M. már rég szeretett volna egy akváriumot. Gyerekkorában is nagyon érdekelték az élőlények, de a szülei nem engedték meg neki, hogy háziállata legyen. Se kutya, se macska, sem akvárium. De most, közel az ötvenhez úgy érezte megvalósíthatja ezt az álmát. Egyedül élt, senkivel nem kellett megbeszélnie a dolgot. Tudta, csak az Ő saját döntésén múlik.

Nem akart felkészületlenül belevágni. Bár gyerekkorában sok mindent elolvasott a vízi állatok tartásáról, ezek az ismeretek kikoptak a hosszú évek során. Na meg ugye a technika is rengeteget változott a majdnem 40 év alatt.

Végignézett rengeteg youtube videót, végigolvasott minden internetes oldalt. Hetekig díszhalakat nézegetett, és tanulmányozta élőhelyüket, viselkedésüket, és a megfelelő tartási körülményeket. Feliratkozott fórumokra, facebook csoportokba, figyelt és tanult, míg el nem érkezett az a nap, hogy úgy érezte a tudása elegendő ahhoz, hogy felelős állattartó legyen.

A nehezebb rész most jött. Az akváriumnak kell egy hely. És egyáltalán mekkora akváriumot szeretne. Mekkora helyet tud neki biztosítani. Azt megtanulta, hogy nem szabad napos helyre tennie, mert akkor élete végéig küzdhet az algákkal. Aztán persze az is sokat nyom a latba, hogy mi mennyibe kerül. Ennél a hobbinál a határ a csillagos ég. 

Osztott-szorzott, kalkulált, és arra jutott, hogy talán használtan össze tud rakni egy kis akváriumot, aminek még helye is lenne. 

Így hát feliratkozott akvarista adok veszek-csoportokba, a facebook marketplace-t bújta hetekig, meg a jófogást. Itt talált egy jó állapotban lévő üveget, amott meg technikát. Néhány hónap alatt megvolt minden, hogy beindíthassa a vágyott akváriumot. Persze mindez hónap végére állt össze, és a pénze is elfogyott. Várnia kellett addig, míg a következő havi bére megérkezik. Addig is volt ideje kitalálni milyen talajt, milyen növényeket, milyen díszítést fog elhelyezni a az akváriumban.

Egy webshopban kiválasztotta az aljzatot, és a növényeket. Erdőjárás közben pedig talált egy gyönyörű gyökeret. Szint már látta maga előtt, hogy fognak bújkálni a halak százai a gyökerek között. Aztán persze visszatért a valóságba, hogy ez a méretű akvárium maximum 30 darab kisebb élőlénynek elegendő. De a gyökeret hazavitte, és szépen előkészítette.

Egy tüzéptelepen órákon keresztül válogatott a kövek között, hogy a megfelelőeket megtalálja. És aránylag olcsón is sikerült beszereznie azt a három fakövet. Igaz, 40 kilométert autózott miatta, de sebaj. A pénztárca egyre laposabb volt. Ráébredt, hogy a fekete aljzatot el kell engednie a webshopban, és elkezdett finom homokra vadászni a barkácsboltokban. Ezzel is ment az idő, és talán még pénzt is spórolt.

Hónap eleje volt. Megérkezett a várva várt fizetés. Azonnal belépett a webshopba és megrendelte a növényeket, amik meg is érkeztek pár napon belül. Büszkeség töltött el a mellét. Már látta maga előtt a kész akváriumot. Gyorsan berendezte és feltöltötte vízzel, és a technikát is üzembe helyezte. Gyönyörű volt. Órákat ült az üres akvárium előtt, és nézegette. Pedig nem volt szép, hiszen a víz feltöltése felkeverte a homokot, és elég zavaros volt az egész. De M. elégedett volt.

Még jó, hogy a beüzemelt élőhelynek körülbelül egy hónapot kell üresen mennie, hogy a szűrőben kialakuljon a megfelelő biomassza, mert a hónapban a hobbira szánt pénz a növényekkel és más dolgokkal megint elfogyott. 30 napig nézegethette az üres akváriumot, amiben a víz közben szépen letisztult és a növények is erőteljes növekedésnek indultak. De mégis olyan üres volt. Hiányzott belőle az igazi élet.

