Barion Pixel nuuvella

eliza64

0 követő 5 történet

eliza64

2005 Orosháza város Irodalmi Díj elnyerése (vers kategória).
2012-13 Közös művészi tevékenység a Rajkó Zenekarral („A Rajkóknak” című vers előadása Tóth Olivér színművész előadásában.)
2013 „Magyar Flamenco” című daljáték megírása.
2015 Gyermekversek megjelenése a Garbo Kiadónál a „Mesefelhő” című antológiában.
2015 Nyertes pályázat az Irodalmi Rádiónál „A Rajkóknak” című verssel, mely szerepel a 2016-os Antológiában. Az Irodalmi Rádió állandó szerzője lettem.
2016 A Garbo Kiadó legújabb mesekönyvében való részvétel: „Mesélő”
2016 December: Önálló gyermekvers kötet a Print Kontraszt Kiadónál „Az én kedves esztendőm” címmel.
2017 Publikáció a „Mesehajó” című antológiában a Garbo Kiadónál.
2018 Újabb Különdíj – Megyeri Csárda Sárközi Cleóval (saját dokumentumfilm) Közép-Európai Roma Life Dok.Feszt.
2020 Ünnepi Könyvhét - Húzd rá cigány, te örök, te áldott... c. könyvem megjelenése az Ad Librum Kiadónál.
Ars poetica: A kávéházi cigányzene kutatása, irodalmi szintű megjelenítése, a művelódéstörténetben elfoglalt helyének pozitív bemutatása, a szeretet kiemelése, a különböző kultúrák elfogadásának erősítése.


Eddigi megjelenések

1990 Publikálás a „Pataji Hírlap”-ban („Duna-menti mendemondák”)
1996-98 versek megjelenése az Alterra Kiadónál
1998 Hegyaljai Alkotók Társulása III. díj (Társadalmi vers kategória)
2007 Európa Uniós nyertes pályázat, dániai tanulmányút (Szókratesz-program keretében - közös helytörténeti bemutatkozás Kasuba Istvánnal „Felettük lángol az ég” címmel)
2015 Művelődéstörténeti tanulmányom megjelenése a Rajkó Zenekar
támogatásával a My Book Kiadónál: „A kávéházi cigányzene
kialakulása és hatása a magyar polgári kultúrára” címmel
2015 Gyermekversek megjelenése a Garbo Kiadónál a „Mesefelhő” című
antológiában.
2015 Nyertes pályázat az Irodalmi Rádiónál „A Rajkóknak” című verssel, mely szerepel a 2016-os Antológiában. Az Irodalmi Rádió állandó szerzője lettem.
2016 A Garbo Kiadó legújabb mesekönyvében való részvétel: „Mesélő”
2016 December: Önálló gyermekvers kötet a Print Kontraszt Kiadónál „Az én kedves esztendőm” címmel.
2017 Publikáció a „Mesehajó” című antológiában a Garbo Kiadónál.
2018 „Muzsikál a lélek” antológiában publikáció – „A mélypince hűlt helye” novella és versek
2020 Ad Librum Kiadó A Kávéházi cigányzene története


2005 Orosháza város Irodalmi Díj elnyerése (vers kategória).
2012-13 Közös művészi tevékenység a Rajkó Zenekarral („A Rajkóknak” című vers előadása Tóth Olivér színművész előadásában.)
2013 „M... tovább olvasom


Eddigi megjelenések

1990 Publikálás a „Pataji Hírlap”-ban („Duna-menti mendemondák”)
1996-98 versek megjelenése az Alterra Kiadónál
1998 Hegyaljai Alkotók Társulása III. díj (Társadalmi vers kategória)
2007 Európa Uniós nyertes pályázat, dániai tanulmányút (Szókratesz-program keretében - közös helytörténeti bemutatkozás Kasuba Istvánnal „Felettük lángol az ég” címmel)
2015 Művelődéstörténeti tanulmányom megjelenése a Rajkó Zenekar
támogatásával a My Book Kiadónál: „A kávéházi cigányzene
kialakulása és hatása a magyar polgári kultúrára” címmel
2015 Gyermekversek megjelenése a Garbo Kiadónál a „Mesefelhő” című
antológiában.
2015 Nyertes pályázat az Irodalmi Rádiónál „A Rajkóknak” című verssel, mely szerepel a 2016-os Antológiában. Az Irodalmi Rádió állandó szerzője lettem.
2016 A Garbo Kiadó legújabb mesekönyvében való részvétel: „Mesélő”
2016 December: Önálló gyermekvers kötet a Print Kontraszt Kiadónál „Az én kedves esztendőm” címmel.
2017 Publikáció a „Mesehajó” című antológiában a Garbo Kiadónál.
2018 „Muzsikál a lélek” antológiában publikáció – „A mélypince hűlt helye” novella és versek
2020 Ad Librum Kiadó A Kávéházi cigányzene története

Levél

A régi gyermekkori nyarak emléke örökké él a lélekben, és felejthetetlen marad.

2 perc olvasás
0 0 0
Az én nagymamámnak

Egy unoka szép emlékei, amik elkísérik egy életen át.

1 perc olvasás
0 0 0
A Rajkóknak ...

Farkas Gyula nem csak a Rajkók atyja volt, hanem tanár, népművelő és szociális munkás is. Nem csak a muzsikálást tanította meg a gyermekeknek, hanem a társadalomba való beilleszkedéshez is utat mutatott. Különleges módszerét Világörökség Díjjal jutalmazták.

1 perc olvasás
0 0 0
A Mélypince hűlt helye

A Tabánban lévő Mélypince nevű borozó nem csak egy híres kiskocsma volt, hanem az irodalmárok találkozóhelye is, ahová úgy érezték - hazatértek ...

3 perc olvasás
0 0 0
A fehér asztal muzsikája

A kávéházi cigányzene a magyar kultúra szerves része, a polgárosodás elősegítője, amit kutatnunk kell és megőrizni hagyományait.

3 perc olvasás
0 0 0

Támogasd a szerzőt

A Nuuvellánál hiszünk abban, hogy az íróink közvetlen támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz az anyagi biztonsághoz, amely mellett a szerző 100%-ban a munkájára koncentrálhat.

Az alábbi csúszkával be tudod állítani, hogy mennyi pénzzel kívánod támogatni eliza64 nevű szerzőnket havi szinten. Ez az összeg tartalmaz egy 100Ft-os előfizetési díjat is, amelyért cserébe a szerző összes tartalmát korlátozás nélkül olvashatod a Nuuvellán.

600 Ft

Támogatom

Keresés

Bejelentkezés / Regisztráció

Kérjük, jelentkezz be a folytatáshoz! Bónusz: regisztrált felhasználóként korlátok nélkül olvashatod a Nuuvella Sunrise aktuális számát!