Barion Pixel nuuvella

A világ azt akarja, hogy becsapják... 2. rész.

– Á, Dr. Sylas Avery, a Nemzet szószólója – erőltetett magára udvariasságot Yorakis. Láthatóan, nem kedvelte a férfit.

– Egész este önt kerestem – tette túl magát könnyedén, a kormányzó látványos gesztusán a doktor. 

– Szeretném a legmélyebb tiszteletemet leróni ön felé, és tolmácsolni Carryo elnök úr üdvözletét.

Avery hangja szívélyes volt és elragadtatott, a viselkedése pedig szenvtelen és mérhetetlenül magabiztos. Világosszőke, már-már ezüstös haja, éles kontrasztban állt hidegen ragyogó, mélykék szemével.

– Örülök, hogy elfogadta a meghívásunkat, és megtisztel minket a jelenlétével, doktor.

– Az ön csodálatos feleségének nehéz ellenállni – mosolyodott el szélesen Avery, és hanyagul helyet foglalt a kormányzó mellett. 

– Az ő szívélyes meghívása, önmagában kellemesebbé tette, ezt az amúgy száraz, és számomra terhes protokollátogatást. A nemzet, most nehéz időket él át, és az én dolgom, hogy a nap minden percében és órájában a szolgálatára álljak, mint igaz hazafi. Bizonyára megérti, hogy nem szívesen hagytam most el a Földet. Ám, a legendás szépségű Helena Yorakisnak, még egy ilyen vén öregúr sem tud ellenállni, mint amilyen én vagyok.

– Ugyan már, ne túlozzon – fintorodott el Yorakis, Avery álszerény szavain –, ön remek formában van, mint mindig. Igazán megnyugtat a gondolat, hogy egy ilyen nagyszerű férfi őrködik, nemzetünk lelkiismerete felett. Ami pedig a feleségemet illeti, ő nagyon meggyőző tud lenni, ha akar valamit.

– Igen – bólintott Avery, miközben kitöltött magának egy pohár pezsgőt –, de őszintén meglepett, amikor a kedves felesége, személyesen keresett fel. Épp most, amikor pártom, a Szenátus elé akarja terjeszteni, a legfrissebb kvótarendszer tervezetét.

– A szakszervezet – futott át Yorakis arcán, a Barlow által már ismert, rejtélyes mosoly. 

– Nem hiszem, hogy féltenie kellene a pártfogoltjait, doktor. Az Erő és Becsület, a legerősebb bányásztömörülés a Szövetségben. 

– Ez, igaz – bólintott önelégülten Avery –, megdolgoztunk azért, hogy ez így legyen. Ám politikusként ön tudja a legjobban, hogy a hatalmat nem elég megszerezni, meg is kell azt tartani. 

– Az Erő és Becsület, minden bizonnyal képes erre, nemde? Hiszen az önök szakszervezete egyesíti, a Szövetség syluriumbányászainak, kilencven százalékát. Ez a szám, több mint elég ahhoz, hogy az ellenőrzésük alatt tartsák a teljes syluriumipart.

– Kilencvenöt! – javította ki a kormányzót, előzékenyen Avery. 

– Igyekszünk, minél szélesebb körben képviselni a munkásosztályt. Társadalmunk kényes egyensúlya múlik azon, hogy e réteg, méltó védelmet és támogatást kapjon. 

– Ez, természetes – vigyorodott el cinikusan Yorakis.

– Azonban, van egy kérdés, mely ideérkezésem óta nem hagy nyugodni – váltott témát váratlanul Avery.  

– Szeretném azt hinni, hogy ön nem tárgyal titokban a szakszervezet riválisaival, a syluriumkitermelésről ezen a világon. Ez, csakis a szakszervezet monopóliuma lehet.

– Ugyan már, Dr. Avery! – lepődött meg látványosan Yorakis. 

Barlow világosan leolvasta az arcáról, hogy a kormányzó számított erre a kérdésre. 

– Természetesen, igaz sylur hazafiként és a Szövetség tisztségviselőjeként, ez szóba sem jöhet! Vagy azt hiszi, kedves doktor, hogy meghívnám önt ide, a házamba, ha titkon ilyen aljas cselszövésen törném a fejem?

– Ne értsen félre – váltott hangnemet Avery, de láthatóan nem enyhült meg –, csupán furcsa számomra az a tény, hogy épp most kellett elhagynom a Földet, amikor szervezetünk mérföldkő jelentőségű tettekre készül. Miközben maga egy asztalnál ül, valamennyi Szövetségen kívüli ipari entitás képviselőjével.

– A kitermelési kvóták drasztikus csökkentését, én nem nevezném mérföldkőnek, doktor – nézett keményen Avery szemébe Yorakis.

– Az önök törvényjavaslata, végképp a szakszervezet karmai közé dobná a syluriumipart.

– Ez, csak propaganda! – legyintett indulatosan Avery. 

– Mi csupán javítani akarjuk a bányászok munkakörülményeit, és biztosítani a megélhetésüket.

– Uraim, kérem! – jelent meg Ed Scorza, az asztalnál. 

– Igazán vétek lenne heves politizálással elrontani, egy ilyen csodálatos estét. Ép ma van tíz hosszú éve annak, hogy az első sylur felfedezők és telepesek megérkeztek erre a bolygóra. A Kirajzás óta, ez az egyik legjelentőségteljesebb pillanata az emberiségnek, viselkedjünk hát méltóan, e jeles alkalomhoz. Dr. Avery, igazán örülök, hogy végre megismerhetem. A nevem, Edward Delmyo Scorza. Yorakis kormányzó úr személyi titkára vagyok, már nagyon vártuk önt. Carryo elnök biztosított a felől, hogy ön egy erős akaratú, előkelő férfi. Az ön jelenléte megkoronázza, szerény jubileumi ünnepségsorozatunkat. 

– Az Elnök, valóban ezt mondta rólam? – lepődött meg, Scorza mesterien feltálalt szavain a doktor.

– Igen – bólintott a titkár elszántan. 

– Yorakis asszony ezért ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen hívja meg önt a Saranysra. Mindannyian jól tudjuk, hogy fontos emberként, önnek mennyire nehéz volt elszabadulni a Földről, ezért különösen hálásak vagyunk, hogy megtisztel minket a jelenlétével.

– Nos – szerénykedett Avery –, maga az Elnök is úgy látta helyesnek, ha én is képviselem a sylur kormányt, ma este.

– A fenébe! – kapott váratlanul a fejéhez Scorza. 

– Kormányzó, kérem bocsásson meg nekem, de kiment a fejemből, hogy önt várják az irodájában. Sajnos, hivatalos ügy. Szörnyen röstellem.