M. alig várta, hogy elteljen az a harminc nap. És amikor megint örömhírt jelzett az sms, elindult egy közeli kisállatkereskedésbe, hogy megvegye a lakóit. Harminc darab kis lakó érkezett három fajból. Nagyon picik voltak, még szinte gyerekek. Szinte eltűntek az 54 literben. Minden nap ezerszer megnézte, hogy minden rendben van-e velük, és ha egy-egy elbújt a sűrű növényzet között, a szívroham közelében érezte magát. Minden este, amikor hazaérkezett megetette őket, és igyekezett megfigyelni, mindenki jól érzi-e magát. 

Aztán a melóhelyén besűrűsödtek a dolgok. És beköszöntött a tél is. Sötétben indult, és sötétben érkezett. Már nem volt annyi ideje figyelni az állatokat. Beesett az ajtón, adott nekik kaját, de néha még annyi ideig sem maradt ott, hogy megnézze minden elfogyott-e. Töltött egy pohár bort, ledőlt a kanapéra, és miután megitta elment aludni. A mókuskerék kerékbe törte lelkesedését. 

Egyik nap, talán egy pénteki napon, azt vette észre, hogy az egyik halacska nem mozog. Lesüllyedt a víz fenekére. Mi történt. Nagy nehezen kihalászta a halott állatot, vizsgálgatta, de semmit nem látott rajta. A félelem belehasított a szívébe. M. remélte nincs valami katasztrófa az ökoszisztémában. Gyorsan víztesztet csinált, de nem talált semmi aggasztót. De azért megejtett egy soron kívüli vízcserét is. Az állat tetemét lefotózta, és interneten próbált segítséget kérni. Megnyugtatták, hogy ilyen előfordul a legjobb helyeken is. Fájó szívvel elbúcsúzott első halottjától, és leengedte a csatornába. 

Az élet ment tovább. A munka egyre stresszesebb lett, az akvárium egyre jobban a figyelmén kívül esett. Persze az etetéseket és a takarításokat rendesen megcsinálta, de már nem ült hosszú perceket előtte, bámulva az élővilágot.

Aztán meghalt a második hal is. Kivette a csipesszel, megvizsgálta. Ezen sem látott semmit. És leengedte a csatornába. Megesik, vigasztalta magát. 

Teltek múltak a napok. Minden ugyanúgy. Meló, stressz, örökös fáradtság. Már csak beszórta a kaját a halaknak és indult az üveg bor felé. Oda sem pillantott. Hagyta, hogy a technika és az élet tegye a dolgát. 

Egy hétvégén éppen felált, hogy újra töltsön magának, mikor észrevette, hogy egy piros kis halacska rángatózik a víz fenekén. Letette a poharat, elővette a csipeszt a szekrényből. Benyúlt, kihalászta a halálán lévő kis állatot, kivitte a fürdőbe. Beledobta a Wc-be és lehúzta. Kifelé jövet eszébe jutott: El kell mennem a kereskedésbe újakat hozni.

Aznap este elég sokat ivott. Hajnalban arra ébredt, hogy nagyon szorít a mellkasa. Érezte, hogy ez nem csak a másnaposság. Nagyon nem érezte jól magát. A telefonja valahol a nappaliban maradt. Megpróbált felkelni, hogy orvost hívjon. Valószínűleg infarktusom van, gondolta rémülten. Nagy nehezen kikászálódott az ágyból, de egy-két lépés után összecsuklott a lába. A földön feküdt, kapkodva szedte a levegőt, és kiverte a hideg veríték…

Az öreg korán felébredt. Megint elaludta a szakállát, hiába a mindenség legjobb párnáján aludt. Emiatt kicsit morcosan kelt fel a pihe-puha ágyából. Elindult, hogy csináljon magának egy kávét és közben rápillantott az általa készített kis világra, a Földre. Látta, hogy M. a padlón hever, és már alig lélegzik. Kivette a lélekcsipeszét a szekrényből, lenyúlt kivette. Megnézte közelebbről, megcsóválta a fejét. Kivitte a fürdőbe és beledobta a WC-be, majd lehúzta. Kifelé jövet eszébe jutott: Hoznom kell a kereskedésből egy újat.