Barion Pixel nuuvella

Süllyedő hajó

  Skyler egyedül ült a vonaton. Szorongott, utálta azt a járművet és a helyet, ahová vitte. Nehéz volt eldönteni, mi feszélyezi jobban; hogy a kupolán kívülre kellett mennie, vagy, hogy a kolónia leghatalmasabb emberéhez tart elbeszélgetésre. Minden perccel egyre közelebb került az elkerülhetetlen véghez, minden perc egyre elviselhetetlenebbé vált.

  Mindez ráadásul egyeztetés nélkül... Habár Dawson hívatta nemrég, eleinte esze ágában se volt elmenni hozzá, csak miután Freya meggyőzte róla. Most pedig, hogy találkozna vele, nem érte el, nem tudott időpontot egyeztetni vele, így találomra állít oda.

  A szerelvény üres volt, műszakközi menet, ami rakományt vitt át, csak az ő kedvéért csatoltak rá egy utasszállító modult... Nagy nehezen. Már a terminálra is vonakodva akarták beengedni, főleg, mikor azt hangoztatta, nem ér rá a következő, munkásokat vivő járatra várni. Mivel Dawsontól visszajelzést nem kapott, így behívója se volt, csak a rendszer által rögzített telefonbeszélgetésre tudott hivatkozni, amit Cynthiával folytatott – aki ugye azóta már nem is dolgozik ott. Az volt a hatalmas szerencséje, hogy egy újonnan kinevezett állomásvezető volt szolgálatban, aki nem akart konfrontációt, de nem ért el egy felettest sem, így a száját húzva, de kiállított neki egy vendégbelépőt.

  A vonaton ülve gondolkodnia kellett volna azon, mit fog mondani, de nem tudott. Teljesen le volt blokkolva, csak az visszhangzott a fejében, hogy mégis miért csinálja ezt? Utána pedig automatikusan jött a válasz egy belső hangtól; "Megérdemled, hogy megtudd mi történt vele." "Ne vedd semmibe az áldozatát!" "Egészen biztos, hogy nem halt meg... Lehet, te vagy az utolsó reménye!"

  Ezek Freya szavai voltak, akit abban a pillanatban mindenkinél jobban utált a lelkileg, de fejben tudta, hogy hálásnak kell lennie neki a segítségért. Kiégett és zaklatott volt. Rohadt nagy tehernek érezte az egészet, minden porcikája csak arra vágyott, hogy elmehessen onnan. Minél messzebb attól az egésztől, rendesen vágyott arra a sorsra, amit a kirúgásakor vizionált; visszatérni a Földre és csendben szenvedni, törleszteni.

  Az út túl rövid volt a lelkizésre. Amint a vonat elkezdett a végállomás felé kanyarodni, és a szűk ablakon meglátta a kohó tornyait, összeszorult a gyomra. Rossz emlékek és érzések fogták el, kis híján pánikrohamot kapott. A fejét fogta, zihált és csak hintázott az ülésen. Úgy érezte sok ez neki, erre már nem képest...

  Annyira megviselte a pár perces vonatút, hogy az érkezés teljesen kiesett neki, szinte semmire nem emlékezett. Azt se tudta igazán, merre kellett volna mennie, csak ment előre, rá sem nézett senkire. Itt-ott felmutatta a vendégbelépőjét, és hamarosan a bányakapitányság épületében találta magát. Az kongott az ürességtől, perceken keresztül mászkált ott úgy, hogy egy lélekkel sem találkozott. Az egész komplexum legrosszabb zuga volt az a hely, dizájnosnak szánt, de leginkább csak nyomasztó. Épp, mint amilyennek egy földtől elrugaszkodott film díszleteit elképzelhetjük; vörös falak, barna kőpadló, gyenge, meleg árnyalatú világítás. Mindez persze a bányásztevékenységet jelképezte volna, de jobban emlékeztetett valami pokol-imitációra.

