Barion Pixel nuuvella

Küldetés teljesítve

  Síri csend volt, némán ültek már egy jó ideje. Ha az emberek napok óta össze vannak zárva, egyszerűen már nincs miről beszélni. Bár ebben a brigádban kivételesen mindenki jóban volt mindenkivel, de a közösség hamar felbomlott a bezártságtól. Aznap már senki nem szólt egy árva szót sem, mindenki csak merengett magában, és várta, hogy legyen valami.

  Ha vége lesz ennek az egésznek, el tudják felejteni, ami történt, és ugyanúgy tudnak majd együtt dolgozni? Lehet, hogy direkt tartják őket idelent, mert a felszínen már minden elpusztult? Vajon egy, a vágóhídon a halálra váró állat is így érzi magát? – ilyen és ehhez hasonló kérdések zsongtak a fejükben. Az olyan profán dolgokon, minthogy "Miért lehetünk itt?" meg "Mikor engednek ki?" és a "Mi történhetett Dabrowskival?" már rég túl voltak.

  Eleinte nem vették komolyan a dolgot. Vihorásztak egy sort azon, mikor egy nap a műszak közepén beterelték őket a pihenőbe. Azon élcelődtek, hogy ilyen jó munkanapjuk még nem volt, meg hogy ha le akarják dolgoztatni velük a kiesett időt, csakis pótlékért hajlandóak rá. Aztán pár óra múlva már senki nem nevetett. Sőt, egyre feszültebbek lettek, mivel nem kaptak normális választ arra, hogy mégis miért nem engedik őket haza. Egymásnak ellentmondó, gyenge dumákkal etették őket, minthogy "meghibásodott az egyik fúrógép, ki kell vizsgálni, mi történt vele, és addig nem mehet el senki", aztán ebből lett az, hogy "az egyik felvonó bedöglött, így csak lassabban tudják az embereket felszállítani", majd végül csak kibökték, hogy az egyik társuk, Blaise Dabrowski miatt zárták őket be, mivel beteg lett.

  A legfiatalabb volt köztük, mindössze 26. Még délelőtt felment az üzemorvoshoz, mert valami nagyon irritálta a karját és levert is volt. A műszakvezető először el se akarta engedni, azt gondolva, csak lógni akar, mert amúgy meglehetősen lusta volt. Végül elég meggyőzően nyavalygott, így kimenőt kapott, akkor látták utoljára. Bő egy-másfél óra múlva pedig a csapat többi tagját elzárták, mint utóbb kiderült, azért, mert megfigyelés alatt kell tartani őket, nehogy valami fertőző dologról legyen szó.

  Hamar túlestek a bezártság minden fázisán. Idegesek és dühösek voltak, mert nem kaptak érdemi magyarázatot és felesleges baromságnak gondolták az egészet. Aztán kezdtek pánikba esni, mert túlságosan abszurdnak tűnt ez az egész, hogy elhiggyék az okát. Komolyan elgondolkodtak rajta, hogy mi van, ha nagy a gáz, csak el akarják titkolni előlük? Vagy valamiféle titkos kísérlet részesei? Lehet, épp azt akarják megfigyelni, hogyan viselik a bezártságot?

  A műszakvezetőt az első este látták utoljára, az üvegen keresztül. Anyázós hangulatban váltak el, azután csak rövid, tájékoztató jellegű üzeneteket kaptak, személyes interakció nem volt. A második nap azzal hűtötték a kedélyeket, hogy este valószínű szabadulnak. Ebből persze nem lett semmi, de addig is legalább nyugalom volt. Éjfél körül szakadt el Ledgernél a cérna, miután nem válaszoltak a hívásaikra, elkezdett bútorokat borogatni. Tudta, hogy kamerán figyelik őket, gondolta, erre csak felveszik velük a kapcsolatot. A kirohanás feszültséget szított, Zaydnek, egy szintén nagyhangú fickónak az nem tetszett, ahogy Ledger viselkedik. Megpróbálta erővel lenyugtatni, összeverekedtek.

