Barion Pixel nuuvella

A díva csókja

A konyhai kisegítők közönyösen méregették a mosogatópult előtt elrobogó Mirandát és Lizzie-t. A lányok intettek nekik bocsánatkérésképpen, s lerohantak a biztonságos rejtekhelynek vélt szuterénbe vezető hátsó lépcsőn. Az étterem raktárhelyiségébe jutottak: kiürült italos üvegek, műanyag gyümölcsös ládák hevertek szerteszét. Egy tisztábbnak kinéző ládát az aljával felfelé fordítottak, megtörölgették papír zsebkendővel, és vonakodva bár, de helyet foglaltak az alkalmi ülőkén.

– Ez meleg helyzet volt! – Miranda még mindig lihegett a futástól. 

– Miért menekülsz folyton a rajongóid elől? – vonta kérdőre Lizzie. – Tommy iszonyú mérges lesz, mint a múltkor is, amikor leléptél, mielőtt gratulálhattak volna neked. Ha csak pár szót váltanál velük, gyorsan letudhatnád őket, és mindenki meg lenne elégedve.

– Nem hinném, hogy megelégednének azzal, ha csak pár szót váltanék velük – ingatta a fejét Miranda. – Légy kedves a VIP rajongókkal! Érdemes jóban lenned velük, hiszen tekintélyes emberek, messzire elér a kezük – utánozta menedzsere hanghordozását. – A kezük legfeljebb a női lábak közé ér el, ezt mindenki tudja róluk – nevetett fel keserűen. – Torkig vagyok Tommyval és a VIP szektorral. Mosolyogjak rájuk, vagy épp húzzam le a bugyimat, ha úgy kívánják? A lényeg az, hogy megvegyék a méregdrága koncertjegyeket. Te tudod legjobban, Lizzie, mennyire imádom a rajongóimat – folytatta békülékenyebb hangnemben –, szorgalmasan járok a közönségtalálkozókra, hagyom, hogy agyonszorongassanak és össze-vissza puszilgassanak. Bírok én mindent, a jópofizást az újságírókkal, a fotózásokat, a sajtótájékoztatókat. Bírnom is kell, hiszen én magam választottam ezt az életet. Egy dolgot azonban ki nem állhatok. A nyálas fazonokat, akik az arcomba lihegnek, markolásszák a vállamat, a derekamat, majd egyre lejjebb csúsztatják a mancsukat… Egyszerűen hányok tőlük. Tommy folyton bátorítja, sőt, egyenesen ösztönzi őket. Nekem meg lassan tíz éve tűrnöm kell, fogcsikorgatva, de a látszat kedvéért bájosan mosolyogva, annak érdekében, hogy ezek az alakok továbbra is szorgalmasan vegyék a VIP jegyeket. Komolyan gondolkodom rajta, hogy egyszer kiteszek egy felkelés utáni fotót az Instára, smink nélkül, táskás szemekkel és kócosan. Ez kellene a VIP szektorosoknak!

A lányok elnevették magukat. 

– Én a helyedben azért nem hamarkodnám el ennyire ezt a VIP dolgot. Ha mással nem is, legalább Lord Osborne-nal kivételt tehetnél – vetette fel Lizzie.

– Osborne, ugyan már – fintorgott Miranda –, engem nem tud elkápráztatni a festett hajával és az Armani öltönyeivel! 

– Sok lány a fél életét is odaadná, ha randizhatna vele, te meg csak úgy elhessegeted. Tudtad, hogy több százmilliós vagyona van?

– Na és, kit érdekel? – vont vállat Miranda. – Nem akarok az egyik csaja lenni a sok közül. Pár hétig, talán egy hónapig használna, aztán félredobna, úgy, ahogy a többieket. Nem nyernék vele semmit, a bulvárlap-tulajdonosok bevételei viszont az egekbe szöknének.

– Az azért túlzás, hogy nem nyernél semmit. Nagyon is jól tudjuk, épp az általad annyira leszólt bulvárlapokból, hogy mindaddig, amíg a te szavaiddal élve „használja” a nőket, mesés körülményeket biztosít nekik. Szuper ruhák, ékszerek, kocsik, luxuslakás, világkörüli utak… 

– Hát akkor igazítsd meg a hajadat meg a sminkedet, menj vissza a terembe, és kérd meg Tommyt, hogy mutasson be neki! – öltötte ki a nyelvét barátnőjére Miranda. – De most már elég a fecsegésből, nézzük meg inkább, mit írnak rólam a Facebookon – bányászta elő okostelefonját a vállára vetett estélyi kistáskából. Fellépések után mindig izgatottan várta, milyen posztokkal lepik meg rajongói, akiknek száma az utóbbi években ígéretesen megtöbbszöröződött. 

