Barion Pixel nuuvella

A díva csókja

Visszatérve az irodájába, Grimesby még egyszer áttanulmányozta Catherine Lancaster aktájának bizonyos részleteit. Újra végignézte a színésznő képeit, összehasonlította Miranda Laduver internetről letöltött fotóival. Valóban feltűnő volt a két nő közti hasonlóság: klasszikus szépségű, szabályos arc, természetes szőke haj, égszínkék szemek, vékony, mégis nőies alkat, formás keblek.

Szöget ütött a fejébe, amit Lizzie Foxtól hallott. A Mirandát és stábját menedzselő iroda különleges gesztussal kedveskedik azok számára, akik rendszeresen járnak a díva koncertjeire, és a legdrágább helyekre vesznek jegyet. A közönség ezen kiemelt tagjai – többségükben férfiak – úgynevezett VIP rajongó klubtagsági igazolványt kapnak, ami feljogosítja őket a koncertek utáni zártkörű rendezvényeken, fogadásokon, bulikon való részvételre, és egyéb különleges kedvezményekben is részesülhetnek. Felhívta Thomas Blackenreidet, Miranda menedzserét, és találkozót beszélt meg vele. Igyekezett hasznosan tölteni a megadott időpontig hátralévő több mint egy órát. Bekapcsolta a számítógépet és rákeresett az interneten Catherine Lancaster nevére. Számos korabeli újság archivált számait átböngészte, többek között a The Timesét, amely több hasábos cikket szentelt az eltűnt színésznőnek „Júlia jött, látott, győzött, és tovatűnt” címmel, s egy színpadi fotót is közölt róla első és egyben utolsó „nagy” szerepében. Még néhány tudósítást elolvasott a jelentősebb lapokból, de egyik sem mondott újat ahhoz képest, amit már eddig is tudott. Tovább kutakodott az interneten, talált is egy videót a 2004-es Rómeó és Júlia-premierről a youtube-on. Belepillantott Júlia színrelépéseibe, különös tekintettel az erkély-jelenetre, és megállapította, hogy Catherine valóban sugárzóan tehetséges volt. Telt, mélyen zengő orgánum, finom gesztusok, az érzelmek széles skálájának felvonultatása a színpadon… Grimesby diákkorában nagy színházrajongó volt, később, rendőrként már jó, ha havonta egy előadásra futotta idejéből, s még most is, miközben pergett szeme előtt a film, szinte érezte azt az enyhén áporodott, semmi mással össze nem téveszthető színházszagot. Pár másodpercre el is kalandozott a figyelme, az érzése támadt, mintha valami nagyon fontosat mulasztott volna el. Visszatekerte a felvételt Júlia monológjára. A felhangzó taps alatt a kamera pásztázni kezdte az első sorokban helyet foglaló nézőket, hosszan elidőzve egy negyven körüli, kopaszodó úriemberen, aki átszellemült arccal, csillogó szemmel tapsolt a színésznőnek. Akár ő is lehetne Adrian Peacock. A tanúvallomások szerint Catherine zaklatója ugyan nem mutatkozott a színházban, legalábbis ami a  kulisszák mögötti részt illeti. A nézőtérre viszont gond nélkül beülhetett, a lelepleződés veszélye nélkül. Átküldhetné a képet Anne Thomsonnak, de nem lenne sok értelme, hiszen a nő maga mondta, hogy sosem látta Catherine rajongóját testközelből. Valahogy meg kellene örökíteni a kéjesen vigyorgó néző fizimiskáját, ez járt a fejében, de kellő szakértelem híján ötlete sem volt, hogyan fogjon hozzá. Az informatikus kollégákat csupán azonnali, halaszthatatlan ügyben ildomos berendelni ilyenkor vasárnap este, ez íratlan szabály a Scotland Yardon. Eszébe jutott a kis, fiatal őrmester, Peter Wilcox, aki a múltkor is olyan ügyesen töltött le az internetről egy fontos információt.