  Miközben az üres folyosókat rótta, úgy érezte, valami nagyon nincs itt rendben. Nem csak az derengett benne, hogy nem kéne ott lennie, hanem, hogy valami rossz van készülőben, és az egész hely bűzlik a baljós előjelektől. Mintha csak a sors keze lenne, mikor elhaladt egy nyitott ajtó mellett, megpillantott egy férfit, aki neki háttal matatott valamit. A bejárat melletti táblára pillantott; Ryker Dawson, vezérigazgató.

– Mr. Dawson! – Megszólította, a férfi összerezzent.
– Ki az?
– Skyler Thompson vagyok.
– Mi? Hogy kerül maga ide?
– Meghívott.
– Igen... Nos, igen, de minekután napokig nem jelentkezett, nem hittem volna, hogy végül eljön.
– Nehéz magukat mostanában elérni.
– Elnézést, elég sok fennforgás van nálunk. Nehéz időszak... De nem úgy volt, hogy elhagyja a várost?
– Még nem. Most itt vagyok.
– Igen, azt látom. Nos, miben tudok segíteni?
– Tudja, hogy miért jöttem. Mondja el, mi történt a férjemmel! – Lassan, hangsúlytalanul beszélt.
– Igen... Nos, az egy nagyon szomorú, ámde tanulságos eset. Ehm, ami azt illeti... – Hadovált, ideges volt. Skyler meglepte, rég elfelejtette a szöveget, amit erre az esetre begyakorolt.
– Az igazat! – rivallt rá a nő.

Dawson szúrós tekintettel nézett rá, zavartból kemény stílusra váltott.

– Meghalt – vágta rá szenvtelenül.
– Hogyan?
– Munkahelyi balesetet szenvedett. Sajnos...
– Azt kérdeztem, hogyan!
– Ráborult az egyik gép! – kiabálta.
– Hazugság!
– Ugyan miért hazudnék ilyet? Mi baja van magának!?
– És a többiek? Őrájuk is gép borult?

Az igazgató mély levegőt vett, próbálta összeszedni magát, nehogy a végén rosszul jöjjön ki a helyzetből.

– Hölgyem... Kérem, bocsásson meg a hangnemért, nem vagyok jó az ilyesmiben! – Halkan, szinte morogva beszélt. – Fogadja őszinte részvétem a férje elvesztéséért. Mindnyájunknak súlyos veszteség, ami a fiúkkal történt. Az történt, hogy... Elszabadult egy fúrógép, ami többek halálát okozta. Baleset volt, nem emberi mulasztás.

Csend, Skyler csak bámult maga elé. Lüktetett a nyakán az ér, dühöngött. Tudta, érezte, hogy Dawson hazudik.

– Az erre az esetre kötött biztosítás természetesen él, keresni fogják Önt a pénzügyes kollégák az ezzel kapcsolatos tudnivalókról. Most, pedig, ha megbocsát...
– Hová megy?
– Parancsol?
– Látom, épp pakol.
– Igen... Nos, egy rövid időre elutazok. Üzleti ügy.
– Mindenki megy? Az egész vezetőség? Azért nincs is senki?
– Néhányan, igen. – Vigyorgott a férfi, miközben lángot szórtak a szemei.
– Azt hallottam tömeges leépítés volt. Kirúgták többek közt a bányaorvost is.
– Dr. Annular megbizatása lejárt!
– Ahogy Cynthia Davisé is?
– Ezt mégis honnan...? – motyogta indulatait visszafojtva.
– Ryker, mondja el az igaza!
– Már elmondtam!
– Ne szórakozzon velem! Átlátok az egészen, maga is tudja!
– Csak pszichotikus stressz van magán a gyász miatt, és...
– Poszttraumás stressznek hívják, és igen, van belőle bőven! – ordibált. – Tönkretette az életemet, annyi gerinc lehetne magában, hogy nem néz hülyének!
– Kérem, értse meg, hogy...
– Rohadtul nem értek meg semmit! Addig nem megyek el, amíg el nem mondja az igazat!
– Akkor kidobatom az őrökkel – mondta szinte nevetve. – Mit képzel? Rám ront és itt fenyegetőzik? Nem elég a száműzetés, addig is zárkába akar kerülni?

