Barion Pixel nuuvella
 
Bea

Az aligátor és a gazella

A kis aligátor a mocsárban élt. Nem volt rajta és a szülein kívül más aligátor a környéken, így a mocsár élővilága kellemes megélhetést nyújtott az aligátorcsaládnak. Életük egyhangúságban telt, hideg időben a mocsár lágy vizében dagonyáztak, meleg időben kimerészkedtek a partra, vagy a vízben megrekedt uszadékfákon napoztak és kaptak új erőre. Napsütésben minden szebb volt, felmelegedett a vérük, mozgékonyabbak lettek. Ellenben hidegben lelassultak és elálmosodtak. 

 A kis aligátor szeretett az anyjával sütkérezni a langyos, poshadt, sekély vízben és a part vagy a mocsár élővilágát szemlélni. Csaknem minden állat a prédájuk volt, kivéve a vízilovakat. A vízilovak szemtelen, böhöm állatok voltak, akik gyakran elkergették őket a jobb falatoktól. Az apja gyakran morgott és mindig megígérte, hogy átharapja egyszer a torkukat. Persze sosem tudta volna átharapni a víziló vastag bőrét, de a csattogó fogak látványától még ők is arrébb mentek. A mocsár melletti száraz, füves területen gazellacsorda vert tanyát. Az elegáns, kecses állatok gyakran jártak a mocsár tisztább területeire inni. A gazella csak a tiszta vizet issza meg, s ahol egy kis folyó torkollt a mocsárba, ott elég tiszta vizet tudtak magukhoz vinni. A gazella volt az aligátor apa kedvenc fogása. Lesben állt míg egy kisebb és gyengébb példány a vízhez merészkedett és egy alkalmas időpontban lecsapott rá. A kis aligátor sosem mert odanézni, pedig apja többször mondta már neki, hogy menjen vele, nézze meg a technikát, amivel vacsorát szerez a családnak. De a kis aligátor valójában sajnálta a gazellákat. Túl szépnek tartotta őket ahhoz, hogy zsákmányul szolgáljanak. 

- Ez az élet rendje! Az erősebb megeszi a gyengét, az aligátor a gazellát. - mondogatta apja, s anyja egyaránt. 
A kis aligátor tudta, hogy igazuk van, hiszen bármennyire is sajnálta a gazellát, végül ő is evett a húsából. 

 Egy szép, tavaszi hajnalon, mikor ernyedten sütkérezett a felkelő Nap pislákoló sugaraiban a part közelében, egy kis gazella jött inni a vízhez. A kis aligátor szeme kikerekedett, hiszen a gazella olyan közel merészkedett, hogy tisztán ki tudta venni szép mandulavágású, mogyoróbarna szemét, kecses vonalait és puha szőrét. “Milyen szép” - gondolta a kis aligátor, és el is szégyellte magát, hiszen az elejtésén kellett volna gondolkodnia, nem a szépségén. A kis gazella láthatóan nem vette észre, lassan ivott a vízből és nem is akaródzott elmenni. 

A kis aligátor kicsit megmozdult, amitől fodrozódni kezdett a víz felszíne és kidugta orrát és szemét a vízből. A kis gazella megdermedt, meresztette a szemét, hogy jobban lássa, mi mozog a vízben. A kis aligátor még egy kicsit kintebb merészkedett a parthoz, hogy egyértelműen jelezze, ő az, egy aligátor. A kis gazella továbbra is meredten nézte, félénken hátrált egy lépést, de továbbra sem futott el. Kíváncsisága erősebb volt félelménél és félrefordított fejjel nézte a furcsa szerzetet. 

