LLépteim koppannak az elhagyott parkban,

Öregszik az ősz szíve a rőt avarban,

Pillekönnyű szellő futkároz az ágon,

Elmúlt éveimbe újra visszavágyom.

Könnybe lábadt szeme az indián nyárnak,

Mint régi kedvesemnek, annak a lánynak,

Kinek emlékét takargatja az ősz,

Emlékezetem nála mégis elidőz.

Emlékszem a fűzre, patak fölé hajolt,

A piros ajkára, mely csókommal dacolt,

De aztán megbékélt, átölelt karjával,

El se eresztett, csak becéző szavával,

Olyan boldog voltam, akár egy kisgyerek,

Ez az a szerelem, mit ma nem ismerek.