Barion Pixel nuuvella

A díva csókja

Christopher hátrarántotta Miranda karját, s a csuklójánál fogva összebilincselte. A fésülködőasztalhoz kísérte a lányt, s leültette egy kerek, támla nélküli székre. Nadrágzsebébe süllyesztette a pisztolyt, és bedugta a konnektorba a hajsütővasat. Nagyjából egyforma tincsekre választotta szét Miranda haját egy stílfésűvel, s miután felmelegedett a sütővas, begöndörítette és belakkozta a tincseket, majd kinyomott egy kis hidratáló krémet a kézfejére. A lány teste összerándult, ahogy a férfi hideg, nyirkos ujja az arcához ért, s szétkente a bőrén a krémet. Christopher most az alapozó után nyúlt. 

– Talán inkább magam csinálnám – javasolta a lány.

– Nem vehetem le rólad a bilincset. Nem bízom benned. – Christopher rápacsmagolt egy adagot Miranda arcára az alapozóból, majd porpúderrel rögzítette. Egy nagyobb ecsetet belemártott az arcpírba, és leheletfinom réteget vitt fel belőle a lány arccsontjaira. – Most jön a szemed. Vigyázz, ne mozogj – szűrte a foga között –, azt akarom, hogy tökéletes legyél, mint a színpadon. – Kifestette Miranda szemhéját, és fekete szemhéjtussal cicavonalat rajzolt a felső pillák tövébe. Áporodott leheletének bűze a lány orrába csapott. Miranda elfordította a fejét, ám Christopher a hajánál fogva visszarántotta. – Nana, kisasszony, csak semmi trükk! – Felemelte a szempillaspirált az asztalról, és kihúzta a kefét a tokból. A lány remegve ült a széken, miközben a férfi a pilláit festegette. Mereven tartotta a nyakát, s közben azért imádkozott, hogy a spirál keféje bele ne kapjon a szemébe. 

– Nézd csak meg magad a tükörben, milyen szép vagy! – Christopher belecsókolt a lány szájába, majd végigsimította a dekoltázsát. – Tökéletes vagy! Tökéletes és gyönyörű! Velem maradsz örökre, itt fogunk élni tökéletes harmóniában. 

Miranda egész testében remegni kezdett. A félelem és az undor érzete valahol a gerince tövénél támadt fel benne, kisugárzott a lábába, aztán felfelé haladt, megbizsergetve a tarkóját, amit Christopher folyamatosan simogatott és csókolgatott. A férfi ezután kifestette a száját. Miranda a tükörbe pillantott – a rúzs, hiába volt a kedvenc árnyalata, most valahogy vásárinak és közönségesnek hatott az ajkain.

– Most pedig állj fel, és énekelj! – utasította Christopher.

– Csak így, zenei alap nélkül?

– Egy ilyen kitűnő énekesnőnek, mint te, ez nem jelenthet gondot – vigyorgott Christopher gúnyosan. 

– Mi értelme van ennek az egésznek? – nézett rá kérdőn Miranda.

– Az téged ne érdekeljen, csak tedd, amit mondok! – suttogta a férfi. – A díva-dalt akarom hallani, az a kedvencem.

– Most nem tudok énekelni, nagyon fáradt vagyok – fojtott el egy ásítást a lány.

– Énekelj, vagy golyót röpítek a fejedbe! 

Miranda felállt, tett néhány lépést. Gépiesen belekezdett a dalba, kifejezéstelen arccal, merev tagokkal. – Forró a díva csókja, ha leszáll az éjjel. Kapj a karodba, fiú, ölelj szenvedéllyel…

– Ne ilyen lagymatagon! Úgy csináld, mintha élnél! – kiáltott rá Christopher.

A lány újrakezdte, de alig jött ki hang a torkán.

– Hangosabban, nem hallom! – tette a kezét a fülére Christopher. – Ereszd ki a gyönyörű hangodat, mintha ott állnál a színpadon! – Lóbálni kezdte a pisztolyt, amitől Miranda annyira megijedt, hogy összekoccantak a fogai. Megpróbált úgy tenni, ahogy a férfi mondta. Elképzelte, hogy a Wembley stadionban énekli a dalt, a közönség áhítattal figyelő tekintetétől kísérve. Így már határozottan jobban szólt. Mikor a végére ért, Christopher lelkesen tapsolni kezdett. – Bravo, bravissimo! – kiáltotta. – Ezentúl az én dívám leszel. Minden este felöltözöl, kiszépíted magad és énekelsz nekem.

– Mondd, mit ártottam neked, hogy így bánsz velem? – fakadt ki Miranda. – Amikor a pubban találkoztunk, azt hittem, csak egy ártalmatlan bolond vagy. El sem tudtam képzelni, hogy ennyi erőszak és gyűlölet lakozik benned. 

