A tóról nem beszéltem aztán senkivel. Ez volt az én félig-elhitt varázslatom, amibe csak azt akartam beengedni, aki olyan meglepetéssel ostromolta meg a lelkemet, mint a tó. Mint az a fiú, aki az első volt, és bizonyos jelekből arra következtettem (persze csak jóval később) hogy számára én is első voltam, bár ő ezt nem vallotta be nekem. Ez persze sokkal később történt, akkor már saját jogon vásároltam piros körömlakkot és Szomszédjutka is eltűnt az életemből.