Barion Pixel nuuvella

A díva csókja

Grimesby felügyelő hozott magának egy kávét az automatából, majd leült az íróasztalához és egy hajtásra felhörpintette az életet adó folyadékot. Elővett egy csokis nápolyi szeletet a fiókból, kibontotta és elmajszolta.

– Egyik kórházba sem vettek fel Miranda Laduver nevű beteget, uram – jelentette diszkrét kopogtatás után Wilcox őrmester. – Ellenőriztettem a hitelkártyáját, már több mint hetvenkét órája nem fizetett vele. Csütörtök délelőtt használta utoljára, méghozzá egy divatüzletben a Kensington Streeten.

– Köszönöm, Wilcox – törölte meg a kezét Grimesby egy papír zsebkendővel. – Andrew Jones-szal mi a helyzet?

– Neki még hitelkártyája sincs.

– Bejelentett lakcíme?

Wilcox a fejét rázta válasz helyett. – Nicholas Kirkbyt is ellenőriztem – folytatta –, és csupán egyetlen személyt találtam ezzel a névvel, aki a születési dátuma alapján akár Andrew Jones is lehetne. Csakhogy van egy kis gond.

– Éspedig?  

– Az illető három éves korában elhalálozott.

– Nem vagyok meglepve – pöccintett odébb hanyagul egy dossziét az íróasztalon Grimesby. 

– Még valamit, uram?

– Behívná nekem az arcfelismerő rendszert? – Grimesby arra a központilag telepített szoftverre célzott, amit a NASA egyik informatikai szakértője szabadalmaztatott néhány évvel ezelőtt, s a világ számos országában használták a rendvédelmi és titkosszolgálati szervek.

– Hogyne, uram – foglalt helyet a számítógép előtt Wilcox. 

– Azt a képet kellene lefuttatni, amit maga készített, tudja, melyiket. 

A speciális arcfelismerő rendszer kezelőprogramjába bármilyen közösségi oldalról letöltött, vagy mobileszközről, fényképezőgépről feltöltött fotót be lehetett táplálni. A program bizonyos egyedi markerek alapján hasonlította össze a képen szereplő fizimiskát a rendőrség és az Interpol adatbázisaiba feltöltött gyanúsítottakéval vagy előzetes letartóztatásba helyezettekével. Még az sem jelentett gondot, ha a keresett személy évtizedeket öregedett, lefogyott, meghízott, megkopaszodott, esetleg szakállt növesztett. 

Wilcox betáplálta a rendszerbe a Miranda rajongójáról készült képet. Hátradőlt a székben és karba font kézzel meredt a monitorra. A gép folyamatosan dolgozott – a képernyő alján futó zöld csík mutatta, hogy az adatbázisokban rögzített arcok hány százalékát vizsgálta át eddig a program. Egyszer csak halk pittyenés hallatszott – a szoftver végre találatot jelzett. A képernyőn megjelenő meglehetősen régi fotó a Devon megyei fogdában készült. Egy a kamaszkorból épp hogy csak kinőtt, roppantul megilletődött fiatalembert ábrázolt. Kétségbeesett arckifejezéséről lerítt, hogy most rabosították életében először.

– Christopher van Burennek hívják. – Grimesby felírta a fogvatartott nevét és adatait a jegyzetfüzetébe. 

– Személyi szabadság megsértéséért és nemi erőszakért ült a Devon megyei büntetés-végrehajtási intézetben – olvasta fel a kép alá írt rövid ismertetőt Wilcox.

– Jó lenne megtudni az ügy részleteit.

– Nem tudom lehívni az aktáját, uram, nincs benne a rendszerben, de a börtön archívumában meg kell lennie. Odatelefonálhatok, hogy szkenneljék be és küldjék át az iratokat.

– Hálás lennék, ha megtenné, őrmester. És ha már ennyire belejött az adatbázis-kezelésbe, keresse ki nekem a fickó jelenlegi bejelentett lakcímét. 

Wilcox újra a billentyűzet fölé hajolt. Mikor megjött a találat, feljegyezte a címet is a név mellé. Behívta a belső adatbázist, beírta a van Buren nevet a keresőbe, hátha talál még valamit Christopherről. Egy tizenöt éve történt Devon megyei bűnügyben is szerepelt a neve, ezúttal nem gyanúsítottként, hanem tanúként. 

