YYou're in my mind all of the time
I know that's not enough
Electrical Storm - U2 (2004)
Dia és Ramsey kései ebédje fish & chips volt abban a kocsmában, ahol annak idején a Rolling Stonest felfedezték. Abban az időben még The Red Lion volt a neve, mely az épület homlokzatán még mindig látszott, később azonban átnevezték, azóta The Winning Post néven ismerik már a helyiek is. Hétvégente karaoke bulikat tartanak, az aznapit hirdető plakát a kocsma ajtajára volt kifüggesztve belülről.
- Még sosem voltam ilyen partin. - A lány hangjából némi sóvárgás érződött.
- Hát... én igen, de bevallom, nem sok emlékem van a legutóbbiról... - felelte barátja kissé zavartan.
- Csak nem betintáztál? - Dia nem állhatta meg, hogy ne nevesse el magát.
- Az úgy volt, hogy Dave és a barátnője, Jen meg még pár srác, akikkel össze szoktunk ülni, hívtak és nyaggattak, hogy én is énekeljek - kezdett bele a történetbe Ramsey. - De az én hangom az... az inkább ilyen hagyjuk és ne firtassuk kategória.
- De végül, gondolom, elérték, hogy színpadra állj.
- El. Meg se merem mondani, mennyi pia után. - A fiú elvörösödött. - Nem szokásom berúgni, de ezek mindent megtettek, hogy ne maradjak száraz, és jó ötletnek tűnjön elénekelni a Blisst.
- Jesszus, pont azt? - Dia szemei elkerekedtek. Matt Bellamy hangja elég magasra felkúszott a szám közben, és ha barátja hangja valóban olyan rossz, akkor a Muse szám bizony borzalmas élmény lehetett a közönségnek.
- Mit csináljak, ha egyszer az a kedvencem, matt részegen meg nem is jutott eszembe más. - Ramsey zavarában az étlapként szolgáló laminált papír sarkát piszkálgatta.
- Nem azért mondtam, csak... a Muse számokat énekelni alapból nem a legkönnyebb feladat. Én tuti, valami sokkal egyszerűbbel próbálkoztam volna.
- Értem, de kapásból két különbséget is tudok mondani. Egy: neked, ha jól tudom, van hangod. Kettő: te józanul választottál volna. Vagy tévedek? - A fiú Diára emelte a tekintetét.
- Hát... Valamelyest igen. Elég durván lámpalázas tudok lenni, szóval a teljes józanság az valószínű, hogy nálam se jött volna be. - A lány elpirult.
- Na, szépen vagyunk. De játsszunk el a gondolattal. Karaoke est van, énekelned kell. Mit választasz? - Barátja arcán kaján vigyor jelent meg.
- Ez ilyen... Felelsz, vagy mersz kérdés most? - kérdezett vissza Dia.
- Úgy is mondhatjuk. Szóval?
A lány pár percig gondolkodott. Mindenképp olyat kellene választania, amiben nem hörögnek, illetve ami nem haladja meg a hangterjedelmét. Általános iskolában egy darabig kórustag volt, de annak már három éve és azóta tényleg csak a zuhany alatt kamatoztatta a hangját. Ott meg nem számított az sem, ha hamis. Végül elmosolyodott. Erre a válaszra Ramsey biztosan nem számít:
- Az I Feel Fine-t.
- Komolyan The Beatlest választanál? - A fiú felvonta szemöldökeit.
Dia csak bólintott.
- Azt hittem, majd biztos a Sk8ter Boit választod, vagy valami hasonlót, amit valami csaj énekel. - Ramsey tudta, hogy a lány gyerekként nagy The Beatles rajongó volt, de nem gondolta, hogy kívülről tudná bármelyik szám szövegét, vagy hogy tizenhat évesen pont tőlük akarna énekelni bármit.