  Ennek a bányakapitány vetett véget, aki hirtelen megjelent a képernyőn, és rendre utasította őket. A bányában katonás rend és hierarchia uralkodott, így az ő szavára azonnal haptákba vágták magukat. Egyúttal igyekezett nyugtatni is őket; kellemetlen ez az egész a vezetőségnek is, hálás a türelmükért, nem tudni meddig tart még, de biztosan nemsokára vége. Dabrowski jól van, csak megfigyelés alatt tartják, és ha túl lesznek ezen, természetesen kompenzálják őket a feláldozott szabadidőért.

  A harmadik nap a belenyugvás jegyében telt. Íratlan szabályokat hozott a csoport három erős embere, a többiek pedig, ha egyet értettek vele, ha nem, betartották. Senki nem kezdheti el a bezártság témát. Nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, tart, ameddig tart, de nem akarnak több hisztit látni. Ez a rendszer persze nem sokáig maradt fenn, máshol jött elő az elfojtott feszültség. A pihenőben csak ízetlen, trutyi állagú konzervkaja volt, az egyikük, Austin, valószínű idegességében hármat tolt be belőle, holott egy jutott mindenkinek. Ez felháborított mindenkit, hisz hermetikusan el vannak zárva, csak abból gazdálkodhatnak, ami odabent van. Ezt Austin személyes támadásnak vette, többekkel összeszólalkozott, aminek az lett vége, hogy egy istenes pofonnal a földre küldték.

  Végletekig megsértődött, nincs is megalázóbb egy férfinak, minthogy mások előtt megverik. Félrevonult a helység egyik sarkába, és nem szólt senkihez, még csak rájuk sem nézett. Ezután a többiek, ha már a bezártságról nem lehetett, minden másról kezdtek el beszélni. Hamar kilyukadtak a nőknél... Javarészt régebbi, a Földön megesett zaftos sztorik kerültek szóba, mindenki igyekezett hencegni, nagyobbat mondani a másiknál. Végül Nolant faggatták a leginkább, irigyek voltak, hogy otthon várja az asszony. Mindenki más szingli volt, a városban pedig elég nehéz volt randizni, hisz a nők jóval kevesebben voltak, jórészükről pedig mindenki tudta, kivel vagy kikkel kavar.

  Nolan egész büszkének érezte magát, ugyanakkor azt nem merte kiteregetni a kollégáinak, hogy a legjobban azt szereti, ha kiszolgáltatott helyzetben van és a felesége domináns vele szemben. Biztos halálra cikiznék miatta... Bár nem igazán voltak tabuk, talán csak az elkeseredettség miatt, de az égvilágon minden szóba került; az egészen gyomorforgató kalandoktól a biszexuális kíváncsiságig, Nolan mégsem érezte volna komfortosan magát, ha bárki tudja a hálószobatitkaikat. Azt meg pláne nem akarta tudatni, hogy Sklyer szeretőt tart, és persze ezek a dolgok ugyanúgy a nejének is diszkrétek, kellemetlen lenne, ha valahonnan visszahallaná.

  Az önfeledt hangulat nem tartott sokáig, újabb embernél borult ki a bili. Villanyoltás után zajra lettek figyelmesek, mintha valami motoszkált volna. Jaxsonnak amolyan pánikrohama lett, és mindenáron megpróbált kijutni. A zárt ajtót kezdte feszegetni, majd mikor a többiek megpróbálták elrángatni onnan, a szellőzőrácsot akarta leszedni, holott egyértelmű volt, hogy nem férne ki rajta, ráadásul nem is vezet sehova, a belső levegőt tisztítja és javítja fel a rendszer. Elszabadultak az indulatok, mindenki alapból feszült volt. Mivel nem hatottak az erélyes szavak, Zayd a zuhany alá rángatta és vízzel próbálta lenyugtatni Jaxsont. Ez erősen megosztotta a brigádot, volt, aki pártolta a dolgot, mondván, mást úgysem tudnak tenni, de a többség viszolygott tőle. Ahogy Jaxson a zuhanyzóban zihálva kapálózott, megrettentett többeket. Mire lehet még képes ez az állat?