***

Miranda Laduver hason feküdt az ágyon, időnként még hüppögött egyet-egyet. Mikor kinyílt az ajtó, felugrott és újra sikoltozni kezdett.

– Hagyd már abba, az Isten szerelmére! – fogta be a száját Eric. – Hidd el, jó okom volt rá, hogy azt tegyem, amit tettem. Elmondok mindent, csak maradj csendben, nagyon kérlek! – A lány bólintott, mire a férfi elvette a kezét. – Christopher már évek óta zsarol engem. Egyszer régen elkövettem valamit, amit nem lett volna szabad. Ha nem engedelmeskedek neki, csak egy szavába kerül, és máris börtönbe juttat, olyan komoly bizonyítéka van ellenem. El kell innen mennünk, még mielőtt visszajön, mert ha itt talál téged, soha többé nem szabadulsz a karmai közül. Kérlek, bízz bennem!

Miranda nem nézett a férfira. Réveteg arckifejezéssel vette ki ruháit a szekrényből, és reszkető kézzel nyúlt a bőröndje után. 

– Erre most nincs idő – fogta meg a karját Eric –, hagyj itt mindent, csak a retikült hozd! Hoppá – csóválta a fejét, miután lenyomta a kilincset –, a rohadék bezárt minket. Valahogy ki kell jutnunk innen. Nincs véletlenül egy hajcsatod? – jutott eszébe a mentő ötlet.

A lány felvett egy hullámcsatot az éjjeliszekrényről. A férfi széthajlította, bedugta az ajtózárba, és kipiszkálta a kívülről benne hagyott kulcsot. Mikor meghallotta a koppanását a folyosói kőpadlón, tovább mozgatta a csatot, egészen addig, míg végre kattant a zár. – Gyere utánam – fogta meg a lány kezét –, akármi történik, mindig maradj mögöttem. – Lassan settenkedtek a folyosón. Már csak pár méter volt hátra a bejáratig, amikor halk kuncogás hangzott fel a hátuk mögül.

– Kezeket fel, tubicáim, vagy lövök! Azt mondtam, nyugtasd meg a lányt, öcsi, nem azt, hogy szöktesd meg! Indulás vissza a hálóba! – terelte őket a pisztolyával Christopher. – Most pedig elmondom a tudnivalókat. Eric szépen visszakocsikázik Londonba, Miranda pedig velem marad, előreláthatólag örökre. Szedd össze a holmidat, öcskös, aztán hordd el az irhádat! Legalább egy évig ne lássam a pofád! 

Eric levetette fürdőköpenyét és a pizsamáját, magára húzta az alsónadrágját, majd felöltötte a többi ruhadarabját is. Széthagyott holmiját behányta az utazótáskájába. Fájdalmas búcsúpillantást vetett Mirandára, és az ajtó felé indult.

– Ne hagyj itt, kérlek, vigyél magaddal! – A lány utánaszaladt, nem törődve a rászegeződő fegyverrel.

– Állj, ha mondom, különben tényleg lövök! – rángatta Miranda karját Christopher. – Te pedig takarodj innen, hányszor mondjam neked! – Kitárta az ajtót, lendületet vett, hogy kilökje Ericet. 

– Mégis mivel tartod őt sakkban? – szegezte neki a kérdést Miranda.

– Tényleg kíváncsi vagy rá? – nézett a lányra a házigazda. – Ha nagyon akarod, elmondhatom, hiszen most már úgyis mindegy. Ez a kedves fiatalember, a te drágalátos Andrew-d… vagyis Ericed megölte a tulajdon édesapját tizenöt évvel ezelőtt. Az egyetlen bátyámat, akit szerettem és tiszteltem, amióta az eszemet tudom! Felnéztem rá, nem csupán azért, mert tíz évvel idősebb volt nálam – ő már felnőtt férfinak számított, amikor én még rövidnadrágos kölyök voltam –, hanem azért is, mert határozott jellemű, karakán ember volt, szorgalmas, ügyes, kitartó…

– Kiállhatatlan alak volt, egy undorító piás disznó, te is tudod! – vágott nagybátyja szavába Eric. – Különben ha már itt tartunk, apám kergette a halálba anyámat a folytonos piszkálódásával, a garasoskodásával meg az állandó féltékenykedésével. Igazából sosem értettük meg egymást apámmal. Kereskedelmi iskolába akart küldeni, hiába mondtam neki, hogy engem a fotózás és a videózás érdekel, meg a szórakoztató elektronika. Mihaszna, link alaknak, semmirekellőnek nevezett…

– Nem járt messze az igazságtól – vetette közbe Christopher.

