók már el sem indulnak, a megdermedt olaj miatt. Az új kocsikat egy 100 wattos elektromos gumipárnával árulják, amit az olajtartály aljára ragasztanak. Ezzel egész éjjel langyosan lehet tartani az olajat. Az áruházak parkolójában vannak konnektorok erre a célra. De sokan járatják a motort, amíg vásárolnak. Szóval a busz kiszámíthatóbb. A második napon Judy néném felajánlotta, hogy vigyem el nyugodtan a furgont. Nem láttam értelmét, de jól esett, elfogadtam.

Délutánra meggondolta magát, mondván, hogy a benzin drága. Az anyagiakkal egyáltalán nem volt tisztában. 200 ezer forintnak megfelelő jövedelme volt (nyugdíj és az alagsor bérleti díja). Itthon 24 ezer forint volt a minimál bér, a benzin 150 forint, Kanadában pedig 120. Jártam tehát újra busszal. 

Így telt el két hét. A suli és a társaság remek volt. Egyik reggel megcsörrent a telefon. Zsóka hívott. Ő a barátja kocsijával járt, de aznap éjszakára elfelejtették bedugni a villanypárnát, és az autó nem indult. A mi furgonunkat napok óta nem használtuk, mégis pöccre beindult. Hozzá teszem, Jutka néni javasolta, nézzem meg a kocsit, s ha elindul, nyugodtan menjek vele, csak vigyázzak, mert „Kanadában a balesetek miatt nagyon megemelik a kötelező biztosítási díjat”. – Ez a félelme volt tehát az eltiltás valódi oka, nem is annyira a benzin ára. Nagyon nem törődtem az intelmével, hiszen agykontrollos vagyok: mindig a pozitív dolgokra hangolódtam rá, és sohasem az aggódásra, a félelemre.

Aznap is délig tartottak az óráink. Ketten ültünk az autóban hazafelé. Verőfényes hideg nap volt. Az út szépen letisztítva, száraz és biztonságos volt. A városhoz közel a négysávos gyorsforgalmi egy kereszteződés miatt hatsávossá szélesedett. 

A kereszteződéshez közeledve észre vettük, hogy előttünk, a belső sávban két kocsi egymásnak koccant. Zsóka a hátsó kocsiban az egyik osztálytársát vélte felismerni. A szélső sávban túlhaladtuk őket, és lehúzódtam, bőven biztosítva a helyet a forgalomnak, két teljes sávban. Zsóka odaszaladt, megérdeklődni, jól vannak-e és nincs-e szükség segítségre. Nem időzött két percnél tovább, majd visszasietett. Éppen csak elmondta, hogy minden rendben, nem sérültek meg, és már ki is hívták a rendőrséget. Ebben a pillanatban hatalmas ütést éreztünk, és a furgon úgy másfél métert repült előre. Hátra sem tudtunk nézni, én a tükörben láttam a folytatást: csak a filmekben történik ilyen, nekünk ütközött egy kisebb furgon, azt telibe kapta egy nagyobb személyautó, majd a következő másodpercben annak egy harmadik kocsi. Megfordulva a jelenet igen mulatságosnak tűnt, egymásra is mosolyogtunk. Persze amikor kiszálltunk, inkább csak értetlenül sajnálkoztunk… rajtuk!

  A mi „tankunkon” alig látszott sérülés, a „páncél” vastagságú lökhárító két centivel hajlott előrébb, úgy 30 cm szélességben, de ez elég volt arra, hogy a nekünk ütköző kisebb furgonnak a jobb elejét alaposan összetörje, majd a belé ütköző luxusautó a hátulját is lerendezte. Ez a kocsi is jól összetörött, de ő elől hátul alaposan, míg a leghátsó értelemszerűen csak elől sérült. Személyi sérülés nem történt, hála a teremtőnek!

A kis furgon vezetője igen indulatosan nekem esett, hogy a vészvillogót miért nem tettem ki. Ebben tényleg igaza volt! Amikor megálltam, az első gondolatom a vészvillogó volt, de nem találtam. Bármily furcsán is hangzik, de az amerikai kocsikon a vészvillogót nem az általunk megszokott feltűnő helyre teszik, a műszerfalra, hanem a volán konzolján van, a műszerfal előtt – csak akkor látszik, ha előre hajolunk! Persze a vészvillogó csak kifogás volt, a vakító napsütésben szinte értelmetlen is.

