Barion Pixel nuuvella

A mézeshetek után

Mi lesz majd az igen után, ha letelnek a mézeshetek?
Mikor jönnek a csekkek, a túlórák, a sarokba dobott koszos zokni.
A fáradtság, a fejfájás, a nem kívánom a szexet ma este. Se.
A megint kritizál az anyósom, az anyósod.
A hatalom megosztása: kinél legyen a távirányító?
Mikor majd jön a gyerek. Vagy nem jön.
A szótlan összebújások a lusta vasárnapokon.
Mikor már kifehéredett a bőrünk a karikagyűrű alatt.

Neveljük majd egymást, letörünk szarvakat? Vagy felteszünk?
Vagy békésen lemondunk, kompromisszumokat kötünk?
Szeretjük egymást, de attól még nem megy simán minden,
Mert te te vagy én meg én?

Nekifeszülünk egymásnak, meg akarjuk változtatni a másikat?
Veszekszünk, aztán inni kezdünk, csöndesen nyelni,
egymásnak háttal aludni, hazudni, tilosban járni,
kikacsintani, félrelépni, talán ok nélkül is,
és szépen lassan elhidegülni, elfelejteni a mézesheteket?

Vagy együtt öregszünk meg, mindig fogjuk majd egymás kezét,
még álmunkban is, mint a vidrák?
Örökké segítesz majd levenni a felső polcról a lisztet,
kisöpröd az arcomból a kósza tincseket,
elfogadsz úgy is, hogy felszedtem néhány kilót,
és nem nevezel lusta, kövér disznónak,
csak kedvesen megcsipkeded az úszógumimat?

Akkor is adsz egy falatot a kajádból, ha kiporcióztad a húst, a zöldséget,
és különben is utálod, ha beleesznek a tányérodba?
Főzöl nekem zacskós levest, amikor beteg leszek?
Addig csiklandozol és piszkálsz,
amíg be nem gurulok, hogy most már elég legyen?

Akkor is szeretni fogsz, ha már megereszkedik a mellem,
és egy kicsit házsártos is leszek talán?
És én szeretni foglak, ha te morogni fogsz,
és nem mondod el, mi bánt, mit érzel,
csak járkálsz fel-alá, mint a ketrecbe zárt oroszlán?
Ha minden csak falra hányt borsóleves lesz,
akkor is fogjuk azért szeretni egymást?

Én igazán nem tudom, hogy mi lesz,
csak forgatom a karikagyűrűt az ujjamon,
kezd fehéredni alatta a bőr.
Belém égtél, akármi is lesz.
Nem akarok második feleséget neked.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Bukovenszki-Nagy Eszter 16 történetét!


  • 1350 szerző
  • 924 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Bukovenszki-Nagy Eszter

A mézeshetek után

Műfaj

vers

Rövid leírás / Beharangozó

Vajon milyen lesz az életünk tíz, húsz év múlva? Mi lesz a mézeshetek után, mi lesz a szerelemmel, mi lesz a házassággal?
A vers korábban a Spanyolnátha Művészeti Folyóiratban jelent meg (http://www.spanyolnatha.hu/archivum/2020-3/91/szepiras/mihez-kezdjek-jovokeptelenseg/5099/).

Rövid összefoglaló

Vajon milyen lesz az életünk tíz, húsz év múlva? Mi lesz a mézeshetek után, mi lesz a szerelemmel, mi lesz a házassággal?

Olvasási idő

1 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Bukovenszki-Nagy Eszter nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!