Eric vállat vont. – Apám annyit idegesítette anyát, hogy a végén gyomorrákot kapott. Az orvosok világosan megmondták, hogy a sok stressz miatt lett beteg. Egy nap nem bírta tovább a gyötrelmes kezeléseket, kiugrott a kórház ablakából. Azonnal szörnyethalt, már nem tudtak rajta segíteni. Jöttem haza a kórházból, apám éppen vacsorázott. Közöltem vele a szörnyű hírt, de ő csak falt tovább, mintha mi sem történt volna. Összeszólalkoztunk, ő szokása szerint lekurvázta anyát, és engem is mindennek elmondott. Majd szétvetett a méreg, se nem láttam, se nem hallottam. Felkaptam a legelső kezem ügyébe eső szerszámot – talán egy balta volt –, és egyenesen a fejére céloztam… Később, mikor ráébredtem, mit tettem, iszonyodtam magamtól. Való igaz, gyűlöltem őt, de meg sem fordult a fejemben, hogy megöljem. Nem is tudom, mi jött rám akkor, csak arra emlékszem, hogy teljesen elborult az agyam. Napokon át láttam magam előtt a vértől iszamós fejszét, és apám halálhörgése visszhangzott a fülemben. Ha Christopher akkor nem segít rajtam, ma egy börtöncellában ülnék, vagy egy gumiszobában.

Miranda ledőlt az ágyra és újra sírni kezdett.

– Kár volt ekkora felhajtást csapnod Lily miatt – mondta Ericnek Christopher. – Sosem voltam túl jó véleménnyel róla, ezt már nem egyszer kifejtettem. Csinos lány volt valamikor – nyalta meg a szája szélét –, de nem érdemes szépíteni a dolgokat: haszontalan, ócska ribanc volt. Boldog-boldogtalannal összefeküdt a házassága előtt, sőt, még utána is. Még abban sem lehetünk biztosak, hogy tényleg a bátyám volt az apád – nézett méla undorral  Ericre. A fiú nekirontott Christophernek, mire az hasba vágta a pisztoly markolatával. – Lassan a testtel, öcskös! Csak egy szavamba kerül, és véged. Az a helyzet, szépségem – érintette meg Miranda vállát –, hogy őrzök egy jó kis archív felvételt a gyilkosságról. Akkoriban is itt laktam a bátyámékkal a házban, amit ketten örököltünk apánktól. Eric, mint mondta, imádott videofelvételeket készíteni. Előszeretettel figyelte meg a drága jó szüleit rejtett kamerán keresztül, nyilván arra volt kíváncsi, mit művelnek az ágyban – kuncogott –, de később ez lett a veszte. A kütyü ugyanis nem csak az egyre ritkuló aktusokat rögzítette, hanem azt is, ahogy az öcskös egyik este beront a szobába és szétveri a papája fejét. Jobb, mint egy horrorfilm, hetente többször is megnézem, ha van rá lehetőségem. Hogy megóvjam az enyészettől, feljátszottam DVD-re és mp4-be is átalakítottam, rajta van a régi számítógépen meg a laptopomon. Még az ügyvédemnek is odaadtam egy lemezen, hogy helyezze letétbe, és hozza nyilvánosságra, ha történne velem valami. Számtalanszor elképzeltem már, milyen képet vágnak majd a zsaruk, ha egyszer eljut hozzájuk az a lemez… 

– Tőlem akár fel is dughatod magadnak a nyavalyás lemezedet! – Eric csípőre tette a kezét, s kihívó pillantást vetett Christopherre. – Most már végleg eldöntöttem, nem hagyom itt Mirandát a kényedre-kedvedre. Van egy ajánlatom. Hagysz minket elmenni, én pedig hallgatok a viselt dolgaidról, csakúgy, mint te az enyémekről.

– Miranda, mint mondtam, velem marad, te pedig, ha sokat ugrálsz, mehetsz a sittre. Jó kis köcsög lesz belőled, rád járnak majd a nehézfiúk odabent. Az apagyilkosokat nemigen kímélik...

