Barion Pixel nuuvella

Keleti országút

A sofőr fáradtan indította a kamiont.

Egy rövid pihenőt leszámítva, ami alatt hazamenni sem volt ideje, két hete volt már úton, lassan azt sem tudta, merre jár, és mit szállít. Egy ideje persze nem is érdekelte, csak úton legyen, szinte mindig ugyanazokat a táblákat és pihenőket látta. Főnökei szívesen küldték Keletre, mert fiatal kora ellenére jól beszélt oroszul,ez pedig Ukrajnától Türkmenisztánig minden határállomáson és raktárban hatásos belépő volt. Mikor egy azeri partner megjegyezte, hogy milyen jól beszéli a nyelvet, csak elfogódottan mosolygott. Azt nem tette hozzá, hogy a magyar iskolákban harminc éve nem tanítják, és ő is csak önszorgalomból tudja. Akkor született, mikor a kommunista rendszer bukása Budapestet is elérte végre. Moszkva felé azonban tanácsos volt erről hallgatni: nem egy raktárossal találkozott, aki katonaként évekig állomásozott az országban, és személyes sértésnek vette, mikor arról olvasott, hogy Budapesten már unják az emberek a szovjet katonák emlékművét. A kamionsofőr ilyenkor inkább hallgatott.


Éppen elhagyta a Rekettyés-pihenőt, ezt a fél órás kötelező pihenőidőt szerette legjobban. Mindig úgy időzítette az itteni megállást, hogy biztosan találkozzon Sanyi bácsival, aki egy Nyíregyháza és Budapest között vezető buszsofőrrel. Sanyi bácsi már negyven éve csinálta ugyanazt, és a megye más sofőrei közül azzal tűnt ki, hogy még szerette is, amit csinál. Persze magánbuszosnál könnyű, gondolta ilyenkor a kamionsofőr, de öreg barátja leintette: én is mentem a helyi járatokkal évekig. Nem volt baj azzal se, én szerettem beszélgetni velük, még kicsit hiányzik is. Már ezredzser megígérte az öregnek, hogy egyszer meglátogatja Tiszavasváriban, ahol egyébként is mindig a legtöbb utas szállt fel. Be se férnék a kamionnal abba a kis faluba, gondolta a sofőr, buszjegyet meg nem fizet a cég. Hogy magyaráznám ki otthon?


Sajnos Sanyi bácsinak mindig legfeljebb egy negyedórája volt beszélgetni, a busz szigorú menetrendet követett. Vasárnap este van, kisfiam, úgy be fog állni a bevezető Pestnél, mint a Frici sógorom bármikor, mondta régi barátja, mennünk kell sajnos. Majd látogassál meg, tette még hozzá, de már ő is érezte, hogy ezt ugyan hiába kéri. 

***

Két nappal később a kamionsofőr halálosan fáradtan állt meg egy nagyon kis pihenőnél, hogy pár órát aludjon végre. Nagyon felidegesítette, hogy visszaküldték az árut, hiába ordibált tökéletes oroszsággal a raktárosokkal, azok csak a vállukat vonogatták, felső utasítás, morogták, de ők is szégyellték magukat. Ezt de jól megtanultátok, a muszka kurva anyátokat, füstölgött magában a sofőr. Elege volt az egészből régen, de harminc évesen, önéletrajzában egyetlen jogosítvány és egy érettségi meglétét felvonultatva esélye sem volt arra, hogy váltson. Tízmillió forintnyi áru ment veszendőbe, és a sofőr tudta, hogy főnöke hosszú órákon át fog ezért vele ordítozni. Éppen vele, aki semmit nem tehetett az egészről. Azt is el tudta képzelni, hogy az érték egy százalékát be fogják rajta vasalni. Az előre borítékolt igazságtalanság annyira felháborította, hogy csaknem egy órán át képtelen volt elaludni a kamionfülkébe beépített priccsen. Aztán végül sikerült.


Egy órával később a felesége ébresztette telefonon. Hol a kurva édesanyádban vagy, te szerencsétlen balfasz, kérdezte az asszony köszönés nélkül. Aludni próbálnék, morogta válaszul a sofőr, pontosan tudod, mikor szoktam kivenni a pihenőimet, muszáj pont most ezt? Két napja kellene itthon lenned, felhívtam a főnöködet, a központot, és azt mondták, nem is jelentkeztél egy teljes napja, ordított tovább a neje, tudod, mennyire aggódtam? Te csak a pénz miatt aggódsz, de ne félj, most a fizetésem fele is elúszik, mert nem vették át a cuccot, itt szopok Kijev alatt egy parkolóban, még le is kell számolnom, szerdán érek haza, és most hagyj aludni, mert felkenődök egy szalagkorlátra. Le ne merd rakni, te fasz, sikoltozott a felesége, azt mondd meg inkább, miből fizessem ki a telefonszámlát, adjam magam lelencbe, bazmeg? Csinálj, amit akarsz, válaszolt a sofőr, majd kinyomta a hívást. A következő fél órában húsz üzenetet kapott a feleségétől, de egyiket sem olvasta el. 