  Skyler csak zihálni tudott dühében, remegett az alsóajka, ökölbeszorított kezei szintén. Dawson csak meredt rá gyilkos szemekkel, mindketten azt várták, mit tesz a másik. Végül a nő lépett először, a bárszekrényről elkapott egy drága whiskyt, és az asztal széléhez vágta. Az élesre tört üveget Dawsonra fogta.

– Nem mondom többször! – Remegett a hangja és a kezében az üveg is.
– Ne legyen röhejes, tegye azt le... – vetette neki oda flegmán.
– Mondd el mit csináltatok vele, vagy kinyírlak te dagadt, vén rohadék! – visította. – Nincs vesztenivalóm, megteszem!
– Tedd le azt a szart, és takarodj innen, te háborodott picsa! – válaszolt emelt hangon. – Amíg lehet!
– Dögölj meg! – Nekiesett, természetesen sikertelenül.

Dawson kicsavarta a kezéből az üveget, Skylert pedig a nyakánál fogva a falhoz vágta.

– Most már nagyon elegem van belőled, hallod? Hazatipegsz és kussban maradsz, amíg el nem visznek erről a tetves bolygóról! Megértetted? Mert ha pattogsz, megtalállak és kinyíratlak! Szó nélkül fogod élni a szaros kis életedet, világos? Figyelni foglak, odalent a Földön is, ehhez tartsd magad!

Minekután fuldokolni kezdett, elengedte, a földre rogyott és krákogott.

– Minthogy örülnél neki, hogy megúsztad ennyivel és visszamehetsz! – folytatta. – Sőt, annak is örülnöd kéne, hogy megszabadultál attól az aberrált fasztól.

Skyler értetlenül ránézett.

– Ugyan már... Komolyan azt hitted, nem látja senki mit műveltek otthon? Némely perverz személyfelügyeletis arra verte ki, hogy ostorral vered, meg dolgokat dugsz fel neki. Bár nekem személy szerint jobban tetszett, amit az orvossal csináltatok. – Vigyorgott visszataszítóan.

 Skylernél elszakadt a cérna, felpattant és Dawsonnak esett, megint. Ütni-vágni kezdte, a legnagyobb kárt azzal okozta benne, hogy csúnyán arcon karmolta. A férfi isteneset behúzott neki, mire elterült a padlón.

– Rég ütöttem meg nőt, nem is arról van szó, hogy ellenkezik az elveimmel... De nincs időm azzal szarakodni, hogy elsikáljam a következményeit. Úgyhogy még egyszer, utoljára mondom; húzz innen! Vagy megöllek. Nekem se lenne kellemes, mert sok melóval járna, de Istenemre megteszem, ha nem takarodsz el!

Skyler felszakadt száját törölgetve feltápászkodott és elindult kifelé.

– Emily, tájékoztasd a portaszolgálatot, hogy Skyler Thompson sajnos egy baleset során megsérült, de nem igényelt orvosi segítséget. Minél hamarabb vissza kell térnie a városba, így kísérjék el a terminálig és tegyék fel a legközelebbi vonatra! – Hallotta távozás után az igazgatót távozás után. – Az elmúlt öt perc felvételeit pedig töröld!

  Skyler sokkosan tántorgott a vörös pokol folyosóin. Karkötője folyamatosan pittyegett és zaklatta, hogy ellátásra van szüksége. Önkívületi állapotban volt, remegett, tombolt benne az adrenalin, legszívesebben visszament volna és addig ütötte volna Dawsont, amíg egyikük mozog. Nem is azért nem tette, mert súlyos következményekkel járna, hanem mert nem maradt hozzá ereje. Egyrészt fizikailag is nagyon le volt gyengülve, az utóbbi napokban alig tudott enni és aludni, másrészt mentálisan is a végletekig kimerült.

