Can you see the signs?

Can you sense the changin' of the winds?

Can you sense the stillness in the air?

Calm will remain, oh, so shortly  

Third Season - AFI (1997)

Emma sötétkék esőkabátjában ácsorgott az állomásépület előtt. Tudta, hogy kapucni ide vagy oda, akkor is meg fog ázni a szakadó esőben. Remélte, hogy nem kell sokáig várnia Diára és a barátjára. Sok minden volt, amit el akart mondani a húgának. Talán kezdhetné azzal, mennyire rosszul teszi, ha hozzá hasonlóan a nehezebbik utat választja és az érettségi után összecsomagol és kijön ide. Mert persze, lehet boldogulni, meg ő már kitaposta az utat, de pontosan tudta, hogy nem ezt szánja a testvérének. Ahogy Roli sem, csak a férfi ezt képtelen volt normálisan megfogalmazni.

Emma nyolc éve, hogy kiköltözött. Tizennyolc évesen, frissen érettségizetten, meglovagolva az au-pair hullámot még az EU csatlakozás előszobájából. Azt tökéletesen megértette, hogy Dia nem kapott levegőt otthon, mert ő is ez elől menekült. Csak akkor még a szüleik együtt voltak. Biztosan csendesebb lett otthon minden a válás után, de ezzel együtt is Emma nem tartotta kizártnak, hogy a húga (a saját szemszögéből nézve) jogosan döntött úgy, ahogy. De arról mindenképp le akarta beszélni, hogy itt maradjon vagy az érettségi után kiköltözzön dolgozni.

Mikor meglátta húgát a fekete, bozontos hajú, zöldszemű, kissé ábrándos tekintetű fiú mellett kilépni az állomásról, már tudta, hogy itt nem csak arról kell beszélni, hogy otthon mi történt. Roli férfi, és bizonyára nem vett észre semmit abból, amit ő egy pillanat alatt leszűrt. Magához szorította a hozzá rohanó Diát, és közben végigmérte Ramsey-t. A kettejüknél egy fejjel magasabb fiú sötétkék tornacipőt és farmert viselt a hosszított, dupla gombsoros fekete bőrkabáthoz. Nem volt nála sem esernyő, sem sapka, ami megvédte volna az időjárástól a fejét, ezért, bár még csak nemrég léptek ki az épületből, haja már csillogott az esőcseppektől. Kissé szögletes arca, egyenes orrával, nem túl vastag, de határozott ívű szemöldökével és mélyen ülő szemeivel kellemes összhatást keltett, Emma kifejezetten jóképűnek találta.

- Örülök, hogy itt vagy - mondta húgának, mikor eleresztették egymást.

- Tudtam, hogy te nem fogsz nekem ugrani. - Dia keserűen válaszolt neki. A viszontlátás örömének fénye egy pillanatra eltűnt a szemeiből. Aztán újra elmosolyodott, és barátja felé fordult: - Ram, ő a nővérem, Emma Gray.

- Nagyon örülök, hogy találkozunk - kezdte a fiú. Tétován előrébb lépett, és azon tűnődött, nyújtsa-e a kezét, vagy sem. Szerencsére Dia nővére megtette ezt. - Ramsey Grant vagyok.

- Én is örvendek - mosolyodott el a nő, miközben megszorította a fiú kezét. - Na, gyerünk, mielőtt még ti is bőrig áztok.

A fiatalok elindultak Emma mellett. Ramsey a testvérpárt figyelte. Dia és Roli között is szembetűnő volt a hasonlóság, bár az inkább testtartásban, arckifejezésben és gesztikulációban mutatkozott meg, ahhoz képest, amit Emma és a húga között tapasztalt. A húszas évei végén járó nőnek csak az orra és a haja színe volt más, illetve másként öltözködött, mint Dia: rikító piros esőkabátja egy számmal biztosan nagyobb volt, mint az szükséges lett volna. Ezt csak tovább tetézte a világoskék, bőszárú farmerhez húzott élénk, sötétlila sportcipő. Az egész összeállítás olyannak tűnt, mintha egy hipsternek öltözött hippivel találta volna szembe magát.

Emma kis keresgélés után megkocogtatta a kopogtatót. Némi motozás után egy magas, vállas férfi nyitott ajtót.

- Mi az, drágám? Nem vittél kulcsot? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- De igen, de lyukas a zsebem, szóval a kulcs most valahol a kabát bélésében van. - Emma félig nevetve válaszolt férjének.