  Az eset után néhányan megtörtek lettek, a többiek szimplán zaklatottak, nyugtalanok. A negyedik nap reggelén mindenki hallgatott. Sőt, többen meg se mozdultak, felébredtek, de ugyanabban a pozícióban feküdtek tovább a földön.

  Több szempontból is nagyon kellemetlen volt már a dolog. Csak néhány adag ételük maradt, pedig igyekeztek spórolni. Tisztálkodási lehetőség volt ugyan, de váltóruha nem, és csak egy garnitúra törülköző állt rendelkezésre, ráadásul nem jutott mindenkinek külön darab. Persze hol van ez ahhoz képest, mikor anno a Földön egy-egy bányászcsapat bármiféle ellátás nélkül rekedt egy több száz méter mély vájatban? Ahhoz képest úri dolguk volt, de ez nem igazán vigasztalta őket. Meg persze kint a tárnában nem is éltek volna túl négy napot.

  A pihenő, ahová bezárták őket a "bunkerben" volt található, egy épület tárnán belül, mely hermetikusan lezárható, sugárvédelemmel ellátott, Földi nyomással és levegő-összetétellel. Itt szkafander nélkül lehetett járni, az épületen kívül, az üregben ugyan szintén túlnyomás volt a felszínhez képest, de csak marsi levegő. Ez csak arra volt elég, hogyha valakinek ne adj' isten megsérül a szkafandere, ne robbanjon szét azonnal, mint egy túlfújt lufi, így legyen némi idő, hogy biztonságba juttathassák. Az emberek alapból viszont a gépek irányítókabinjában dolgoztak, ahol földi levegő és nyomás volt, de a szkafander viselése kötelező. A bányászgép, mivel mozog, nagy a kockázata annak, hogy megsérül, nem teljesen biztonságos, így amint a rendszer szivárgást észlel, a szkafander lezár. Folyamatosan korlátok közé zárva dolgoztak tehát, nap, mint nap, de ez a négynapos bezártság mégis kikészítette őket pszichésen.

  A negyedik nap délelőttjén megtörve, csendben vegetáltak. Volt, aki mindenfélén agyalt, volt, aki csak bámult ki a fejéből, és várta, hogy vége legyen. Senki nem számított rá, hogy a képernyőn egyszeribe ismét feltűnik valaki. A bányakapitány után ezúttal nem más, mint Ryker Dawson az Elysium Mineral Resources vezérigazgatója jelentkezett be, ő volt a cég és a város feje.

– Helló, fiúk! Hogy vannak? – próbált meg jópofizni, nem mintha nem látott volna mindent a kamerán, ami korábban történt.

A brigád vigyázzba állt a fejes előtt.

– Van egy jó hírem!
– Csak nem...? – kérdezte egyikük.
– Csak de! Vége a kihívásnak, maguk nyertek! – vicceskedett.

Elkezdtek ujjongani. Akik két napja összeverekedtek, egymást ölelgették.

