Ha valamikor a jövőben egy fejlett faj képviselőjeként valamelyik világon találnák egy olyan rendszert, amiben igen kifinomult programozású, de élőnek tekinthető digitalizált entitások élnék az életüket, akkor megfontolnám, hogy a meglévő technikai lehetőségeim birtokában kihozzam az érintetteket a rendszerből. Egészen elgondolkodtató lenne, ha ez a rendszer olyan kiterjedt lenne, hogy egy érintett faj teljes népességét magába foglalja. Nyilván kivitelezhetetlen lenne a teljes körű kimentés így, kivéve ha valamiféle teleportációs megoldással például az mégis biztosítható lenne. Ugyanakkor el se tudom képzelni, hogy mi motiválhatna egy népet a teljes, és általános digitalizálás végrehajtásában, főleg mivel a digitális kor egy civilizáció életében szinte jelentéktelen időszakot ölel fel, néhány száz évet, vagy maximum néhány ezer évet, míg a biológiai kór akár év milliárdokat is átölelhet. Egyértelmű, hogy a jelentősebb fejlődési potenciál a hosszabb ideje fennálló korszak vívmányainál van. A gyerekkorom egyik tudományos műsorában beszéltek arról, hogy 2026-ra az emberiség képes lesz teljesen digitális világba holografikus formában továbblépni. Vitatható, hogy egy ilyen lépés továbblépés-e, vagy egy nagyon kezdetleges, és gyorsan elavuló technológia alkalmazása inkább. Ugyanakkor az írásomból látható, hogy ilyen döntések mellett felmerülő kérdésekre adható válaszoknak is vannak mélységei, nem állnak messze a vallásos elképzelésektől sem, és nem tekinthető lélektelen életnek sem egyértelműen. Elképzelhető, hogy egy teljes nép valamilyen klímakatasztrófát kíván így túlélni, és várja a világa regenerálódása utáni visszatérés lehetőségét. Visszatérést a biológiai formába, esetleg a virtuális világban elért vívmányokkal együtt. Vagyis lehet realitása a digitalizált tudat általi életnek, és nem kizárt, hogy találunk egyszer még rá példát, ha a csillagokat is képesek leszünk bejárni.