Pénteken este ért a Rekettyés-pihenőbe. Szemével öreg buszsofőr-barátját kereste, de nem látta sehol. Órájára pillantva látta, hogy egy picit korábban érkezett, néhány perc hiányzott csak a fél héthez. Ivott egy méregerős kávét, elszívott két cigarettát, és egy hetilappal kiült a benzinkút teraszára. Sanyi bácsi fél hét után érkezett, leszállás után azonnal rágyújtott, körbepillantva meg is látta a kamionsofőrt. Odasietett, kezet ráztak, és Sanyi bácsi is elindult egy kávéért.


Micsoda nap, mondta két perccel később, képzeld, verekedtek a helyekért Vasváriban, mindenki Pestre igyekszik, pedig hát mi van ottan, ami érdekes? Vizsgázni mennek a diákok, idegesek, vonta meg a vállát a kamionsofőr, én is ilyen voltam annak idején. Úgy beszélsz, mintha annyi idős lennél, mint én, mogorva vén medve. Olyannak is érzem magam, válaszolt a kamionsofőr, megint kibasztak velem a tetves muszkák, vihetem vissza az árut, a főnöknek még el se mertem mondani, agyvérzést fog kapni, baszhatjuk a céget, ezt a tíz millát már nem tudjuk előhúzni sehonnan. Jöhetsz velem buszozni, nevetett fogatlan szájával Sanyi bácsi, imádni fogod. Persze, bazmeg, én, aki akkor mozdul ki Pestről, ha pénzt adnak neki, tényleg nagy mutatvány leszek Szabolcsban, válaszolt rosszkedvűen a sofőr. Ne morogjál, nem tesz jót. Most mennem kell, majd találkozunk újév után, elengedtek Hévízre, elviszem az asszonyt végre üdülni, nem voltunk huszonöt éve. Akkor rakasd rendbe magad, mondta a sofőr vidáman, mert örült annak, hogy öreg barátját egy kis üdülés is felvillanyozza. Majd felhívlak, mikor értek haza? Huszonhatodikán megyünk le, még otthon karácsonyozunk. Le is jöhetnél hozzánk, jól bepálinkáznánk. Bírna örülni a feleségem, mosolygott a kamionsofőr, majd felhívlak. Jól van, fiam, szép ünnepet, köszönt el Sanyi bácsi, majd eldobta a cigarettát, kihörpintette a kávét, és két perc múlva már ki is gördült a parkolóból, a buszon szinte egymás ölében ültek az utasok. 

***

Három nappal később, december huszonharmadikán a sofőr épp bemászott a vezetőfülkéjébe, indított, és elindult az M3-as autópályán. Másfél óra múlva megállt a Rekettyésben, már előre rosszkedve volt attól, hogy nem láthatja öreg barátját. Milyen jó neki, otthon üldögél, a felesége már biztos főzni is elkezdett holnapra, aztán ülhet a termálban egy hétig. Egyeseknek hogy bejön az élet, morogta kissé irigyen. 

Kikérte a szokásos kávéját, rágyújtott, és feltárcsázta azt a számot, amit egyik kollégájától kapott. Üdvözlöm, Némedi úr, szólt bele a vonal túlvégén egy idegesítő, kenetteljes hang, a kollégája már szólt, hogy hívni fog. Sajnálom, hogy nem tudtam fogadni, de higgye el, amit most meg kell beszélnünk, arra a telefon is bőségesen elég. Ne szabadkozzon, ügyvéd úr, nem is tudtam volna menni, megint fuvarba küldtek Kazahsztánba, január közepén leszek a városban újra. Aztán mesélni kezdett.