- Kellően egyszerű szám, pont jó lenne, ráadásul egész jól menne a hangulatomhoz is most. - Dia igyekezett nem gondolni a szám szövegére, amiben többször szerepelt az a vallomás, ami miatt valószínűleg valójában nem jött volna ki egyetlen hang sem a torkán, ha most kellett volna elénekelnie. Amikor Sutton vasútállomásán néhány órával ezelőtt találkoztak, a fiú félszegen puszilta meg őt, és úgy tűnt, hogy valami miatt izgul. Mintha valamit el akarna mondani, csak nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Ez az érzése később, a Nonsuch Parkban csak fokozódott, amikor a futásról, mint sportról beszélgettek. Ramsey kijárt ebbe a parkba, amikor tudott, és láttak is elég lengén öltözött futókat. Ekkor hideg szél fújt át Dia kabátján. és a lány kijelentette, hogy ő valószínűleg összevissza fagyna, ha rövidnadrágban és trikóban kellene futnia ilyen időben.
- Sosem hagynám, hogy fázz, ha velem jönnél ki. - Ez volt barátja válasza, és mire a mondat végére ért, az arcába tolult a vér. Diának ez, és az, amit azokban a zöld szemekben látott, elég volt hozzá, hogy tudja, Emmának igaza van.
Szíve hevesebben vert a gondolatra, hogy Ramsey, ha feltette őt a vonatra, hazamegy és meghallgatja majd az I Feel Fine-t, és szöget üt a fejében, hogy talán nem véletlenül ezt a számot mondta a kocsmában.
- Oké, elhiszem neked. És örülök, ha jól érzed magad.
Barátja hangja visszarántotta őt a Winning Post félhomályába, az üres fish &chipses tányérok fölé.
- Te mit énekelnél, ha most kellene karaokéznod? - Dia úgy gondolta, neki is joga van ugyanehhez a kérdéshez. - Józanul, de muszáj lenne.
- Jézusom! A te érdekedben mindent megtennék, hogy inkább semmit se kelljen! Őszintén, tényleg rettenetes hangom van! - nevetett Ram.
- Oké, tételezzük fel, hogy van hangod. Most már tényleg tudni szeretném, hogy nekem mit énekelnél. Én már megmondtam, szóval te jössz!
Ramsey nem válaszolt rögtön. A Bliss szövegében is benne volt számára minden, amit a lánynak mondani szeretne, csak épp az elején nem merte elmondani, hogy miért ez a kedvence. Ki kellett vágja magát a kérdésből máshogy.
- Kérlek, ne erőltesd ezt. De egy Shakespeare szonett szavalását eskü, bevállalnám nagyközönség előtt.
- Na, nem bánom, végül is, a cikis sztoridból jutottunk el ide.
A fiú megkönnyebbült, de nem mert sóhajtani. Sok mindent szeretett volna tenni ebben a pillanatban, de egyikhez sem volt elég bátorsága. Rettenetes volt beismernie, hogy gyáva kukac. Annak ellenére, hogy bizony vallott már szerelmet. Akkor sem volt könnyű, de remélte, hogy ez idővel változik. Talán nem is lenne olyan nehéz rávennie magát, ha nem lebegne ott a fejük fölött Dia hazautazása, mint valami hülye guillotine.
A kocsmából még átmentek a közelben fekvő levendula farmra, ahol ősz lévén túl sok látnivaló nem volt, a lánynak mégis felcsillantak a szemei, amikor meghallotta, hogy van egy ilyen hely.
- Ha nyáron kijössz, visszajöhetnénk ide. Akkor igazán szép - mondta Ramsey, miközben az ágyások között sétáltak.
Dia megfogott egy hosszabb, erősebb levendula szárat, és végighúzta a tenyerében. Nem tépte ki. A növény jellegzetes illata nem csak a virágából áradt, ebből a szempontból kicsit olyan volt, mint egy fűszer.
- Nem tudom, kijövök-e nyáron - felelte bánatosan.
- Én nagyon remélem, mert... - kezdte barátja, de nem tudta befejezni a mondatát. Az ég minden különösebb átmenet nélkül szakadt rájuk. - Gyere! - Megragadta a lány kezét, és futásnak eredtek, meg sem álltak a legközelebbi buszváróig.