– Dögölj meg! – szűrte a foga között Eric. – Egyébként jelents csak fel, ha akarsz. Ha tanúkkal bizonyítom, mit tett apám az anyámmal, világos lesz, hogy erős felindulásból cselekedtem, és nem kell börtönbe mennem. Azt mondom majd, te kényszerítettél rá, hogy hamis vallomást tegyek.

– Meglehet, hogy felment a bíróság, de hol találsz olyan lányt, aki hajlandó lenne járni egy apagyilkossal? – vetette oda Christopher gúnyosan. – Mert se perc alatt közzéteszem a felvételt az összes videomegosztó portálon, és akkor neked harangoztak, édes öcsém!

– Nem érdekel, mit csinálsz, csak engedd szabadon Mirandát! – Eric maga is meglepődött hirtelen támadt határozottságán. 

– Ne szórakozz velem, te kis patkány, mert komolyan megbánod! Mit ugrálsz itt nekem, te, akinek az anyja egy büdös ribanc volt? Tudd meg, hogy még velem is lefeküdt, amikor apád nem volt itthon. Te ott szuszogtál a kiságyadban, még hároméves sem voltál. Békésen szoptad az ujjad, miközben anyád valami mást cumizott…

Eric vérben forgó szemekkel, mint egy dúvad, rontott neki Christophernek, de amaz résen volt, és lőtt, pont az ágyékán találta el unokaöccsét. A fiú eszeveszett rikoltozás közepette a lába közé kapott, majd a földre vetette magát, és ott üvöltött tovább fájdalomtól eltorzult, verejtékező arccal. Sebéből folyamatosan ömlött a vér, eláztatta a nadrágját, egyre növekvő vörös foltot hagyva a világos drapp szőnyegen.

– Na, most vitézkedj a csajokkal, te idióta! – heherészett Christopher.

– Mindjárt elvérzik – ugrott oda Miranda a földön fekvő Erichez –, kórházba kell vinni, de azonnal! Az Isten szerelmére, csinálj már valamit! 

– Kívánságod parancs. – Christopher leguggolt, unokaöccse halántékához szorította a pisztoly csövét, és kilőtte a következő golyót. Eric nyöszörgése abbamaradt. Tagjai elernyedtek, élettelenül nyúlt el a szőnyegen. Miranda egy darabig élesztgette, aztán néhányszor a földhöz verte magát és hangos zokogásban tört ki. 

– Na, ne bőgj már – simogatta meg a haját Christopher –, nem érdemes könnyet ejtened egy ilyen semmirekellő miatt.

– Szerettem őt, akármilyen is volt – emelte fel a fejét Miranda –, és szeretni fogom, amíg csak élek. Téged viszont rühellek! – Felugrott, és Christopher arcába köpött. Amaz a kézfejével törölgette a nyálat a képéről.

– Indulás kifelé! – ragadta meg Mirandát a hajánál fogva, és belökte a hálóval szomszédos helyiségbe. – Mindjárt jövök, van egy kis dolgom – kapcsolta fel a villanyt. – Ne próbálj szökni, semmi értelme! – mutatta fel a pisztolyt. Rázárta Mirandára az ajtót, s határozott léptekkel megindult a folyosón.

A lány körül sem nézett a szobában, rögtön az ablakhoz sietett. Félrerántotta a mustársárga bársonyfüggönyt és már nyomta volna le az ablakkilincset, amikor észrevette a menekülési utat kívülről lezáró vastag, fekete vasrácsot. Leült a szőnyegre, olyan fáradtnak érezte magát, hogy sírni sem volt ereje. Valami lágyan súrolta az arcát, önkéntelenül is odakapott. Finom selyemből készült, hosszú királykék ruha lógott az orra előtt. Felegyenesedett, ekkor észrevette a ruhatároló rúdra akasztott roppant szexi, és felettébb ismerősnek tűnő többi darabot. Széthúzta és egyenként megszemlélte őket – a korábbi koncertjein viselt fellépőruhák tökéletes mása volt mindegyik. A Wembley-beli királykék, az erősen dekoltált piros és a testhez simuló ezüst, amelyben a koncertjét hirdető óriásplakátokon pózolt. A ruhaakasztó mögötti falnál cipős szekrény állt, a ruhákhoz illő divatos, magas sarkú estélyi lábbelikkel. Az ablak melletti fésülködőasztalon profi sminkkészlet darabjai, fodrászkellékek és arcápolási eszközök – krémek, lemosók, sminkletisztító vattakorongok – sorakoztak. Remegő kézzel emelte fel kedvenc meggypiros árnyalatú rúzsát az asztalról, majd rögtön vissza is tette. Pillantása a sarokban álló különös bútordarabra esett. Embermagasságú, keskeny fülke volt, nyersszínű furnérlemezekből összeállítva, elülső részén körülbelül fejmagasságban áttetsző műanyag borítású kémlelőlyukkal. A fülke mögé lépett, hogy hátulról is szemügye vegye, amikor meghallotta Christopher kulcsának csörgését a zárban. 