- Nem láttál még aligátort? - kérdezte a kis aligátor zavarában, mert most már kínosan érezte magát, azt várta, hogy a gazella megijed és megfutamodik a láttára. 
- De láttam, igaz, csak messziről. De az sokkal nagyobb és ijesztőbb volt nálad. - válaszolta szemtelenül a kis gazella. 
- Én is nagy leszek és félelmetes! Ha megnövök. - mondta az aligátor és még a száját is kinyitotta, hogy megmutassa hegyes fogait. 
- De most nem vagy félelmetes. - válaszolta hetykén a gazella, és egy kis lépést még tett is a víz felé. 
- Én nem bánom, ha nem félsz tőlem. - mondta az aligátor. - Nem akarlak bántani. 
- Nem eszel meg? - kérdezte a gazella. 
- Nem, a múlt héten ettem, nem vagyok éhes. 
- Akkor jó. Akkor akár barátok is lehetnénk.  
- Háát, azt nem tudom. Lehetnek az aligátorok és a gazellák barátok? - a kis aligátort nagyon meglepte a gazella ötlete, hogy barátkozzanak össze. De valójában a szíve is vadul kalapált, mert semmire sem vágyott jobban, mint hogy barátot szerezzen magának. 
- Nem volt még rá példa. - mondta a gazella elgondolkodva. - Az aligátorok megeszik a gazellákat, mielőtt a barátság kialakulna. De mivel te nem vagy éhes és nem akarsz megenni, talán megpróbálhatnánk. Egy barátot pedig csak nem eszik meg az ember. 
- Neem, azt gondolom nem. Nekem sosem volt még barátom.  - mondta az aligátor és szégyenében behúzódott a vízbe. 
- Ó, te szegény! Milyen magányos lehetsz! - a kis gazella tekintetében őszinte sajnálat tükröződött az aligátor iránt, aki egy harapással el tudta volna nyisszantani vékony kis nyakát. 
- Igen, valójában tényleg az vagyok. Itt, a mocsárban, mindenki fél tőlünk és elhúzódik előlem, bármerre is megyek. A vízi állatok és a szárazföldi állatok egyaránt. A ti csordátok is azonnal riaszt, ha meglátnak egy aligátort és hozzá a madarak rikácsolnak, hogy aligátort, aligátor! Az egész mocsár felbolydul, ha megjelenünk. Csak a vízilovak nem félnek tőlünk, de ők szemtelenek és buták is. Csak mi vagyunk magunknak, én, a mamám és a papám. De ők sem sokat törődnek velem, azt mondják, meg kell tanulnom vadászni és akkor már egyedül is boldogulok. És ha így lesz, el kell hagynom ezt a mocsarat és találnom egy aligátorlányt, hogy együtt keressünk vadászterületet. De fogalmam sincs, hogy merre menjek majd, mert errefelé nincsenek más aligátorok. 
- Ó,  ez nagyon szomorú! Még a családodat is el kell hagynod! - a kis gazella szemébe könnyek szöktek, ahogy az aligátor történetét hallgatta. - Én a csordámmal élek, sosem kell őket elhagynom. Mi együtt megyünk mindenhová, védjük és óvjuk egymást. Rengeteg barátom van a csordában, igazából mindenki a barátom. Szeretek velük szökdécselni a réten, édes füvet legelni, sütkérezni a nyári melegben, vagy szunyókálni a mamám mellett az árnyékban. Felnőtt koromban sem kell majd elmennem, ha lesznek kicsinyeim, őket is együtt neveljük fel a többiekkel. 
- Bárcsak én is gazella lehetnék! - merült bele szomorúan a vízbe az aligátor. 
- Én szívesen lennék a barátod! - mondta a gazella, bár ő is megrettent a merész vállalástól. - Már, ha megígéred, hogy nem eszel meg! 
- Jó! - derült fel a kis aligátor arca és újra kimerészkedett a vízből. - Van elég zsákmány a környéken, megígérem, hogy nem eszlek meg! Ha leszel a barátom. 
És attól fogva minden nap, hajnaltájban a kis gazella lement a vízhez inni, míg a csorda ébredezett. A kis öbölben a fák és vízinövények árnyékában takarva maradt a találkozója az aligátorral. Az anyja figyelmeztette, hogy nagyon óvatosan igyon, hiszen a vízben aligátorok vannak, akik csak arra várnak, hogy egy ilyen kicsi, gyenge példány elérhető legyen és azonnal lecsapnak rá. A beszélgetéseik alkalmával a kis aligátor egy uszadékfa mögé húzódott, így az őrszemet álló gazellák nem láthatták, hogy ők voltaképpen társalognak egymással. Az aligátor mesélt a gazellának a víz alatti világról, a színes halakról, a változatos vízinövényekről. Mesélt a bolondos vízilovakról, akikkel mindig jobb vigyázni. Elmondta azt is, amit a gazellacsordáról megfigyelt, a szokásaikat, hogy mennyire csodálja és milyen szépnek látja őket. 

A kis gazella mesélt a csorda életéről, a vándorlásról, hogy mindent megbeszélnek és megosztanak egymással. Arról, hogy a csordában mindenkinek megvan a szerepe és mindig őrszemet áll valaki, amíg a többiek legelésznek. Mesélt a sok veszedelemről, ami rájuk leselkedik, hiszen nemcsak a vízben, de a szárazföldön is ragadozók lesik minden lépésüket és sajnos szinte nem múlik el nap, hogy valaki áldozatul ne essen. 

- Milyen jó is neked, téged senki sem bánthat! Rád nem feni egy ragadozó sem a fogát, hiszen a vastag bőröd nem is tudná átharapni egy sem. Éles fogaiddal, erős farkaddal meg tudod védeni magad. Nem kell a nap minden percében rettegned, hogy melyik veszedelmes, láthatatlannak tűnő ragadozó ugrik rád és tépi szét a bundád! - mondta most a kis gazella irigykedve az aligátornak. 
- Igen, igazad van, én még sosem féltem életemben. Minket senki sem akar megenni, mert mi nem vagyunk jó falat. De tudod, néha még azt is irigylem, hogy téged a ragadozók ennyire magukénak akarnak. Előlem pedig mindenki menekül. - szomorkodott az aligátor. 
- Azért vadásznak csak jobb lenni, mint vadnak! - mondta kacagva a kis gazella az aligátor butaságára. 
- Igen, talán igazad van. Vadásznak jobb lenni. 
A héten szinte minden nap találkoztak, amikor a kis gazella csak el tudott jönni. Az aligátor minden hajnalban várta, s ha az őrszemek megengedték, le is jött pár percre a vízhez inni. Hanem, ahogy teltek a napok, egyre messzebb került a legutóbbi étkezés napja s a kis aligátor és családja újra éhes kezdett lenni. A vízilovak egyre jobban elszaporodtak és elszemtelenedtek a mocsárban. A vízi prédákat kisajátították és az aligátor mamát és papát minden zsákmánytól elzavarták. Az aligátorok egyre dühösebbek és éhesebbek lettek. Az aligátor papa többször is megkísérelt prédát ejteni a gazellák közül, de érzékeik annyira kiélesedtek, hogy már a víz alatt is meglátták a közeledő aligátorokat. 