- Ez durva volt! - Dia zihált és szúrt az oldala. Az ő kabátja elég vastagnak bizonyult, hogy ne ázzon át, de a tornacipőjét bizony elég nyirkosnak érezte a lábán. Néhány másodperc múlva cuppogott volna benne, és valószínűleg Ramsey is, hiszen rajta is ilyen lábbeli volt.
- Hát, igen. - Barátja hátát a buszváró üvegfalának vetve állt mellette. Ő jobb kondiban volt, könnyebben lassult le a légzése, már alig látszott rajta, hogy futniuk kellett.
Négy körül értek vissza Sutton központjába. A szakadó eső miatt nem volt értelme tovább kóborolni, ráadásul Diának is indulnia kellett lassan. Hogy tovább legyenek együtt, Ramsey a Victoriáig elkísérte Diát. Megbeszélték, hogy másnap a King's Crosson találkoznak az egyik kávézó előtt.
×××
Mire a fiú hazaért, az eső is elállt. Rohadt egy időjárás az itteni - gondolta bosszúsan. Az utolsó kínálkozó alkalmat szalasztotta el miatta és minden nappal csak fogyott az ideje. Pedig már eldöntötte, hogy lesz, ami lesz, ő bizony elmondja Diának, mit érez.
Bekapcsolta a gépét és kikereste az I Feel Fine-t a YouTube-on. A fekete-fehér videót egyszerű fehér háttér előtt vették fel, díszletként egy szobabicikli, néhány súlyzó és a mikrofon helyén álló boxkörte szolgáltak, bár egyiknek sem volt köze a dalhoz. Abban az időben klippet forgatni még nem volt olyan gyakori, mint manapság. Ezt a dolgot a Queen hozta be igazán, már ha jól emlékszik arra a dokumentumfilmre, amit néhány hónapja látott. John Lennon hangja betöltötte a szobáját. A könnyednek tűnő dal szövege egyértelmű volt. Basszus! Tudja! És várta! Ó, én marha! - Ramsey az első pillanatban rájött. A dalszövegben szereplő gyémántgyűrű meg a többi csak körítés volt, ezt tudta jól.
„I'm in love with her and I feel fine
[...]
She's in love with me and I feel fine”[1]
Teljesen nyilvánvaló volt az egész. De csak egyetlen pillanatig. A kétely hamar utat talált hozzá. Ha valóban sejti is, hogy mit érzek iránta, talán csak ez a része az, amit üzenni akart. - A gondolat hatására keserűség töltötte el. Mégsem olyan egyértelmű. Leroskadt a székébe és megvárta a szám végét.
×××
Diát Maryland állomáson Kriszta várta.
- Szia! - köszöntötte vidáman a fiatal nő. - Rolcsi írt, hogy a barátod szerint nagyjából mostanra érsz ide és várjalak meg.
- Köszi, örülök, hogy nem kell egyedül hazasétálnom innen - mosolyodott el a lány.
- Ó, én is, bár nem csak azért, mert kedvellek, hanem mert ez a szatyor nagyon nehéz. Megfognád a másik fülét?
Dia eddig nem vette észre, hogy Kriszta mellett a földön egy jókora csomag is volt.
- Persze - bólintott. - Mi a frász van ebben? - nyögte, mikor megemelték.
- A heti bevásárlás. Úgy volt, hogy mire végzek, Rolcsi odaér a bolthoz a Fiestával, de még haza sem ért. Azt mondta, jobb, ha valahogy hazavonszolom, mert nem tudja, mikor érne ide.
A házig többször is meg kellett állniuk, mert a szatyor füle vágta a kezüket. Mire hazaértek, Dia kialkudta, hogy felezzenek el egy doboz cidert jutalom gyanánt.
- Majd azt mondjuk Rolinak, hogy te ittad meg az egészet. - A lány remélte, hogy sikerül meggyőznie Krisztát.
