Okokat keresni az életben, értelmetlen, gyötrő mókuskérek,
Aki belevág, elveszíti az ép eszét.
Mi lett, mi lenne ha, torzítja a fókuszt,
Az élet előadja a drámát, mi nem értjük a tónust. 

Melodráma szerepem játszom, néha szeszélyesen,
Rendezői változat az élet, és számonkér személyesen.
Bizonytalan, absztrakt aktus, furcsa szerep,
Életemben elnyertem, enyém a főszerep. 

De nem játszom meg magam, csak a valódiság,
Innom kell, ez a forgatókönyv, a való világ annyira fáj.
Mire meg találom helyem, a mellékszereplőknek annyi,
Utálom, de elpusztulok, de muszáj rájuk vissza emlékezni. 

Mire legördül a függöny, remélem szenilis leszek,
Így az emlékek értelmet veszítenek.
Fekete öltönyben tapsolnak és virágot dobálnak,
Minden hölgyre emlekezzek aki életemben, mosolygott vidáman.