Mit ne mondjak, a kiérkező rendőrt vígjátékba illő jelenet fogadta: két kocsi helyett hat összetört autót talált. Illetve csak ötöt, a mienk sérülése elenyésző volt. A hideg miatt mindenkit visszaültetett a saját kocsijába – ezzel persze elkerültük a komolyabb összetűzést is! Velünk foglalkozott utoljára. 

A rendőrautóban vette fel a jegyzőkönyvet. Örömmel hallotta, hogy Magyarok vagyunk, már járt Budapesten. A tényfeltárás után megkérdeztem, számíthatok-e valami büntetésre. Lehetséges – mondta, mert itt nem szabad megállni. Délután be kellett mennem a kapitányságra, aláírni a jegyzőkönyvet.

A rendőrségen elém tettek egy 86 dolláros büntetést (~10 ezer forint), „tilos helyen való parkolás” indokával. Nem akartam aláírni, mondván, én ott nem parkoltam, hanem a baleset miatt álltam meg. A rendőr előzékenyen közölte, nem kell befizetnem, fordulhatok bírósághoz. Ez jól hangzott. A barátaim azonban lebeszéltek erről, hisz többe került volna az ügyvéd, mint ez a jelentéktelen büntetés.

De a történteknek voltaképpen nem a büntetés volt a legijesztőbb következménye, hanem, amitől Judy mami rettegett – a megnövekvő biztosítási díj, ugyanis az érintett három biztosító társaság bizony a mi biztosítónkon szándékozott behajtani a három sérült kocsi javíttatási költségeit!!! 

A biztosítók megbíztak egy nyomozóirodát, a helyzet letisztázására. Én felkészülten érkeztem a meghallgatásra, egy tényfeltáró nyilatkozattal. Szeretném, ha e történetnek ez lenne az egyik óriási tanulsága: később figyelje meg, egy valódi jóléti államban, ahol az igazság a polgárt szolgálja, milyen eredménye van az őszinte tényfeltárásnak. Talán már sejtheti is… Két nappal az eset után a saját biztosítónknál is leadtam a nyilatkozatot, a büntetést pedig befizettem – és vártuk a következményeket.

Most pedig hadd színesítsem a sztorimat egy nem várt közbevetéssel. Történt ugyanis, hogy Judy néni kedvenc barátnője, Marika, azzal a kéréssel állt elő, hogy ugyan mutassam már meg neki a baleset helyszínét, kíváncsi rá. Marika 65 körüli úri hölgy volt, egykoron taxi-vállalat tulajdonosa. Ő még igen fürgén szaladt, és apró termete ellenére egy nagyméretű, elegáns metálkék egyterű kisbuszt vezetett. Ezzel a kocsival jöttek ki elém a reptérre. Akkor meg is kérdeztem, „miért ilyen nagy autóval jár?”. „Az élettársa félti, ez a nagy kocsi pedig megvédi őt egy balesetben” – hangzott a sokat sejtető válasz. 

Az ominózus helyszín közelében leparkoltuk a kisbusz, és odasétáltunk a kereszteződésbe. Leírtam a történteket, elmutogattam, ki hol állt. Pár perc elteltével visszaültünk kocsiba. Lassan, megfontoltan forgott a majdnem üres parkolóban, talán túl óvatosan is. Meg is jegyeztem magamban, mennyire nem való neki ez a termetes gépezet, alig lát ki belőle. Az alsóbbrendű útról igyekeztünk volna besorolni a gyorsforgalmi útra, hogy balra kanyarodva visszamenjünk a városba. Ekkor is a lassú és túlzó óvatosságát éreztem, amint gurultunk bele a kereszteződésbe, várva a kiugrás lehetőségét. Én már rég kilőttem volna, akkor sem volt túl nagy a forgalom. De ő tanácstalankodott, és a kocsit hagyta, hogy lassan guruljon előre. Nem értettem a gondolkodását, de az anyósülésben az ember ne okoskodjon, ugyebár. Egy adott pillanatban azért felkiáltottam: „tessék vigyázni, balróóól…” de már későn! Pedig olyan egyértelmű volt, hogy balról közeledik egy személyautó. Fényes nappal az illető is jól láthatta a behemót egyterűt! A sebességünk elenyésző volt, hely meg rengeteg, simán kikerülhetett volna, de nem, ő úgy kilencvennel a kocsink bal első kerekének és sárvédőjének rohant. És következett az ismerős repülés, de most egy kis pörgéssel kombinálva. Talpon maradtunk, és épen megúsztuk!