A mobil képernyőjén egymás után sorjáztak az elragadtatott üzenetek, dicséretek, jókívánságok, virtuális szívecskék és virágcsokrok. Némelyek saját, a koncerten titokban készült amatőr fotóikat és videóikat is megosztották a rajongók számára fenntartott hivatalos oldalon. Az effajta figyelmességek kiváltképp simogatták Miranda lelkét. – Idenézz! – mutatott a kijelzőre, s úgy tartotta a készüléket, hogy barátnője is jól láthassa. 

– Te, ez állati profi kép! – lelkendezett Lizzie. A királykék, csillámokkal díszített, hátul a földet söprő, de elöl combközépig felvágott ruha, melyet Miranda a show címadó dala, a The Kiss of The Diva előadása közben viselt, nagyszerűen kidomborította kellemesen nőies alakját, és megmutatta hosszú, formás lábait. Mielőtt azonban megnézhették volna a fotó közzétevőjének nevét, újabb üzenet jelent meg a képernyőn:

– Hello, Miranda, egy élmény volt veled ma este! A The Kiss of The Diva mennyeien szólt.

– Nahát, ez Red Longsworth – betűzte ki a küldő nevét Miranda –, micsoda meglepetés! Már hetek óta nem írt.

– Csak nem egy új hódoló? – kacsintott Lizzie az énekesnőre. – Miféle barátnő vagy te, még csak nem is meséltél róla – csücsörített durcásan, s kikapta Miranda kezéből a telefont. Közelebbről is megszemlélte Red profilképét, ujjaival kinagyítva a képernyőt. A képen a férfi arca helyett fényes, fekete cilinder, a karimájára fektetett fél pár fehér szaténkesztyű, s a kompozíció elé montírozott, épp csak hogy kinyílt vörös rózsaszál volt látható. – Micsoda giccs! – nevetett fel gúnyosan. – Ki a nyavalya hord manapság ilyen kalapot? 

– Szerintem nagyon is eredeti ötlet – vetette ellen Miranda. – Nyilvánvalóan nem hordja azt a cilindert, csupán szimbolikus jelentése van. 

– Milyen filozofikus lettél, ezt nevezem! – bökte oldalba a barátnője. – Red Longsworth, micsoda név! Egy ilyen rangú díva, mint te – nézett Miranda szemébe –, nyugodtan elküldheti melegebb éghajlatra az  arctalanul írogató pasikat. Már ha valóban férfi az illető. Elvégre manapság sosem lehet tudni – fűzte hozzá talányosan. 

– Márpedig egyértelműen férfi – szögezte le Miranda. – Azt írta korábban, hogy magányosan él, a felesége régen elhagyta. Azóta sem talál megfelelő partnert, mert a mai lányok olyan… de tessék, itt az üzenet, nézd meg magad! – Visszavette a készüléket, s kikereste a kérdéses szövegrészt.

– „Közönséges kis senki valamennyi lány, akivel eddig megismerkedtem – olvasta fel hangosan az üzenetet Lizzie, miután Miranda újra a kezébe adta a telefont –, tizenkettő egy tucat mindegyik…” Hogy oda ne rohanjak! Még ő kritizál másokat, miközben kamu profil mögé rejtőzik. 

– Le akartam tiltani, de aztán megsajnáltam – vallotta be Miranda –, olyan szerencsétlennek, esendőnek tűnt. Egy vidéki házban él elvonultan, magányosan. Nem jár sehova, egész nap olvas, ez a szenvedélye. Több ezer kötetes könyvtára van.

– És mit csinál, amikor dolgozik? 

– Megengedheti magának, hogy ne dolgozzon. Van annyi pénze, amiből kihúzhatja élete végéig.

– Nahát, ez már valami – vigyorgott Lizzie. – Azért mégis csak furcsa, hogy ennyire nincs senkije, nem gondolod? Mi van, ha azért nem megy emberek közé, mert torz a fizimiskája? – Vágott néhány grimaszt, letakarta egyik szemét, majd pedig a fülét, aztán ujjával feltolta a felső ajkát, mintha nyúlszája volna. – Ez megmagyarázná a profilképét. Persze még az is elképzelhető, hogy mozgásképtelen…

– Szerintem egyik sem – szakította félbe Miranda –, magányos farkas, aki egy szerető női szívre vágyik, nem többre és nem kevesebbre.

– Egy újabb csodabogár a sok közül – legyintett Lizzie. – Szerintem ne foglalkozz vele, csak az idődet vesztegeted.