  A hazaút nagyon kínos volt, bár nem neki. Munkásokkal teli vonaton ült, sokak még emlékeztek is rá, akkorról, mikor még odakint dolgozott. Feszélyezett csend ült a máskor szótól hangos modulban. Senki sem tudta hová tenni, hogy a frissen megözvegyült Skyler mit keres ott ziláltan, felrepedt szájjal. Egy volt kolléga megpróbált vele beszélni, részvétet nyilvánítani, de minekután nem válaszolt, sőt, mintha észre sem vette volna, inkább ignorálták.

  Mielőtt a vonat visszatért a városba, az űrkikötőt látta az ablakból. Épp elkapta, amint egy gép felszáll. Kis gép volt, személyszállító egység, kb. 25 fős, ami elég ritkán fordult meg ott. Egyből tudta ez mit jelent; Ryker Dawson és szűk sleppje elhagyta a bázist, menekülnek. Valamit tudnak, amit mások nem. Valami rossz közeleg, aminek valószínű köze van Nolan halálához is. Süllyed a hajó, és a patkányok hagyják el először.

  Érkezés után csak állt a terminál bejáratánál hosszú percekig. Most mi legyen? Nem tudta mit kéne tennie. Semmi érdemlegeset nem tudott meg, illetve az már egészen biztos, hogy Nolan halott. Az, hogy miként halt meg, már nem fog kiderülni, Ryker magával vitte ezt a mocskos titkot.

Ott állt volna még talán órákig, de nem várt dologra lett figyelmes; Freya közeledett felé.

– Skyler! – Lépett oda hozzá.
– Sajnálom... – Ennyit tudott kinyögni.
– Hogy?
– Borzasztóan alakult, megtámadtam Dawsont!
– Erre most nincs időnk! Indulnunk kell!
– Elcsesztem az egészet!
– Azzal most ne törődj, csak kövess!
– Mindent elcsesztem... – Pityergett.
– Nem hallod, mit mondok? Hagyd a francba, sietnünk kell! Skyler, mi van veled?

  Valóban nem volt teljesen magánál, olyannyira, hogy amíg Freya el nem kezdte ráncigálni, fel sem tűnt neki a vészriadó. Szirénák harsogtak, vörös lámpák villogtak, nagy gáz volt. A hangosbemondón automatikus szöveg futott;

  Figyelem, ez nem gyakorlat! Sérülés keletkezett a kupolán, nyomásvesztés lépett fel! A szektort lezártuk, mindenki haladéktalanul keresse fel a legközelebbi óvóhelyet! Rendezetten és nyugodtan haladjanak! – ismételgette magát.

  Szerencsére a legközelebbi óvóhely épp a terminálon volt, így azonnal biztonságba tudtak vonulni. Kis tülekedés alakult ki a bejáratnál, a biztonsági őrségnek tettlegességig kellett mennie egy pánikba esett csoporttal szemben, akik mindenáron be akartak jutni az adott óvóhelyre. Ami hamar megtelt, holott a legközelebbi mindössze százötven méterre volt. Kis késéssel, de végül lezárták a bunkert. Ötvenen ácsorogtak odabent. Hiába tartottak védelmi gyakorlatokat havi szinten az emberekkel, mindenki halálra volt rémülve. Először került testközelbe az az iszonyatosan kiszolgáltatott helyzet, ami amúgy mindig is benne volt a levegőben, hiszen, mint azt mindenki tudta; egy törékeny burokban élnek.

– Négyes óvóhely a központnak!
– Vétel, jelentést kérek!
– Lezártuk az egységet, a befogadottak száma a maximális ötven fő.
– Vétel.
– Várjuk a további utasításokat!
– Várjanak... Egyelőre mást mi sem tudunk tenni. Vége.