- Szerintem a bátyád tudja, hogy néha otthon is kaphatsz anyukád söréből egy keveset, szóval teljesen felesleges sumákolni - felelte a nő zihálás közepette.
- Igazad van, mindenesetre megérdemeljük azt a Somersbyt.
Kriszta csak bólintott. A konyhában tették le a málhát, és elkezdtek kipakolni belőle. Miután minden a helyére került, Roli barátnője előkereste a sörnyitót.
- Na, akkor szisszentsünk!
Dia egy poharat vett ki a szekrényből.
Egy órát vártak a lány bátyjára. A férfi Levivel együtt érkezett, valamin nevetgéltek.
- Sziasztok! - köszönt Roli, mikor belépett a konyhába. Krisztát egy puszival is üdvözölte. Amikor lehajolt kedveséhez, Dia akkor pillantotta meg a másik férfit az ajtóban.
- Dia, azt hiszem, neked is említettem már, hogy egy rövid ideje nem egyedül csinálom a ház-biszniszt. Ő itt Levi, és ő az, aki beszállt a buliba és segít nekem.
A lány Levente tekintetét kereste. Szerette volna kiolvasni belőle, hogy milyen választ szeretne hallani, de a férfi csak közönyösen meredt maga elé. Úgy döntött, az igazat mondja.
- Igen, emlékszem. Reggel már találkoztam Levivel. - Igyekezett semlegesen válaszolni. Ezek szerint Levente nem beszélt Rolival arról, hogyan acsarogtak egymással pont itt, a konyhában. Tulajdonképp nem csoda, hiszen ez nem olyasmi, amire az ember büszke.
- Ja, igen... - bólintott Levi. - Bocs, elfelejtettem mondani.
- Semmi gáz - legyintett Roland, majd Krisztához fordult: - Van még abból az isteni paprikás csirkéből?
- Hogyne lenne. Levi, van kedved velünk vacsorázni? Jut neked is.
Ó, anyám borogass! Nehogy! - Dia belül nyüszített, de nem szólalt meg. Remélte, hogy a férfi nem kér enni, de csalódnia kellett. Levi némi hálálkodás közepette elfogadta a vacsorameghívást. Az ülésrend a tegnapihoz hasonlóan alakult, az egyetlen különbség az volt, hogy a lány mellett most ez a kellemetlen és idegesítő alak ült. Nem igazán vettek tudomást egymásról, ami egész jól ment, tekintve, hogy Dia leginkább Krisztával társalgott, Levi pedig Rolival.
A lányok most is együtt mosogattak el, míg a fiúk egy-egy sör mellett még az üzleti dolgaikat beszélték meg. Dia alig várta, hogy a szobájába mehessen. A bátyját és a másik férfit a konyhában hagyták Krisztával.
- Holnap a King's Crossra megyek kilencre - mondta a lány, mikor az iroda-szoba ajtajához ért.
- Rendben, majd mondom Rolcsinak, de lehet, bejön még hozzád. Azt mondta, ma ránéz a repjegyekre.
A válasz hallatán a lány gyomra bukfencet vetett. Egy pillanatra úgy érezte, máris a repülőn ül. Csak bólintott. Remélte, hogy a bátyja inkább nem megy már be hozzá, hogy nem talál elég jó áron jegyet és még maradhat egy darabig. Nem akart a hazautazásra gondolni, mert az olyan volt, mintha vasmarokkal szorongatná valaki a szívét és cseppenként facsarna ki belőle minden érzelmet.
×××
A King's Cross pályaudvar hatalmas volt. Dia alig találta meg a megbeszélt kávézót, ahol Ramsey már várt rá. A fiú ezúttal is magához húzta egy puszira. A lány viszonozta, és az ölelés, amibe barátja vonta, mintha egy kicsit tovább tartott volna, mint ahogy az barátok közt szokás.
- Hová megyünk? - Dia kíváncsian nézett Ramre.