Marika élettársának aggodalma megvalósult! Szerintem az ilyen gondolat, mint „félelemprogram” forgatókönyvszerű, úgynevezett „véletlen egybeeséseket” generál, aktiválva a vonzás törvényét. A félelemprogram minden eleme testet öltött, és a hatalmas egyterű valóban megvédte a testi épségünket! 

Az általam okozott, eredeti baleset utáni egy hónap feszült várakozással telt. Judy néném sokat emlegette a megemelkedő biztosítási díjat. Egyébként is rettenetesen aggódó volt! Félelmei olykor rosszindulattal társultak, ami ijesztő volt, és engem is érintett. A gonoszkodó, valótlan híresztelések a pletykás barátnői révén hozzám is visszajutottak. Ez időtájban vonzottam be bizonyos rituális védelmi praktikákat, az őslakos indiánok sugallatára. Az Agykontroll elméleti védekezését nem éreztem ugyanis elég hatékonynak. Az egész házat átitatta a gonoszság és az ártó indulat. A koszos falak, a giccses tárgyak valósággal sugározták a negatív energiákat. Nekem is tárgyi védelem kellet, a Lelki programokat kiegészítendő. Így fedeztem fel a kavicsok jelrendszerét. Csodás harmonizáló lehetőséget tárnak fel, és biztonságos védelmet nyújtanak, illetve az ártó energiákat is segítenek kezelni, visszairányítani a feladóhoz. Már az első könyvemben (Isteni rejtvény – az ember) ki is dolgoztam rájuk a hatékony módszert – valóságos sámáni készséggel nyitottá válhatunk a szakrális közeg iránt.

Mielőtt egy gonosz vénasszonyként könyvelnénk el a Jutka nénit, hadd tárjam fel személyiségének legfőbb méreg-programját, amitől egy életen át képtelen volt megszabadulni: 1956-ban, egy barátnőjét akarta csupán elkísérni a határig, de ott Ő is az ország elhagyása mellett döntött. Két kicsi gyereket hagyott hátra – anyaként ez feldolgozhatatlan! Pedig biztosan őértük cselekedett így: „Laci, az asztalon el sem férne az a temérdek dollár, amit hazaküldtem nekik, meg a rengeteg ruhanemű…” – fakadt ki olykor, főként egy kis whisky után. Akkor csak szánalmat éreztem és megvetést. Később megértetem, fel lehet Őt menteni, sőt, Ő is megbocsáthatott volna magának. (De nem volt birtokában a módszerem!)

A felmentést a körülmények ismerete adja: valójában kénytelen volt Peste, segédmunkásként robotolni, mert az alkoholista férje képtelen volt eltartani a családot. Az erőszak és a züllés elől menekült a fővárosba, a sáros, elmaradott kis Békési faluból. A menekülése folytatódott, élete végéig. 

Ő volt az első, aki Kanadában felfedte előttem az élet nagy titkát: a világon sehol nem lelünk menekvést a gondok elől, legyen az akár egy olyan ország, ahol a becsületes munka után, idős korában egy két osztályt végzett szerény asszony is tényleges jólétben tud élni! A gond mindig elkísér, hiába szakítjuk el legfájóbb hajszálgyökereinket is, a menekülésünk tárgyát mindenütt be fogjuk vonzani!

A pozitív vágykivetítéseimet nyilván felerősítették a kavicsaimmal folytatott rituális ceremóniák, mert a helyzet igen kedvező fordulatot vett. Kaptam egy levelet, ami a bankba irányított, és ott állt rajta a 86 dollár. A hivatalos szöveget nem értettem, de a kinn élő Magyar barátaim számára sem volt tiszta. „Menj be a bankba, és kiderül, – javasolta az egyikük – nekem úgy tűnik, hogy vissza akarják adni a büntetésed összegét”. És tényleg így történt. Kiderült, hogy a bíróság a személyes beidézésem nélkül is figyelembe vette a tényfeltáró nyilatkozatomat, és rehabilitált. Döntöttek a vétlenségem felől – annak ellenére, hogy tényleg nem kapcsoltam be a vészvillogót, és csakugyan tilos helyen álltam meg!

Én a valóságnak megfelelően nyilatkoztam: hogy tudniillik nem a tájban való gyönyörködés miatt „parkoltam le” a gyorsforgalmi úton, miként a büntetésemet indokolták, hanem egy baleset miatt, a segítségnyújtás céljával, amit ezentúl is ugyanígy meg fogok tenni! Mivel a biztosítási díj nem emelkedett meg, elmondhatom, hogy a félelemprogramot hatástalanítottam – tehát lehet semlegesíteni! Nincs sorsszerű elrendelés – minden esetben mi magunk irányítjuk az életünket... a gondolataink révén! 