– Semmi baj – bocsátott meg látványosan, brillírozó titkárának a kormányzó. 

– Mindannyian emberek vagyunk, és néha hibázunk. Még ön is, akit genetikailag szolgálatra készítettek fel. Igazán sajnálom, Dr. Avery, de most mennem kell.

– Ugyan – sodródott az árral, a Nemzet Szószólója. 

– Fontos pozíciót betöltő emberként megértem, ha kötelezettségei vannak. Később viszont, még beszélnék önnel.

– Állok a rendelkezésére! – hajolt meg készségesen, Yorakis. 

– Ami pedig önt illeti, daron Barlow, élvezze az estélyt!

Miután a kormányzó elbúcsúzott mindkét asztalnál ülőtől, vidáman vette útját a titkár után, aki immár másodszor húzta ki főnökét, egy nehéz helyzetből. Avery és Barlow ülve maradt.

– Önnel, csak holnap akartam néhány szót váltani – törte meg a kínos csöndet Avery –, de az sem baj, hogy így alakult.

– Megtiszteltetés, önnel személyesen is találkozni – rótta le az elvárható tiszteletkört, Barlow.

– Egy ideje, figyelem már a munkásságát – folytatta a doktor, ügyet sem vetve Barlow hízelgő szavaira. 

– Nemrégiben átéltem az egyik gondolatregényét, és tetszett. Számomra kicsit szabadszellemű, de igazán briliáns. Ön, valóban nagyon tehetséges.

– Köszönöm.

– Mielőtt elhagytam a Földet, Carryo elnök személyesen kért meg arra, hogy tolmácsoljam ön felé, az ő töretlen bizalmát. Én, ugyanakkor úgy gondolom, hogy önnek, mint a sylur értelmiség egy jövendőbeli tagjának, sokkal jobban kellene képviselnie népünk értékeit és filozófiáját a műveiben. Ugye érti, hogy mire gondolok?

– Attól tartok, hogy nem teljesen.

– Nos, a sylur mindig is egy csodálatos és erős nép volt. Azt tudta, hogy őseink közvetlenül összeköthetőek Atlantisszal?

– Igen, olvastam erről.

– A Kultuszminisztérium régészei, feltártak olyan tíz-tizenötezer éves sírokat, melyek ezt, egyértelműen bizonyították. Tehát a sylur nép az egyik, ha nem a legősibb a Földön. Ez az örökség, nagy teher és felelősség, melyet a fiainknak és lányainknak vállalnia kell. Sokáig elnyomásban éltünk, száműzve a történelem dicsőséges színpadáról, de elődeink szembenéztek a sors nehézségeivel, és felépítették a Győzelem Államát. A sylur nép ősi jussa és kötelessége, hogy az emberiség élére állva, elhozza az új Aranykort.

Barlow, meglepődött Avery szavain. Ismerte jól a doktor nyílt nacionalizmusát, számára most mégis hihetetlennek tűnt minden mondat, ami elhagyta a száját.

– Aranykor, Dr. Avery? Netán a legutóbbi, véres polgárháború a Marssal, ezt az Aranykort készítette elő? A Szövetség, az összeomlás szélén áll. Gyarmati háborúk és faji összecsapások perzselik a Földet. Az egész világunk nem több, egy gigantikus húsdarálónál, melynek egyik végén hadurak és politikusok hajtják befelé az embereket millió szám, hogy a másik végén húsból és vérből felépített hatalmat és gazdagságot szerezzenek. Ez lenne, a maga Aranykora?

– Hogy is tartja, a régi mondás? – dőlt hátra a székében elégedetten, Avery. 

– ,, A szabadság fáját, időről-időre meg kell öntözni a hazafiak és zsarnokok vérével.’’ Tudja, hogy mit jelent ez?

– Hogyne tudnám. Tizenévesen, én is ott harcoltam, Johannesburg barikádjain.

– Ellentmondásos teremtmény az ember – nézett a poharába elmerengve, a genetika tudósból lett kultuszminiszter. 

– A legszebb dolgokat vagyunk képesek megalkotni, teremtő erőnk vetekszik a természetével, és mégis, a vérünkben van az erőszak és a pusztítás. Az emberi faj harcra született, a lételemünk a háború. Nem töprengett még el azon soha, hogy miért lángol ily szenvedélyesen bennünk a küzdőszellem? Hogy miért vagyunk képesek, gyakran megszállottként harcolni valamiért, és feláldozni mindent, a célunk elérése érdekében?

– Gyermekkoromban, sokszor elgondolkodtam ezen – merengett vissza, az elfelejteni kívánt időkre Barlow. 

– Próbáltam megérteni…

– Genetikailag, ez van belénk kódolva – adta meg, a számára egyértelmű választ Avery. 

–Teljesen mindegy, hogy hisz-e az istenekben, esetleg Darwin evolúciós elméletét tartja mérvadónak, az értelmes ember látja, hogy mi, egy erőszakos faj vagyunk. A kényes gyomrú liberálisok, meg az álomvilágban élő békepártiak azt hiszik, hogy képesek felépíteni egy békés világot, de életképtelen utópiákon és üres jelszavakon kívül, nem jutnak többre. A globális terrorizmus, lassan megfojtja a világot, miközben a gyengekezű vezetők nem tesznek semmit. Gondoljon csak bele, az emberi civilizációk, a történelem kezdete óta életképtelen berendezkedések foglyai voltak. Ha nem véres és elnyomó diktatúrák rabigája alatt vergődtek, akkor a korlátok nélküli, dekadens és önmagát szabályozni képtelen demokráciák posványában fuldokoltak. Az emberiségnek, egy erős népre van szüksége, mely szilárdan és világosan megrajzolja a határokat. Ez a vezető nép pedig, mi vagyunk. A sylurok lesznek azok, akik eltörlik a régmúlt bűneit, és fáradhatatlan őrei lesznek, egy új világnak!

– Bocsásson meg, de én nem tudok hinni egy olyan világban, amely a gyengék el-nyomásán alapszik.

– Botorság azt hinni, hogy a jámborak és igazak öröklik majd a Földet. Ha néhány dologban talán tévedett is, de Darwinnak egyvalamiben igaza volt: csak az erős és az életképes maradhat fent. Mi, egy valóban új világot építünk fel, ám nem tagadom, hogy a régi romjain. Az emberiség aranykora előtt, vesznie kell a régi korok értékeit képviselő zsarnokoknak, és áldozatot kell hozniuk az igazaknak, hogy ezzel szentesítsék a gyermekeik és unokáik jövőjét. Ön szerint a naprendszerünkön kívül, miért nincs máshol élet, a mi univerzumunkban? Majd én, megmondom magának! Azért, mert az istenek nekünk, embereknek teremtették a világmindenséget! Az emberi faj, hódításra született. Nézze csak meg az itteni őslakókat, primitív vadállatok. Előjogunk, hogy uralkodjunk felettük. Az emberiség szent feladata, hogy eljusson a legtávolabbi világokba, és elvigye civilizációnk fényét. Mi, sylurok pedig, arra születtünk, hogy kivezessük az emberiséget a végtelen kozmoszba. Művészként, íróként, önnek ezt a filozófiát kell terjesztenie és támogatnia, amennyiben hithű és igaz polgára kíván lenni országunknak. Ezt, várjuk el magától.