- Arra gondoltam, leugorhatnánk Rochesterbe. Jó kis hely, szerintem tetszene neked. - Ramsey arcán mosoly terült szét.
- Még nem is hallottam róla. Messze van?
- Nem, nagyjából egy óra vonattal. Gyere, vegyünk jegyet. - A fiú a kezét nyújtotta.
Az, hogy kéz a kézben indultak a jegyautomaták felé, Dia számára felért egy kisebb érzelmi hullámvasúttal. Természetesnek érezte ugyanakkor a szíve olyan ütemre kapcsolt, hogy ha nem figyel oda, a légzése is szaporábbá vált volna.
Az adrenalinfröccsöt csak tovább fokozta, hogy a legközelebbi Rochesterbe tartó vonat indulásáig alig öt perc volt vissza, ami miatt át kellett rohanniuk a tömött pályaudvaron. Az utolsó pillanatban ugrottak fel a kocsira. Lihegve huppantak le az első dupla ülésre, ami az útjukba akadt.
- Ez meredek volt - vigyorgott Ramsey.
- Igen - bökte ki a lány kis szünet után.
Megvárták, míg a légzésük visszalassul a normálisra. Közben a vonat elindult.
- Nézd, Crofton Parknál vagyunk, ez közel van a nővéredékhez. - A fiú az ablakon túli peron felé biccentett.
- Ja, tudom... Innen szoktunk vonattal átmenni Bromley-ba is. - Dia egy kicsit még mindig zihált.
- Ott mi van?
- Egy pokolian nagy bevásárlóközpont uszodával meg egy egész jó kis park kacsákkal és tóval. Emi fiai oda jártak úszni egy ideig. Most már nem, mert a sportklub, ahová felvették őket, máshol tartja az edzéseket, de ott tanultak meg úszni mindketten - mesélte a lány. - Amikor még csak kisbabáknak szóló foglalkozásokra mentek és itt voltunk anyával, mi is bemehettünk fürödni. Az jó volt, bár nem rajongok a medencék körüli fertőtlenítő szagáért. Tényleg, Ram, te tudsz úszni?
- Persze. A haverokkal nyáron néha levonatozunk Hastingsbe vagy Brightonba a partra. Ha itt leszel nyáron, nagyon jó lenne, ha te is jöhetnél. Olyankor egész nap kint vagyunk a strandon, ökörködünk, labdázunk meg ilyenek. Tök jó bulik szoktak lenni. - Ramsey szeme felcsillant. A lány látta rajta, mennyire jó emlékei lehetnek ezekről a napokról.
- Meglátjuk. Szívesen jönnék, de nem tudom, mi lesz. A nyár még olyan nagyon messze van - sóhajtott szomorkásan.
- Igen, tudom... Nem kellett volna felhoznom, sajnálom. - A fiú arcán fájdalmas grimasz jelent meg. Most olyan jó lett volna magához húzni a lányt és csak úgy mellékesen elmondani neki, mit érez, aztán... Talán megcsókolni. De ennek még nem jött el az ideje. Már kitalálta, hol és hogyan akarja elmondani, mit érez. De ahhoz még egy kicsit várnia kellett.
- Inkább mesélj Rochesterről. Te voltál már ott, igaz? - Dia arcán halvány mosoly jelent meg.
- Dickensről híres, bár nem itt lakott, csak a közelben, de az üzletek közül tök sokat róla neveztek el, meg van Dickens fesztivál is minden évben. Jaj, és itt van az ország legöregebb katedrálisa, Gundolf püspök építtette. Hogy mikor, azt most fejből meg nem mondom, de majd úgyis meglátod, mi van kiírva az épületre... Mi az? - Ramsey megütközve nézte a lányt, aki a nevetését próbálta nagy erőkkel visszatartani.
- Ez komoly, hogy Gandalf építtetett egy katedrálist? Átjött Középföldéről, vagy mi? - Dia nem tudta tovább visszatartani a kacagását.
- Nem Gandalf, hanem Gundolf. Nem ugyanaz a kettő! - Ő is felnevetett. - De most, hogy mondod, valóban hasonló nevük van.
