Barion Pixel nuuvella

A díva csókja

Grimesby felügyelő és Wilcox őrmester egykedvűen méregették a „Magánterület, idegeneknek tilos a bemenet” táblát a drótkerítéssel védett birtok kapuján. Wilcox kiszállt a kocsiból, kétszer-háromszor megnyomta a csengőgombot, de nem jött ki senki. 

Keskeny, rögös út vezetett tovább a kerítés mentén. Az őrmester kisebb sebességbe kapcsolt, úgy kerülgette a kátyúkat. A fák ágai kihajlottak a keskeny aszfaltra, a benyúló ágak meg-megkaristolták a kocsi tetejét. Grimesby észrevett egy jókora lukat a kerítésen. Kézfejükre húzva a kabátujjukat addig feszegették a rést, míg kényelmesen be tudtak mászni a birtok területére.

***

– Ti, nők, igencsak el vagytok tévedve – kezdte Christopher komoly arccal –, szinte mindannyian elkövetitek azt a hibát, hogy rosszul választotok férfit magatoknak. Azt hiszitek, hogy aki szép, az egyszersmind jó is. Vegyük például Ericet. Vajon miben volt ő különb nálam? Okosabb volt, mint én? Netán jobb szívű? Ne fáradj a válaszadással, Miranda, megmondom én helyetted is. Ugyanolyan gyilkos volt, mint én. Ha gondolod, szívesen megmutatom neked a felvételt, ami a bátyám, Marvyn halálát örökíti meg, csak hogy lásd Eric sátánivá torzuló vonásait. Hiába, az éremnek mindig két oldala van. Jekyll és Hyde ott lakozik minden emberben… – Christopher még tovább ragozta volna a témát, ha Miranda nem szakítja félbe:

– De hát Eric nem volt sátáni jellem, valójában ő is csak áldozat ebben a történetben. Erős felindulásból ölte meg az apját, és később keservesen megbánta a tettét. 

– Te ezt komolyan elhiszed? Az még csak meg sem fordult a bájos fejecskédben, hogy Eric talán mindvégig átvert minket? Régóta tervezgette, hogy megöli a bátyámat, abból a célból, hogy felvehesse az utána járó örökséget, és Lily halálát használta fel ürügyként. 

– Mutasd hát azt a felvételt! – szánta el magát Miranda.

– Erre – tessékelte be a lányt a szomszéd szobába a házigazda, miután kinyitotta a biztonsági zárat az ajtón. Ahogy felgyulladt a villany, Miranda majdnem kidobta a taccsot a szeme elé táruló látványtól. Nagyobb, lakkozott parkettás szoba volt. Egész takarosan festett volna, ha a padlóját nem csúfítják el a gyilkossági helyszínelés árulkodó nyomai: egy földre hanyatlott emberi test krétával megrajzolt körvonala, és a rozsdaszínűvé száradt, alaktalan vérfoltok.

– Nem lehetne ablakot nyitni? – kérdezte Miranda. Rettentő áporodott volt bent a levegő, mintha évek óta nem szellőztettek volna.  

Christopher kitárta mindkét ablakszárnyat, de a sötétítőfüggönyt nem húzta el. – Ülj le oda – mutatott az étkezőasztal előtti székre. Az asztalon régebbi típusú számítógép állt, nagyméretű, képcsöves monitorral. – Itt ölte meg a bátyámat a drágalátos Eric. Mindent úgy hagytam, ahogy volt, csak a gépet hoztam ide később. Hetente egy-két alkalommal itt töltök néhány órát, és többször egymás után megnézem a filmet. Éveken át azzal adóztam Marvyn emlékének, hogy tápláltam magamban az Eric iránti gyűlöletemet. Hiába könyörgött, nem engedtem meg neki, hogy lelépjen. El sem tudod képzelni, menyire élveztem, hogy dróton rángathatom, mint egy marionett-bábut… Neked is tetszeni fog a film, lebilincselő horror. – Bekapcsolta a számítógépet és a monitort, matatott egy sort a billentyűzeten. – Itt-ott homályos a felvétel. Elég régen készült, ráadásul videoszalagról másoltam át a merevlemezre.