Elmondta, hogy bár szerette a feleségét, gyakori dühkitöréseit, és hogy csak a pénz érdekelte, már egyre terhesebbenk érezte. Gyerekük nem született, de nem is próbálkoztak nagyon, így tartásdíj nem lesz a bontóperben. Mindent elviselt volna, mondta a sofőr, de azt már mégse kell tűrnöm, hogy a saját ágyamban találjam meg a büdös kurvát a főnökömmel, azzal a simaképű faszkalappal, míg velem kórusban üvöltenek, hogy mit csinálok az áruval. Remélem, ügyvéd úr, nem próbál lebeszélni a perről, ki fogom csinálni mindkettőt. Ez nem járja, beláthatja ön is. Van magának felesége? Maga mit csinálna a helyemben? Egyre jobban belelovallta magát, ordított a telefonba, a körülötte ülők döbbenten figyelték. 

Az ügyvéd türelmesen, egyetlen közbeszólás nélkül végighallgatta, majd lágy hangon szólalt meg, értem, Némedi úr, arra kérem, kicsit nyugodjon meg, nem szeretném, ha ilyen mérgesen vezetne az autópályán, még valami baja esik. Megírom a válókeresetet, annak alapján, amit most elmondott nekem, csak az aláírására lesz szükségem, amikor majd visszatér, maga átnézi, és együtt beadjuk. Tudom, hogy nehéz, de próbáljon másra gondolni. Ne foglalkozzon meg semmivel, csak érjen haza biztonságban, a formaságokra rátérünk majd utána. Ezt maga úgysem veszítheti el, a bíróság magának fog igazat adni. Csak nyugalom, majd én elintézem. Azzal elbúcsúzott, a sofőr pedig kicsit könnyebb szívvel rakta el a mobilját. Nem is olyan faszkalap, mint gondoltam, hálás volt kollégájának, hogy ilyen jó ügyvédet segített szerezni. 

Pár perc múlva begördült a benzinkútra annak a busztársaságnak az egyik járműve, amelyen Sanyi bácsi szokott vezetni. Egy fiatal sofőr szállt le, alig volt idősebb a kamionsofőrnél. Őt nem kedvelte annyira, de ilyen esetekben azért elbeszélgettek. 

A kamionsofőr hirtelen arra gondolt, miért kell mindig olyan helyekre mennie, és ott napokat eltöltenie, amelyhez amúgy soha semmi kedve nincsen, buta emberek között. Bár a karácsonyt is utálta, különös szemétségnek érezte, hogy éppen most kell útnak indulnia egy olyan helyre, ahol senkit nem ismert, soha nem járt ott, mindezt azért, mert pénzre van szüksége. Akkor inkább az éhhalál, dörmögte magában. Arra gondolt, most az egyszer törődhetne saját magával ahelyett, hogy mindig másnak próbál megfelelni. 

Gondosan lezárta a kamiont, a menetokmányokat és a saját ruháit, táskáját magához vette, mondott valamit a fiatal buszsofőrnek, majd bement a benzinkútra, és egy vastag irodalmi folyóiratot, és egy szintén vastag könyvet vásárolt. Megivott még egy kávét, elszívott egy cigarettát, majd felszállt a fehér buszra, és jegyet váltott Tiszavasváriba. 

Este érkezett meg a szabolcsi városba, a csendben szinte hallotta a hulló hópelyheket is. 

A kamionhoz soha többé nem tért vissza, néhány hét múlva jöttek valakik, és elvontatták a benzinkút parkolójából, az áru addigra megrohadt a pótkocsiban. A sofőrt már csak egyszer látták Budapesten, aztán soha többé: hogy hová költözött, senki nem tudta.  

A novella nyomtatásban megjelent A Vörös Postakocsi című folyóirat 2022/2. számában is. 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd a kedvenc szerzőidet!


  • 1199 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Reichenberger Dániel

Keleti országút

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

A történet váza akkor jutott eszembe, mikor egyszer egy Budapest felé tartó buszon ültem, amely megállt a Rekettyésnél. Aki szokott járni autóval - vagy busszal - az M3-as autópályán a keleti országrész felé, illetve onnan vissza, biztosan ismeri a Rekettyést, konkrét találkozóhellyé vált az elmúlt években. Itt pillantottam meg egyszer egy kamionost, aki nagyon gyűrött arccal nézett maga elé egy kávéval és cigarettával a kezében - a történet innentől szinte megírta magát...

Rövid összefoglaló

Egy harmincas kamionsofőr látástól vakulásig dolgozik, de unkja és utálja az egészet. Saját feleségétől sem számíthat jóindulatra, az asszony megállás nélkül hajtja - békés egyetértésben a seggfej főnökével. Emberünknek egyre gyakrabban jut eszébe, hogy miért csinálja ezt az egészet.

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Reichenberger Dániel nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!