A kis aligátor egyre inkább vonakodva ment a hajnali találkozóra a gazellával. Félt, hogy apja vagy anyja meglátja, hogy a kis gazella a vízhez merészkedik és akkor kíméletlenül lecsapnak rá. Nem akarta azonban megbántani és nagyon szeretett még mindig beszélgetni vele. Azonban egyre távolabb állt meg a parttól a vízben, mert nem tudta elnyomni korgó gyomrát és a gazella húsának illatozó hívogatását. 

Már két hete nem evett és egyre lassabb és szomorúbb lett. Azt is elhatározta, hogy inkább éhen vesz, mintsem a kis gazellát bármikor is bántsa, vagy engedje, hogy a szülei bántsák. Egyszer el is mondta, hogy óvatosnak kell lenni, mert ha az apja megneszeli, hogy beszélgetnek vagy megérzi a szagát, akkor nem tudja majd tőle megvédeni. Ezentúl a kis gazella csak egy fa mögül beszélgetett az aligátorral. 

Amikor már huszadik napja nem evett, éppen csak odavonszolta magát a találkahelyre és eltökélt szándéka volt, hogy megmondja, soha többé nem jön, mert túl nagy a kísértés. Elhatározta, hogy ez lesz a legutolsó beszélgetés a kis gazellával. A kis gazella eljött, s most nem bújt a fa mögé. Lehorgasztotta fejét a hírre és nagyon szomorú volt. 

- Hát akkor soha többé nem látjuk egymást? - kérdezte
- Nem, sajnos nem lehet. Tudod, már nagyon éhes vagyok. Minden nap reménykedem, hogy a szüleim fognak valamit, vagy legalább akad valami dög, hogy ne vesszünk éhen. De már húsz napja nem ettem és nem tudok jót állni magamért. 
- Milyen kegyetlen ez a világ! - sóhajtott a kis gazella. - Miért kell neked aligátornak, s nekem gazellának lennem? Miért nem lehetünk barátok és ehet mindenki füvet, mint mi? A fűnek nem fáj, ha lelegeljük. Nem tudnál füvet enni?
- Sajnos nem - mondta az aligátor. - Megpróbáltam, de attól én éhen veszek ugyanúgy, mintha nem ennék semmit. Nekem hús kell, mert én ragadozónak születtem. 
- Akkor hát nincs mit tenni, el kell búcsúznunk - mondta a kis gazella s könnyekkel remegő szemmel közelebb lépett a vízhez. 
Egy mozdulat volt csupán. Egyetlen másodperc, egy villanás, egy csobbanás, és a kis gazella teste, mint egy kecses kis tollpihe, berántódott  a vízbe. A csobbanásra és a vér szagára a két felnőtt aligátor is azonnal ott termett, szinte a másodperc töredéke alatt. Csattogó állkapcsaik között a kis gazella teste pillanatok alatt apró cafatokra szakadt. Nem volt itt mit gondolkodni, mondani, vagy tenni. A hatalmas állkapcsok olyan gyorsan tüntették el a parányi, törékeny testet, mintha sosem létezett volna. Csak a víz felszínén pirosló vér mutatta, hogy szörnyűség történt. A kis aligátor csak akkor fogta fel, hogy mi történt, mikor a kis gazella teste már eggyé vált az övéivel. Apró falat volt ez három aligátornak, de talán megmenekültek az éhhaláltól. Attól, amitől az apja nem tudta megmenteni a családot. Most, hogy befejezték szörnyű reggelijüket, büszkén nézett a fiára: 

- Most már te is igazi aligátor vagy! - mondta megdicsőülve. 
A kis aligátor nem válaszolt. Nem tudott másra gondolni, mint a kis gazella utolsó pillantására, melyben nem is félelem, csak szomorú döbbenet tükröződött. 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd a kedvenc szerzőidet!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bea

Az aligátor és a gazella

Műfaj

mese

Rövid leírás / Beharangozó

Mese a kis aligátorról és a kis gazelláról. Vajon lehet barát vadász és préda?

Rövid összefoglaló

A kis aligátor és a kis gazella barátságot köt. Vajon le tudják győzni a természet törvényeit?

Olvasási idő

9 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bea nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!