- Na, befelé, mindenki! Majd bent üdvözöljük egymást meg ilyenek. - A Ramsey számára ismeretlen férfi sietősen terelte be őket a szakadó esőből.

Ahogy a nappaliba léptek a szűk előszobából, a férfi először sógornőjét ölelte át.

- Szia, Dia! Ez ám a meglepetés! A fiúk nagyon fognak neked örülni - mondta széles mosollyal.

- Helló, Josh! - A lány viszonozta az ölelést, majd hátrébb lépett, hogy bemutassa barátját: - Ramsey, ő a sógorom, Josh.

- Üdv, Ramsey Grant vagyok - mondta a fiú. 

- Joshua Gray, nagyon örvendek - mutatkozott be a férfi is, majd bocsánatkérő mosollyal nézett a vendégekre: - Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de dolgoznom kell, úgyhogy, ha nem haragszotok, felmegyek.

- Drágám, a fiúkért elmész? Ebben a szakadó esőben jobb lenne, ha nem gyalog kellene hazajönniük. - Emma még az utolsó pillanatban szólalt meg.

- Hát persze. - Josh az ajtóból fordult vissza.

Dia ezalatt lehuppant a nappaliban álló, hatalmas kanapéra. Ramsey követte a példáját.

- Kértek kávét? - Emma a helyiség hátuljából nyíló konyha felé indult. - Nekem muszáj innom egyet.

- Én igen, köszönöm - felelte Ramsey.

Dia nemet intett. Percek múlva a nővére két bögrével a kezében tért vissza a tágas nappaliba. 

- Figyelj, Dia – kezdte. - Sajnálom, hogy nem értél el és nem tudtunk beszélni, mielőtt kijöttél. Tudom, hogy akkor más irányt vehettek volna a dolgok, és nem éreznéd úgy, hogy mindenképp menekülnöd kellene otthonról.

- Lehet, de akkor is jönni akartam volna. Emi, anya elavult szabályai miatt otthon poshadok minden este!

- Értem, viszont... próbáld meg anya helyzetét is látni. Csak egy pillanatra. - Emma felemelte a kezét, mert látta, hogy húga közbe akar vágni, majd folytatta: - Anyu nem tud vezetni, nincs saját autótok, a közbiztonság meg bizony sokkal rosszabb, mint tíz-tizenöt éve, amikor én voltam kamasz. Itt meg még annál is rosszabb, mint otthon. Anya tuti, hogy elengedne, ha tudná, hogy biztonságban hazaérsz. Arra gondoltál már, hogy esetleg valakinél aludj ilyenkor? Egy barátnődnél mondjuk.

- Ezt értem. Csak akkor mondaná ezt! Ehelyett tudod, mivel jön? - mordult fel Dia. - Azzal, hogy miért nem kísér haza valaki? Basszus, hát hol él?! Lehet, hogy a ti időtökben ez még divat volt, itt már nem az... És csak azért nem fogok járni valakivel, hogy elmehessek néha egy-egy koncertre.

- Aput nem próbáltad még megkérni, hogy menjen el érted ilyenkor?

- Hogy újabb lehetőséget adjak neki arra, hogy kiabáljon velem egy sort? Kizárt, hogy ilyesmit kérjek tőle! Amit pedig az előbb mondtál, hogy aludhatnék egy barátnőmnél, hát az bizony király lenne, csakhogy nem nagyon vannak az osztályból barátnőim. Nem piszkálnak, meg elfogadják, hogy kicsit kilógok a sorból, de... teljesen más az érdeklődési körünk. Akikkel meg jóban lehetnék, mert rockerek, nem annyira akarnak befogadni maguk közé. Párszor hívtak egy koncertre, de sosem tudtam elmenni, mert anya nem engedett, és egy idő után már inkább nem is hívnak. Szóval... ez így nagyjából szintén esélytelen - magyarázta a lány.

- Oké, azt megértem, hogy apuval inkább nem igyekszel beszélni. A barátokkal kapcsolatban meg... Hát nem tudok mit mondani. Sajnálom, hogy más a helyzet, mint amikor én voltam kamasz - sóhajtott Emma.

- Igen, most ez a gázos szitu van. De leginkább az a baj, hogy anya leragadt a múltban, és ennek én iszom meg a levét.

- Mi lenne, ha mondjuk... kitolná a kimenődet tízig? Akkor azért még sokan vannak az utcákon, talán nem annyira veszélyes. Vagy hazáig telefonon beszélnétek egymással? Jobb ötletem most nincs erre - vetett fel a nővére.

