Barion Pixel nuuvella

Felélném-e a gyerekeimnek szánt örökséget?

Nem, szó sincs ilyesmiről. Veszélyes dolog az engedményezés lehetősége, és észen kell lenni vele, mert nagyon sok ügyletnél alkalmazható határidős tranzakció, tervezve az egészen késői időpontokra. Tudunk kalkulálni jövőbeli értéket szinte mindenhez, így nem lehet probléma az sem, ha mindkét fél ilyen értékekkel vesz részt az ügyletben. Mégis az eredeti elgondolás, a gondoskodás az utódok részére a lehető legmagasabb prioritású. De az ő gyarapodásuk sem képzelhető úgy el, hogy közben hagyjuk, hogy egyébként jó szándékú hozzátartozók, vagy titkolt örökösök szegénységben, vagy akár mélyszegénységben éljenek. És ez az ő érdekük is, hogy ne mondhassák rájuk azt, hogy bizony van a rokonságban kitaszított család.

Irigynek sem szabad lenni, mondván, hogy jövőbeli vagyoni lehetőségeket már egyesek most élveznek. Ha sejthető, hogy a korábban leírt tranzakciók egyesek esetében már megvalósultak, akkor azért azt is figyelembe kell venni, hogy az ő részük ezt elbírja, és lehet, hogy a részük csak jövőbeli tranzakciókkal cserél csak majd gazdát ténylegesen.

Az igényeim pedig nem rendkívüliek, tudatában vagyok annak, hogy négy gyerekem van, és ha jelentősebb vagyont szeretnék kinyesni valami jövőbeli értéket lekötve, akkor az nagyon is kihatna a gyerekeimre, és unokáimra, értelmét vesztené az eredeti szándék. Megelégszem a mostani vállalkozói díjammal, amit akár a családi rendszeres források terhére is megkérnék, és csak egy nyugdíjas éveimre szánt ügyletet kérnék a javamra. Nem elrugaszkodott értékkel, és nem csak a saját javamra, de nincsenek illúzióim, lehet, hogy 17 évet nem élek meg a jelenlegi egészségi állapotommal, így az időpontot inkább 10 év múlva időzíteném. Az igényem az lenne, hogy valaki, a család, vagy lehetséges támogatók segítsék elő a házunk eladását, így megszabadulnék a végrehajtásos tartozásoktól. Igaz, hogy ezeket 2-3 év alatt ki tudnám fizetni, de nem lenne lehetőségem a ház igen sürgető felújítására. A leendő vevő nem csak megvenné a házat, hanem felújítaná azt, hosszútávra tervezve a felújításokat, és lakná, vagy legalább karbantartaná. Így az udvaron sem búrjánzana el a gaz, a nád és a bodza, mint most. A felújított házat 10 év múlva visszavásárolnám a saját, és a volt feleségem nevére, a családi vagyonkezelés terhére, az én jogomon. Mindez megalapozott lehetne egy most megkötött jövőbeli értékekre alapozott határidős ügylettel, mint az ingatlan alapú vagyonkezelésbe elkülönített betétrésszel. Amire nekem most nincs ráhatásom, de az egész csak egy ötlet volt, egyéb ügylet is megfelelő lehet. A vásárló részére megnyílhatna a lehetőség az ingatlan alapú vagyonkezelés felé, a tervezett anyai ágú rokonság, illetve unokatestvéreinket érintő új vagyonkezelésben vehetne még részt. Természetesen az ismertetett vagyonkezelőket motiváló lehetőségekkel.

Nem szeretnék halmozni saját részre ingatlanokat, de abba a házba szívesen térnék haza, ha már megalapoztam a karrierem, és ha nem csak egy romhalmaz lenne. Szép emlékeim fűződnek ahhoz a házhoz. 15 évig laktam benne, bár a végén csak egyedül, de visszatérnék oda. A fél házzal a volt feleségemet is jutalmaznám, majdnem 25 évig éltünk együtt, és még a válás után is néhány évig egyedül állta a közös hitelt, és lényegében belevittem a diákhitel tartozásába, amit részben saját tandíjamra, részben halmozott rezsire éltünk fel. Végeredményben a ház a gyerekeké lenne idővel, életünkben pedig lehetne találkozási pont a gyarapodó családnak, csak hogy én is élvezhessek ilyesmit is.

Én ennyit, egy kis szeletet kanyarítanák le magamnak a nagy kilós kenyérből, csak hogy én is érezhessem a családi köteléket.

A kenyérről jut eszembe, hogy ha ablakcserére kerülne sor, akkor nem lenne jó, ha műanyag ablakok kerülnének beépítésre, mert szerintem a rosszul alászigetelt házak fala párát ereszt a levegőbe, és minden bizonnyal penészesedne télen.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Carl Peter Bowman 54 történetét!


  • 1199 szerző
  • 783 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Carl Peter Bowman

Felélném-e a gyerekeimnek szánt örökséget?

Műfaj

bejegyzés

Olvasási idő

3 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Carl Peter Bowman nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!