– Nagyon köszönöm, hogy mindezt elmondta nekem, Dr. Avery. Ugyanakkor… 

Barlow nem jutott tovább a mondandójában, mert a doktor váratlanul felugrott az asztaltól.

– Gondolkodjon el, az elhangzottakon – vetette oda sietve az írónak, és a terem egy távolabbi pontja felé vette az irányt.  

– Kormányzó! – kiáltotta Yorakis felé, aki épp két igazán dekoratív táncosnő társaságában próbált meg eltűnni, a szemfüles doktor elől. 

Barlow, magára maradt az asztalnál. Töltött magának egy pohár pezsgőt, és lehangoltan a körülötte kavargó tömeget figyelte. Ám, hamarosan a gondolataiba mélyedt, a doktor szavai még mindig ott csengtek a fülében.

Nem ismerte túl jól Sylas Averyt, azonban volt a doktorról egy emléke, ami még mindig élesen élt benne. Úgy, tíz éve történhetett. Épp egy író-olvasó találkozóról jött ki, a Sylur Kulturális Palota egyik kisterméből, amikor a folyosóra kilépve, hangos ováció zaját hallotta meg.

A kíváncsiságtól hajtva, beosont a központi előadóterembe, ahol épp Dr. Avery beszélt. Még most is tisztán emlékezett, a doktor teltházas előadásának címére: „ Syluria, mint világformáló tényező szerepe, a huszonnegyedik században. ’’

Barlow akkoriban sikeres, ám kezdő író volt még, míg a doktor népszerűségének csillaga, magasan szárnyalt a csúcs felé. 

A tiszteletet parancsoló termettel megáldott genetika tudós, vad szenvedéllyel szónokolt, mély áhítattal figyelő hallgatóságának becsületről, erkölcsről, sorsról és kötelességről. Minden szava, a sylur nép magasabbrendűségét hirdette, a többi néppel és etnikummal szemben, és már akkoriban is elkötelezett híve volt annak az elképzelésnek, mely szerint a sylurok feladata és ősi jussa, hogy egy napon majd elfoglalják helyüket, az emberiség élén. 

Lélekmelegítő, pergő szavai, tüzes ostorként csaptak végig az elsötétített termen, melyet szinte tapinthatóan áthatott, a doktor karizmája. Avery remek szónok volt, ám Barlow nem értett egyet a szavaival. Dél-Afrikai fehér fiúként, már egész korai gyermekéveitől jól ismerte a faji elnyomás és a vad ösztönök táplálta gyűlölet, fenyegető jelenlétét.  

Ő átélte, hogy milyen az, amikor egy faji vagy népcsoport, elnyom egy másikat, és megszállottként igyekszik azt megtörni, eltiporni, megsemmisíteni. Épp ezért, mereven és ellentmondást nem tűrően elhatárolta magát minden olyan szótól vagy tettől, mely a rasszizmust vagy az elvakult nacionalizmust hirdette. Ám akkor, abban a teremben azt érezte, hogy ezzel egyedül van. 

A jó nyolcezer fős tömeg, bódultan itta a doktor szavait, és valahányszor Avery harsogni kezdte a nacionalista és irredenta rigmusok, jól megkomponált mondatait, a teremben ülők, morajló tapsviharban és orkánként tomboló éljenzésben törtek ki. Valami elkezdődött, azon a késő nyári délutánon, ezt Barlow világosan érezte. 

Nem sokkal ezután, megjelent a doktor hangos könyve, ami a legsikeresebb előadásait és beszédeit vegyítette, Avery később híres-hírhedtté vált evangéliumával ,, Az árja harcos tízparancsolatával.” A könyv, példátlan sikert aratott, a megannyi lesújtó kritika és elavult technológiája ellenére is, hiszen Avery, nem az írókat és irodalomkritikusokat célozta meg művével. A sylur nemesség és értelmiség által túlhaladottnak, új alternatívákat nem kínálónak és radikálisnak bélyegzett eszméket, a doktor a Szövetség tartópilléreit képző munkásosztály fiai és lányai elé tárta, kiknek körében rövid időn belül példátlan támogatásra és lojalitásra tett szert.

Az évtizedekkel korábban széthullásnak indult szövetségi rendszer, korrupciótól rothadó útvesztőiben ténfergők számára, a doktor régi dicsősséget és értékeket idéző szavai, fáklyaként mutatták a kiutat. A sors fanyar humorára vallott, hogy a magát a Szövetség és Syluria legfőbb védelmezőjének és szolgálójának kikiáltó politikai, gazdasági és szellemi elit, szélesre tárt kapukat hagyott a doktor előtt, a megavállalatok és bankok rabigájában kínlódók tömegeihez, mindazzal az arroganciával, antipátiával és cinikus nemtörődömséggel, mellyel a kizsákmányoltak és a társadalom alsóbb rétegeiben élők fölött léptek át. 

A bevándorlás, a munkanélküliség, a nyomor és a fai ellentétek, mind tökéletes táptalajnak bizonyultak Avery fajelméletének, és régi korokat visszakívánó retorikájának, így az általa megalapított Sylur Hazafiak Pártja, hamarosan elsöprő többséggel nyerte meg a választásokat és került be a parlamentbe. Avery befolyása, a szövetségi syluriumipar gerincét adó bányászok körében, napról-napra nőtt, és ez a támogatottság, egyre komolyabb hatalmat adott pártjának is. Alig néhány évvel a doktor ominózus előadása után, megszületett az Erő és Becsület szakszervezet, mely már megalakulása napján egyesítette magában, a legnagyobb bányász szakszervezetek többségét. 

Sokan vitatták, eme társulás létrejöttének igazi okait és körülményeit, de Avery megingathatatlan pozíciót szerzett a syluriumiparban anélkül, hogy valaha is érdekelte volna a sylurium kitermelése, illetve finomítása. Barlow, jól emlékezett ezekre az időkre.

Az Erő és Becsület, nem állt meg a bányászok jogainak védelménél. Sylas Avery és a Sylur Hazafiak Pártja osztályharcot hirdetett, a romlott korok bálványainak ledöntését és megtisztulást. Ám, a hangzatos jelmondatok mögött, az egész nem volt több, mint véres anarchia. 