- Erre nem is gondoltam, ez a telefonálás nagyon jó ötletnek tűnik... Majd felvetem neki, amikor otthon szó lesz erről. 

Ramsey csendben hallgatta a beszélgetést. Emma és Dia javarészt angolul társalogtak, amiért hálás volt. Nagyon jól esett neki, hogy a lány testvére a megoldást keresi, nem pusztán leszidja húgát. Sokkal szimpatikusabb kép kezdett kirajzolódni számára Emmáról, mint Roliról. Kortyolgatta a kávéját, és figyelt. Esze ágában sem volt beleszólni a beszélgetésbe, de így, hogy ő is érthette, nem érezte úgy sem, hogy teljesen kiszorították volna a társalgásból. Aztán a telefonja elkezdett csörögni a nadrágja zsebében. Kihalászta a készüléket. A kijelzőn egy olyan név szerepelt, amitől rögvest úgy érezte, a plafonra került.

- Ne haragudjatok, de ezt fel kellene vennem. Nem baj, ha átmegyek a konyhába? - mondta.

- Dehogy, menj csak.

Dia mosolyától jóleső melegség áradt szét a testében. Máris kevésbé volt ingerült.

***

Emmának kapóra jött, hogy Ramsey kiment a szobából. Semmiképp sem akart a jelenlétében beszélni a húgával arról, amit az állomás előtt kiszúrt. 

- Szerintem ezt a témát kiveséztük... - kezdte.

- Igen, én is azt hiszem. Sokkal hasznosabbnak éreztem most ezt a beszélgetést, mint eddig bármit, amit ebben a témában bárki más folytatott velem. Beleértve Ram támogatását... Neki kicsit más a családi háttere - felelte a lány. Nem gondolta, hogy nővére még mást is mondani akar.

- Igen, szóval Ramsey... - Emma megköszörülte a torkát. - Mi van köztetek?

- Hogyhogy mi? A legjobb barátom. Ugye nem gondolod, hogy én... Szóval olyasmit csináltunk, amit nem kéne? - Dia elvörösödött.

- Nem, dehogy! De elég jóképű fiú, és szerintem tetszel neki.

- Á, nem hiszem... - legyintett a lány, de nővére arcát látva addigi mosolya lehervadt az arcáról. – Jesszus, te nem viccelsz.

- Te mit érzel iránta? - Emma halkan tette fel a kérdést.

Dia egy pillanatra elgondolkodott. Mit érez? Bár tudná! Kedveli a fiút, talán tetszik is neki, de... hamarosan hazamegy. 

- Nem tudom. Valóban jól néz ki, szó se róla. És tudod, nincs az, amitől tartottam, hogy a sok online dumálás után majd nem tudunk miről beszélni, vagy hogy élőben nem jövünk ki majd olyan jól. Mert... minden tök jól klappol. Igazából... Ha nem kellene hazamennem, ha több időnk lenne, talán engedném, hogy akár több is legyen köztünk, mint ami most van, de így mi értelme?

- Ha ezen gondolkodtam volna, amikor megismertem Josht, valószínűleg otthon ülnék boldogtalanul, és azon enném magam, hogy „mi lett volna, ha...”. Meg ez nem is úgy működik, hogy elfojtjuk, azt jól van az úgy. - Emma a fejét csóválta.

- Oké, de neked nem kellett két évre hazamenned, hogy befejezd a gimit. Idősebb voltál, mint én.

- Az én helyzetem merőben más volt, mint a tiéd. Neked sokkal jobbak a jegyeid és a lehetőségeid is. Akár kijöhetsz ide egyetemre. És ha ezt kitűzöd célnak, akkor a két év hamarabb elröppen, mint hinnéd. Ráadásul most már sokkal egyszerűbb ingázni is London és az otthonod között, mint amikor én jöttem ki. A repülőjegyek is olcsóbbak, szerintem mindketten meg tudnátok oldani, hogy ha távkapcsolatban is, de kihúzzátok ezt az időt. Ott az internet is, mint segítség - magyarázta Emma.

- Te most arra akarsz rábeszélni, hogy járjak Ramsey-vel? - Dia nem teljesen értette, mi értelme van mindannak, amit nővére elmondott neki.

- Nem egészen. Csak látom, hogy tetszel neki és az imént azt említetted te is, hogy nyitott lennél rá, csak a távolság tart vissza, nem? 