– Ugyan miért ne írhatnék neki hébe-hóba, ha ezzel elviselhetőbbé tehetem az életét? Lehet, hogy csodabogár, de legalább nem olyan, mint a többi. Az tetszett meg benne, hogy tök értelmes dolgokat ír, és még szíve is van. Őszintén érdeklődik irántam, nem csak unalomig ismételt általánosságokat kérdez: mikor lesz a következő koncertem, járok-e éppen valakivel és a többi. Próbáltam puhatolózni az iránt, miért nem teszi ki a képét, erre így felelt – Miranda előkereste a megfelelő üzenetet, majd folytatta:

– „Nincs semmi titkolnivalóm, ebben biztos lehetsz. Nem vagyok torzképű szörnyeteg, vagy ilyesmi. A képen látható virtuális rózsát kérlek, fogadd hódolatom jeléül. Bízom benne, hogy a jövőben lesz rá lehetőségem, hogy egy valódi virágcsokorral is köszönthesselek…” 

– Ezen a szövegen még a nagyanyám is harsányan röhögne, ha élne! – csipkelődött Lizzie.

– Szerintem aranyos. – Miranda ezt úgy mondta, mintha nem is Lizzie-t, hanem elsősorban saját magát akarta volna meggyőzni. – Szerelmes verseket, meg virágos képeket küldözget. Még mindig jobb, mintha pornófilm-részletekkel vagy szőkenős viccekkel bombázna. Bírom az olyan fickókat, akikkel értelmesen lehet beszélgetni zenéről, könyvekről, filmekről vagy bármi másról. Izgatónak tartom, ha egy pasi többet tud nálam. Habár, bevallom, eddig még nem sok ilyet ismertem…

– Robertbe sem az eszéért szerettél bele – vigyorgott Lizzie kajánul.

– Így van – bólintott Miranda –, sőt, még tovább megyek: egyik pasimba sem azért szerettem bele, ami a fejében van – mosolygott kétértelműen. – Viszont ahogy telik fölöttem az idő, egyre gyakrabban érzem, hogy pont arra lenne szükségem, amit Red tudna adni nekem: szeretetre és gyengédségre egy csendes vidéki házban. Olyan romantikus lenne!

– Na hiszen, romantikus! Álmodik a nyomor! – nevetett fel Lizzie erőltetetten. – Szerinted ez a Red mennyivel különb, mint Osborne vagy bárki más? Elárulom neked: szemernyivel sem – válaszolta meg saját kérdését, még mielőtt a másik lány szóhoz juthatott volna. – Vége a mesének, Miranda, nőj már fel végre! Túl sokat tapasztaltunk mi már ahhoz, hogy higgyünk a szép szavaknak. Minden férfi ugyanazt akarja, tök mindegy, hogy primitív, szexista, vagy éppen tudományos körítésben. – Barátnője nem szólt semmit, egykedvűen meredt maga elé. – Mióta írogat neked ez a Red? – tette fel Lizzie rövid szünet után a kérdést.

– Ha jól emlékszem, a manchesteri turné idején küldte az első üzenetét. Ott látott engem először élőben.

Lizzie felkapta a fejét.

– Manchester? Lemaradtam róla a hörghurutom miatt. Bizonyára ezért is nem említetted Red Longsworth nevét… De hát Manchester még az ősszel volt – gondolkodott el. – Azóta sem találkoztatok személyesen?

– Felajánlottam neki, de nem élt a lehetőséggel. Egyelőre csak „ízlelget” engem, így fogalmazott. Jó alaposan fel akar készülni belőlem az első találkozóra. Látogatja a koncertjeimet, nézi a tévés szerepléseimet, meg elolvassa a rólam megjelent tudósításokat a neten és a lapokban.

– Ez teljesen buggyant! – csóválta a fejét Lizzie.

– Attól, hogy más, mint a többi, még nem feltétlenül buggyant. Nem ront ajtóstul a házba, az én szememben ez már jó pont. De nézd csak, küldött egy videót a Díva-dalról! – Miranda azon nyomban le is játszotta a felvételt. Ritkán hallgatta vissza élő szerepléseit, mert folyton azon izgult, felfedez-e valami aprócska foltot az énekében, ami a rajongóknak, a legtöbb zenekritikusnak, de még Tommynak sem tűnik fel, egyedül csak saját magának. És ez épp elég. – Szuper – írta Red Longsworthnek –, te készítetted? 

– Hát persze, ki más?

– Le is töltöm mindjárt a telefonomra, persze csak akkor, ha megengeded.

– Tőlem egész nyugodtan.  