Avery egyetlen szavára, bányászok milliói mentek ki az utcákra, és kezdtek kegyetlen hadjáratba az addig fennálló rend ellen. Hetekig tartottak a zavargások, a syluriumipar csaknem összeomlott, míg végül maga Horas Carryo szövetségi elnök hívta tárgyalni a doktort. A rossz nyelvek azt beszélték, hogy a nem sokkal később tető alá hozott megállapodás, nem is annyira a munkások érdekeit szolgálta, mint inkább Avery személyes ambícióit. 

Nem tudták megvenni pénzzel, sem hatalommal, hiszen mindkettőt már megszerezte. Nem tudták megfélemlíteni és megtörni sem, hiszen nem volt mit vesztenie, ám a doktor hiúsága, aprócska rés volt a Melós Messiás páncélján, ahogy a rosszmájú médiumok nevezték őt. Averyt, nem zavarták a gúnynevek, és kultuszminiszterként, a Nemzet Szószólójaként, immár törvényesen is tenni tudott azok ellen, akik a legcsekélyebb mértékben is megsértették őt. Sokan úgy vélték, hogy a miniszteri kinevezés elfogadásával, Avery elárulta eddigi elveit, és egy látszatcím mögé bújva, ő maga is részévé vált annak a rendszernek, mely ellen éveken át harcolt, tévedtek. 

A Nemzet Szószólójaként, Sylas Avery, rövid időn belül kiterjesztette hatalmát a politika, a társadalom és a gazdaság megannyi területére. Védelmébe vette a mindaddig megtűrtnek, ám elnyomottnak számító, ősi Arkonita egyházat, amivel komoly támogatókra tett szert a sylur nemesség körében éppúgy, mint a szövetségi politika berkeiben.

Az évek múlásával, a doktor mohó pókként szőtte be az élet minden területét, ott volt mindenhol, és a kezében tartott mindent. Most pedig, rajta múlt, hogy Barlow regényét jóváhagyják-e.

A doktor, világosan közölte, hogy mit vár el, neki pedig csak eleget kell tennie ennek, hogy az ő csillaga is beragyogja a Szövetség egét. 

Barlow hátradőlt a székében, és a poharában gyöngyöző pezsgőt figyelte. Kezdett kissé, a fejébe szállni az ital. 

– Avery úgyis megkapja azt, amit akar, és a sylurok is – futott át a fejében a gondolat. Hogy ő adja meg nekik vagy valaki más, az már csak részletkérdés.

Sokszor hajlamos volt igen mélyre süllyedni, a fejében egymás után megszülető, sötét gondolatok sodrásában, így a bensőjében minden különösebb előjel nélkül feltámadó letargia, most pillanatok alatt maga alá gyűrte. Eszébe jutottak azok a rémálmok, amikben ő volt a főszereplő, és az elpusztuló Föld. Hogy elterelje Averyről és a minden erőfeszítése és vágya ellenére is, jelenleg bizonytalannak látszó jövőjéről a gondolatait, ezeken a képeken kezdett el tűnődni.

Miért születtek meg a fejében? Mi okozta őket, és legfőképp miért ennyire élesek? Sokszor azon kapta magát, hogy ezeket a rémképeket, már-már emlékként kezeli, ha feltűnnek a fejében. A Föld azonban, nem pusztult el. Legalábbis amikor utoljára látta azt a bolygót, még egyben volt. Minden mocskával és fájdalmával együtt.

– A jövőt látta. Pontosabban, egy lehetséges jövőt.

A váratlanul megszólaló hang, durván rántotta vissza a jelenbe Barlowt, aki meglepődve vette észre a vele szemben ülő férfit.

– Ki maga?

– Kyll Morten vagyok.

–Sajnálom, de nem ismerős a neve. Mit is mondott, az előbb?

A Barlowal szemben ülő férfi, elnézően elmosolyodott és lassú, kimért mozdulatokkal töltött magának egy pohár pezsgőt. Az első néhány percben csak az italt ízlelgette, ami láthatóan igen nagy örömet okozott neki, és csak akkor szólalt meg, amikor Barlow már felállni készült az asztaltól.

– Egy lehetséges jövőt lát az álmaiban, daron Barlow.

– Nincs hangulatom a viccelődéshez! Hogyan tudnék én elpusztítani, egy egész bolygót?

– Nem egyet. Egész pontosan az elkövetkező százhúsz évben, hatszáztizennyolc bolygót, űrállomást és kolóniát fog felperzselni. Milliók fognak foházkodni magához, és milliók fogják sikoltani az ön nevét, a legutolsó lehelletükkel. Úgy néz ki, hogy a sorsa már eldőlt. Ön csak azt döntheti el, hogy a gyűlölet vagy az áldozathozatal súlya nyomja majd a vállát, miközben kíméletlenül letarolja az emberiség által ismert univerzumot.

Az idegen férfi hangja mély volt és határozott. Hosszúkás, erős vonalakkal megrajzolt arcán, hideg nyugalom ült, míg a szeméből, már-már hipnotikus magabiztosság áradt. Barlownak úgy tűnt, hogy a vele szemben ülő férfi, egyáltalán nem illik a környezetébe. Volt a kisugárzásában valami, ami miatt kirítt a tömegből. Talán ez késztette Barlowt arra, hogy vissza üljön az asztalhoz és rá figyeljen. Morten rezzenéstelen arccal beszélt, miközben minden gesztusából, a legapróbb rezdüléseiből is áradt a meggyőződés. Bármennyire is hihetetlen volt, Barlowban felébredt az a nyugtalanító kétely, hogy ez a semmiből előtűnt férfi, igazat beszél.

– Ki maga és mit akar tőlem? – ismételte meg Barlow a nemrég feltett kérdést, most azonban valóban kíváncsi volt a válaszra.

Morten fanyarul elmosolyodott, és fájdalmas arccal nézett körbe az önfeledten ünneplő tömegen.

– Tíz éve én voltam az első sylur, aki a Saranysra lépett. Én építettem fel, ezt a várost. Lényegében, most engem kellene ünnepelniük.

Amikor az utolsó szavakat kimondta, Morten arcán vad gyűlölet suhant át, és Barlow meg mert volna esküdni arra, hogy bár sokat ivott már az este, de mintha úgy látta volna, hogy a vele szemben ülő férfi arcvonásai elturzulnak a dühtől és a szeme felizzik, ha csak egyetlen pillanatra is. Igyekezett urrá lenni a zavarán, és minden figyelmét, rejtélyes beszélgetőpartnerére öszpontosította.