– Mi sem könnyebb ennél, uram – mosolygott a szőke, lányos képű fiatalember. – Most végignézzük lassítva a felvételt, és kiválasztjuk a leginkább használható képkockát – kommentálta a munkafolyamatot a felügyelőnek.

– Le vagyok sújtva – ingatta a fejét Thomas Blackenreid, a menedzser, miután végighallgatta Grimesby beszámolóját Miranda Laduver eltűnésének körülményeiről. – Tudja, felügyelő úr, Miranda olyan nekem, mintha a lányom lenne. Annak idején, amikor elkezdtem vele dolgozni, ígéretet tettem a szüleinek, hogy vigyázni fogok rá, úgy, mint a saját gyermekemre… 

– Mr. Blackenreid – szólt közbe Grimesby –, előfordult már a praxisában, hogy egy rajongó hasonló módon zaklatta valamelyik menedzseltjét? Elsősorban a művésznőkre gondolok.

– Még sosem volt példa ilyesmire – jelentette ki határozottan Blackenreid.

– Mi a helyzet a rajongói klubbal? – A felügyelő felvetette, hogy Ben Stokes tagja lehet az úgynevezett „VIP szektornak”. 

– Milyen nevet mondott? – kérdezett vissza Blackenreid. 

– Ben vagy Benjamin Stokes, esetleg Red Longsworth, mikor melyiket használja.

– Nem rémlik egyik sem – mondta rövid gondolkodás után a menedzser. – Ez a tagság úgy működik – magyarázta –, hogy a titkárnők havonta kimutatást készítenek a jegyeladásokról, és ha egy néző a bankkártya-adatok alapján legalább háromszor vett jegyet a VIP szektorba, felajánljuk számára a klubtagságot.

– Feltételezem, hogy Miss Laduvernek szépszámú rajongótábora lehet – vigyorodott el Grimesby sokatmondóan.

– Így van, főleg a középkorú és idősebb férfiak körében rendkívül népszerű.

– Megnézhetném a VIP tagnévsort?

– Parancsoljon, felügyelő úr! – nyomta Grimesby kezébe a keresett listát Blackenreid.

– Nem látom rajta sem Red Lonsworth-t, sem pedig Ben Stokest. Ha jól vettem ki a szavaiból, Mr. Blackenreid – nézett a menedzserre Grimesby –, aki rendszeresen vesz VIP jegyet, még nem feltétlenül tagja a klubnak.

– A tagság nem keletkezik automatikusan. Csak akkor lép életbe, ha az ügyfél benyújtja irodánkhoz a kitöltött és aláírt adatlapot. Ha óhajtja,  előkereshetem a Miranda koncertjeire VIP jegyet vásárlókról készült kimutatást.

– Azt megköszönném – bólintott Grimesby.

Blackenreid elővarázsolta a dokumentumot a számítógépből, és végigfuttatta mindkét keresett nevet az adatok között. – Úgy tűnik, sem Longsworth, sem pedig Stokes nem vett jegyet Miranda Laduver egyetlen koncertjére sem. Ezen a listán mindenki szerepel, névvel, személyi adatokkal, bankkártya számmal és a tranzakciók időpontjaival.

Grimesby vett egy nagy levegőt és nyomban ki is fújta az orrán keresztül. – Csak kártyával lehet fizetni a jegyekért?

– A VIP vevők hitelkártyával intézik a fizetést – felelte Blackenreid –, interneten kell lefoglalni és kifizetni a jegyeket. A legtöbben így csinálják, a nem VIP-sok is. Az olcsóbb jegyeket meg lehet venni más szervezőirodákon keresztül, illetve a nagyobb bevásárlóközpontokban, vagy a földszinti jegypénztárunkban, ahol lehet készpénzzel fizetni. – Most jut eszembe – kapta fel a fejét –, a  pénztárosnő, Mildred mesélt egy fura fazonról, aki tőle szokta venni a jegyeket Miranda Laduver koncertjeire. Hosszú ballonkabátot, széles karimájú kalapot és napszemüveget visel még nyáron is. Sem a kabátját, sem a kalapját nem veti le, még a szemüvegét is magán hagyja, azt mondja, valami szembetegsége van. Suttogva beszél, mintha folyton be lenne rekedve...