– Ha gyűlölet lakozik bennem, arról csak ti, nők tehettek! Egyszerűen képtelen vagyok eligazodni rajtatok. Ha nyájasan, előzékenyen viselkedem, kinevettek, mondván, ódivatú vagyok. Ha pedig bedurvulok és keményen bánok veletek, mint egy igazi macsó, akkor meg sírtok, mint a záporeső. Csak a jóisten tudja, vagy talán még ő sem, mit akartok valójában! A fél életemet azzal töltöttem, hogy próbáltam megfelelni nektek, de ti rám se bagóztatok.

– Talán többre mennél, ha egyszerűen önmagadat adnád – mondta a lány szelíd, már-már meleg hangon. – Ha jól gondolom, egyszer nagyon szerettél valakit, de ő nem viszonozta az érzéseidet, ugye? – tette fel a kérdést, ami már régóta motoszkált a fejében. Christopher nem felelt, csak bólintott.

– Akarsz beszélni róla?  

– Miért is ne? Időnk, mint a tenger. Edithnek hívták, a leggyönyörűbb nő volt, akit valaha ismertem. Azóta sem láttam hozzá foghatót. Természetes szőke, derékig érő haj, hibátlan bőr, karcsú alak, hegyes, formás mellek. A szeme kék volt és tiszta, mint az ég. Mikor először láttalak a tévében, Miranda, valami ostoba videoklipben, rögtön megdobbant a szívem. Mintha Edith angyali arca nézett volna rám a képernyőről… De ki kell mondanom a szomorú igazságot: Edith csak külsejében volt angyal. Szépségét a legősibb mesterségben kamatoztatta. Nem akarom szépíteni a dolgot: közönséges prostituált volt. Szó szerint a pocsolyából szedtem fel. Késő éjszaka volt, gyalog mentem hazafelé. Arra lettem figyelmes, hogy valaki fekszik a járdán – egy nő, miniszoknyában és magas sarkú cipőben. Arccal lefelé, mozdulatlanul hevert egy tócsában – korábban hatalmas zivatar volt arrafelé –, szőke haja csak úgy világított a sötétben. Lehajoltam hozzá, szólongattam, de nem felelt, csak nyöszörgött alig hallhatóan. Óvatosan megfordítottam – még az utcalámpák gyér fényében is feltűnt, hogy csupa kék-zöld folt az arca. Az egyik szeme szinte teljesen eltűnt, annyira fel volt dagadva a szemhéja. Hazavittem, megmosdattam, orvost hívtam hozzá. Később elmondta, a stricije hagyta helyben ilyen csúnyán, mert elmulasztotta leadni a napi bevételt. Nem akart feljelentést tenni, azt mondta, a futtatója képes lenne akár meg is ölni, ha felnyomná a rendőröknek. Felajánlottam neki, hagyja ott a strichelést és maradjon velem. Eleinte kedves volt hozzám, nagyon hálásnak tűnt, én pedig mindent megadtam neki, amit csak tudtam. Akkoriban autókkal kereskedtem, egész jól ment az üzlet, csak később nyergeltem át a könyvekre. Ahogy telt az idő, egyre jobban belehabarodtam, még feleségül is vettem. Soha egyetlen nőt sem szerettem úgy, mint őt. Még a csillagokat is lehoztam volna az égről, hogy egyenként a lába elé tegyem mindet…

– És ő szeretett téged? – szólt közbe Miranda.

– A maga módján talán igen, bár a lelkem mélyén nagyon is jól tudtam, hogy nem érzett irántam igazi szerelmet, csak kihasználta a lehetőséget, hogy ne kelljen visszamennie az utcára. Meg kell hagyni, a szexhez igazán értett, a legtitkosabb vágyaimat is zokszó nélkül teljesítette – vigyorodott el Christopher. – Szakmája nem volt, a középiskolát sem végezte el, nem volt hát túl sok választása azon kívül, hogy velem marad örökre. Harmonikus kapcsolat volt közöttünk hosszú éveken keresztül, egészen addig, míg egy napon kórházba nem került. A Földközi-tengeri nyaralásunkkor szedett össze egy fertőző májgyulladást. Mialatt a kórházi szobában lábadozott, összemelegedett az egyik fiatal műtőssegéddel. A főnővér egyszer rajta is kapta őket a padláson.

– Ez bizony nem volt szép tőlük – csóválta a fejét Miranda.