Kis idő telt el, és máris újabb üzenet jött.

– Te, ez elképesztő! Ha nem a saját két szememmel látom, el sem hiszem! – kacagott fel Miranda. – Red randira hívott!

– Nem mondod! – kapta ki Miranda kezéből a telefont Lizzie. – „Úgy érzem, már elég jól ismerlek ahhoz – olvasta az üzenetet –, hogy végre személyesen is találkozzak veled. Régóta készülök a jeles alkalomra, meg is találtam hozzá a megfelelő helyet és időpontot. Ha neked is megfelel, meghívlak vacsorázni az Arkansas pubba, csütörtök este hétkor.” 

– Arkansas, miféle hely az? – kerekedett el Miranda szeme. – Még csak nem is hallottam róla.

– Nem egy Michelin csillagos étterem, de ki lehet bírni, ettünk ott egyszer Daviddel. A bifsztekjük egész tűrhető.

– Várjunk csak – kukkantott bele telefonján a naptárbejegyzésekbe Miranda –, csütörtök este kivételesen ráérek.

– Csak nem azt akarod mondani, hogy odamész? – hüledezett Lizzie. – Találkozol egy fazonnal, akinek még az arcát sem láttad soha? Te tudod – vonta meg a vállát végül. – Igaz, ami igaz, tényleg kellene melléd valaki. Már lassan egy éve, hogy összerúgtátok a port Roberttel, és nem volt egy normális pasid azóta sem. Mindenesetre drukkolok nektek! – kacsintott barátnőjére.

– Azt nem mondtam, hogy rögtön ágyba bújunk, csak megvacsorázunk és beszélgetünk – vetette oda Miranda ingerülten. – Próba, szerencse. Ha nem jövünk be egymásnak, akkor kap egy dedikált fotót emlékbe és szépen elbúcsúzunk…

– Jó estét, hölgyeim – szólalt meg egy kellemes bariton közvetlenül mellettük. – A mosdót kerestem, körbejártam a fél épületet. Hangokat hallottam fentről, lejöttem hát a lépcsőn, azt gondoltam, hogy…

Az énekesnő ajkát halk sóhaj hagyta el, amint a kedvesen mosolygó fiatalemberben felismerte az új fotóst és technikust. 

– Nahát, Miss Laduver! – A férfi meglepettnek látszott. – A nevem Andrew Jones, én helyettesítem a…

– Igen, tudom, Tommy már beszélt rólad. Örülök, hogy személyesen is megismerhetlek – nyújtotta a kezét Miranda. – Ő pedig itt a barátnőm és egyben legjobb táncosom, Lizzie Fox.

Andrew hanyagul biccentett Lizzie-nek.

– Ha már találkoztunk, megragadom az alkalmat, hogy gratuláljak. Nagyszerű volt a koncerted, Miranda – lelkendezett Andrew –, pár év, és te leszel korunk egyik legkeresettebb popsztárja!

– Kedves tőled, hogy ezt mondod. – Miranda komolyan kezdett félni attól, hogy még a ruháján is átüt, milyen hevesen dobog a szíve. Andrew átható kék tekintetében valami megmagyarázhatatlan szomorúságot vett észre, az ajkain játszadozó csibészes vigyor olykor művinek, gépiesnek tűnt. Viszont nem volt annyira üresfejű és felületes, mint a legtöbb jóképű pasi. A két apró gödröcske az állán még szexisebbé teszi, amikor mosolyog – állapította meg magában.

– Mutathatok képeket a koncertről – ajánlotta fel Andrew –, már át is másoltam őket a tabletemre. Ha tudsz várni pár percet, kimegyek érte a kocsihoz.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Bora Ildikó 25 történetét!


  • 1201 szerző
  • 785 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

thriller

Rövid leírás / Beharangozó

Miranda Laduver, az ifjú popdíva sikeres a karrierjében, ámde kevésbé szerencsés a szerelemben. Idegesítő rajongója levakarhatatlanul nyomul a Facebookon. A lány elutasítja, később azonban kénytelen lesz szembesülni döntésének keserű következményeivel. A folytatásokban olvasható történet harmadik részében a rajongó üzenetet küld, melyben vacsorára hívja, s egy új szerelem lehetősége is körvonalazódik.

Rövid összefoglaló

A díva csókja hátborzongatóan izgalmas thriller, feszülten pergő epizódok sorozata vezet a hihetetlen végkifejletig. Ebben a részben a főhősnőt ismeretlen rajongója vacsorázni hívja, s közben egy új szerelem lehetősége is körvonalazódik.

Olvasási idő

11 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bora Ildikó nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!