Lili, a kis tanulótündér nagyon szégyellte magát. Tudta, milyen csúnya dolog, mégis irigység ütötte fel a fejét a szívében. De amikor annyira szép a pillangók szárnya! Azok a csodás pettyek, csíkok, árnyalások! Ő is szeretett volna olyanokat a szárnyaira.
Pedig igazán szép volt ő is, aranypettyeivel, napfényben csillogó aranyporával. De az ő szárnyai szinte átlátszóak, a lepkének viszont erőteljes kontúrok határolják gyönyörű mintázatát. Csodaszép színei messziről is jól látszanak.
– Én meg majdnem láthatatlan vagyok! – kesergett Lolának, aki osztálytársa és barátnője volt egyben.
