Barion Pixel nuuvella

Alkotás

Napok - hetek óta járom céltalanul a csendes utcákat minden este.

Minden gondolatommal egy képet látok magam előtt - egy képet, amit rajtam kívül nem látott még senki, egy képet, amelyet meg kell festenem, a képet, amely nyomasztja lelkemet, mert egyre közelebb van hozzám, és kitörni készül, végtelen feszültséget okozva valahol a kéreg alatt, mint a Vezúv, hogy mindent elsöprő, ellenállhatatlan erővel felszínre törjön, hogy megmutathassa legbenső lényegét: ez vagyok hát én, a lélek, itt állok előttetek forró, szenvedélyes lávafolyómmal, bár tudom: lassan kihűlök majd, és velem együtt megnyugszik a világ is: béke lesz újra, a pőre lélek visszasettenkedik az agy, a test legmélyére, és ott csendesen gyűjti majd újra a vágyat, a félelmet, a hitet, a megbocsátást, a gyűlöletet, egyre jobban lüktet majd, míg el nem érkezik a pillanat, hogy elég szenvedély lesz már benne, hogy újra a felszínhez közelítsen, újra énekeljen, rikoltozzon, üvöltsön, átkozódjon, törjön ki és borítson be mindent!..mindent maga körül.


Kell, kell az a kép. Már aludni sem tudok, gondolni sem másra, csak a KÉPRE, át kell tudnom adni másoknak is azt az energiát, amit tőle kapok.

Néha lassan, máskor rohanva lépkedek a hosszú utcákon. Néha zavar a sok kutya, ugatnak, rohannak, egymásnak adják a vezényszót - máskor meg sem hallom őket. Csakis éjjel születhet meg a Kép. Ekkor kell megalkotnom. Gyertyafény mellett, szinte vakon. Annyira látom már magam előtt, hogy akkor is megfesthetem, ha behunyom a szemem.

Mégis - valami még hiányzik. Még kell valami, amit keresek. Keresem az éjszakai utcákon, Két keréken őrülten száguldva a domboldalról lefelé, ceruzám végét rágcsálva az asztal mellett, autóban ülve vezetés közben, keresem az emberekben, ismerősökben, járókelőkben, mindenkiben-mindenhol.


A fehér vászon. Kifeszítem az állványra, nézem, kezembe veszem az ecsetet. Óriási, mély lélegzetet kell vennem, hogy belevágjak - de nem, nem, ó jaj, még mindig nem!
Nincs még itt az idő! Még forrnia kell, nem tudja még áttörni a felszínt, kell még szenvedni, gyötrődni, elképzelni, céltalan vágyódással az üres vásznat nézni- kell még, kell még idő.

Elrohanok. Újra éjszaka van, újra nem tudok aludni, ácsorgok céltalanul az ablak előtt, kilépek az utcára, majd visszajövök, újra ki. Hideg zuhany éri testemet, majd forró, végre lehunyom szemem, alszom néhány percet.

Hirtelen riadok föl - megérintett egy kéz, egy arc, egy test, egy vágy. Lassú, simogató öleléssel vesz körül, óvatosan ragad ki rövidke álmomból, puhán visz magával a szerelembe, megnyugvásba. Lassan állok fel, lassan keresem meg a gyertyát.

Első kis láng: a gyufa lángja, pillanatnyi fényt ad, de meggyújt egy gyertyát, amely ég, ameddig szükségem lesz rá. Még egy és még egy gyertya, körbeveszik az állványt. Csend van, szerelem lüktet a vásznon, agyamban ott a Kép, kezem félálomszerű bódulatban nyúl az ecsetért, szín, keverés, újabb szín, apró ecsetvonás a fehér vásznon- újra szín, újabb, óvatos érintés a vásznon, kezem már magától mozdul, keverednek a színek, dübörög az agy, ki kell törnie a vágynak, egyre több szín, foltok, indulatos vonások, száguldó ecset, időtlen színek, majd kis megtorpanás- szabad ezt?

Óvatosabban nyúlok a színekhez, tudatosabban keverek, finomabban húzom a vásznon, puhább az érintés, csendesebb a zakatolás. Mikor kezem a pirosra téved, rábámulok: mi ez?

Mit akar itt a piros? Ez a kékek, zöldek, sárgák helye, mit akar itt egy vörös, hogy jön ő ahhoz, hogy a Képbe beleszóljon? És itt a barna, itt a lila, mit akarnak ezek? Hogy kerülnek ezek a vászonra? Ki tette ide őket? Mitől kell ennyire szeretnem őket?

Igen, igen, akarom, a barnát is, meg a pirosat is, nem maradhat a képemen se kék, se sárga, dübörgő, harsány színek kellenek, zaklatott lilák, izgató pirosak, meleg, befogadó, nyugtató barnák, a szimfónia újra felcsendül agyamban, látom, ahogy átalakul a Kép, más, más mint korábban, mégis ugyanaz, foltok, színek, össze-vissza ecsetvonások- csupa vágy, csupa öröm, csupa rettegés, csupa gyűlölet, színtiszta, forró szenvedély......ahogy hirtelen felemelem két karom, ahogy kiejtem kezemből az ecsetet, és lassú bódulatban hátrálok, rettegve: mit látok majd?


Megállok. A gyertyák lobognak, megvárom, míg kiegyenesedik a láng. Felemelem lehajtott fejem, kinyitom lehunyt szemem, és félve nézek a vászonra: mit fogok ott látni? Ahogy nézem, olyan csönd van, hogy fülemben zakatolni hallom véremet, ahogy dobogó szívem pumpálja az életet belém.

Térdre ereszkedem lassan, hátravetett fejjel még egyre a vásznat nézem: ott van minden, ami lényegem, rajta, pirosan, lilán, barnán, tobzódva, lüktetve, zakatolva, gyötrődve, készen arra, hogy mások is lássák, és értsék, ha értő szemük van hozzá, maga alá temetve fájdalmat, szennyet és poklot, hogy hamvain új élet serkenjen- hajnalodik.

Festékes ruhámat a székre dobom, fáradtan, foltosan dőlök az ágyba. Most alszom végre.

Tetszett a történet?

4 3

Regisztrálj és olvasd Carla_Vita 32 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Műfaj

művészet

Rövid leírás / Beharangozó

Igen, igen, akarom, a barnát is, meg a pirosat is, nem maradhat a képemen se kék, se sárga, dübörgő, harsány színek kellenek, zaklatott lilák, izgató pirosak, meleg, befogadó, nyugtató barnák, a szimfónia újra felcsendül agyamban, látom, ahogy átalakul a Kép, más, más mint korábban, mégis ugyanaz, foltok, színek, össze-vissza ecsetvonások- csupa vágy, csupa öröm, csupa rettegés, csupa gyűlölet, színtiszta, forró szenvedély

Rövid összefoglaló

Szobrász a szobrába, festő a képbe, író a könyvébe, zeneszerző a zeneművébe belehal kicsit. Ettől lesz az alkotása művészet. Mert ami a művészben meghalt, a művében él tovább.

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Carla_Vita nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!