- Végül is, igen...

- Én csak azt javaslom, hogy ne fojtsd el az érzéseidet. - Emmának nem volt több mondanivalója.

Dia még mondott volna valamit, de ekkor kinyílt a konyha ajtaja, és a szavak a lányban rekedtek. Ramsey gondterhelt arcának látványa pedig a gondolatait is elterelte az előbbi beszélgetésről.

- Valami baj van? - kérdezte.

- Nincs, csak... Mindegy, majd elmesélem - legyintett a fiú, majd lehuppant a kanapéra.

***

Dia és Ramsey megvárták Emmáéknál, hogy Josh hazahozza a fiúkat. Mark és Tomi egymás szavába vágva meséltek az iskolában történtekről, persze csak miután Dia nyakába ugrottak. Egy kis közös legózás után azonban a fiataloknak el kellett indulniuk, hogy időben felérjenek Stratfordba.

- Emma nagyon rendes. - Ramsey alig várta, hogy újra kettesben legyenek és elmondhassa, ami benne rekedt a lány nővérével kapcsolatban.

- Igen, vele sokkal könnyebb ezekről a dolgokról dumálni. Csak sajnos taszítja a technológiát, ami miatt nehezebb vele beszélni, mint Rolival - sóhajtott Dia.

- Ezt hogy érted? - A fiú felvonta a szemöldökét. A színes ruhákba öltözött nő inkább tűnt neki fiatalosnak, mint a bátyja.

- Úgy, hogy számítógép kezelésből anyám, aki évente egyszer, ha hajlandó leülni a gép elé, lepipálja őt. Emi utálja az egészet. Be se kapcsolja, ha nem muszáj. Nagyon ritkán rá lehet venni, hogy Skype-on videotelefonáljunk, de azt is akkor hajlandó, ha Josh a közelben van és tud segíteni - magyarázta Dia. - Nem csak az a gond, hogy nem szereti, nem is érdekli, és ugyan Josh szerint tudná használni a gépüket, Emi azt mondja, hogy inkább nem, nehogy rossz gombot nyomjon és tönkretegyen valamit.

- Hűha... - Ramsey kikerekedett szemekkel nézett először Diára, majd futólag a peron fölötti digitális táblára. A London Bridge-re tartó vonatot várták.

- Tudom, ezt nehéz elhinni.

- Igen és nem... - A fiú egy pillanatig maga elé meredt, mint aki végig akarja gondolni, hogyan fejezze be a mondatát. Kisvártatva folytatta: - Gyerekekre vigyáz, szóval... Értem, hogy nincs igazán dolga a számítógéppel, ugyanakkor így, hogy ti ennyire messze vagytok tőle, motiválhatná, hogy mégis megtanulja használni.

- Én is így gondolom, de Emma valóban csökönyös, szóval... Hacsak magától nem ébred fel úgy egy nap, hogy „Mától szeretem a számítógépet is!”, nem hiszem, hogy lesz ebben változás.

Közben a vonat nyikorogva-csikorogva bekúszott a peronra. A késődélutáni csúcs kezdetén jártak, ami miatt a szerelvényekről rengetegen szálltak le. Új utas kevesebb volt, de ülőhely az nem maradt.

- Remélem, Roli kiheverte már, hogy itt vagyok, és kedvesebb lesz veled, mint tegnap - szólalt meg újra a lány.

- Már tegnap este is, amikor meghívott egész jófej volt. Szóval csak nem lesz gond - felelte barátja.

- Igen, meg most még fogadok, hogy mire odaérünk, azt is tudni fogja, Emi mit gondol rólad.

- Ó, jut eszembe! Találkoztál a többi lakótárssal is, vagy csak a horkolóssal?

Dia csak megrázta a fejét. Nem akarta ebbe az irányba terelni a beszélgetést, hiszen nem volt mit mondania róla. Viszont eszébe jutott valami, amit szeretett volna megkérdezni a fiútól:

- Mi a helyzet azzal a telefonhívással, ami miatt gondterheltnek tűntél?

- Ó, anyám... - Ramsey-n volt a sor a sóhajtozásban, ő a szemeit is forgatta hozzá. - Na jó, elmondom, de elég gáz, úgyhogy légyszi, ne nevess ki.

- Mindent megteszek, hogy komoly tudjak maradni - ígérte a lány.