– Ez bizonyára bosszantó lehet az ön számára, de tőlem mit akar? Honnan tud az álmaimról?

Morten szeme összeszűkült, és a pillantása nem hagyott kétséget affelől, hogy minden egyes elhangzó szó, halálosan komoly.

– Azóta figyelem magát, hogy a Saranysra jött. Ami azt illeti, már nagyon régóta várok egy magához hasonlóra. A maga segítségével, végre letéphetem a láncaimat és bosszút állhatok azokon, akik elárultak.

– Ha tudnám is, hogy miről beszél, mi okom lenne arra, hogy bármiben is segítsek magának?

– Az én bosszúm, a maga túlélése.

Az általa kimondott szavak hangzatos drámaiságán, maga Morten is elmosolyodott, de az arca továbbra is ugyanazt az elszántságot tükrözte, mint eddig.

Barlowt kezdte feszéjezni, a férfi viselkedése. Sosem tűrte jól, ha bárki meg akarta neki mondani, hogy mit tegyen, de az utóbbi időben erre különösen érzékeny volt.

– Csak az időmet vesztegeti! Bökje ki végre, hogy mit akar tőlem.

– Egyelőre semmit, daron Barlow. Csupán be akartam önnek mutatkozni. Higgye el, nem én vagyok az ellensége. Pontosabban fogalmazva, vannak emberek, akik nálam sokkal rosszabbak. Viszont erről, nem most fogom meggyőzni magát, még nem jött el ennek az ideje. 

Morten váratlanul felállt az asztaltól, és nagyot kortyolt a poharából.

– Hamarosan rá fog jönni, hogy semmi sem az maga körül, aminek hitte, és ez a felismerés komoly döntések elé állítja majd magát. Akkor megint eljövök, és segíteni fogok abban, hogy életben maradjon. 

Barlow szótlan maradt és mozdulatlan. Miközben Kyll Morten eltűnt a tömegben, Barlow érezte, hogy a lelkét valami sűrű, nehéz sötétség lepi be. Nem szerette ezt az érzést, mert ez rendszerint mindig valamilyen rossz dolgot vetített előre. Tragédiát, veszteséget, konfliktust. Az évek során megtanult figyelni erre az érzésére, de a legrosszabb az volt, hogy nem tudta, mire számítson.

Néma vívódásából, a jubileumi estély hangorkánja rántotta vissza a valóságba. A több száz fős tömeg, önfeledten ünnepelt. Első ránézésre nem voltak gondjaik, és minden tettük, rezdülésük csakis azt szolgálta, hogy kielégítsék a pillanatnyi vágyaikat. Barlow, irigyelte őket.

Az exkluzív fogadásnak helyt adó, hatalmas terem, pazar volt. HelenaYorakis, kínos pontossággal ügyelt arra, hogy minden részlet a helyén legyen, így Barlow szemei elé egy hamisítatlan, chicagói luxusmulató képe tárult. 

Az ünneplők fölé magasló üvegkupolán, egy gigászi festmény terült el, Alfons Mucha stílusában, mely isteni dicsfényben fürdött a három, csillogó kristálycsillár ragyogásától övezve. 

A gömbölyded idomokkal ábrázolt, meztelen lányok, ledéren játszadoztak egy mélykékben pompázó vízesés alatt, miközben egy kaján faun, vidám muzsikával szórakoztatta őket. Az élénkzöld, piros, ciklámen és sárga színekkel élethűvé varázsolt természet, tökéletes összhangban állt a lányok bőrének finom, rózsaszín árnyalatával és a faun szürke, helyenként barna szőrzetével. 

A hófehér falak ragyogását, bársonyfüggönyök törték meg mély, bordó hullámaikkal, a privát légyottokra kialakított, kis különtermeket hívatva elfedni a kíváncsi tekintetek elől. A mályvaszínű terítőkkel fedett asztalokon, rézből készült olajlámpák álltak, homogén egységet alkotva a falakra felerősített, szintén rézből megformált gyertyatartókkal, amikben lángokat idéző üvegizzók világítottak. 

A zsúfolt asztalok között fehér szmokingot, fekete csokornyakkendőt és fehér kesztyűt viselő pincérek lavíroztak, hűvös eleganciával, kimért testtartásban, miközben a jobb kezükben tartott ezüsttálcákon, fáradhatatlanul hozták-vitték a szesztilalmat lelkesen és notóriusan megszegők rendeléseit.

A bálterem bal oldalán, rulett- és pókerasztalok sorakoztak, míg az ellentétes részen terült el a tágas színpad, ahol Joe King Oliver, Louis Armstorng és a King Oliver and his Creole Jazz band nyűtte megszállottan a hangszereket. A Doctor Jazz pattogós zenéje és Louis Armstrong jellegzetes, rekedt hangja, betöltötte a parfümtől és szivarfüsttől nehéz levegőt, harsogó életet varázsolva a helységbe. 

A falakon Gustav Klimt, Henri Toulouse-Lautrec és Rippl-Rónai József festményei és grafikái függtek, pompás színeikkel és kompozícióikkal, még harsányabbá és élénkebbé téve, a terem amúgy is változatos összképét. 

A táncparketten swinget járók közé, Fred Aster és Ginger Rogers vegyült, míg máshol George ,,Shorthy” Snowden virtuóz tánctudása feszült neki Frankie Manning, akrobatikus mozdulatokkal tarkított táncának, de az önfeledten mulatók között, feltűnt a szenvedélyesen egymáshoz simuló Bonnie és Clyde is.

Az egyik fal mellett végighúzódó, eredeti tölgyfából készült bárpultnál John Dilinger, Baby Face Nelson és Géppuskás Kelly iszogatott, néhány táncos lány társaságában. Egy asztalnál, Dutch Schultz és Bumpy Johnson pókerezett, már-már vérre menő csatát vívva egymással, míg egy másiknál Al Capone gúnyolta épp Elliot Nest, Lucky Luciano, Frankie Yale és John Torrio legnagyobb örömére.

Ahogy Barlow végigtekintett ezen a lüktető, kavargó forgatagon, furcsa érzések rohanták meg legbelül. Atlantisz hanyatlása és Mu romba dőlése után, fokozatosan Syluria vált a Föld új nagyhatalmává. 

A kétezer-kétszázas évekre, a magukat Atlantiszról származtató sylurok kultúrája, elérte csúcspontját. A második Szövetség felállításával, Syluria vált az emberi civilizáció kezdetévé és végévé, a meghatározó ponttá, melyben újjászületett minden, és melyben feloldódott ugyanaz. 

A végeláthatatlan syluriummezőknek köszönhetően, ez az ország és ez a nép vált a teljes naprendszer középpontjává, összetartó erővé, mely kihatással volt mind a tizenegy lakott bolygóra, és az összes gyarmatra és kolóniára.

