Nézem az eget és szédülök,

Hallom ezer bogár neszét,

Talán csak arra kér a világ,

Sose add fel a reményt.

Végtelenbe fulladó lélek,

Hová ilyen sietősen?

Nem értem meg, amíg élek,

Mi hajt ennyire erősen?

Hová tűnik a nyugodt közöny,

Ami átvisz az életen,

Bennem a tűz visszaköszön

Számtalan megélt évemen.

Unalommal telt napok,

Várakozásban telt hetek,

Tudom, ezt akarjátok,

Hogy én is ilyen legyek.

Nem tudom megtenni,

Meg kell tudnom mindent,

Hajt egy erős belső vágy,

Hogy ismerjem Istent.

Lelkem millió hullámain,

Szívem megtelt üregében,

Borzongok, s várok valamit,

Hogy eljő egy forró éjen.

Pedig itt van bennem ő,

Csak végre rá kell lelnem,

S akkor megáll az idő,

Vár már az ismeretlen.