  Az az újonc terminálvezető rádiózott, aki a belépőt adta neki. Huszonöt-hat éves, ha lehetett... Szemlátomást ő is meg volt rémülve, a hangján hallani lehetett, bár megpróbálta acélozni magát.

  Skyler lassan felocsúdott a katatón állapotból, lelke remegett, nem értette, mi történik körülötte. Freyát kezdte kutatni, aki eltűnt mellőle. Végül a mosdóblokkból tántorgott elő. Leült a sarokba, és sóhajtozott.

– Jól vagy?
– Elég rég óta nem... Nem bírom én már ezt.

– Figyelem emberek! Ehm... Egy kis figyelmet kérnék! – szólt a bennlévőkhöz az ifjú állomásvezető. – Kérem, mindenki őrizze meg a nyugalmát! Senkinek nem új a helyzet, számtalanszor gyakoroltuk már, ez sem különb. Nem kéne több olyan balhé, mint az előbb. Tehát; a protokoll értelmében, mint legmagasabb rangú a jelenlévők között, én leszek az óvóhely parancsnoka, követniük kell az utasításaimat. Akinek valamilyen egészségügyi problémája lépett fel, kérem jelezze...

– Mi folyik itt, Freya? – kérdezte tőle Skyler.
– Támadás. Egyértelmű, hogy valaki direkt csinálta ezt. Még bőven a riadó előtt láttam, hogy a létfenntartó-rendszerbe belepiszkáltak. Valószínű onnan jön a szivárgás, ahol a behatolást feltételezzük... – Nyelt egy nagyot. – De elérhetetlen a helység. Meghekkelték az ajtaját. Tudtam, hogy baj lesz, ezért siettem ki az állomásra. Hívtalak egy csomószor, mi történt?
– Elvesztettem a fejem... Összeverekedtem Dawsonnal.
– Atyaég! Látom, jól elintézett. Megtudtál valamit?
– Nolan biztosan halott. De nem tudtam kiszedni belőle semmit mást.
– Nagyszerű...

Az alkalmi parancsnok folytatta az eligazítást;

– Bizonytalan ideig kell itt tartózkodnunk. A hiba okát egyelőre nem ismerjük, folyamatos tájékoztatást fogunk kapni a központtól!

– Francokat! Nagyon jól tudják odafent, hogy mi a gond, de fingjuk sincs, hogy oldják meg... – jegyezte meg epésen Freya Skylernek. – Nekem se ment, nekik se fog.

– Biztonságban vagyunk az óvóhelyen, míg a problémát el nem hárítják! – Hangzott a parancsnoktól.

– Nem igaz... – kommentálta halkan Freya. – Tíz órára elég az oxigén, de még előtte megfulladunk. Egy órát sem adok, és a többi szektort is feltörik. Megfojtják az egész várost.
– Mit tegyünk most? – kérdezte Skyler kétségbeesetten.
– Várunk... Nem véletlenül jöttem ide. Erről az óvóhelyről közvetlenül elérhető a diszpécseri szoba, ahol vannak szkafanderek. De csak öt.
– És a többiekkel mi lesz?
– Csúnya ezt mondani... De meg kell várnunk, amíg megfulladnak. Mi ezzel fogjuk túlélni. – A táskájából két kézi maszkot villantott meg. – Húsz percre elég a szufla benne. Addig odaérünk és felvesszük a ruhát.
– Komolyan? Ez a terv?
– Tudsz jobbat? Össze vagyunk zárva, kizárt, hogy észrevétlen eltűnjünk. Nem szerezhetnek tudomást a szkafanderekről, mert kitörne a hisztéria. Így is ki fog, hamarosan... Ez türelemjáték, erősnek kell lennünk!

