1806. Anglia partjainál

A hajó hánykolódott a hatalmas hullámok közepette, a vihar pillanatok alatt a semmiből tört elő.  A kapitány mindent megtett, hogy túléljék az égszakadást, hozzákötötte magát a kormánykerékhez, hogy tudja tartani a hajót, de minden hiába volt. A háborgó tenger hullámai lesöpörték a matrózokat a fedélzetről. Két kis kuporgó alakot látott a kapitány a hajó orrában megbújni, összekapaszkodva, remegve a hidegtől. Mielőtt kitört a vihar már csak pár mérföld volt a partig, amit meg kellett volna tenniük. A kapitány felmérve helyzetét tudta, hogy nem tehet már semmit, szegény kisgyermekekért imádkozott. Ebben a pillanatban egy hatalmas villám csapott az árbócba, mely leszakadt és maga alá temette a kapitányt. Már csak két kis hajótörött volt a fedélzeten, a négy éves ikrek, Lizzi és Anthony, akik Franciaországba tartottak a nagymamájukhoz. A kislány látta a tragédiát, felsikoltott, majd elájult a megrázkódtatástól. A kisfiú szorosan ölelte és zokogott. Egy két perc múlva a hajó a szárazföldnek ütközött, az orra fennakadt egy sziklán és a vihar is alábbhagyott. A nap kezdett feljönni a horizonton. A kisfiú tudta, hogy megmenekültek.

– Elizabeth! Lizzi ébredj! Hallod! Térj magadhoz! Minden rendben lesz! 

A kislány kinyitotta gyönyörű kék szemeit és rámosolygott két perccel idősebb bátyjára.