Barion Pixel nuuvella

Az üldözött hercegnő

Fojtogató, sűrű füst lepte Derómion utcáit. A síri csendet csak a lerombolt házakból fel-felcsapó lángnyelvek ropogása és dögevő állatok marakodásának hangja törte meg. Pedig bőven volt miből táplálkozniuk a bestiáknak, a holttestek százával hevertek szerteszét. Mindenkit lemészároltak a városban, kortól és nemtől függetlenül. Órákkal ezelőtt még virágzó település volt Derómion, termőföldekkel, fákkal körbevéve, a Szirózia egyik holtágának tövében. Mindene megvolt a lakosainak, amire vágytak, csak a karjukat kellett kinyújtani, hogy elvegyék. De ez mind a múlté, mert a város vesztőhely, vadállatok etetője lett.

A parázsló romok közepén állt egy lobogó, amit a téli szél kezdett megfagyasztani. A fehér vászonra emberi vérrel festettek egy félreérthetetlen, jól kivehető írásjegyet. Méghozzá a rettegett mrotiánok írásjegyét, akik pénzért bármit hajlandóak megtenni, és oly’ büszkék erre, hogy hirdetik is. Ez pedig ékes bizonyítéka annak, hogy valaki elpusztíttatta Derómiont.

A várostól távolabb, követvén a nyomaikat, már hallani is lehetett a zsoldosokat. Ordibálás, öblös nevetés és egy jellegzetes, orrfacsaró szag jellemezte őket. A hólepte tájon lomhán vonultak a tagbaszakadt harcosok, akik az évszaknak megfelelően vastag, bélelt ruházattal ötvözött bőrpáncélt viseltek.

Egy, az átlagnál alacsonyabb, mogorva arcú mrotián vezette az osztagot, aki ekkor jobb karját a magasba emelve megálljt parancsolt. Harcosai azonnal megmerevedtek és elhallgattak. Csak az egyre erősödő szél hangját lehetett hallani, semmi mást. Vezetőjük sarkon fordult, levette sisakját, majd tekintetét lassan végigvezette az alig ötven főt számláló alakulatán. Bíborvörös, kopasz feje csak úgy rikított a nagy fehérségben.

- Hozzátok ide! – adta ki utasítását a közös nyelven, ellentmondást nem tűrő, agresszív stílusban.

Az egyik, hatalmas pörölyt viselő harcos rögvest elé is vezette a láncra vert, vékony ember lányt. Hosszú, fekete haja összekócolódott és kisírta szemét, ám arcának szépségén ez mit sem változtatott. Szőrmebundája alól, itt-ott kilátszott a finom anyagú, díszes úri ruha, valamint a csuklójára zárt nehéz, öntött fém bilincs. Egy darabig szótlanul nézte a mrotián parancsnokot, majd lesütötte a tekintetét.

- Bírja még szusszal… hercegnő? – kérdezte megvetően a kopasz. - Mert ha nem, akkor ne legyen rest szólni az őrének. Nem akarom, hogy túlságosan megerőltesse magát – kanyarodott ádáz mosolyra a szája.

A szél hirtelen, vadul belekapott a lány hajába, mire összébb húzta magán a bundáját és köhögött néhányat, azonban nem válaszolt semmit a kopasznak, aki még nézte egy rövid ideig, majd újból menetiránynak fordult, és karjának legyintésére folytatták az utat.

Órákig meneteltek a holtággal párhuzamosan, mígnem végül elérték a Sziróziát és megpillanthatták a rajta lehorgonyzott hajójukat. A méretes, ránézésre úgy negyven méter hosszú vízi jármű körül vastagon befagyott a víz, ezért a mrotián csapat javarésze nekilátott összezúzni a jeget. Mindenki más a fedélzetre sietett, hogy kifújja magát a harc és a hosszú kutyagolás után. Foglyuk – aki sokkal fáradtabb volt, mint ők, ám büszkeségből nem kért segítséget – furcsállta, hogy nincsenek árbocai a hajónak, és evezőnyílásokat sem látott az oldalán. Ahogy kormányt, és semmi mást sem, ami az emberek által épített hajók nélkülözhetetlen tartozéka. Viszont nem volt mersze megkérdezni, hogy mivel akarják mozgásra bírni, és igazából nem is érdekelte túlságosan.

Miután feltörték a környező jégpáncélt, minden zsoldos a fedélzetre lépett, majd beemelték a fapallót, a horgonyt pedig felhúzták. Aztán a parancsnok jelére lassan elindult a jókora vízi jármű, melynek az orrától kezdődő, és az egész gerincén végigfutó hatalmas acélpenge biztosította az akadálymentes mozgást.

A hercegnő – őrének folyamatos felügyelete alatt – a tatnál ácsorogva nézte a hólepte tájat. Nagyokat sóhajtva a tekintetét néha az ég felé fordította, és azért fohászkodott, hogy a mrotiánok okozta pusztítást minél hamarabb elfelejthesse. De nem tudta. Főleg azért nem, mert nyilvánvalóan miatta pusztult el Derómion. Ahogy ez tudatosult benne, újra eleredt a könnye, ám a bundája már túlontúl nedves volt, ezért hagyta, hadd csurogjon végig az arcán.

Váratlanul nagyot rántott rajta az őre, és egyensúlyát vesztve feküdt el a hajó padlózatán. A válla majd’ kiugrott a helyéből, ezért fájdalmasan felnyögött, aztán lassan a hasára fordult és feltápászkodott. A kopasz mrotián állt előtte hátrakulcsolt kezekkel.

- Ha netán fázna, nyugodtan fáradjon a raktérbe – mondta utálatos hangon. - Szélvédett és jól fűtött helyiség.

