Kértem az Úrat, vegyen magához,
Jegyet váltottam, az utolsó vacsorához.
Huszonöt év, a sötétben,
Hozzá szoktam, idejében. 

Ittassan átkozom a sorsot,
S Úr, minden évben, itt hagyott.
Az évek telnek, s lám a haldokló is él,
A fejében lévő gondolatoktól fél. 

Az utolsó vacsorát is egyedül költöm el,
Ahogy az elmúlt több ezret, így évek teltek el.
A hangoknak, a bűntudatnak leszek mártírja,
S akkor az Úr figyelmét rám fordítsa. 

Távozásom, legyen csendes, de villámlás kísérje,
Eltávozott a gyerek, kit útján, démonok kísértek.
Krisztus asztalánál, Odin csarnokában, Buddhával szemben,
Visszakapom az eszem, mit rég elvesztettem.