* * *

Az itt elbeszélt élményeim jelentős pillérét alkotják a Kanadai összetett tapasztalásomnak, amely az egész életemet gyökeresen meghatározta – elsősorban a spiritualitás, a szakralitás és az ezotéria előtérbe helyezésével; de nem utolsó sorban említem, hogy azóta a munkahelyeimen is határozottabb méltósággal várom el a befektetett lelkiismeretes munkám megbecsülését, mint holmi jóléti országban!

A Kanadai kaland egy gyújtógyertya szikrájaként hatott. Itthon az első dolgom a benyomásaim összegzése volt. Két hétig nem álltam fel a számítógép mellől. Amikor újraolvastam a gondolataimat, egy gyakorlati módszer kezdett körvonalazódni – az alapját pedig a felismerés adta: megértettem a saját menekülésemet. Felismertem, hogy a szülőföldem, Erdély elhagyása, (1989) lényegében a szülői háztól való menekülés volt… az őszintétlenség, a ki nem mondott feszültség, az át nem élt érzelmek miatt, és nem is annyira az anyagi kibontakozás gátoltsága, vagy a kisebbségi lét akadályai miatt! Milyen érdekes sorsfintor, hogy a Magyarországi letelepedésem második hónapjában jött utánam az özvegy édesapám, aki rejtve, titkon, napi szinten szembesíthetett a menekülésem valós háttér-okával. Ha ’97-ben kinn maradok Kanadában, én is megvalósítottam volna a szabvány-menekülést, mint sokan mások. Kérdezték is az ismerőseim, miért jöttem haza – „nekem magyarként itthon van dolgom”, válaszoltam.

Határozottan vallom, jól döntöttem. Persze a kanadai szikra nélkül bizonyosan nem jön össze az a tudatosság, amely a végtelenül összetett puzzle-kirakós életem megértését segítete elő. A mondás számomra tapasztalati tény: megértettem önmagamat, vagyis benső isteni MAGomat, és egyre világosabban értem a teremtett világ összefüggéseit – ebben a feltáró, harmonizáló megértési folyamatban tudok hatékonyan segíteni minden nyitott keresőnek. . . a könyveim és az írásaim révén, az EGY-út tanfolyamokon, vagy a személyes depresszió-oldó foglalkozásokon. 

Talán Ön is lépett egyet előbbre, az életető MAG és a teremtő megértése felé. . . Köszönöm!

Tetszett a történet?

1 0

Regisztrálj és olvasd Balogh László Imre 4 történetét!


  • 1215 szerző
  • 801 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Balogh László Imre

A biztonságosabb autó balesetveszélyesebb?

Műfaj

életrajz

Rövid leírás / Beharangozó

1996-97-ben alkalmam volt eltölteni 10 hónapot Kanada legszebb vidékén, északon, a Yukonban. ’96 augusztusában egy baráti grillpartin vendéglátó barátom, köszönés helyett így fogadott: „Laci nem akarsz kimenni Kanadába?” Dehogynem, gyerekkorom ót erre vágyom, miről van szó? Amúgy, szia, Ica – válaszoltam. Kiderült, hogy a férje nagynénje Magyarországról szeretne kivinni valakit egy évre. Sofőrködni kellene, meg a ház körüli munkákat végezni. Amolyan beteggondozás, hisz az öregasszony, akkor, 72 évesen, immár hetedik éve özvegy volt, és nehezen boldogult, főként a fagyos teleken. 
A gyermekkori olvasmányaim spontán kivetített helyszíne kelhetett életre, a Jack London könyvek aranyásóinak vadregényes vidéke, a Yukon.
A tíz hónap felejthetetlen élményekkel és nem mindennapi felismerésekkel gazdagított, de most egy különös történetet ragadok ki, aminek több szinten is megfontolandó tanulsága van, túl a félelem-gondolat, az aggódás teremtő erején.

Rövid összefoglaló

A Kanadai kaland meghatározta életem - nem csoda, hisz ekkor értettem meg a saját menekülésemet, feldolgoztam a gyökereim széttépésének vétkét (ami ezáltal felmentést nyert és harmonizálódott)
Megismertem önMAGomat és kezdem érteni a teremtést is - kötelességem segíteni minden keresőt!

Olvasási idő

12 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Balogh László Imre nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!