A kamera a szobának azt a részét mutatta, ahol a viaszosvászonnal borított étkezőasztal állt három egyforma székkel. Egy balta volt a komód oldalának támasztva.

– Marvyn mindig itt tartotta a baltát – magyarázta Christopher –, betegesen rettegett a betörőktől és a csavargóktól. Ez itt ő. – Az étkezőasztalnál nagydarab, majdnem teljesen kopasz, középkorú férfi ült. Hasonlított Christopherre, bár még így ültében is látszott, hogy magasabb, mint az öccse, és jóval erősebb testalkatú. Levágott magának egy szelet kenyeret és megkente vajjal. Leszelt hozzá néhány darab szalonnát, majd enni kezdett. Lenyelt pár falatot, aztán visszatette a kenyeret a tányérra, és oldalra fordította a fejét. Az ajtó irányába nézett, mintha bejött volna valaki. Kisvártatva meg is jelent egy fiatalember. Magas volt, dús barna fürtjei a vállát verdesték. Farmert viselt és rövid ujjú kockás inget, mely szabadon hagyta kidolgozott karizmait.

– Anya meghalt – szólalt meg. Arcáról és hangjáról Miranda egyértelműen felismerte a tizenöt évvel fiatalabb Ericet.

– Na és? – vont vállat az asztalnál ülő férfi, és levágott még egy szeletet a szalonnából.

– Nem érted, amit mondok? – ment közelebb az asztalhoz a fiú. – Most jövök a kórházból. Anya kiugrott a kórterem ablakából, azonnal meghalt, nem tudtak rajta segíteni… Az istenért, apa, hogy tudsz ilyen nyugodtan enni? – kiáltott fel fájdalmasan.

– Ha kiugrott, hát kiugrott. Úgy kell neki.

– Te rohadt állat! – Eric akkorát csapott apja elé az asztalra, hogy a szalonnás kenyér kirepült a tányérból.

– Hogy mersz így beszélni velem, te szaros kölyök? – Marvyn van Buren felugrott az asztaltól, felkapta a kést, és a fia orra előtt hadonászott vele. – Takarodj innen a jó édes anyádba!

Eric megragadta a baltát és nekirontott apjának. Marvyn remegve bámulta fia dühtől eltorzult, redőkbe gyűrődött arcát. Eric artikulálatlan hangon acsarkodott, nem lehetett tisztán érteni a szavait. Az eszelős tekintetéből áradó gyűlölet még az ütött-kopott videoszalagról másolt felvételen is átütött, hideg borzongásra késztetve Mirandát. Eric apja homlokára sújtott a baltával. A férfi ösztönösen odakapott, mire a fiú újra meglendítette a baltát és ismét lecsapott, olyan erővel, hogy apjának két ujja tőből leszakadt. Marvyn fejéből patakokban folyt a vér. Megtántorodott, a földre esett, és segítségért könyörgött.

Miranda éppen lehunyta a szemét, így nem láthatta az ajtón berontó harmadik férfit a monitoron. Christopher volt az, kétségkívül, azzal a különbséggel, hogy még jóval több haja volt.

– Mit műveltél? – ordított rá a fiúra, és kicsavarta a kezéből a gyilkos fegyvert. Eric leült a földre, kezébe temette az arcát, úgy zokogott. Christopher ezután a bátyját próbálta élesztgetni. Marvyn még rúgkapált egyet-kettőt, aztán elernyedtek a tagjai. 