- Szóval, nagyjából egy hete az egyik haverom bemutatott egy lánynak, aki jófejnek tűnt, viszont... - Itt egy pillanatra megállt, egyáltalán nem akarta magát nevetségessé tenni, mégis, nagyon félt ettől. Azért végül csak folytatta: - Szóval a csaj elég rámenős volt, és a vége az lett, hogy elhívatta magát randira. Én egyáltalán nem akartam, de basszus! Ez a lány iszonyú tehetségesen forgatta úgy a szavaimat, hogy ez legyen belőle. És tudom, lefújhattam volna később, de azt meg már azért nem akartam, mert arra gondoltam, legyen meg az öröme, megiszok vele egy sört, aztán elválnak útjaink. - Alig mert Diára nézni, tartott tőle, hogy a lány máris a nevetését próbálja visszafogni. - Szerencsére így is volt, bár nagyon nyomult rám, de azt gondoltam, talán megértettem vele, hogy én nem akarok tőle semmit.

- És nem? - Dia hangjában semmi nevetés nem bujkált.

Ramsey ezért végül ránézett. Megkönnyebbült, a lány egyáltalán nem készült szórakozni rajta.

- Valahonnan megszerezte a számomat, gondolom, a haverom barátnőjétől, mert állítólag azzal a lánnyal nagyon jóban van. Mikor a reptérre mentem ki eléd, többször próbált hívni, de nem foglalkoztam a dologgal. Végül SMS-t írt, hogy hát találkozzak vele újra. Megírtam neki, hogy kizárt, nem is érek rá, meg más... - Majdnem kimondta, hogy „más tetszik”, de végül észbe kapott és így fejezte be a mondatot: - Szóval hogy nem akarok tőle semmit.

- És akkor megint ő hívott? - kérdezte Dia.

- Igen. És megint elmagyaráztam neki, hogy ő engem egyáltalán nem érdekel, de attól tartok, nem fogta fel. - Ramsey savanyú képet vágott.

Közben a vonat beért London Bridge-re. A pályaudvaron óriási volt a tömeg, a kapuknál is sorba kellett állniuk. Nagy nehezen átkeveredtek a metrókhoz. A Jubilee peronja tömve volt, csak a harmadikként érkező metróra tudtak felszállni.

- Éppen csak, de ott leszünk. - Ramsey az órájára nézett. - Mármint Stratfordban. Ugye nem laknak messze Roliék az állomástól?

- Hát... egy jó negyedórás sétányira. Maryland állomás közelebb van hozzájuk, de nem tudom, oda mennyire sűrűn megy vonat. - Dia nem szeretett késni, és volt benne némi félsz, hogy a bátyja amiatt is haragudni fog rá.

- Akkor majd írok a bátyádnak, hogy jól vagyunk, csak a hering parti miatt késünk kicsit. 

- Á, tényleg! Neked megvan a száma! - A lány felderült. - Mármint, nekem is, csak nekem iszonyú drága SMS-t írnom neki a magyar számról.

Ramsey csak bólogatott, hogy érti, de nem fűzött hozzá semmi többet.

***

Stratford modern, szürke állomásépületéből kilépve Ramsey és Dia egy téren találták magukat. Jobbra tőlük egy piros mozdony állt, mögötte a buszpályaudvarral. Előttük négysávos út, túloldalán egy erősen lepukkant bevásárlóközpont bejáratával. A zebra feléjük eső oldalán egy afrikai nő egy erősítőre csatlakoztatott mikrofonba ordítva hirdette az igét Istenről. Körülötte kisebb tömeg verődött össze, akik minden mondatát megtapsolták, szinte percenként kórusban éljeneztek.

Ramsey tartása merevebb lett az elé táruló látvány hatására. A szürke alapon túlságosan is színes, eklektikus tömeg, ami előttük hömpölygött a zebráig, majd azon túl be a bevásárlóközpontba, számára egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő. Sosem járt még Stratfordban, mert nem volt itt dolga. A korábban ipari negyedként elhíresült városrész nem volt épp a legbiztonságosabb hely Londonban. Annak ellenére sem, hogy az elmúlt évek során igyekeztek inkább szabadidős, rekreációs övezetté alakítani. Diára nézett, akit hidegen hagyott a prédikáló nő, és az is, hogy semmi igazán szép nem volt a környezetükben. Látszólag még jól is érezte magát itt.

- Szóval, merre? - szólalt meg a fiú.