– Mikor bementem Edithért, hogy hazavigyem, a műtőssegéd ott ült az ágya mellett. – Christopher arca még jobban elsápadt, ahogy elöntötte a harag. – Edith közölte, hogy elhagy, és szándékában áll beadni a válókeresetet. A műtőssegéd kijelentette, hogy amint kimondják a válást, rögtön feleségül veszi. Az én Edithemet! Kedvem lett volna nekirontani annak a nyikhajnak, a nyakára kulcsolni a kezem, és kiszorítani belőle a szuszt, de tisztában voltam vele, hogy esélytelen a dolog. Majdnem két fejjel magasabb volt nálam, és sokkal erősebb, izmosabb. Edith pár hét múlva eljött a személyes holmijáért. Arra kért, egyezzem bele a válásba, hogy a műtős mihamarabb elvehesse. Elmondta, hogy várandós, és jó lenne, ha a gyerek már az új házasságba születne. Térdre borultam előtte, úgy könyörögtem, ne hagyjon el, erre kikapta retiküljéből a kézitükrét és az arcomba nyomta. „Ugyan kérlek, nézd már meg magad!” – A szájából fröcsögő gúny még most, ennyi év után is a szívembe mar. „Vetesd el a babát és maradj velem – próbáltam jobb belátásra téríteni –, mégis mit nyújthat neked az a nyavalyás műtőssegéd? Van fogalmad róla, mennyi kiadással és vesződséggel jár egy gyerek? Ha velem maradsz, továbbra is meglesz mindened, semmiben sem fogsz hiányt szenvedni.” Edith tetőtől-talpig végigmért, sosem felejtem el azt a pillantást: „Nem kell tőled semmi. Mindent visszaadok, amit tőled kaptam, még a rajtam levő ruhákat is.” Levágta a lábam elé a bőröndjét, a lendülettől nagy csattanással szétnyílt, aztán egymás után levetette a ruháit, még a harisnyát és a bugyit is. Annyira meglepődtem, hogy csak álltam ott bénultan. Nem szóltam egy szót sem, hagytam elmenni, pedig utána kellett volna rohannom, lerántani a földre és kitaposni belőle azt a gyereket. Hálátlan, szemét ribanc! – robbant ki Christopherből az indulat. – Felemeltem a mocsokból, etettem, ruháztam, kényeztettem, ő pedig elhagyott azért a senkiháziért, csupán azért, mert magasabb, izmosabb, mint én, és mélyebb a hangja! Akkor ott eltört bennem valami, úgy éreztem, többé soha nem leszek az, aki voltam. Az ablakhoz botorkáltam és kinéztem – a műtőssegéd ott várt lent a bejáratnál. Gyengéd mozdulattal ráadta a kabátját Edithre, átölelte a derekát, úgy ballagtak el az esőben. Nemrég megtaláltam őket a Facebookon, csak úgy véletlenül, egy ismerősöm ismerőseiként. Kanadában élnek, a fiuk nemrég múlt húszéves. 

– Sajnálom, hogy így történt – szólalt meg Miranda –, de hát a szívnek nem lehet parancsolni, ezt te magad mondtad egyszer.

– Így igaz – bólintott Christopher egyetértően, de Miranda látta rajta, hogy belül még mindig forr benne a düh és az elkeseredettség.

– Sosem akartál gyereket? – kérdezte a lány.

– Nem – rázta a fejét Christopher. – Edithtel is mindig védekeztem. Sosem szerettem a gyerekeket. Tizenöt éves voltam, amikor Eric született, végignéztem, ahogy a bátyámék kínlódnak vele. Csecsemőkorában roppantul idegesített az üvöltése, később pedig a folytonos csivitelése, meg hogy minden koszos dolgot összefogdos, aztán rátenyerel a frissen tisztított öltönyömre.

– A kisgyerekek rengeteg örömet is adnak, nem csak bosszúságot.

– Örömet, ugyan – legyintett Christopher –, csak gond van velük! Amíg kicsik, nincs egy szabad perced sem. Mikor nagyobbak lesznek, folyton követelőznek. Etetni, ruházni, taníttatni kell őket. De neked, Miranda – karolta át a lány vállát –, ha kicsit kedvesebb lennél hozzám, neked még azt is megengedném, hogy szülj egy babát, ha úgy tartja kedved. Edithtel még ifjú voltam és bohó, felettébb zavart volna, ha itt sertepertél egy kiskölyök, főleg, mivel már akkor is nagyon szerettem olvasni, esténként, elalvás előtt szívesen töltöttem az időt egy izgalmas krimivel vagy kalandregénnyel… Mostanra viszont benőtt a fejem lágya. Ha jobban meggondolom, tulajdonképpen nem is lenne ellenemre, ha egy aranyos csöppség, a szerelmünk gyümölcse ugrándozna körülöttünk. 

– Még nem érzem úgy, hogy itt lenne az ideje az anyaságnak. A karrieremre kell koncentrálnom, legalábbis egyelőre – adott kitérő választ Miranda.

– Bezzeg Ericnek, ha élne, gondolkodás nélkül szülnél, ugye? – mordult fel Christopher.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Bora Ildikó 25 történetét!


  • 1185 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bora Ildikó

A díva csókja

Műfaj

thriller

Rövid leírás / Beharangozó

Miranda magára marad a házban a rajongóval. A férfi megbilincseli, tárgyként bánik vele, megcsinálja a haját, kisminkeli. Arra kényszeríti, hogy énekeljen neki. Mesél a lánynak élete nagy szerelméről, aki megcsalta és hűtlenül elhagyta.

Rövid összefoglaló

Miranda magára marad a házban a rajongóval. A férfi arra kényszeríti, hogy énekeljen neki. Mesél a lánynak élete nagy szerelméről, aki hűtlenül elhagyta.

Olvasási idő

9 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bora Ildikó nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!