Közben, ahogy a lányt nézte, a szíve kihagyott egy ütemet. Ezt a vidámságot akarta mindig látni, ami abban a percben sugárzott Diából. Neki morcosan és fáradtan is tetszett, de ilyenkor egészen megváltozott. Ramsey nehezen tudta felfogni, hogyan nem figyeltek fel rá a fiúk, akikkel együtt jár iskolába.
- Oké, értem - bólogatott a lány, mikor már abba tudta hagyni a nevetést.
- Van még Rochesterben egy vár is, azt is megnézhetjük, ha szeretnéd. Más nincs, de én nagyon bírom a hangulatát ennek a városkának.
- Nagyon kíváncsi vagyok... - Dia pillantása a kocsi plafonjáról lógó kijelzőre esett. Épp a megállók neve futott szalag-szerűen a kis kijelzőn. - Jóságos ég, kinek támadt az a hülye ötlete, hogy egy települést Bat & Ballnak nevezzen?
- Az Sevenoakshoz tartozik, szép hely. Eredetileg az is volt az állomás neve, csak aztán nyílt ott egy kocsma, arról átnevezték Bat & Ballra. Amíg itt vagy, ha gondolod, elmehetünk oda is. Van ott egy óriási park szarvasokkal.
- Oké, de látni akarom ezt a kocsmát a labdázó denevérrel - vigyorgott Dia.
- Hogy mit? - A fiú egy pillanatig értetlenül nézett rá. - Jaj, nem! Ütő, nem denevér. Tudod, mint a baseball ütő. - Felnevetett. Tulajdonképp a lány fordítása is logikus volt, csak épp értelmetlen. - Csakhogy rossz hírem van, az a kocsma már bezárt, az állomás nevét viszont nem változtatták meg újra.
- Az bizony kár, bár így, hogy nincs köze a denevérekhez, már jóval kevésbé érdekel. - Dia csalódottságot színlelve sóhajtott fel.
- Na jó, ez most már tényleg sok! - Ramsey-re újabb nevetés hullám tört. Amikor sikerült abbahagynia, hozzátette: - Inkább arról mesélj, hogy tetszik a Death Magnetic?
- Szerintem elég király lett, bár nem nagyon mertem a hifin hallgatni. Egyszer azért beraktam, amikor egyedül voltam otthon, de sajnos anya elég hamar hazaért, és kivettem, még mielőtt szó érte volna a ház elejét. Viszont azóta anyu többször a Broken, Beat & Scarredot dúdolgatja a konyhában, ami előszörre elég meghökkentő volt.
- Tényleg az. Az a szám mondjuk nyomokban tartalmazhat egy-két fülbemászó részt. De mintha azt mondtad volna, hogy anyukád azt szereti, ha egy szám dallamos - magyarázta barátja.
A legújabb Metallica album kibeszélése még egy ideig eltartott, végül megállapodtak, hogy mindkettejüknek tetszik. Aztán a vonat beállt Rochester állomására, és a fiatalok leszálltak a szerelvényről.
×××
A városka pirosas-barnás házai között kanyargó sétálóutcáját csupán egy négysávos út választotta el az állomástól. Ahogy az út túloldalára értek, Dia úgy érezte, mintha egy másik dimenzióba került volna. A tudor stílusú házakkal tűzdelt téglaépületek aljában üzletek nyíltak, többnyire ócskások, antikváriumok és használtcikket árusítók. A lánynak egyetlen szó jutott eszébe: aranybánya.
- Jól látom, hogy tetszik? - Ramsey a lány fülig érő mosolyából következtetett.
- Igen, nagyon! Ugye bemehetünk pár boltba? - kérdezte.
- Nem mondod, hogy szereted az antikváriumokat? – A fiú hangjából érződött a lelkesedés.
- Jaj, nagyon! - lelkendezett Dia. - De ha te nem, nem baj, tényleg csak néhányba szeretnék benézni, ha nem bánod.
