Barion Pixel nuuvella

A töketlenség a vágy halála

Nem lett volna szabad semmit sem tennünk tegnap este: én elindulok vissza, ő meg miután felkelt megy a gyerekeiért. Csak egy éjszaka volt. Megtörtént újra mert szere… dehogy csak egy emlék róla, amit kis vitrinbe zárva hordozok magammal. Most újra beteljesült és azon gondolkodom, ha nem ide megyek, ha nem azt mondom, ha nem ezt választom. Ez a legrosszabb „milettvolnaha”. Így alakult és kész. De istenem, miért ilyen jó vele lenni, mellette kelni. Évek óta nem láttam. Néha eszembe jutott persze, de sosem kérdeztem, mi van vele. Hazajövök évek után, sorra sokkolnak a barátaim kivel mi van, hány gyerek, milyen munka és besétál újra. Ő. Szia! Hogy vagy? Gyönyörűen nézel ki. Ennyit se kellet volna mondanom. Persze bele kezdünk újra, mert mi van, ha majd most jön a csoda és hirtelen nem tök ellentétes dolgokat akarunk majd az életünktől? Van három gyereke. Nem tudok tovább rá figyelni. Három gyerek. Istenem, én akartam vele ezt a családot, de a karrier, a rossz döntések. A férjed, hogy van? Sírni kezd. Istenem, figyelni kellet volna. Meghalt vagy mi lehet a baja? A hüppögés után újra elismétli: elvált. Nem tudok az arcommal mit kezdeni. Iszonyú bárgyú, reményteljes mosoly ül ki rá. Észreveszi. Viszonozza, meg szabadkozik, hogy ááhh csak jobb így, borzalmas volt vele és mesélni kezdi, mik voltak. Ekkor szavába vágva mondtam, hogy szeretlek. Nem hallotta. Rohadt karaoke! Tánc. Csók. Nem bírtunk magunkkal és itt kötünk ki, ahol most vagyunk. Ő bent alszik, én meg három-az-egybent iszok mert a kávégép felkeltené és azon gondolkodom, maradjak vagy menjek. Ott az életem és boldog vagyok, viszonylag. Itt semmi csak ő. De ő teljes valójában és biztosan! „Biztosan”. Istenem, úgy viselkedem, mintha őt meg se kellene kérdeznem, mit akar. Hogy lehetek ilyen borzalmasan döntésképtelen? Felébred. Kicsit beszélünk, óvatosan odaszúrja, hogy felkelthettem volna és amúgy is hol a kávéja (tejjel és az iszonyat mennyiségű cukrával). Aztán egy kis bájcsevej, hogy jaj de örült és milyen jó volt este a zene (Rohadt karaoke), de rohan a gyerekekért. Én meg csak kontrázok: Nekem is menni kell a reptérre. Ahelyett, hogy döntenék. Hogy felhoznám a témát és mondanám, hogy te kellesz vagy hogy jó volt és szia. Mennem kell a reptérre! Aztán dönt. Kezet nyújt és elbúcsúzik. Megsemmisítő erővel hat rám ez a kézfogás. Szerettem volna nem érteni, miért csak ennyi. De már mindegy. Elment. Hívom a taxit. Mennem kell a reptérre. 

Nem hívtak el, pedig évek óta nem láttam. Talán tényleg nem kéne elmennem, de hiány… mármint nem úgy. Csak benézek és megyek is, végülis csak egy buli. Ott van! Talán már észre sem vesz, talán már nem én vagyok számára a „lefesthetetlen gyönyör”, biztos van valakije. Ide jön! Remegek, de már beszélünk is. Azt mondja gyönyörű vagyok. Mit akar ezzel? Nincs senkije. Mikor megtudja, hogy egyedül vagyok, idiótán vigyorog. Mit akarhat? Zavaromban visszavigyorgok. Hiányzott már, amit most érzek. Olyan biztos és jó vele beszélni. Nem lenne szabad… De ahogy folyunk bele a témákba, mintha egy perc se telt volna el és én megint szeretem. Igen, szeretem. Hülyeség! Mit akarna ő tőlem? Gyerekeim vannak, elváltam. Mégis?  Hív táncolni, pedig utálok. De vele ez is jó. Újra. Akkora hülye vagyok. Nem kellek én neki, csak ivott. Akar egy jó estét, aztán elmegy. Ő is. Akkor is hiányzott. Szerintem táncolok vele és lesz ami… jesszus, már csókolózunk és máris taxiban ülünk úton hozzá. Mit fognak ehhez szólni? Kit érdekel! Most jó. Úgy érzem réges-rég nem voltam ilyen boldog. Elaludtam. Jó volt, hogy újra a kezében tartott. Megint biztos volt minden, de most rossz lesz. El fog menni. Indulnom kell, ne ő hagyjon itt, azt nem bírnám. Neki karrierje van, amit imád. Nem fog miattam maradni. Nem. Két mondat, megköszönöm és megyek. Így nem lesz ideje kimondani, hogy nem. Az más lenne, ha közös családunk lenne, ha nem hagytam volna elmenni, ha máshogy állunk egymáshoz. Már mindegy. Elrontottuk. Istenem de szégyellem magam. Most kihasznált? Nem, éreztem, hogy szeret. Mindegy. Mennem kell a gyerekekért. Már a kávé sem fér bele, pedig emlékszik, hogy szeretem. Jó a kávé még oké, de aztán. „Mennem kell a gyerekekért”. Szia! Kezet nyújtok. Jézusom, mit csinálok!? Vissza nyújtja. Istenem, de hülye vagyok! Bár meg csókolna. Hát vége. Elmentem újra. Én hagytam ott!  Már a villamoson vagyok. Mennem kell a gyerekekért. 

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd a kedvenc szerzőidet!


  • 1216 szerző
  • 802 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Csongor Tóth

A töketlenség a vágy halála

Műfaj

életrajz

Rövid leírás / Beharangozó

Az öröké első szerelem találkozik a "milettvolnaha" gondolatával. A gondolat megtelepszik a két volt osztalytárs fejében és meg is testesül a valóságban.

Rövid összefoglaló

Az osztálytalálkozók a kérkedések kinek, mi és "hogysikerültek" mellett a nagy újratalálkozások helyszíne. Volt legjobb barátok és örök első szerelmek csatatere a városi hotel bérelt aulája.

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Csongor Tóth nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!