– Hogy tetszenek a ruhák? – nyitott be a férfi. A lány nem felelt, csak állt, letörten és szárnyaszegetten.

– Húzd ki magad, szépségem! – súgta a fülébe Christopher, pisztolyával a kezében. – Akinek ilyen csodaszép, hegyes melle van, az ne tartsa magát görbén – simította végig a formás kebleket.

– Ne érj hozzám! – szólt rá Miranda kissé nyersen.

– Mi az, hogy ne érjek hozzád? – vonta össze a szemöldökét Christopher. – Ebben a házban én vagyok az úr, azt teszek, amit akarok. Ha már itt tartunk, megragadom az alkalmat és elmondom, jelen pillanatban mi az, amit szeretnék. Itt ez a dögös piros ruci – akasztotta le a fogasról a mélyen dekoltált darabot – most szépen felveszed, és énekelsz nekem.

– Elment az eszed? – nézett rá Miranda elkerekedett szemekkel.

– Dehogy ment el, sőt, csak most jött meg igazán! Ideje volt megszabadulnom Erictől. Nincs már rá szükségem, mert megszerezte nekem azt, amire vágytam. – Christopher közelebb lépett a lányhoz, és a pisztoly csövével több helyen is beletúrt a hajába. – Nos, felvennéd azt a ruhát a kedvemért? – Lerántotta Mirandáról a fürdőköpenyt, majd a vékony, vállpántos selyem hálóinget is letépte. A lány ott állt egy szál bugyiban. Felemelte a kezét és gyorsan a keble elé kapta. Christopher csak nevetett. – Feleslegesen szégyenlősködsz, mindent láttam már belőled. Gyerünk, ne húzd az időt! 

Miranda lassú mozdulattal a ruha után nyúlt. Áthúzta a fején, belebújt. – Nem tudom felhúzni – próbálkozott eredménytelenül a hátulsó cipzárral.

– Sebaj, majd én segítek! – Christopher a hóna alá csapta a pisztolyt, mert a cipzárazáshoz mindkét kezére szüksége volt. Miranda erre nekilódult, s rohanni kezdett az ajtó felé.

– Állj meg, te ribanc! – ordította Christopher. Miranda végigfutott az előszobán, egészen a bejárati ajtóig. A férfi utána csörtetett. – Zárva van – közölte. – Értsd már meg, drágám, nem juthatsz ki innen! Gyere vissza a szobába, amíg szépen mondom!

– Nem érdekelnek a perverz játékaid, haza akarok menni! – A lány öklével püfölte az ajtót. Christopher előreszegezte a fegyvert és belelőtt az ajtóba. A golyó alig fél méterre süvített el Miranda füle mellett. A lány ijedten kapta el a fejét.

– Mondtam én, hogy nem viccelek! Gyere vissza szépen és tedd, amit mondok, akkor nem esik bajod.

Miranda a lövés zajától még mindig csengő fülére tette a kezét, és gondterhelt arccal megindult a ruhás szoba felé. 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Bora Ildikó 25 történetét!


  • 1213 szerző
  • 798 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bora Ildikó

A díva csókja

Műfaj

thriller

Rövid leírás / Beharangozó

Miranda és Andy megpróbálnak elmenekülni a házból, a rajongó azonban elkapja őket. Lelövi a fiút, Mirandát pedig pisztollyal fenyegeti. Bekényszeríti egy szobába, amely tele van női ruhákkal, és egy furcsa berendezési tárgy is magára vonja a figyelmét.

Rövid összefoglaló

Miranda és Andy megpróbálnak elmenekülni a házból, a rajongó azonban elkapja őket. Lelövi a fiút, Mirandát pedig bekényszeríti egy szobába, ahol a lány furcsa berendezési tárgyra lesz figyelmes.

Olvasási idő

13 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bora Ildikó nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!