- Egyáltalán nem bánom, én is szívesen nézelődök ezekben. Egy-kettőben már voltam is, de sosem veszek semmit. Nem tudnám hová tenni ezeket a holmikat, hiszen picike a lakásom. - Az egyik nagyobbnak tűnő bolt kirakatára bökött: - Az például egész jó, sokféle holmit árulnak.
- Óriási! - A lány csillogó szemekkel indult el az üzlet irányában.
Azt hiszem, Dit elvesztettem. - Ramsey majdnem felnevetett. Minden porcikáját melegség járta át attól a lelkesedéstől és izgalomtól, ami a lányból áradt. - Nem baj, úgyis a várnál akarom neki elmondani.
Négy boltba mentek be. Dia nem mert még egyet megreckírozni, az utolsóban nézelődve már érezte, hogy barátjának kezd elege lenni és fogytán a türelme. Ő szíve szerint az összesbe bement volna, de nem akarta, hogy Ramsey emiatt rosszul érezze magát.
- Nézzük meg azt a Gandalf-féle katedrálist - mondta, szándékosan elviccelve a püspök nevét.
- Én inkább a várhoz szeretnék menni először. - Ramsey érezte, hogy ha sokáig húzódik még a beszélgetés, a bátorsága elpárolog.
- Nekem úgy is jó. Milyen ez a vár, amúgy? Azt láttam, hogy négy tornya van. Voltál már bent? Ugye be van rendezve szépen? - Diából csak úgy záporoztak a kérdések.
- Hát... Voltam már bent igen, akkor nem volt semmi, csak a galambháló, amit a tornyok közé feszítettek ki, hogy védjék a belső udvart.
- Ne már! Nincs korhűen bebútorozva? - A lány elfintorodott.
- Ez baj?
- Nem, csak fura. Otthon általában ezt csinálják. Elég jó, mert segít elképzelni, hogy milyen volt akkor, amikor használták. Oké, a nagyon romos várak üresek, de ami jobb állapotban van, oda raknak bútorokat. Nagyon király élmény - magyarázta Dia. - Van, ahová még viaszbábukat is raknak, mint a Madamme Tussaud'sban.
- Á, ez tényleg nagyon menőn hangzik, a Hampton Courtot berendezték, de bábuk ott sincsenek, ebben biztos vagyok. Megnézzük, ha odaértünk, jó? Nem muszáj bemenni, ha nem akarsz.
- De, szeretnék, attól, hogy ez más, mint amit megszoktam, érdekel - felelte a lány.
Végül azonban nem mentek be. Ramsey-nek úgy rémlett, hogy sokkal olcsóbb volt a jegy akkor, amikor ő járt a várban, Dia pedig átszámolta az árat forintba, és bizony túl soknak érezte. Az ingyenes szóróanyag alapján ráadásul még mindig csak a galambháló várt volna rájuk.
Azért a vár kertjét körbesétálták. A kőfal, ami a kertet határolta az utcáktól, többnyire derékig ért, és mivel az erődítmény egy domb tetején helyezkedett el, nagyon szép kilátás nyílt Rochesterre és a várost átszelő folyóra.
A dombtetőn hideg szél fújt, ami Dia hajfonatát már eléggé szétzilálta. A lány fázósan húzta össze magán a kabátját. A fiú észrevette a mozdulatot. Átkarolta és közelebb húzta magához Diát. Ez volt az az alkalom, amire várt, mégis, most valahogy nem tudta, hogyan fog megszólalni. Pedig kitalálta, mivel kezdje: szóba akarta hozni az I Feel Fine-t, és attól elindulni, de most valahogy az annyira bénának tűnt, hogy elvetette. Valahogy mégis el kell mondania. Fel akarta vezetni a témát, de semmi sem jutott az eszébe. Már egy-két perce álltak ott a kőfalnál, amikor végre sikerült megemberelnie magát, és megszólalt.
[1] The Beatles: I Feel Fine (I Feel Fine, 1964)