Hatalom, erő, pénz. Mind syluriában összpontosult, így kedvezőek voltak a feltételek a művészetek és az egyetemes kultúra fejlődésének is. A tehetős mecénások, pártfogoltakat vettek maguk köré. Írókat, szobrászokat, zenészeket, programozókat és filmrendezőket, akik a biztos háttér tudatában, korlátlanul és szabadon élhették ki legbensőbb vágyaikat, és fedezhették fel saját személyiségük legtitkosabb mélységeit. 

A kritikusok és művészettörténészek, ezt az időszakot egyöntetűen A Csodák koraként definiálták írásaikban és gondolatfilmjeikben, ám eljött az idő, amikor a kultúra fejlődése elérte csúcsát és a művészek ledöntöttek minden határt.

Syluria hatalmas olvasztótégellyé vált, melyben feloldódott minden, és átalakult valami mássá, valami egyedivé. Ám, ez az új, kulturális ötvözet, korántsem volt annyira sokszínű, mint azt az alkotó elemek indokolttá tették volna. Az ősi, sylur kultúra, rányomta bélyegét a művészetek minden irányzatára, átalakítva és a saját képére formálva azokat. A művészet, alárendeltjévé vált a fogyasztói társadalom igényeinek, az impresszáriók és mecénások kénye-kedvének, és nem utolsó sorban a mindenkori hatalom érdekeinek. Dekadencia és sikerhajhászás itatta át, a sylur kétfejű sas oltalma alatt csúcsra jutó Szövetség művészetét és kultúráját. 

Ezt, Barlow is jól érezte a saját bőrén, hiszen ő maga is mások szolgálatába állította a gondolatait, saját előbbre jutása érdekében. 

– Ó, de gondterhelt itt valaki – hallotta meg Helena Yorakis, érzékien lágy hangját. 

A kormányzó felesége, barátnői gyűrűjében lépett oda a férfihoz. Hat, tökéletes testű, fiatal és gyönyörű nő állt Barlow előtt, akik vérszagot érző cápák módjára fogták körbe, a Saranys társasági életében színfoltot jelentő írót.

– El sem tudja képzelni, hogy milyen régóta keresem önt, Simon – a nő hangja meleg volt és sokat sejtető. 

– Ugye, szólíthatom Simonnak? 

A Saranyson eltöltött hónapok alatt, Helena Yorakis többször is megpróbált Barlow közelébe jutni, a férfit azonban teljesen lekötötte valaki más. Barlow, most is habozott. Arra számított, hogy találkozni fog vele a tömegben, de már feladta a reményt.  

– Jöjjön, bemutatom néhány embernek – vette kezébe az irányítást Yorakis asszony, és ellentmondást nem tűrő határozottsággal átkarolta a férfit. Barlow önkéntelenül is magába szívta, a nőből áradó, buja illatot.

Hamarosan egy kisebb, ám méreteiben így is látványos szobába léptek, ahol Barlow meglepődve fedezte fel a pártfogóját, Andrés Savirt. 

A jó kétszáz éves öregúr, aki nemrégiben azzal korbácsolta fel az otthoni kedélyeket, hogy pártfogásába vette a nyíltan militáns, Anti-Technokrata egyházát, korát meghazudtoló élénkséggel vitte éppen a szót, amikor meglátta Barlowt.

– Á, Simon! Végre, ismét találkozunk – kiáltott fel a különc milliárdos és műkedvelő filantróp. 

– Ön, itt? 

– Magát is sikerült félrevezetnem – mosolygott elégedetten az öregúr.

– Ugye, tisztában van a szerződése titoktartási záradékával? – kérdezte izgatottan.

– Igen.

– Ebben az esetben, nyíltan elmondhatom, hogy ezt a kivételes lehetőséget, nekem köszönheti. Pár hónapja én tanácsoltam Horasnak, hogy egy gondolatregény segítségével fedjük el a valódi szándékainkat a Saranyson.

– Ismeri, az elnököt? – hüledezett Barlow.

– Annak idején, én segítettem hatalomra. Nekem köszönheti, az elnöki székét – nevetett jóízűen Savir. 

Az idős milliárdos, túlsúlyos volt, ami még az ő korában is ellent mondott a Földön társadalmilag elfogadott szépségideálnak. Andrés Savir, hírhedt volt arról, hogy soha, semmilyen beavatkozást nem végeztek a testén, így minden nívós társadalmi eseményen jócskán kirítt a vele egykorú, ám annál mesterségesebb kinézetű, arisztokraták és üzletemberek sorából. 

– Valóban azt hitte, hogy Andrés Savir nem több, egy habókos iparmágnásnál, aki öregkorára meghibbant kissé?

A társaságon harsány nevetés hullámzott át, Barlow pedig, kezdte magát kényelmetlenül érezni, a sajnálkozó tekintetek kereszttűzében.

– Na, ne álldogáljon ott – szánta meg a nevetségessé tett férfit, Savir. 

– Helena kedves, miért nem kínálod hellyel, azt a szegény fiút?

– Jöjjön, Simon, és ne vegye a szívére – mosolygott a nő. 

– Andrésnak, furcsa humora van. 

Barlow leült az egyik fotelbe, míg Helena Yorakis könnyedén foglalt helyet, annak bőrborítású karfáján.

– Tehát, ahogy elkezdtem mondani – folytatta Savir –, az én fejemből pattant ki a megoldás, hogy hogyan befolyásoljuk az otthoni közvéleményt úgy, hogy Syluria megítélése, a lehető legjobb legyen. A Szenátusban eléggé feszült a légkör, mióta néhány anarchista kiszivárogtatta a Saranyss rendszer létezését. Évszázadok óta, a sylurium a civilizációnk mozgatórugója. E kristályon alapszik, minden. Már két nagy háborút vívtunk a syluriummezőkért, és ezért szakadt el a Szövetségtől a Mars is. Most viszont, a Föld minden állama részt akar ebből, a párhuzamos világból. Fel tudja fogni, hogy mit jelentene, ha az emberiség rátenné a kezét minderre? Egy egész univerzum, melynek alapköve a sylurium! Nem hagyhatjuk, hogy ez megtörténjen, Simon. Syluria már százötven éve, a világ óvó védelmezője. A mi népünk az, mely a Marssal szemben elveszített polgárháború után, útját állta a terjedő káosznak. Syluriának meg kell őriznie jelenlegi státuszát, hogy összetartsuk a Szövetséget, mert csak ez állja útját, az anarchia vérszomjas kutyáinak. Az emberiség csak az erőből ért, csak a félelem a megtorlástól az, mely életteret ad a békének. Nekünk pedig, szükségünk van erre a világra, hogy megőrizzük az erőnket. Ért engem?