– Beszélhetnék Mildreddel? – vágott közbe a felügyelő. – Rendkívül fontos lenne.

– Szerencséje van, épp bent ül a péztárban, a zárszámadást csinálja. – A középkorú, szőke Mildred pár perc múlva már kopogtatott is az irodaajtón.

– Ragaszkodik hozzá, hogy a legjobb helyre adjak neki jegyet Miranda aktuális koncertjére, ahonnan teljesen jól lehet látni a színpadot és a főszereplő dívát, mindegy, mennyibe kerül – emlékezett vissza a furcsa vásárlóra. Azt is hozzátette, hogy a férfi mindig készpénzzel fizetett. 

– Nézze meg ezt a képet, legyen olyan szíves – mutatta meg a Catherine előadásának felvételéből lementett fotót Grimesby. – Esetleg ő is lehetett?

Mildred tanácstalanul hümmögött. – Nem tudom – felelte végül –, mindig kalapot és napszemüveget viselt, alig láttam belőle valamit. 

– De gondolom, a testalkatát azért megfigyelte. Próbáljon visszaemlékezni, milyen volt: magas, alacsony, sovány, kövér? 

– Alacsony volt és vézna – hangzott a határozott válasz. – A kabát úgy lógott rajta, mintha nem a saját méretére készült volna.

– Meg tudná adni a pénztárban jegyet vásárlók lakcímét, telefonszámát, vagy bármely elérhetőségét?

– A készpénzzel fizetők adatait nem tartjuk nyilván – közölte Mildred. 

– Mr. Blackenreid – nézett a menedzser szemébe Grimesby –, megvannak önöknél a Miranda Laduver koncertjeiről készült fényképek és videofelvételek?

– Rögtön utánanézek – kereste elő az iratszekrény kulcsát Thomas Blackenreid.

Grimesby többször is átnézte a menedzsertől kapott fotókat és a DVD lemezre másolt videókat, de hiába, nem látott rajtuk semmi érdemlegeset. Már majdnem feladta, mikor email érkezett Blackenreidtől. Csatolt fájl is volt hozzá, egy újabb videó Miranda korábbi koncertjéről. Csapnivalóan amatőr felvétel volt, a dátum alapján két éve készült. Hosszú ideig csak a színpadot mutatta – Miranda teljes erőbedobással énekelt, vokalistákkal és táncosokkal  a háta mögött. Aztán végre-valahára a közönség is feltűnt. A kamera egyenként pásztázta a nézőket, és másodpercekig elidőzött egy mosolygó, kipirult férfiarcon. Az úriember ütemesen tapsolt, hintáztatta magát a székében. – Megvagy! – suttogta Grimesby. A videón szereplő férfi sovány alkata, kopaszodó feje, jellegtelen vonásai alapján nem lehetett más, mint Ben Stokes. Grimesby önálló képfájlt készített Miranda rajongójáról a Wilcox őrmestertől ellesett módszerrel. Csak úgy találomra összevetette az Adrian Peacocknak tulajdonított fizimiskát az újonnan elmentett fényképpel, és egészen meglepő felfedezésre jutott. Catherine „fájdalmasan jelentéktelen” rajongója, Adrian Peacock és Ben Stokes, számításba véve az eltelt évtized során bekövetkezett természetes öregedési folyamatot, akár egy és ugyanaz a személy is lehetett.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Bora Ildikó 25 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bora Ildikó

A díva csókja

Műfaj

thriller

Rövid leírás / Beharangozó

Grimesby felügyelő Thomas Blackenreid menedzserirodájában nyomoz, s tud meg érdekes és fontos tényeket.

Rövid összefoglaló

Grimesby felügyelő a Mirandát menedzselő ügynökségnél folytatja a nyomozást.

Olvasási idő

7 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bora Ildikó nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!