Csendes tudatom szegődött mellém,
Azt mondta az öreg, a kíváncsiságomban leli kedvét.
Érdeklődtem, hogy ő honnan jött,
Azt mondta, mindvégig bennem rejtőzőtt. 

Legmagányosabb éveimben, ő volt a hang, a fejemben,
Össze barátkoztunk, immár egyek vagyunk a jelenben.
Hosszú éjszakákat töltöttünk kettesben,
A galaxis pereméig hagytam, hogy vezessen. 

Elém tárta bölcseleteit, s tudását,
S közben mosolygott fiatalságom bukásán.
Kérdeztem, "a történteknek mi értelme volt, főként",
Azt mondta, "azzal ne törődj, te lelkeket gyógyítani jöttél". 

A kezdett volt, hogy én meg hallottam őt,
S mire kiforr életem, egyre többen figyelnek ránk, sőt.
Birtokomban a kiforratlan tudás, számmisztika, meg hasonló,
A lélek a valós, a test csak hordozó. 

Ő, akit Shifu-nak szólíttok, a másik felem, 
S hogy ezt el mondtam nektek, majd foghatóm a fejem.
Így, a fél több mint az egész,
Ha az öreg mellettem, az ostobaság a semmibe vész.