– Igen, igen, távozhatnak. Viszont előtte tennünk kell néhány óvintézkedést.
– Mi lenne az?
– Tudják, a barátjuknál, Blaise Dabrowskinál találtunk egy kellemetlen fertőzést. Nem durva, de makacs nyavalya, és mivel együtt dolgoztak, nem akarnánk, hogy elkapják. Meg persze senki más se. Szóval a szabadság ára egy kis szuri!
– Andy a seggébe kéri! – kiabálta közbe egyikük, a többiek röhögtek.
– Szóval nemsokára begurul magukhoz egy robot, ő fogja beadni mindenkinek az injekciót.
– Miért nem egy orvos? – hangzott el rögtön a kérdés.
– Hát, most mindegyikük elfoglalt, és szeretnénk, ha minél hamarabb túl lennénk ezen. De persze ők is tudnak róla, figyelik magukat.
– Milyen betegségről van is szó?
– Nos... Én nem vagyok orvos, nem jegyeztem meg sajnos. De semmi komoly, valami bőrfertőzés.
– Hadd kérdezzem meg, uram! Ha nem komoly, miért kellett ennyit várnunk?
– Igen, jogos... Az orvosok azt mondták, egy ritka betegségről van szó. Lassan jöttek rá, mi is ez... És sokáig tartott... Szóval hosszú volt a lappangási idő – hangzott a kényszeredett válasz.
– Ha Dabrowski túlélte, mi is túl fogjuk!
– Ja, a kis puhapöcs... – élcelődtek.
– Tehát, ha bejön a robot, fontos volna, hogy mind hamar megkapják az oltást. Álljanak sorba, tegyék elérhetővé a felkarjukat, és hagyják, hogy a robot minél gyorsabban tegye a dolgát!

  Így tettek. Mindenki nagyon boldog volt. Nolan is megkönnyebbült, már alig várta, hogy ismét láthassa Skylert. Biztos volt benne, hogy aggódott, annak ellenére, hogy minden adandó alkalommal megüzentette neki, jól van. Talán jót is fog tenni ez a kis távollét a kapcsolatuknak. Így, hogy napok óta nem látta, jobban tudja értékelni őt.

  A robot begurult, egy sima egészségügyi asszisztencia gép volt, amit javarészt arra használtak, hogy hozzon-vigyen dolgokat. Egy kar nyúlt ki az oldalából, abban tartott egy fecskendőt. Bele sem gondoltak, miért nem valami komolyabb gépet küldtek.

  A robot belenyomott az elsőként álló Zaydbe egy kis anyagot. Kihúzta a tűt, továbbgurult és befecskendezett a másik ember karjába is.

– Nem cseréli ki a tűt...? – kérdezte Nolan.
– Aggodalomra semmi ok, az orvosok mindent elterveztek! – szabadkozott Dawson.
– Én azért szeretnék egy másik tűt... – szólt egyikük.
– Sajnos csak ez az egy ampulla van!
– De azt is szét lehetne osztani!
– Pofa be! – ordított az igazgató. – Mindenkit beolt a robot, ez parancs! – Eddig. tudta türtőztetni magát.

  Már az ötödik embernél járt, mikor az elsőként beoltott Zayd összeesett. Remegni kezdett, habzott a szája, fennakadtak a szemei. A többiek hátraugrottak.

– Mi a picsa!?
– Főnök gáz van! – szólt egyikük Dawsonhoz, aki csak feszült arccal bámulta őket.

  A földre rogyott a másodikként beoltott ember is.

– Uram, mi történik itt? – kérdezte aggódva Nolan, akit már szintén megszúrt a robot.

  Az igazgató kikapcsolta a kameráját, így már nem látták.

– Baszki, nem látod, hogy megmérgeznek minket!? – ordította neki az egy társa.

  Kitört a pánik. Hatan maradtak talpon, négyen nem kapták még meg a kétes szert. Nolan megszédült, zihált félelmében. Csak Skyler járt az eszében; mi lesz most így? Nem veszítheti el! Végig sem tudta gondolni mindezt, mire érezte, hogy nem stimmel vele valami. Megszédült, a szíve aprókat de gyors ütemben vert. Elfogta a rettegés, leizzadt. Összeesett, hamar eszméletét vesztette, nem tudott gondolkodni, csak az cikázott a fejében, hogy fáj és feszít mindenhol, majd végleg magával ragadta a sötétség.

  A maradék négy ember nekiesett a robotnak, nyilván nem tudták ártalmatlanná tenni, hiszen roppant masszív volt, ütésálló műanyagburkolattal. Nem finomkodott, egyiküknek a hasába szúrta a tűt, majd kergetőzni kezdett a többiekkel. Biztosan átalakították erre a szituációra, mert igen gyorsan mozgott és kíméletlen volt. Nem emlékeztetett arra a lomha, egyszerű gépre, ami az orvosi rendelőkben lassan gurult ide-oda.

