Barion Pixel nuuvella

Vendéglátás

A támogatói rendszer az elképzelt néhány vállalkozást kiemelten támogatná, de lenne egy kisebb támogatási igényű lehetőség is, például hajléktalanok és mélyszegénységben élők melegétkeztetése, kiszállítással. A térségben nem jellemző, hogy sok hajléktalan lenne jelen, de nehéz sorsú annál inkább. Tőlük meg nem várható el az, hogy a környező településekről csak étkezés céljából bejárjanak. A főzés problémás lehet, mert kevés pénzből is általában túlzó mennyiségek készülnek, amivel fenáll az esély a túlzott elhízásra, és a cukorbetegség kockázata is megnőhet.  A kiszállítást érdemes lenne úgy kialakítani, hogy a város más menüétkeztetéssel foglalkozó vállalkozásai is közreműködjenek, természetesen nem tőlük várva támogatást, hanem csak növelve a változatosságot a kínálatban.

Ez a vállalkozás hivatott lenne lekötni szállodák éttermeinek a kapacitását is, elérendő, hogy mindig legyen megfelelő kínálatuk, az olcsóbb ételek esetén is, így akár a szálláshelyet nem igénylő lakosság is idővel odaszokjon.

A klinika szorgalmazná betegei számára a menüétkezést, egyfajta ajánlásként a mértékletes étkezésre.

Idővel lehetne rászorulók átlal helyben történő fogyasztásra kért menühöz csak a részükre fenntartott, viszonylag könnyen megközelíthető helyen lévő ingatlant erre a célra kialakítani, ezt az ingatlanbefektetési alap előirányozhatja. Az ide rendelt ételekért az igénylőknek nem kellene fizetniük, és mégis helyben elfogyaszthatnák az ételt, anélkül, hogy esetleg a jelenlétükkel zavarnák szálláshelyek fizető vendégeit. A hely üzemeltetője talán a klinika üzemeltetője lehetne, de támogatásokból finanszírozva.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Carl Peter Bowman 171 történetét!


  • 1213 szerző
  • 799 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Carl Peter Bowman

Vendéglátás

Műfaj

bejegyzés

Címkék

Olvasási idő

1 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Carl Peter Bowman nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!