  Alighogy ezt kimondta, Skylert rettegés fogta el. Amint belegondolt a hallottakba szemei kitágultak, remegni és zihálni kezdett. Freya lekevert neki egyet;

– Szedd össze magad! Nem omolhatsz össze! Nélküled nem tudom kivitelezni!
– Mégis mit?
– El kell hagynunk a várost! Egy hajóval elmegyünk a legközelebbi bázisra. Aztán meglátjuk...
– Egyszerűbb lenne meghalni. Komolyan. Még most. Gyorsan, kíméletesen.
– Ne hülyéskedj...
– Nem hülyéskedek! Öngyilkos akcióra készülsz, és nem értem, miért!
– Jó... Beavatlak. – Mondta légszomjasan. – Nem én vagyok a fontos, nem is te, hanem ez itt! – Egy kis adathordozót mutatott neki. – A kutatási anyagaim vannak rajta. Nincs teljesen kész, kb. 80%-os, de így is sokat ér.
– Miért olyan fontos ez?
– Megmenthetjük vele az emberiséget. A Földet!
– Hogyan?
– Bonyolult elmagyarázni... Komolyan, még egy tudósnak is az lenne. Ismered a Gaia-elméletet?
– Jártam általánosba...
– Jó, bocs. Nagyon tömören a lényeg; mivel az ökoszisztémák összességében is úgy működnek, mint egy nagy élő szervezet, a környezet helyreállítása, amit jelenleg a Földön csinálnak, csak felületi kezelés. A hipotézisem szerint a valódi "gyógymód", ha a Föld saját regeneráló-képességét fel tudjuk turbózni. Az ehhez szükséges technológiai háttér talán néhány éven belül elérhető lesz, viszont az elméleti alap szükséges hozzá, ami ezen van. – Ismét az eszközre mutatott. – A kísérleteim alátámasztották a dolgot, sikerült egyfajta immunreakciót kiváltanom a... A Marsból, tulajdonképpen. Egy teljesen halottnak hitt helyen életet találtam, ami egyértelműen felvette a harcot az idegen anyagok ellen, és gyógyítani kezdte magát. Amit én kiviteleztem kicsiben, idő kérdése, mikor fog működni nagyban.
– És mi most ezzel a cél?
– El kell juttatni a Földre. Már várják. Úgy is volt, hogy befejezem, és elküldöm, de... Sajnos az állapotom nem engedte. A labor nem biztonságos, oda törtek be először. Mikor észleltem, hogy valaki módosításokat hajt végre a létesítmény biztonsági rendszerében, elmenekültem. Épphogy le tudtam menteni mindent erre... Egyben ez is a legnagyobb nehézség. Az eszköz feltörhetetlen, és csak egy speciális géppel tölthető le a tartalma. Egy ilyen van a laboromban, a legközelebbi pedig az Aeolis III-n, oda kell elvinni.

  Skyler nem igazán jutott szóhoz. A helyzet, amibe kerültek már eleve sok volt neki, nemhogy még ez a világmegmentő akció... Zsongott a feje, rosszul volt, testileg, lelkileg, mindenhogyan egy roncs volt. Nem maradt semmije és senkije, egy kvázi kriptában csücsült, abszolút kilátástalanul. A mellette kuporgó Freyára nézett, aki láthatóan még rosszabb bőrben volt, lélegeznie is nehezére esett, de küzdött. Egy hosszú percnyi gyötrődés után azt mondta;

– Rendben, csináljuk! Ha már valószínű úgyis kinyuvadunk, legyen értelme. 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Ben Paulson 9 történetét!


  • 1200 szerző
  • 784 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

sci-fi

Rövid leírás / Beharangozó

Mielőtt a vonat visszatért a városba, az űrkikötőt látta az ablakból. Épp elkapta, amint egy gép felszáll. Kis gép volt, személyszállító egység, kb. 25 fős, ami elég ritkán fordult meg ott. Egyből tudta ez mit jelent; Ryker Dawson és szűk sleppje elhagyta a bázist, menekülnek. Valamit tudnak, amit mások nem. Valami rossz közeleg, aminek valószínű köze van Nolan halálához is. Süllyed a hajó, és a patkányok hagyják el először.

Rövid összefoglaló

Összefoglalót kéne írni

Olvasási idő

14 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Ben Paulson nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!