- Ja, igen... Át a zebrán, majd a bevásárlóközponton is. Utána majd jobbra végig a főút mentén. - A lány egy pillanatra elfelejtette, hogy barátja még nem járt erre.

Egy járókelő oldalról Diának ütközött, majdnem elsodorva őt Ramsey-től. A fiú a lány keze után kapott, és visszahúzta őt maga mellé. Ujjaik összekulcsolódtak.

- Hé! - Ram megpróbált rászólni az emberre, aki el akarta sodorni Diát, de a férfi már nem hallotta. Aztán a lányra nézett: - Nem engedlek el, ez a hely kész káosz!

- Valóban nem egy nyugis környék - vonta meg a vállát Dia.

Barátja mondatának első feléhez nem tudta, mit szólhatna. Tiltakozzon? De igazából még jól is esett fogni a fiú kezét. Akkor meg talán fölösleges is. Belül Emma szavain is rágódott: vajon tényleg tetszhet ő Ramsey-nek? Dia sosem találta magát túlságosan szépnek. Akárhányszor elidőzött otthon a tükör előtt, mindig megállapította, hogy az orra túl széles, a válla túl csapott és az alakja úgy teljes egészében lehetne nőiesebb. Bizony voltak lányok a suliban, akiket irigyelt, mert nagyobb volt a mellük, kevésbé lapos a fenekük, vagy sportosabb az alakjuk. Ráadásul ott volt előtte a nővére, az abszolút szépség-ideál, akiért ennyi idős korában versenyeztek a fiúk. Őt meg se nézték. Kizárt, hogy Ramnek ő tetszik. Ez is, hogy most egymás kezét úgy fogják, mint akik járnak, csak azért van, nehogy a tömegben elveszítsék a másikat. Biztos. Lehetetlen, hogy ne így legyen. A gondolatok hatására furcsamód összeszorult a torka és keserűséget érzett. Kedve lett volna hosszan, fájdalmasan sóhajtani, de mégsem tehette. Hát ilyen az, ha valaki iránt a barátságnál többet kezd érezni az ember lánya?

A bevásárlóközpont túloldalán piac volt, az árusok már javában csomagolták a standjukat. A táskát, öveket, takarókat árusító standok között egy-egy félig-meddig már bezárt ételes kocsi is állt. Az olaj és zsír szagát szinte vágni lehetett. Ramsey fintorgott, legszívesebben befogta volna az orrát. Rohadtul nagy kár, hogy az a vonat, ami Marylanden megáll, csak fél óránként közlekedik - gondolta.

A piacot elhagyva kocsmák és boltok következtek. Maryland állomástól nem messze egy patinás saroképület előtt Dia egy pillanatra megállt:

- Bizonyára tudod, hogy az Iron Maident egy Cart ’N’ Horses nevű kocsmában fedezték fel. Na, hát ez az a kocsma.

- Nahát! - A fiú komolyan elcsodálkozott. - Persze, tudtam, de azt nem, hogy ez itt van!

- Ja, menő. Rolival voltam már bent, nagyon hangulatos - vigyorodott el Dia, ahogy tovább mentek.

- Nálunk a Rolling Stones kocsmája van, holnap, ha lesz kedved, lejöhetnél Suttonba, tudok egy-két érdekes helyet, ami szerintem tetszene.

- Benne vagyok! - A lány nem volt nagy Stones rajongó, néhány számukat lehallgatta, de inkább Roli szerette Jaggeréket. - Ezt a kocsma dolgot hozd fel Rolinak, értékelni fogja.

- Stonesos?

- Is. Meg nagy Judas rajongó. Emellett imád történelemről és politikáról beszélni. Kíváncsi vagyok, mennyire fog kibontakozni.

- Hűha, hát politikából nem vagyok túl jó, de... majd valahogy elevezek. A törit szeretem, bár inkább a művészeti-kulturális része érdekel, mint a nagy csatározások és uralkodói házak.

- Ó, akkor a mitológiát például szereted, nem? - Dia számára ez új volt. 

- Igen, azt is - bólintott a fiú.

A főútról közben már letértek, egy hosszú utcán sétáltak. A szokásos, viktoriánus sorházak között a lány lassított, majd megállt egy vajszínűre mázolt előtt. Az előkert kiskapuja és a bejárati ajtó elé szerelt rács is kékeszöld színű volt, de a festék már mállott. Az épület előtt parkoló Fiestát már Ramsey is megismerte.

- Megjöttünk - mondta Dia, miközben előkotorta a kulcsát.