Barlow, némán bólintott. Nem tetszett neki, amit hallott, de nem mondott ellent.

– Mi békét akarunk, így az otthoni helyzetet rendezni kell, mielőtt valami végzetes dolog történne – folytatta a monológját Savir. 

– Itt jön a képbe, maga. Ön, egy ismert és közkedvelt író, emellett tehetséges. Ezért is karoltam fel magát. Tudja, hogy mi volt a legnagyobb szenzáció, amikor nemrég elhagytam a Földet? Omar Pasa Csillaggyermek testfestőművész, harminc órás performansza! Manapság elég, ha valaki egy vasrúdra ráforraszt egy antik fogaskereket, és máris kortárs művésszé léptetik elő. Én tudom, hogy mi az igazi művészet. A művészet hatalom, mellyel egyetlen ember, egy egész társadalmat befolyásolhat. Az ön gondolatregénye, el fog jutni minden emberhez, fiam. Milliók fogják átélni a gondolatait, és milliók fogják elhinni, hogy mi, a Saranyson valóban egy új világot építünk fel. Hatalmat adtam az ön kezébe, Simon. A lehetőséget, hogy létrehozzon egy korszakformáló művet.

– Ez, csak üres beszéd! Akár ezer művésznek kikiáltott senkit pokolra dobnék, egyetlen jól kondicionált harci klónért – pattant fel Sunge admirális, a Saranyss rendszer katonai parancsnoka, ám Andrés Savir egyetlen pillantással rendre utasította.

– Elnézést kérek, az admirális nevében – mondta. 

– Remek katona és igaz hazafi, de a művészethez nem ért.

– Semmi baj – motyogta megilletődve Barlow.

– Ugyan, biztosra veszem, hogy Simon nem az a nebántsvirág típus. Nem igaz? – próbálta menteni a helyzetet, Helena Yorakis.

– Így van, Helena. Ugye, szólíthatom Helenának? – viszonozta Barlow, a nő közeledését.

– Természetesen – válaszolta mosolyogva Yorakisz asszony, és bal lábát csábosan átvetette a jobbon, majd enyhén hátradőlve, kissé a férfi mögé hajolt és kezét puhán a vállára helyezte. Bal lába, csaknem combtőig kivillant a méregdrága estélyi ruha oldalkivágásán. 

Ahogy Barlow tekintete végigsiklott a feszes combon, az erotikus szépségű térden és lábszáron, hogy aztán néhány pillanatra megállapodjon a finom ívű bokán, a pletykára gondolt, mely szerint a kormányzó Helena Yorakist, egy kínai klónlaborban rakatta össze.

Barlow csak rosszindulatú mesének tartotta az egészet, de most, hogy testközelből is megcsodálhatta a nő szépségét, azt sem bánta volna, ha mindez igaz.

– Mindig is érdekelt, a gondolatírás pontos menete – vette át a szót, a Saranyson működő orvosi és genetikai központ vezető tudósa, aki mindeddig előzékenyen hallgatva figyelte az eseményeket. 

– Felvilágosítana, minket?

Barlow nem ismerte jól az orvost, csak néhány alkalommal futottak össze egy-egy estélyen vagy vacsorán, melyre mindketten hivatalosak voltak, de az első pillantásra hidegvérű gyilkoló gépnek tűnő katonatiszt, mindig szívélyes és nyílt volt vele, így Barlow megkedvelte.

– Nos, Dr. Hroass – fordult a középkorú, kiváló kondícióban lévő katonaorvos felé Barlow – attól tartok, hogy túl sok technikai információval nem szolgálhatok, de elmondom, amit tudok.

Néhány pillanatig jelentőségteljesen elhallgatott, hogy átgondolja a mondanivalóját, majd így folytatta:

– Az egész folyamat, a Carrington féle tudatrögzítő korongon alapszik, mely a Sulland-Horthon kortex-térképet felhasználva letapogatja a gondolatíró agyát, és rögzíti azokat a területeket, idegközpontokat és idegpályákat, amik a gondolatok és a fantázia megszületésekor lépnek működésbe. Itt meg kell jegyeznem, hogy a minél teljesebb, relaxált állapot nagyon fontos, különben a rögzített gondolatok zavarossá, élvezhetetlenné válnak, és az olvasó nem lesz képes azokat átélni.

– Ha jól tudom – vágott közbe Dr. Hroass –, ez a szerkezet lényegében az agyhullámokat rögzíti. 

– Igen, pontosan – bólintott Barlow.

– A tudatrögzítő, másodpercek alatt elkészíti a gondolatíró agyi térképét, és a már említett központokban fokozottan megszülető Alfa-hullámokat rögzíti, konvertálja és tárolja. A végeredmény, egy adatkristályba karcolt, nyers tudatfilm, amit az író már kedve szerint újra átélhet, formálhat és szerkeszthet. Az élmény nagyon hasonló, a kezdetleges VR-programokhoz. Olyan az egész, mintha egy ősrégi, elmosódott filmet nézne az ember, amit viszont kedve szerint színezhet, élesíthet, alakíthat. Mondhatom, csodálatos élmény.

– Lenyűgöző alkotás, az emberi agy!  – vette át ismét a szót a tagbaszakadt, kefefrizurás orvos.  

– Teljesen a mai napig sem sikerült megismernünk a működését, és biogenetikával illetve bio-mechanikával foglalkozó tudósként állíthatom, hogy az elkövetkezendő ötven évben, ez nem is fog bekövetkezni! Képzeljék csak el, több milliárdnyi idegsejt, melyek még ennél is több vonalon állnak összeköttetésben egymással! A tudomány története során, sok féle képpen próbálták meghatározni az emberi agyat: mint égi órásmester által elkészített, precíz órát vagy mint bonyolult számítógépet, de egyik megközelítés sem képes, a teljes valójában felvázolni ezt a műalkotást.

– Ha már szóba került a műalkotás – vette át a beszélgetés irányítását, egy udvarias és egyben lehengerlő mosoly kíséretében Helena Yorakis –, azt javaslom, hogy hagyjuk Simont tovább beszélni.

– Természetesen – bólintott bocsánatkérően, a doktor.

– Nos, kedves Helena – mosolygott vissza, a csábító nőre Barlow –, túl sok mondanivalóm már nincsen. Ha az író elkészült a regénnyel, az egész anyag egy telepata szerkesztőhöz kerül, aki a szerző eredeti szándékát követve kiemel vagy éppen új, markánsabb érzelmekkel tölt fel egy jelenetet vagy gondolatrészt, megadva ezzel a regény dramaturgiai egységét. Ha az utómunkálatok is befejeződtek, a gondolatregény egy hordozó korongra kerül, mely végül eljut az olvasókhoz.