- Milyen kedves öntől, Vreptosz parancsnok! – válaszolt a lány arrogáns stílusban. - Élnék a lehetőséggel.

A mrotián tiszt bólintott egyet, mire a pörölyt viselő harcos ismét nagyot rántva a lányon elindult a hajó gyomrába vezető csapóajtó irányába. Azt felnyitván, majd az alatta rejlő íves lépcsőn lesétálva máris a raktérben találták magukat, ahol áporodott levegő és fáklyafény fogadta őket, valamint pár ostromgép, illetve fegyverek, páncélok tömkelege. Néhány mrotián is volt ott, akik egy ágyékkötőn kívül semmit se viseltek, és éppen felhevített fémdarabokat kalapáltak. Mindegyiknek saját kohója volt, melyek együttes használata igen nagy hőt termelt.

A hercegnőt egy rozoga padhoz kísérte őre, amire rögvest lerogyott, majd a bíborbőrű, kormos kovácsokat kezdte figyelni, akik fáradhatatlanul csapkodták az izzó vasat. Olyan hangzavar volt odalent, hogy a saját gondolatait sem hallotta a lány. Amint elkészültek egy munkadarabbal, meghűtötték és állványra tették. Ekkor ittak egyet, majd váltottak pár szót egymással a fogoly számára érthetetlen, mrotián anyanyelven, ami rövid, mély hangok sokaságából épül fel. A társalgás befejeztével szinte egyszerre láttak neki egy újabb fémdarabnak, és ismét elkezdődött a hangzavar.

A hercegnő sokáig nézte a kemény munkát, azonban a szeme egyszer csak valami máson akadt meg. A raktér túlsó végében, a vizes hordók és élelemmel teli zsákok mögött egy ajtóra lett figyelmes, aminek a közelébe se mentek a hatalmas izomzattal megáldott mrotiánok. Sőt, mintha szándékosan kerülték volna. És ez felkeltette a lány érdeklődését.

- Hová vezet az a másik ajtó? – kérdezte a láncát markoló harcostól, aki egy pillanatra se vette le róla szúrós szemét.

Az őr a saját anyanyelvén felelt pár szót, amit a hercegnő nem értett, ezért – némi habozást követően – újra feltette a kérdést. De ugyan azt a választ kapta, mint előtte.

- Nem értek mrotiánul – magyarázta a hercegnő összeráncolt homlokkal. - A közös nyelven mondja.

A mrotián harcosnak beletelt némi időbe, mire megértette, mit akar a lány, aztán megköszörülte a torkát és erős akcentussal így szólt:

- Oda csak az idomár léphet be. Más nem.

- Minek az idomára? – kíváncsiskodott tovább a hercegnő.

- Annak, ami a hajót mozgatja.

- De mégis…

- Elég a fecsegésből! – förmedt foglyára az őr. - Maradjon csendben, ha jót akar magának!

A hercegnő rémülten húzta összébb magát, azt hitte, a mrotián még egy pofont is lekever neki. Ám szerencséjére nem bántotta, és – miután a hirtelen jött feszültség múlni látszott – azon kezdett tűnődni, mi lehet az, ami képes egy ekkora hajót mozgatni. Roppant nagy ereje lehet, az kétségtelen.

Az egyik kovács ekkor oltotta ki kohójának tüzét, és az összes többi harcoshoz hasonló felszerelést öltött magára, valamint egy hajlított pengéjű kardot kötött a derekára. Aztán a rabhoz sétált, majd váltott néhány szót annak őrével, mire az átadta neki a láncot. A pörölyt viselő bíborbőrű egy elégedett mosoly kíséretében, boldogan lépdelt a fedélzetre.

- Harcosok és kovácsok is – motyogott maga elé a hercegnő, miközben végigmérte az újdonsült strázsát. - Nem csoda, hogy ilyen hatékonyak.

- Próbáljon inkább aludni, hölgyem, ahelyett, hogy ilyesmiken gondolkodik – szólt hozzá meglepően udvarias stílusban a mrotián. - Hosszú nap volt a mai.

Erre a lány nagyot nézett, majd egy sóhajtással igazat adott neki. Rendkívüli módon ki volt merülve, testileg és szellemileg is, hiszen szörnyű dolgokat élt át, melyeket követően órákon át menetelt, ráadásul a zsoldosok nagyon durvák voltak vele, ami finoman szólva is szokatlan egy hercegnőnek, habár fogolyként nem számíthatott más bánásmódra. Így hát oldalra dőlt a padon, aztán szinte azonnal elpilledt.

Félálmában azon merengett, vajon ki pusztíttatta el Derómiont, és raboltatta el őt a bíborbőrű harcosokkal, de akármennyire is törte a fejét, nem jutott dűlőre, majd rövidesen mély álomba szenderült.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Bán László Ede 29 történetét!


  • 1293 szerző
  • 881 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bán László Ede

Az üldözött hercegnő

Műfaj

fantasy

Rövid leírás / Beharangozó

Az első fantasy történetem, amit saját kútfőből alkottam meg, és sikeresen végig is írtam. Elég hosszú időintervallumot ölelt fel a megírása, a mentalitásom és stílusom közben sokat változott, éppen ezért sok mindent módosítottam, csiszoltam benne, míg végül rábólintottam a végeredményre. Persze, néhol így is érezhető, hogy hol foltozgattam, de "egyszer el kell engedni a gyerek kezét". Remélem, így is tetszeni fog a kedves olvasóknak!

Rövid összefoglaló

A történet, ahogy a címe is sejteti, egy hercegnő körül zajlik, akit vérszomjas teremtmények rabolnak el, viszont ideje korán megszökteti tőlük egy ismeretlen férfi, hogy hazajuttassa, és ezzel elkezdődik a hajsza.

Olvasási idő

6 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bán László Ede nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!