– Amikor tudatára ébredtem annak, hogy a bátyámon már nem segíthetek, felrántottam a földről Ericet és kivonszoltam innen – osztotta meg a lánnyal a további történéseket Christopher. – Bezártam a hálószobába és otthagytam. Rettenetesen gyűlöltem azért, amit tett. Pár nappal a gyilkosság előtt jöttem rá, hogy rejtett kamerákat szerelt fel a ház helyiségeiben. Legelőször a saját szobámban találtam egyet, meg a fürdőben és itt, Marvynéknál. Kevéssé feltűnő helyre, az ablakpárkány alsó részére rögzítette ugyan, de szemfülesebb voltam, mint ahogy remélte. Roppantul dühített a dolog, de egy belső hang arra intett, hagyjak úgy mindent, ahogy volt, és ne szóljak róla senkinek. Később, amikor visszajöttem, leszereltem a kamerát és elrejtettem. Úgy terveztem, majd szerzek hozzá lejátszót és megnézem a filmet. Akkoriban még nem memóriakártyákra rögzítették a felvételeket a videokamerák, hanem kazettákra. Már nyúltam volna a telefonért, hogy hívjam a rendőrséget, hiszen mégis csak jelenteni kellett a bűnesetet, de átgondoltam a dolgot. Az járt a fejemben, hogy ha Eric az én segítségemmel megúszná a börtönt, egy életre lekötelezetté tehetném… 

– Vagyis bármikor megzsarolhatnád a felvétellel.  

Christopher bólintott. – Miután mindent töviről-hegyire végiggondoltam, fogtam egy rongyot és letörölgettem a balta nyeléről az ujjlenyomatokat. Arra riadtam fel, hogy valaki zörget a bejáraton. Akkoriban még sokkal vacakabb kerítés volt a birtok körül, csak az nem mászott be rajta, aki nem akart. Fred Mason, egy környékbeli csavargó állt az ajtó előtt. A kémlelőlyukon át jól láttam, ahogy vigyorog befelé a fogatlan ínyével. Vacsoraidő volt, ilyenkor már rendszerint erősen dülöngélt a piától. Néha odadobtunk neki egy kis maradékot, de most eszemben sem volt ajtót nyitni, arra vártam, hogy eltűnjön végre. Kicsit még dörömbölt, aztán sarkon fordult és eloldalgott. Indultam volna vissza, hogy tegyem a dolgom, amikor tompa puffanást és jajgatást hallottam. Óvatosan kinyitottam az ajtót és kilestem. Fred mozdulatlanul feküdt pár méterre a háztól, a frissen nyírt pázsiton. Megszédült, megbotlott és elesett, nyilván a részegségtől. Ekkor fogalmazódott meg agyamban a zseniális ötlet. Összeszedtem minden erőmet, a hóna alá nyúltam és berángattam az ajtón, aztán bevonszoltam ide, a tett színhelyére. Felmostam a fű- és sárcsíkokat a folyosón és a konyhában, amiket a cipőjével hagyott. Lehúztam a lábáról a két ócska, büdös csukát, és visszamentem velük a bejárathoz. Fintorogva ugyan, de felvettem őket a saját lábamra – kicsit nagy volt a méret, de ezt a nehézséget sikerült áthidalnom –, és végigtrappoltam bennük a folyosón, aztán be a konyhába, sáros-füves talpnyomokat varázsolva a kövezetre. Belemártottam Fred tenyerét a bátyám vérébe – még mielőtt hozzányúltam volna, felhúztam a mosogatáshoz használt gumikesztyűt –, a kezébe tettem a baltát és rányomtam a nyelére a véres ujjait. Bementem Erichez – ott ült az ágyon, minden ízében remegve, azt ismételgette, mi lesz most vele –, és a szájába rágtam, mit kell mondania. Nem voltunk a házban a gyilkosság idején, a közeli erdőbe mentünk gombát szedni. Ez így önmagában meglehetősen ingatag alibinek bizonyult, de nem tudtam jobbat kitalálni. Pont az szólt mellette, ami a hiányossága volt: nemigen szokott arra járni senki, így hát lehetetlen volt ellenőrizni. Mindenesetre gyorsan elnyargaltam és szedtem egy kosár gombát… Azt vallottuk később a rendőröknek, hogy miután hazaértünk, itt találtuk Marvynt vérbe fagyva, a csavargó pedig holtrészegen feküdt mellette, kezében a véres baltával. A zsaruk eleinte akadékoskodtak, órákon keresztül vallattak mindkettőnket, de végül bevették a történetünket és letartóztatták a csavargót. Mason a tárgyaláson össze-vissza hablatyolt, váltig állította, hogy nem emlékszik semmire. A szerencsétlen kis kirendelt védő – Frednek nem volt pénze rendes ügyvédet fogadni – a vádlott extrém magas véralkoholszintjére alapozta védőbeszédét. Ha egy ilyen roskatag, alultáplált fazon, mint Fred, annyi szeszt szlopált be, hogy még egy ló is fejre állt volna tőle, hogy lehetett képes agyonütni a nagydarab, bivalyerős Marvyn van Burent? Az esküdtszék nemigen hatódott meg a védő érveitől, hiszen a bizonyítékok teljes mértékben Mason ellen szóltak. Egyszerű volt a képlet. Fred behatolt a házba – még arra is volt gondom, hogy kívülről berúgjam az ajtót, mintha ő tette volna –, és ott találta Marvynt vacsora közben. Kaját és piát kért tőle, de a bátyám nem adott neki. Szóváltásba keveredtek, Fred felkapta a baltát, és többször megütötte Marvynt, aki belehalt sérüléseibe. A gyilkos menekülni próbált, de megtántorodott, és eszméletlenül rogyott le áldozata mellé. Fredet tíz évre ítélték, de pár hónap után felakasztotta magát a börtönben.

