Barion Pixel nuuvella

Édes szeptember vége

Egy márciusi hétvége emlékére


Liza a barátnőivel érkezett szeptemberben egy hétre a Mecsekaljára, hogy megnézzék, milyen a híres szüret itt, ezen a gyönyörű vidéken. A fiúval már az első napon megismerkedett, először csak pár szó hangzott el köztük, aztán Lizát már nem is érdekelte a szőlő, egész nap csak beszélgetett volna a fiúval. Valamiféle kapocs lehetett köztük, mert sikeresen befejezték egymás gondolatait, már az első nap után, és a legtöbb dologról ugyanazon a véleményen voltak. Varázslat lehetett ez, semmi más. A szeptemberi Mecsek felett átguruló, lassan búcsúzó nap varázslata. Mégsem történt semmi. Mindketten elég sokat tapasztaltak az érzelmek sötét birodalmából, gyanús volt minden ellenkező nemű személy. Az utolsó nap engedett a fiúnak, aki azt javasolta, hogy keressék meg napnyugtakor azt az elhagyatott vadászlest, amit még nyári kóborlásai során talált. 

A lest évek óta nem használták, de az idő és a természet kegyes volt hozzá, megkímélték a dühös szelek és a rovarok sem rágták szét. Kicsit recsegett, de ha az ember keveset mozgott, akkor tökéletes oltalmat adott. És lehetőséget a leskelődéshez. A fiú azt szerette volna, hogy Liza lásson egy mecseki szarvast. Esténként már hallatszott, hogy a bikák büszkén barcogva keresik párjukat.

A szüret után elindultak. Nem vittek magukkal csak egy pokrócot, amire majd le tudnak ülni a les tetején. Nem értek egymáshoz, miközben végigbeszélgették az utat, mert rengeteg mondanivalójuk volt, még az átbeszélgetett hét után is. De a szemüket nem vették le egymásról, mintha félnének, hogyha egy óvatlan pillanatra is elfordítják a tekintetüket, az egész látomás szertefoszlik.

A leshez megérkezvén a fiú előbb felmászott, hogy kipróbálja tényleg elég erős-e szerkezet, hogy megbírja mindkettőjüket. A padra leterítette a pokrócot, majd segített Lizának felmászni maga mellé. Finoman, mégis biztonságot nyújtóan tartotta az apró, forró kezet. Elhelyezkedtek a padon, és már nem beszélgettek. Beszélt helyettük az erdő. A fák suhogása, a levelek rezdülése, az avarban megbúvó, motoszkáló bogarak nesze. A színeivel és illatával is beszélt hozzájuk. A már lehullott levelek lassú bomlásának nehéz illata már a közelgő télről, a ködről, és a sötétségről mesélt nekik. A távolságról, a beláthatatlan időről, amit egymás nélkül fognak tölteni. Senki nem mondott semmit, de mindkettejük lelkét mérhetetlen keserűség öntötte el. Az utolsó este. 

A les egy kis füves tisztás mellett a fák rejtekében állt, de a tetejéről be lehetett látni az egész zöld területet. A tisztáson a szeptemberi napfényt még élvezték a növények. Hatalmas csomókban virított a lilás őszi kikerics. 

Ahogy ott ültek, egyszer csak a bokrok alól egy ravaszdi dugta ki a fejét, és óvatosan beleszagolt a levegőbe. Át akart vágni a tisztáson, mert ez volt a legrövidebb út a falu felé, amely mellett a levágott tarlón kövér kis rágcsálókat lehetett találni. A lehető legtöbbet kell ennie a tél előtt, hiszen jövő tavasszal, sok és egészséges kisrókát akar a világra hozni, akiknek játékos hancúrozása az egész rókavár környékét betölti. Ezek a gondolatok olyan boldoggá tették, hogy szinte peckesen, semmire sem figyelve vágott át Liza és a fiú előtt. Olyan mókás léptekkel közlekedett, hogy Liza majdnem hangosan felnevetett. A róka eltűnt a másik oldali bozótosban és újra csak ketten maradtak. Lizát olyan nyugalommal és békességgel töltötte el az erdő atmoszférája, hogy a fiú vállára hajtotta a fejét. Nem beszéltek továbbra sem, csak a szivük dobbant. De a fiú és a lány szív olyan, hogyha közel kerülnek egymáshoz rögtön csacsogni kezdenek. Liza szíve dobbanását pontosan értette a fiú szíve, és a válaszdobbanásban megerősítette a szív érzését, míg a két szívdobbanás egy ütemmé nem lett. 

Lassan kezdett lebukni a nap nyugaton, mikor hatalmas zaj zökkentette ki őket a nyugalomból. A róka útvonalán egy új, vendég érkezett a tisztásra. Egy hatalmas szarvasbika állt az árnyékban. Óriási koronája jelezte, hogy az erdő királyával van dolguk. Biztos léptekkel sétált ki a kis rét közepére. A kikericsek összehúzódtak a hatalmas paták mellett. Nem magukat féltették, de a lila virágok mélyén már ott fejlődött a jövő. A következő tavasz ígérete. A bika komótosan szétnézett. Tudta, hogy nincs egyedül. Ő volt az erdő királya, mindent tudott. Elmondták neki a bokrok, a szél, és az árnyékok is. Hatalmas barna szeme végigpásztázta a tisztás szélét, és megállapodott a lesen.

Ebben a pillanatban Liza keze önkéntelenül is a fiú keze felé indult. Nem kellett sokáig keresnie, mert ugyanakkor indult el a fiúé is. Tenyerük összeért, ujjaik összefonódtak. A fiú agyán egy pillanatra átfutott, hogy a bika könnyed mozdulattal dönthetné fel az ócska tákolmányt. De amikor a három szempár találkozott, látták, hogy erről szó sem lehet. A bika érezte az emberekből áradó nyugalmat, és mást is, azt hogy ők már megtalálták azt a dolgot, ami miatt útnak indult ma este. Hátravetette hatalmas fejét és bőgni kezdett. Ekkor a lebukó nap egyetlen sugara utat talált a horizonton gyülekező felhő között, és besütött a tisztásra. Egy pár pillanatra arannyá változtatta az agancsot, a király koronáját. Aki bőgésével áldást adott, és elhintette az egész erdő felett, hogy két egyed párra talált. 

Ezt tudták mindhárman. Liza és a fiú ujjai olyan szorosan fonódtak össze, hogy abban a pillanatban azt sem Isten, sem ember nem tudta volna többé szétválasztani.

Tetszett a történet?

0 0

Regisztrálj és olvasd Dreamair 7 történetét!


  • 1232 szerző
  • 821 órányi történet
  • Reklámmentes olvasási élmény
  • Ingyenesen olvasható történetek
  • Napi szabadon olvasható merítés a Nuuvella Sunrise-on






Már van Nuuvella felhasználóm.

Dreamair

Édes szeptember vége

Műfaj

szépirodalom

Rövid leírás / Beharangozó

Régót szeretem Feket István írásait. A természet megszemélyesítése, leírása. Senki nem tudja úgy csinálni, ahogy Ő tette. Ennek tiszteletére próbálkoztam valami hasonlóval. Liza szarvaslesre megy egy sráccal. És megérkezik a bika, és vele valami más is.

Rövid összefoglaló

Egy rövid történtet, melyet Fekete István írásai ihlettek

Olvasási idő

4 perc

Nyelv

magyar

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni Dreamair nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!