  Az utolsó áldozat Jaxson volt. Az atletikus férfi gyors mozgásával, többször sikeresen kitért az agresszív gép elől, felugrott az asztalra, de azt kidöntötte alóla. Totál eluralkodott rajta a pánik, vagy húsz percen keresztül üldözte. A létező összes magaslatra felmászott, ami a helységben volt, a robot mindenhonnan lekényszerítette. A zuhanyzóban szorította sarokba, megpróbált volna felmászni az elválasztó paravánra, de az nem bírta el, és vele együtt kidőlt. Mint egy valóra vált rémálom, a gép lassan gurult felé, végül a félelem bénította meg. Remegett mindene, tágra nyílt szemekkel bámulta a közeledő, szenvtelen robotot. Szúrt, a férfi izmai teljesen merevek voltak, így beletört a tű. Egy kínzóan hosszú percbe telt, mire Jaxsonnak is elsötétült minden.

  Miután teljesítette feladatát, a robot is végérvényesen kikapcsolt, ahogy azt előre beléprogramozták. Dawson képernyőjén megjelent egy erre utaló rendszerüzenet, ekkor kikapcsolta a kamerát, és egy mélyet sóhajtott. Rajta kívül senki nem bírta végig nézni a mészárlást. Akárcsak a halott pihenőben, az igazgató irodáján is némaság ült.

– Így nekik a legjobb, uram! – Dr. Walter, a bánya új üzemorvosa törte meg a csendet.
– Igen, tudom... Inkább ez, minthogy úgy járjanak, mint az a szerencsétlen Dabrowski. Meg Dr. Annular.
– Ha nem előzzük meg, biztosan annyit szenvedtek volna, mint ők. Már kimutathatóak voltak a testükben az elváltozások.
– Akkor az ő hullájuk is... Olyan lesz? – kérdezte félszegen Cynthia Davis.
– Igen, több, mint valószínű. Elporladnak.
– Másnál azóta sem mutatták ki a fertőzést, ugye? – tette fel az orvosnak a kérdést Dawson.
– Nem. Négy napja semmi. Minden munkás egészséges. De ez csak idő kérdése...
– Remek. Akkor tehát ezt a pihenőt és Annular rendelőjét végérvényesen lezárjuk. Emily, kérlek zárold az említett helységeket! Senki belépési kódja ne legyen érvényes ide! – utasított Dawson az operációs rendszert.
– Értettem, Ryker! – válaszolt a géphang.
– Cynthia, maga pedig hívassa be Skyler Thompsont!
– Minek...?
– Most már megérdemli, hogy tudja az igazságot... – motyogta.
– De nemsokára úgyis száműzik innen.
– Attól még joga van tudni, hogy meghalt a férje. Engem tisztességre neveltek, egyenes szoktam lenni. Hívassa be!
– Rendben, igazgató úr!  – morogta a HR-es. Nem nagyon fűlött a foga a kellemetlen beszélgetéshez.
– Megérdemli, hogy tudja... – ismételgette magában Dawson. 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Ben Paulson 9 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Ben Paulson

Küldetés teljesítve

Műfaj

sci-fi

Rövid leírás / Beharangozó

Miután teljesítette feladatát, a robot is végérvényesen kikapcsolt, ahogy azt előre beléprogramozták. Dawson képernyőjén megjelent egy erre utaló rendszerüzenet, ekkor kikapcsolta a kamerát, és egy mélyet sóhajtott. Rajta kívül senki nem bírta végig nézni a mészárlást. Akárcsak a halott pihenőben, az igazgató irodáján is némaság ült.

Rövid összefoglaló

Síri csend volt, némán ültek már egy jó ideje. Ha az emberek napok óta össze vannak zárva, egyszerűen már nincs miről beszélni. Aznap már senki nem szólt egy árva szót sem, mindenki csak merengett magában, és várta, hogy legyen valami.

Olvasási idő

12 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Ben Paulson nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!