– Bámulatos – csapta össze a tenyerét elragadtatottan, egy fiatal nő.

Az elkövetkező percekben, parázs vita alakult ki a gondolatregények szerepéről a társadalomban, illetve a művészet és politika viszonyáról, mikor Helena Yorakis egy pillanatra mozdulatlanná dermedt, majd szélesen elmosolyodva így szólt:

– Hölgyeim és uraim. Sebastian most tudatta velem, hogy az est fénypontjául szolgáló, zártkörű program, hamarosan kezdetét veszi, ezért mindenkit, aki első osztályú biztonsági besorolással rendelkezik arra kérek, hogy fáradjon át a palota hátsó kertjébe. Sebastian, majd útba igazítja önöket. Engedelmükkel, a férjem már vár, ezért most itt kell hagynom önöket. Hamarosan, ismét találkozunk.

Ahogy Helena Yorakis elhagyta a helységet, a vendégek is felálltak a helyükről, és ki a hátsó kert felé, ki az odakint még tartó estély felé vette az irányt.  

Barlow fél füllel még hallotta, amint Gordyni polgármester, D’arcynHall első emberének neje, oda súgta életunt, túlkoros férjének:

– Ez, jellemző Helena Yorakisra! Neki már nem is elég egy android, neki egy telepata komornyik kell. Nekem is kell egy ilyen Sam, különben lemondhatsz a heti hancurról!

Gordyni polgármester, másfélmillió ember feje, lemondó mormogással vette tudomással az irigység szülte ultimátumot, és becsukta maga mögött az ajtót. A pár perce még, a figyelem középpontjában álló író pedig, magára maradt.

Barlow gyűlölte az ilyen perceket, mikor össze volt zárva önmagával. Szinte nem történt semmi az életében, amihez ne kötődött volna egy fájdalmas emlék, mely a magány beköszöntével újra és újra a felszínre tört. Ingerülten töltött magának egy pohár italt és felhajtotta. Nekitámaszkodott az italszekrénynek és végighordozta fáradt tekintetét a szobán. 

Újra kívülállónak látta magát. Érezte, ahogy egyre jobban elsodródik a többi embertől, akár a szétszakadozott jégtáblák darabjai, ahogy egy antik videofelvételen látta egyszer. 

Fájt neki, hogy nem a tehetsége érdekli azokat, akiktől most a sorsa függ, mert csak egy bábot látnak benne, akit a céljaik szerint rángathatnak. Sokszor mindenét odaadta volna azért, hogy ő is ugyanabban a kényelmes tudatlanságban élje az életét, mint oly sokan.

Elgyötört pillantása egy hatalmas, rézkeretes, antik tükörre esett. Egykedvűen odalépett elé és végignézett az egész alakos tükörképen. Középmagas termetével, jól kondicionált, de nem túl sportos testalkatával és harmincöt évével, semmiben sem különbözött a feltörekvő, ifjú művészek tömegétől. Egészen rövidre nyírt haja és ezüstösen csillogó fülbevalója, némileg kiemelte a szürkeségből, de nem tették túl egyedivé. Arányos, kerek arcára kiült a haldokló lélek fájdalma, míg kifejező, zöldeskék szemében, most is élesen ragyogott a szomorúság. 

Mindig is úgy gondolt magára, mint egy átlagos férfira, akinek nincsenek gondjai a nők terén, azonban túl zárkózott ahhoz, hogy könnyen ismerkedjen. Ahogy végigpillantott magán, mégis elégedettség fogta el. A szmoking, tökéletesen állt rajta, és ez önbizalmat öntött belé. 

– Vicc, az egész – mormogta magában, és másfelé terelte a gondolatait. 

Ismét feltámadt benne a megalkuvó opportunista, a személyiségének azon oldala, mely az utóbbi években erősödött fel benne. Felhajtott még egy pohár italt és megigazította a mandzsettagombjait. Camylra gondolt, a legszebb nőre, akit valaha látott.

A lány feladata volt, hogy felügyelje Barlow munkáját, és a végén ő lesz az, aki elvégzi majd az emlékátültetést, így az utóbbi hónapokban, gyakran találkoztak. A férfinak, már az első alkalommal feltűnt, hogy van közöttük valamilyen vibrálás. Soha nem hitt, a szerelem első látásra hülyeségben, de minél többször látta Camylt, annál erősebben vonzódott hozzá, és egy ideje már igen, szerette is. Nem hitte, hogy ez még valaha megtörténik vele, ráadásul a lány szemében látta, hogy ez az érzés kölcsönös. Ám, egy ideje Camyl megváltozott. A szokásos foglalkozásokon kívül kerülte őt, és a megbeszéléseken is kimért volt. Barlow, ezt nem értette. Most, mindenesetre azt remélte, hogy az estélyen találkozik vele. Elvégre, mindenki itt van, aki számít.

Módszeresen átfésülte a kinti forgatagot, de a lányt nem találta. Az utolsó esélye, az a bizonyos zártkörű program maradt, így reménykedve elindult, a komornyik által korábban elküldött, telepatikus utasításokat követve.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Dick Van Houjt 41 történetét!


  • 1213 szerző
  • 799 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Dick Van Houjt

A világ azt akarja, hogy becsapják... 2. rész.

Műfaj

sci-fi

Rövid leírás / Beharangozó

A meglakuvás, az elvek feladása, vajon erény vagy bűnnek számít? A fiatal és reményteli író, az utóbbi időben sokszor szembesül ezzel a kérdéssel. Régóta érzi már, hogy a feltétel nélküli behódolás és az elvárások teljes kiszolgálása, nem feltétlenül megfizethető ár, az ezekért cserébe megkapható vagyonért és hírnévért. Túl sokat adott már oda magából másoknak, és lassan rádöbben, hogy a mulandó vagyon és elismerés, nem képes begyógyítani a lelki sebeket. Simon Barlow halhatatlanságra vágyik, arról álmodozik hosszú évek óta, hogy a neve örökre fennmarad. A valóság azonban, ennél sokkal durvább és szegényebb. A magány és a múltban elkövetett hibák miatt érzett belső kín, lassan felemészt mindent Barlow körül.

Rövid összefoglaló

Feltűnik egy titokzatos férfi, aki ismeri a Barlow fejében időről-időre felvillanó rémképek jelentését.
Valóban igaz volna, hogy Barlow látja a jövőt?
A rejtélyes férfi szerint, Barlow kezéhez hamarosan vér fog tapadni. Milliók vére.

Olvasási idő

31 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Dick Van Houjt nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!