Tavasszal ismerkedtek meg egy internetes társkeresőn. Olyan szépek voltak együtt az éjjeliszekrényen álló, bekeretezett közös fényképükön, a szőke, ábrándos tekintetű Zsuzsi, és a vállát átkaroló Rudi éjfekete hajával, sötét szemével. 

Zsuzsi már az első találkozásukkor érezte a fellobbanó szikrát kettejük között, s minden jel arra mutatott, hogy a vonzalom kölcsönös. A fejében egy hang folyamatosan ezt suttogta: igen, ő az, ő lesz az igazi! Hogy Rudi fejében megszólalt-e ugyanez a hang, abban korántsem lehetett teljesen bizonyos. Három nap és három éjjel szerették egymást, ki se tették a lábukat a lány lakásából. Aztán Rudi búcsút intett, lezserül és elegánsan, ajkán az amerikai álom mind a harminckét fogú mosolyával. Amint szabadságot kap, első útja a lányhoz vezet majd – tette le a nagy esküt jó hangosan, a repülőtéri alkalmazottak, mint alkalmi tanúk előtt.

Az ígéret beváltásának ideje későbbre tolódott, mint szerették volna, addig is telefonon keresztül tartották a kapcsolatot. E-mailt csak alkalomszerűen váltottak, mivel a fiú hét közben eléggé elfáradt a hosszú műszakoktól. Rudi minden vasárnap este magyar idő szerint hajszálpontosan nyolc órakor hívta Zsuzsit, a reggeli kávéját szürcsölgetve heti egyetlen szabadnapján Las Vegasban, ahol egy bárban mixerként dolgozott.

A lány számára ez az egy órányi beszélgetés jelentette a fényt az alagút végén, ezért hajtott öt és fél napon át az egyik nemzetközi áruházlánc pénztárában. Esténként, amikor magányosan ágyba zuhant, eljövendő Las Vegas-i élete filmszerűen pergett lehunyt szemhéja mögött, kis kertes házzal, gyerekekkel. Rudi vasárnaponként így búcsúzott tőle: 

– Isten áldjon, kicsi feleségem!

Esküvő szeptemberben – Zsuzsi pedig ezzel biztatta magát, s oszlatta el egyidejűleg barátnői aggályoskodását, mikor azok hangot adtak a távszerelmek időtállóságával kapcsolatos kételyeiknek. „Téged veszlek feleségül, vagy senkit” – biztosította múlhatatlan szerelméről Rudi egyre ritkuló e-mailjeiben. 

Gyűrűváltásuk a következő év májusában került elérhető közelségbe, amikor Rudi végre két hét szabadságot kapott. Szinte hajszálpontosan háromszázhatvanöt nap telt el a reptéri könnyes istenhozzád óta. A fiú az utolsó vasárnapi telefonbeszélgetésükkor lelkesen tudatta Zsuzsival:

– Egy hét múlva repülök hozzád, édes!

Zsuzsi nekilátott, kifordította mindkét szobát a sarkaiból. Porszívózott, padlót fényesített, szekrényekben gyűrődő holmikat selejtezett, még a lámpaburák teteje sem maradhatott ki a portalanításból. Friss virágot tett a vázába, tiszta otthonban, tiszta lélekkel várta a ház eljövendő urát. A beígért érkezés reggelén megcsörrent a telefon.

– Itt vagyok már Ferihegyen! Ne haragudj, de változott a program, először édesanyámhoz kell hazamennem Miskolcra. Két nap múlva nálad vagyok, édes, ugye kibírod még addig? – tette fel a kérdést Rudi, hangjában azzal a már-már hányaveti, laza derűvel, ami olyannyira vonzóvá tette Zsuzsi szemében.

A „kicsi feleségem” ezúttal elmaradt, nyilván a sietség és a kavarodás miatt. Letelt a két nap, se Rudi, se telefon. A virágok hervadni kezdtek a vázában, a lekonyult rózsaszálakról egymás után peregtek az asztalterítőre a szirmok. Újabb napok, éjszakák múltak, Zsuzsi hívta az ismerős számot, amelyen előfizető nem volt kapcsolható. Kihajította mind az elfonnyadt rózsát, s jelezte Tecának, a barátnőjének, hogy mégis csak részt vesz a háromnapos csaj-bulin abban a bizonyos wellness hotelben. A lányok ugratták a szellemmé vált vőlegény miatt, mégis hogy lesz így szeptemberben esküvő? Vigasztalgatták, amikor pityeregni kezdett, de végül napirendre tértek a dolog felett. 

A rákövetkező este Zsuzsi a szobájában készülődött, amikor megszólalt a telefon. 

– Ne haragudj, édes – szabadkozott a jól ismert, behízelgő hang –, édesanyám királyi lakomát rittyentett a tiszteletemre. Odacsődítette az egész családot, nem mondhattam nekik nemet! Három napig ettük a töltött káposztát, jutott belőle a szomszédoknak is. Az unokahúgomnak ikrei születtek, a nagymama kedvenc macskája jobblétre szenderült. Tegnap temettük a kertben, még fejfát is faragtam neki. Csak nem hagyhattam magára a bánatával szegény nagyit! Egyszóval minden összejött, tudod, hogy van ez, de maradt teljes másfél napunk, amit együtt tölthetünk. Ott vagy még?

A lány eltartotta a fülétől a telefont. A tányér- és pohárcsörgés zaja s a női kacagás beáradt a nyitott ablakon a hotel fedetlen teraszáról, ahol Teca születésnapi vacsoráját tálalták, hangolt már az élőzene. Szenvtelen arccal bontotta a vonalat, még el sem köszönt Ruditól. Elvégezte az utolsó simításokat a sminkjén a fürdőszobatükör előtt, és csatlakozott a teraszon gyülekezőkhöz.