– Egyszóval hagytátok, hogy egy ártatlan ember vigye el a balhét. 

Christopher közelebb húzódott a lányhoz és átkarolta a vállát. Miranda teste ösztönösen megrándult, összebilincselt kezével hiába próbált szabadulni az ölelésből.

– A fickó előbb-utóbb így is, úgy is felfordult volna a piától, vagy elütötte volna egy kocsi, miközben részegen dülöngél az út közepén. – Christopher megsimogatta a lány vállát, belecsókolt a szájába. Miranda összeszorította a fogait, még mielőtt a férfi nyelve felfedező útra indulhatott volna ajkai között.

– Istenem, bárcsak tudnál szeretni, legalább egy icipicit, akkor minden másképp lehetne köztünk! – sóhajtotta Christopher. – Megértem, ha most még nem vonzódsz hozzám annyira, mint amennyire én tehozzád, vagy éppen ellenérzéseid vannak velem szemben. Hiszek abban, hogy ha majd elég időt töltünk együtt, szép lassan felenged irányomban a szíved.

– Egy icipicit sem szeretlek, értsd már meg végre! – kiáltotta az arcába Miranda. 

– Pedig mertem remélni, hogy valamennyire szimpatikus vagyok neked. Mégis mire véljem, hogy válaszoltál az üzeneteimre, és eljöttél velem az Arkansasba? – nézett Christopher a lány szemébe.

– Magam sem tudom – felelte a lány bizonytalanul –, talán megsajnáltalak, mert annyira magányos voltál.

– Tartsd meg magadnak a sajnálatodat! – Christopher karba tett kézzel, mereven állt, remegve a visszafojtott indulattól. – Sajnálatból kaptam már eleget. A szerelmedet akarom, sem többet, sem kevesebbet.

***

– Ugyan minek ezeknek napelem? – Grimesby felügyelő érdeklődve figyelte a hipermodern cellákat a lepusztult ház tetején. 

– Talán sokallták a villanyszámlát – vélte Wilcox.

Jól látom, hogy ott nyitva maradt egy ablak? – tekintett Grimesby a magasföldszint irányába.

– Úgy tűnik, uram – bólintott Wilcox –, erősen csapkodja a huzat.

– Erre az egyre elfelejtettek rácsot tetetni. Ha volna létránk, gond nélkül be tudnánk mászni rajta. 

Körbenéztek, majd visszasétáltak a ház elé, remélve, hogy a fészer körül találnak létrát. 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Bora Ildikó 25 történetét!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bora Ildikó

A díva csókja

Műfaj

thriller

Rövid leírás / Beharangozó

Grimesby felügyelő és Wilcox őrmester bejutnak a házba, de egyelőre nem találják Mirandát és a rajongót. Miranda egy régi videót nézve tanúja lesz egy borzasztó családi tragédiának.

Rövid összefoglaló

A felügyelő és az őrmester már a házban vannak, de még nem találják Mirandát és a rajongót.

Olvasási idő

10 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bora Ildikó nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!