Vili egy hétköznapi srác volt, amíg teliholdkor egy farkassal nem találkozott, aki mélyen a fogait a bőrébe vájta főszereplőnk borzasztó fájdalmára. Az állat, mint aki jól végezte dolgát odébb állt, de nem így Vilit, ki a szenvedéstől feküdt az erdei avarban, mint egy magatehetetlen fóka. Elérkezett a reggel és a fiatal férfi álomnak tekintette mindezt. Nem is sejtette, hogy ezen túl a kövér Hold irányít mindent. Elérkezett az este és beszőrösödött Vilmosunk teste, a fogai és a karmai bazi nagyra nőttek. A Hold kinevette, hogy milyen szerencsétlen, hiszen szegény kis bugyuta nem tudta, hogy a vérfarkasok mit csinálnak. Eljárnak egy klubba és csajokat néznek meg isznak? Szereplőnk nem tudta, hogy hivatalosan a hölgyeket nem lesni kell, hanem szétcincálni és a vérüket fogyasztani. Vilike hamar rájött, hogy ő még ehhez is pancser, így nem igazán tudta mihez kezdjen. Sétálgatott az erdőben a Holdnak fényében, amikor egy neszre lett figyelmes. Hatalmas, kigúvadt szemeivel megpillantott egy gizda őzet. Úgy megijedt e rémisztő lény, hogy rohanva futott, miközben csokikat hullajtott hátsó fertályából. Ilyen gyáva teremtmény nem élt még egy a Föld kerekén. 

Másnap éjjel szintén lejátszódott a játék a sajt alakú égitest varázs erejének köszönhetően. Vilmosunk, egy korhadt, kidőlt fán üldögélt. Szomorkodva sírt a behemót, amikor egy hang hozzászólt:

 – Miért zokog egy ilyen erős és gonosz lény, aki hatalmat kapott egy napon?

– Nem tudom, hogy mit csináljak. – szipogta az orra alatt.

– Mit szólnál hozzá, ha átbeszélgetnénk az éjszakát? Ilyenkor én is mindig unatkozom.

Szőrös kis barátunk körbenézett, de nem látott senkit se:

– Nem elég, hogy szörny lettem, de az eszem is elment.

– Nem vagy te ostoba, csak lent hordod az orrodat és nem látod, hogy mi van a magasban. – mondta ismét az idegen hang.

Vili felnézett az égre, de a Holdon kívül más ott nem henyélt, így csak meresztette kegyetlen nagy szemét. Meredten bámulta a csillogóan fénylő égi korongot és közben hangosan morgott:

– Miért beszélgessek veled, mikor te teszed ezt velem. Ha nem lennél olyan messze hatalmas pofonban részesítenélek.

A világító korong csak mosolygott:

– A farkas fogainak mély nyoma önmagában nem okozza átváltozásodat. Ahogy az én erőm sem hat csak, amikor viselem teljes alakomat. Van egy harmadik törvényszerűség. Igazi vadállat csak abból válhat, kinek vérében a gonosz jelen van. A te jó szíved meggátolja ördögi lényedet. Mivel selejtes kóbor jószág lettél egy megoldás kiált segítségért.

– Mégis hogyan változtathatnád meg a megtörtént dolgokat? – értetlenkedett Vilike.

– Az emberiség keresi az időutazás lehetőségét, mely nekik lehetetlen, de nekem nem.

– Hogy érted ezt?

– Mindig ugyanabban a forgási irányban kerülöm meg a Földet, mert így annyira nem szédülök el, de ha változtatok az irányon az időkereke megfordul, ezáltal befolyásolhatom a történelmet és az eseményeket, melyhez nem igazán van kedvem. Ha viszont a barátom leszel, akkor lehet, hogy veled kivételt teszek.

Farkasunk azt sem tudta hirtelen, hogy hol van, amikor figyelte e szavakat, de nyáltól csorgó nyelvét használva tudni akarta a választ:

– Mit kell tennem, hogy a barátod legyek, ami kész röhej, hiszen a Holddal csevegek, amit el sem hiszek.

– Régóta kísérem már a Földet, mindig magányos voltam, csak társalogni akartam. De te most itt vagy és teljesítheted kívánságomat.

– Hát legyen! – válaszolta szőröske.

Átdiskurálták az estét, miközben szakadtak, nevettek, vicceket meséltek és mókás történéseket. Így tettek néhány este, míg végül barátok lettek.

– Teljesítetted egy kívánságomat azzal, hogy nekem adtad a barátságodat. Most én következem és visszaadom a normális életed. – a Hold örömmel felelte.

– Ez pontosan mit jelent? – kérdezte szőrmike.

– Visszamegyünk az időben, de mielőtt megtennénk, szeretnék kérni valamit még. Ne legyen minden a régi teljesen. Aznap ne gyere az erdőbe és kérlek, hogy a barátságunk ne szakadjon meg. Az erőd el fog tűnni, de az emlékeid nem fognak megszűnni.

– Megígérem neked, hogy a barátságom sosem veszíted el.

Ekkor az égitest visszafelé forgásba kezdett, így minden visszament az időben. Bolyhoska levedlette szőrét, fogai és karmai visszahúzódtak, de ugyanaz a balfék maradt megőrizve barátságát a Holddal. Minden teliholdkor csevegtek vidáman, kártyáztak és játszottak, mint a dedóban, de legalább boldogok voltak.